Nem gondoltam, hogy bekövetkezik az álmom, hogy minden nap otthonról dolgozhatok, de csak eljött és jelenleg kijelenthetem, hogy otthonról sokkal többet dolgozom, mint az irodából. De ennek most örülök. Örülök, hogy sok a munka, mert az azt jelenti, van szükség a csapatunkra. Jelenleg ugyanis Írországnak dolgozom, tehát így sem – úgy sem találkozom a kintiekkel. Imádom az itthoni csapatomat is, szeretek velük dolgozni az irodában, de nekem ez a 8-5ig sztájl nem jön be, mert mivel reggelente futok, az egész egy rohanás.

Itthon reggel felkelek, futok, majd nekiülök dolgozni nulla idegeskedéssel. Napközben természetes fényben vagyok, ki tudom nyitni az ablakot ( multiknál ez sokszor nem megvalósítható és a lámpa is nullahuszonnégy ég). Nem kell egy csomó pénzt költenem olyan kávéra  a büfében, aminél otthon jobban csinálok tized annyiból. Saját, egészséges ételt tudok enni, rájöttem, hogy fél óra alatt össze tudok dobni valami egyszerűt, és pontosan tudom miből állnak a hozzávalók, nincs zsákbamacska.

Eleget alszom. Nem kell vekkerre kelnem, bár ez így nem teljesen igaz, mert macskanyávogásra kelek, közeledik a reggeli ideje.

Na de mi van a hétvégékkel, amikor nem mehetek sehova, nem csinálhatok semmit és a barátaimmal sem találkozom?

Rájöttem arra, hogy én már ezelőtt hosszú hónapokkal teljesen bekorlátoztam az életem, úgyhogy én vagyok az az egy a millióból, akinek ez az egész megkönnyítette az életét. ( és ugyanazzal a lendülettel egyszerre keresztül is húzta a számításait.)

Hogy miről beszélek?

An endometriózis, PCOS, meddőség külön-külön és eszméletlen korlátokat szab az embernek. Speciális diéta, gyógyszerek, vitaminok, életmódbeli lemondások tömkelege arra jó, hogy mostanra én, aki a bulik királynője voltam régen, full kívülálló lettem.

De ezek nem feltétlenül rossz dolgok. A diétám segített abban, hogy jobban érezzem magam. Először a tejtermékek és tojás kerülése, pár hete viszont a glutént is feladtam. Na azért az már úgy elég kemény. Nem tudtam egy közös szülinapon enni a tortából sem. Állandóan szabadkoznom kellett.

És ami a legfrissebb, hogy kb. 2 hónapja nem iszom egy csepp alkoholt sem. Addig is ritkán ittam, de azért havi 1 buli mindig befigyelt és én imádok 1-2 akármit meginni, nekem ezek jól ütnek be. De két olyan gyógyszert is szedek, amivel nem lehet.

Így, hogy karantén van, ugyanúgy nem járok el sehova a futásaimon kívül, csak most még magyarázkodnom sem kell, plusz nem is maradok le se buliról, se koncertről. A stressz szintem kb. nullára csökkent, kipihent, egészséges, jókedvű és produktív vagyok többnyire. Több időm maradt a tanulásra, fejlődésre is.

Akkor ezután a sok jó után leírom a rosszat:

Éppen most zajlana a várva várt lombik kezelésem, amihez sok reményt fűztünk. Ami egy új intézményben lett volna, amivel nagyon szimpatizáltam. Amire sokat készültem, sokat pihentem, és talán ez lett volna az a döntő lombik, ami után – sikertelenség esetén – picit pontot tudtam volna tenni ennek a rémálomnak a végére és újra edzeni, versenyezni, élni.

Így most, hogy ki tudja mikor lesz lehetőségünk újra elkezdeni a kezelést, minimum fél év, és félő, hogy addig újra alá kell vetnem magam egy laparoszkópiás műtétnek, ami azért elég kemény dolog és kell idő a felépülésez.

De valamiért úgy gondolom, hogy ennek most így kell lennie, és nagyon gyorsan elfogadtam ezt a helyzetet.

Azzal vígasztalom magam, hogy talán ez a válasz a kérdésemre, hogy eddig miért nem sikerült? Azért, mert most nem alkalmas ez az idő egy gyerekre. Nem beszélve arról, hogy tele van az internet az anyukák panaszkodásával, hogy nem tudnak mit kezdeni a gyerekükkel otthon. :D

A világunk olyan változásokon megy keresztül, hogy még nem lehet sejteni, mi lesz ebből. De az biztos, hogy ettől a gazdasági mélyrepüléstől senki nem tudja magát függetleníteni, van, aki már most, és van, aki később. És ez még csak a gazdaság. Nem érzem biztonságosnak a jövőt, úgyhogy nem bánom, hogy nem kell aggódnom a nem létező gyerekeim jövője miatt.

Persze a másik – emocionális - énem titkon még remél, de ezt egyre tudatosabban szeretném elnyomni és a reális énemnek hangot adni.

Ami a futást illeti, nem mondom, hogy minőségi edzésmunkát végzek, de már elkezdtem komolyabban venni a futást. Hétvégén például Mágnessel mindkét nap libegőt futottunk, és a heti adagomat is kezdem megemelni, mert élvezem, és mert most megfelelően tudok regenerálódni.

Ami az edzősködést illeti, nálam semmi nem változott, viszont remélem sokaknál igen. Mégpedig azt, hogy sokan rájönnek arra, hogy nem kell egymás hónaljszagát érezni ahhoz, hogy valaki megfelelő instrukciókat adjon a sportolóinak. A technika csodákra képes, és remélem ebben a kényszerhelyzetben azok is nyitnak efelé, akik eddig kételkedtek. Nem is nagyon van más választásuk. Ja de, lehet duzzogni, vagy áthágni a szabályokat. Nekem szerencsére nem kell. Persze vannak, akiknek alább hagyott a motivációja, de az élet megy tovább, és ha most nem is, ősszel, nagy valószívűséggel megrendezésre kerülnek azok a versenyek, szóval nem szabad feladni.

Hát igen, én eddig is csakúgy futottam versenyek nélkül, szóval nekem egészen pontosan NULLA változás ez a mostani helyzet. Helyesbítek. A mostani jobb, mert nincs benzingőz, nincs tömeg, nem akarnak elütni. Élvezem, hogy a kutyámmal békében futhatok reggelente.

Vicces továbbá, hogy már 2 hónapja kezdtem el online tanfolyamokat végezni, imádtam őket, de nem volt sok a választék. Hát most megnyílik a világ az online továbbképzés világában. De egyelőre ne haladjunk ennyire, nem árulom el, mit végzek most, de biztos vagyok benne, hogy gyakorlati segítséget tudok majd nyújtani vele a sportolóknak! :)