Kezdjük ott, hogy mindig is kíváncsi voltam, milyen ezen a környéken versenyezni, de csak őszi versenyről tudtam, ott meg általában be vagyok táblázva és ezért nem mindig jön össze a leutazás. Aztán megláttam a Hello Badacsony Trail kiírást és mivel egész nyáron itt kolbászolok, úgy voltam vele, hogy a hosszú távval tudom a legjobban kimaxolni az élmény. Arról pedig álmodni sem mertem volna, hogy meghívást kapok erre a versenyre! Elképzelhető egyébként, hogy magamtól végül megfutamodtam volna, de így nem volt visszaút.

Picit a pályáról: a verseny hat jelentősebb hegyen keresztül halad: Csobánc-hegy, Kopasz-hegy, Tóti-hegy, Gulács-hegy, és a végére a két legmagasabb, a Badacsony-hegy, majd Szent György-hegy. Ezt leírni is sok, és külön-külön megfutni őket is kihívás. Sokat edzek a Badacsony-hegyen, ott is el tudok fáradni rendesen. A leghosszabb edzés egyébként az volt, amikor az utolsó hármat kötöttem össze egy hétvégi hosszúra, de még akkor sem mentem fel a Gulács tetejére, mert azt soknak ítéltem meg.

53 kilométer, 1880 méter szint, és mivel az összekötő utak nem túl szintesek, el lehet képzelni, milyen meredek részeken át haladtunk. Egy szó, mint száz szuper kihívásnak ígérkezett, amit nagyon komolyan kellett vennem.

Közben Petrát is rábeszéltem a versenyre, aki már nagyon szerette volna magát kipróbálni élete első terepultráján és hát nem bánta meg az első helyezéssel és az élményekkel.

Na de kezdjük ott, hogy az UTT után egy hetem volt regenerálódni, ami úgy sikerült, ahogy megterveztem, kivéve a verseny előtti éjszaka, mert egy nem túl intelligens társaság a szomszéd ZimmerFreiben úgy gondolta, hogy akkor ők most ezen a rendkívül békés, csendes helyen ordenáré bulit csapnak és pocsolya részegen fognak tombolni és artikulátlanul üvölteni három éjszakán keresztül. Lényeg, hogy nem sokat aludtunk és másnap reggel sem voltam túl jókedvű, de szerencsére a verseny rajtjában mindent magam mögött tudtam hagyni.

A rajt a Gyulakeszi BAK vendéglőben volt, ahol még sosem voltam, de tuti visszamegyünk oda egy jót enni. Nem sokat melegítettem, de egy kiskocogástól rögtön elkezdtem izzadni és elkezdtem magam vizezni. Lélekben viszont annál jobban felkészültem. Megannyi szuper zselét vittem magammal, két kulacs folyadékot, ezen nem spóroltam, tudtam, hogy rengeteg vízre lesz szükségem, és két pont között fél liter semmire nem lesz elég.

Nincs bennem izgalom, csak várakozás. Érdekes ez, mióta edzősködöm, sokkal higgadtabb és magabiztosabb vagyok, nyilván ez a tapasztalat és a tanultak miatt is van. De talán azért is, mert kötelességnek érzem, hogy jó példát mutassak a versenyeken is, akkor is, ha mint futó vagyok jelen. Rajt, szépen megindultunk, zümmög a drón, én a pulzusomra figyeltem, volt egy érték, amit nem engedtem magamnak átlépni, annak érdekében, hogy később ne fogyjak el és ha marad még kakaó, a végén esetleg ki tudjam futni magam.

Elsőnek a Csobáncra mentünk fel, én – Tanulva a Tapolca Trailből – nagyon visszafogottan mentem, szinte minden emelkedőt meggyalogoltam, hiszen hol van még a vége. A tetején Endrú várt minket, így a jó fotók borítékolhatóak voltak. A lejtőn sokan előztek meg, mert extra óvatos voltam, ugyanis a szárazság miatt nagyon porzott a meredek single tack, így a bokrokba kapaszkodva valahogy leértem, onnantól viszont lehetett nyomni mint állat, mert kényelmes lejtők következtek. Az első frissítőpont szuper volt, ott fedeztem fel, milyen jól esik a teás ISO, édes volt, mégis úgy itatta magát, hogy fegyelmeznem kellett magamat, ne fogjon el hamar. Ittam egy kis kólát is meg 3 szem sós kekszet és mentem tovább. Ez arra jó volt, hogy tudjam, hogy több sós kekszet, meg semmi szárazat nem eszem, mert nem esik jól ebben a hőségben. Közben azt is éreztem, hogy annak ellenére, hogy folyamatosan szomjas vagyok és gyakran iszom keveset, a gyomrom kezd feszíteni és lötyög benne a folyadék.

Soha nemvolt még gond a gyomrommal versenyen, viszont pontosan tudtam miket kell átvenni. Túl sűrű a gyomorkoncentráció? Nem, de erre most extrán vigyázni kell. A meleg és a melegben való hosszan tartó intenzív futástól előfordulhat ilyen, nem kell ettől beszarni, csak most taktikát kell váltanom. Hogy meddig, azt nem tudom, de kezdjük el. Innentől kezdve – ha már ilyen jól csúszott – iso-val és vízzel frissítettem és kólát ittam a pontokon, sajnos nem tudtam kiszámolni, hogy ez mennyi szénhidrát lehet összesen, de se szilárdat, se zselét nem toltam be, mert nem szeretem sűríteni a gyomrom tartalmát. A sópótlásom megfelelő volt, azon nem kellett volna változatni, mert izzadtam, mint a ló.

Ezzel azt is el kellett fogadnom, hogy lassabban tudok haladni egyrészt a feszülő hasam miatt, másrészt pedig, mert nem fogok tudni annyi energiát bevinni, viszont azt tudtam, hogy előbb utóbb jobban fogom magam érezni. Kérdés, hogy előbb-e vagy utóbb? :D

A harmadik frissítőponton volt egy kis baki, mert nem volt ISO, Mountain Dew volt, ezt higítottam vízzel, no komment, ne próbáljátok ki. Egyébként lecsúszott, csak ízre nem volt egy kulináris élmény. Ez egyébként a Tóti- hegy után volt, ott is és a Gulács- hegy tetején is csak annyit voltam képes kinyögni a pontőröknek, hogy „Ez nagggyon durva!” :D

Akár sokat, akár keveset edzem, valamiért a Gulács hegyen mindig van egy holtpont, ezúttal is így volt. Mondanom sem kell talán, hogy futhatatlan volt mindkét emelkedő és a lejtőkön is kapaszkodtam ahova tudtam, de mivel ismertem a környéket, sokszor elképzeltem már ezt, nem ért váratlanul.

Közben Gébbörrel is találkoztam, mesélte kik, mennyire vannak előttem, én meg mondtam neki, hogy én csak haladok, most nem nyomom annyira, nincs nagy probléma, csak nem tudok enni. A Badacsony hegyre új utakon mentem fel, ezt rendkívül élveztem, és egyébként ahhoz képest, hogy gyerek korom óta itt töltöm a nyarakat, bár csak pár éve futok terepen, de rengeteg új összekötő utat és ismertem meg a verseny által.

Egyszer csak rákanyarodtunk az általam csak vaddisznó körnek hívott piros jelzésre, ahol edzeni szoktam, és ez pont jókor jött, mert már úgy vártam a Laposa Birtok frissítőpontját, mint a messiást. Na hát tényleg megváltás volt, lesték minden kívánságom, ittam kólát, töltöttem isot, kaptam sok jeget és a nyakamba vizet szódásszifonból, szuper jól esett a felfrissülés. A jeget egyébként nem csak a topomba raktam, hanem elrágtam, mert kitűnően hűtötte a gyomromat.

Számomra a verseny egyik leghihetetlenebb része az volt, hogy 33 kilométerrel a lábamban meg fogjuk mászni a Bujdosók Lépcsőjét. De amennyire tartottam tőle, olyan magabiztosan mentem fel rajta, még magam is meglepődtem, hogy minek kellett izgulnom emiatt. Aki nem ismeri ezt a lépcsősort keressen rá, elég kemény. Miután felértünk utolértem egy srácot, akivel egy kicsit együtt futottunk, majd a lejtőn beelőzött, mert hiába edzek itt évek óta, a bazalt kövek minden alkalommal kifognak rajtam, nem merek nem óvatos lenni. Nemsokkal ezután a srác csinált egy jobbos balkanyar helyett, de ezt már csak a legközelebbi ponton tudtam meg, amikor konstatáltam, hogy mogöttem jön.

A hegymagasi frissítőpont előtt 3 kilométerrel már eléggé kikészültem, nagyon durván beütött a meleg, de a gyomrom javulni látszott. A tea ízesítése az isonak gyúgyító hatásúnak bizonyult, legalábbis én a tea ízéről ugye arra asszociáltam, talán a tudatalattim is ezért fogadta be ilyen könnyen. A frissítőasztalnál viszont nem akartam kockáztatni, így szintén kólát ittam jéggel és isot tankoltam fel, majd megint ismerős ösvények következtek. Egy kút például, ahol megmártóztam, majd elkezdett emelkedni az út. Szép kis kanyargós útvonal vitt a hegy közepéhez, ahonnan olyan meredek, köves emelkedőn kellett felmenni, ami szerintem a legjobb terepfutónak is kihívást jelentene, nem hogy nekem, aztán valahogy az egész hegyet végig jártuk, mielőtt hasonlóan meredek lejtőn imádkoztuk le magunkat. Egyszerre élveztem nagyon, meg vártam is a végét.

Amikor lejöttem a Szent György-hegyről, már gondoltam az a 3 kilométer semmi, nem lesz, de mivel délután 14:30 körül lehetett és 9 óra voltam úton, így a tűző napon percek alatt főttem meg, ennek ellenére próbáltam jó tempót menni, de a talaj nem volt egyenletes, vigyáznom kellett, ne most törjem ki a bokám. Gábor, (nem az én Gébböröm), akivel a Vadlánon és a Tapolca Trailen is együtt versenyeztünk biciklivel jött éppen arra, ő már teljesített egy rövidebb távot, picit segített képbe kerülnöm, hogy mi merre, hogyan, aztán egyszer csak eljött a cél, ahol már mindenki várt és szinte el sem hittem, hogy végig csináltam ezt az óriási kihívást.

Szuper volt leülni, és tulajdonképpen egy laza hányingeren kívül csak a fáradságot éreztem. Rohadt jól esett letusolni és enni egy jó kis organikus húsmentes sült cukkínit rizzsel, sima vízzel, az édes ízt a nap további részében kerültem persze. A dobogóra nehézkesen, de boldogan álltam fel, az abszolút negyedik hely pedig elégedetté tett.

Egyébként 6 óra körül saccoltam magam hasraütés szerűen, ez talán ideális esetben ment volna, de így utólag örülök annak, hogy új tapasztalatokkal lettem gazdagabb és a gyakorlatban, magabiztosan tudtam kezelni azokat a nehézségeket, amiknek eddig csak az elméletét tanulmányoztam.

Amkor az Ultrabalatont lefutottam évekig (talán még ma is), amikor a Balatonnál autózunk, belegondolok, hogy én ezt lefutottam és szinte el sem hiszem. Most ugyanez a helyzet a Badacsony Traillel, amikor kelek-járok a hegyek közt, nehéz elképzelni, hogy egy nap alatt az összeset megmásztam.

Az elmúlt heteim nagyon mozgalmasak voltak versenyzés szempontból, de sikerült megfelelően elosztanom a terhelést, mégis, most visszaveszek és egy darabig nem versenyzem, csak élvezem a nyugalmat.

Külön kiemelném, hogy ez a verseny, illetve a Hello Trails rendezői mennyire profik, például nekem óriási segítség volt, hogy a rajtszámon a szintrajzzal együtt, kilométerrel feltüntették a frissítőpontokat, nagyon sokat nézegettem, jól jött. Aztán az, hogy volt egy csomó jég, illetve a választható kaja, fröccs, minden olyan gördülékenyen ment, hogy most nekem ez nagyon luxi volt, teljesen úgy éreztem a végére, hogy elkényeztetnek.

Én azt várom, hogy jövőre dupla, akár tripla ennyien állnak rajthoz. Hogy én indulnék-e még egyszer a hosszú távon? Erre még aludnom kel párat, de az ezer százalék, hogy a versenyen ott leszek jövőre is!

Eredménylista

Strava link