Short version: nagy reményekkel indult az év, aztán persze fos lett, de legalább már van benne gyakorlatom, lásd 2018.

Long version:

2 sikertelen inszemináció, 2 sikertelen lombik, számtalan hormon és gyógyszer, többet jártam vérvételre, mint a sarki pékségbe.

A testem jelezte, hogy a munkában lévő folyamatos emberhiány miatti 2 ember helyetti dolgozást talán mégsem kellene az idők végezetéig csinálnom, hiába a 3 hetes harkányi kúra, a prolaktinom már az egekben volt év végére, úgyhogy most gyógyszert szedek, amivel még az eddigibbeknél is szarabban mennek a futások.

Közben most már anyám, a férjem és a kutyám kivételével az egész világ terhes lett. Ami engem egyébként nem zavar, ha otthon, a négy fal között csinálják. :D

Ennyi, kész, 3 mondat elég a rosszból, nézzük a jó dolgokat, merthogy ilyenek is történtek.

Mégsem volt teljesen egyoldalú a nyílt kommunikáció a nehézségeimet illetően, ugyanis felkérek a Runner’s Worldbe, ahol lett egy rovatom, amivel nem állunk le, jövőre folytatódik.

Aztán ott a FreiSein project, aminek a márkanagykövete lettem, és legtöbbször csinibb vagyok a futásaim alkalmával, mint az utcai viseleteimben.

Hivatalosan is edző lettem, jelesre vizsgáztam, és vannak sportolóim, de még milyenek! Mivel ez egy life long learning szituáció, folyamatosan próbálok tanulni és fejleszteni magam. Elvégeztem egy sporttáplálkozási tanfolyamot is és van még a tarsolyban 1-2 terv a fejlődésemet illetően.

Nagyon szeretem csinálni, tök jó látni, hogy mennyiféleképp funkcionálhatnak az emberek, jó látni a fejlődést és jó kis kihívás megoldani egy két nem várt problémát. Mindenkit bírok valamiért, pedig a legtöbbjükkel még nem is találkoztam. De valahogy azok az emberek találtak be, akikkel együtt tudunk dolgozni.

Alig várom – és már 2020-ban fog megvalósulni – hogy értük izguljak a versenyeken. Kicsit kiléptem a középpontból és bár azt gondolom, hogy példát kell mutatni a versenyzésben is, nem leszek kevésbé jó edző, ha nem hozok saját érmeket, inkább a futóimon keresztül szeretnék büszkélkedni a következő évben.

Ami a vágyam még ezzel kapcsolatosan, az egy heti egyszeri offline edzés, ahol live foglalkozhatok emberekkel. Szerintem így lenne kerek a munkásságom, de ez még csak hiú ábránd. :)

Bekerültem a futóarcok című könyvbe, sok-sok szuperjó és eredményes amatőr ultrafutó közé, amire nagyon büszke vagyok és rendkívül hálás, hogy engem is kiválasztottak.

Sikerült 2180 kilométert futnom úgy, hogy tulajdonképpen semmire nem készültem, csak a rutin hajtott, meg az, hogy egészséges maradjak. Na jó, kicsit az is, hogy ne hízzak el. :P

Sőt, elkezdtem gyógytornára járni, végülis csak 5-6 évvel később, mint kellett volna.

A legnagyobb sportélményem mégsem a futáshoz kapcsolódik, ugyanis nyáron megkerültük a Balatont kerékpárral, ami persze teljesen más, de 9 óra alatt sok mindent átéltem, amit egy ultrán átélhet egy ember: volt sírás, nevetés, éhezés, belassulás, falak áttörése, anyázás és a végén jókedvű célba érés.

Szeretném jövőre is megcsinálni ezt a kört, sőt, talán minden évben lehetne egy ilyen buli. :)

Ami a munkámat illeti eléggé kemény és megpróbáltatásokkal teli volt ez az év. De ilyen a multis élet, valaki egy tök másik országban eldönti, hogy mi legyen, akkor is ha az szembe megy a józan ésszel, és kurvára nem kíváncsi rá, hogy mi mit gondolunk. Októberben át is jelentkeztem egy másik pozícióba, ahol még a betanulási fázisban vagyok, szóval ott még bizonyítanom kell, de úgy érzem jó helyre kerültem.

És ez egyik legjobb, ami történt velünk, hogy bővült a család. Nem úgy ahogy terveztük, de én már régóta vágytam egy cicára is a kutya mellé, és októbertben be is sétált az életünkbe Vilike – szó szerint. Ugyanis a lesoványodott, éhes, 5 hónap körüli kiscica egyszer csak ott termett anyukámék teraszán, ami egy jel volt nekem, úgyhogy rögtön le is csaptam rá.

Azóta úgy érzem magam, mintha 60 éves lennék: imádok itthon lenni az állatokkal, napokig el tudom magam foglalni, olvasok, filmet nézek, főzök, persze csak miután lefutottam a reggeli órácskámat.

Bár 2019 nagyja elég szar volt, az év végére elég jó lett, december már egy igazi pihenős, komfortos hónap lett. Ez annak is köszönhető, hogy Gébbör életében beállt munkahelyi változás miatt több időt tud velünk tölteni, illetve többször van itthon, ami nekem nagy segítség és Mágnes is nagyon örül neki.

Hogy mit várok 2020-tól? Nos, párat leírtam. Egyébként meg harmóniát, testi-lelki egyensúlyt, egészséget, és akinek kell, szemléletváltást egy fenntartható világ felé. Na meg jó könyveket, kajákat, zenéket, sok cukulást. Azt hogy sikerül teherbe esnem? Még egy próbálkozás biztosan lesz, de nem merem már várni sem. Talán inkább azt, hogy bármi is lesz, barátkozzam meg a sorsommal és hozzam ki belőle a legtöbbet.

Ja és aki petárdázik, annak száradjon le a keze!

BUÉK!