UTT 126 váltó az Agár Lányok csapatában

A beszámolót a Szolgálati Agarak Facebook oldalára írtam eredetileg, de a blogomban is meghagynám az utókornak:
A június első hétvégéjén megrendezett Ultra Tisza-tó 126 egy kifejezetten 10-es váltóban semmi, ahhoz képest, hogy milyen egyéniben indulni. Ezt írtam volna a verseny előtt magam is, hiszen csak annyi a dolga az embernek, hogy a töredékét futja a távnak, a köztes idő alatt pedig egyszerűen csak jól kell éreznie magát.
agar_lanyok.jpg
A hétvégi verseny alapvetően megváltoztatta a véleményemet az ultra táv ezen kategóriáiról. A cél már az elején adott volt: mindenféle nagyképűség nélkül jelentettük ki, hogy a tervünk nem más, mint megnyerni a versenyt. Így tehát gyakorlott futók kerültek a csapatba, fontos volt a tempó és a jó terhelhetőség. 10 fő váltotta egymást tehát 126 kilométeren, azaz a Tisza-tó körül oda-vissza. A futás azonban csak egyik szelete a jó szereplésnek, a logisztika kulcsszerepet játszik benne. Hogyan jut el egyik futó a buszból következő pontra, majd újra a kisbuszba? A versenyterv, váltópontok beosztása, osztás-szorzás éjszakába nyúló megbeszéléseket követelt, a verseny számunkra tehát már ekkor elkezdődött.
Ahogy teltek a napok és közeledett a rajt pillanata egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a hőmérő higanyszála a harminc fokot is el fogja érni, mindezt szélcsendben, míg az árnyékos helyek száma a nullához közelít. Volt tehát izgalom, hogy ki hogyan fog reagálni a hőségre, mennyire fogja majd vissza a teljesítményünket az időjárás. Bár péntek este érkeztünk, hogy legyen időnk akklimatizálódni és rápihenni a nagy megmérettetés előtt, a versenyt megelőző napokban nem volt az a kánikula, ami vasárnap várt ránk.
A harmadik kulcsfontosságú szerep a biciklis kísérő(k)é, hiszen a versenyzők olyan tempót diktálnak, ami mellett se megállásra, se telefonálásra nincs idő. A kísérőnk Kocsár Laci gyakorlott C2 General triatlonversenyző, a verseny reggelén érkezett a rajthoz. A feszültséget harapni lehetett, de mivel lépésről lépésre lebeszéltük a verseny menetét, mindenki tudta a dolgát.
9:30-kor rajtolt el a csapat, ezidőben már a váltópontál vártuk az első lányt, ekkor már el kellett kezdenünk gondoskodni arról, hogy hűtsük magunkat, pedig még a legtöbbünk nem futott egy métert sem. Az idő elkezdett hihetetlen gyorsasággal pörögni: buszba be, rohanás a következő váltópontra, bemelegítés, váltás, buszba be, következő pont és így tovább. Minden beérkező futóról patakokban folyt az izzadság. Laci 10 percenként locsolta az épp soron lévő futót, hogy kivédje a túlhevülést ezáltal megelőzze a teljesítmény csökkenését. Minden locsolás felért egy hűs medencében való megmártózással. Az úton sorra előztük le a konkurenciát, hiszen időben az utolsók közt rajtoltunk el .
utt_cel.jpg
Mindeközben fél szemmel figyeltük az online eredményeket, ahol ugyan mi vezettük a női ranglistát, de szerettünk volna egy biztos előnyt felhalmozni. Ahogy csökkentek a kilométerek, az előnyünk valóban egyre nagyobb lett, így felmerült a lehetőség, hogy picit lazábbra vesszük az utolsó 40-50 kilométert. Azonban mindenki annyira a verseny hatása alá került, hogy még így is megpróbáltuk a maximumot kihozni magunkból, ami sikerült is.
Így történt, hogy az első helyen, a tervezett időnél is korábban értünk be a célba, együtt, csapatként. A fáradtság érzését legyűrte az öröm és büszkeség. Én szívem szerint még egy picit sajnáltam is, hogy vége van, annyira jól éreztem magam az egésznapos pörgésben. De beszéljenek a számok: 9 óra 11 perc, ami 4:22-es átlagot jelent (kilométer / perc). És bár idén hosszabb a verseny hossza, még így is pályacsúcsot döntöttünk.
Remélem, hogy ezek után a csapatváltók is kellő figyelmet és elismerést kapnak ezen és az ehhez hasonló versenyeken, mert 10+ fő kemény munkája és edzései vannak ezekben a versenyekben.
dobogo_agar.jpg