15 nappal az Ultrabalaton előtt
Mondhatjátok, hogy két hét már nagyon kevés a versenyig, de nekem egy örökkévalóságnak tűnik. Van viszont valami, ami miatt újabban mégis kettős érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Nevezetesen az, hogy már 2-3 hete érzek a jobb vádlimban egy izomcsomót, ami csak nem akar magától kisimulni és néha fáj, néha feszül. Nem annyira, hogy ne tudjak futni, épp csak annyira, hogy attól fossak, hogy majd a századik kilométerig sem fogok eljutni ha ez nem javul addig.
Foglalkozom vele egyébként már (eddig megpróbáltam nem figyelni rá), szóval még sok minden történhet, ma pl nem fájt annyira, de a keddi futásomon azt mondtam ha ez nem javul, akkor szüneteltetem az edzéseimet. Meglátjuk. Na jó, nem meglátjuk, hanem kurvára aggódom..
De bakker nem múlhat egy ilyen kis szaron az idei UB! Nem és kész és ezért nem vagyok hajlandó ezen sokat aggódni. Idén 1700 kili van már most a lábamban és több szint mint az eddigi években. És ezek nem ilyen össze-vissza futások voltak, a legtöbb minőségi edzés. Idén volt az első év, hogy nem sérültem le. ez a 2016 nekem kedvez, érzem. Annyi minden jó történt velem az elmúlt hetekben, hogy tulajdonképpen már vártam h mi fog elbaszódni. Szóval én azt mondom, örülök, hogy „csak” a vádlim fáj, lehetne sokkal rosszabb, inkább megbecsülöm amim van.
Például azt, hogy nem kell aggódnom a bringás kísérő sztorin, mert asszem megtaláltam a legjobbat, szóval megvannak hárman. Hát ezt sem bízom a véletlenre asszem és remélem h a 3ból egy mindig velem lesz és nem alszik be. Mert kettő biztosan :D Szóval már azon is aggódhatok, hogy ne csak én ne betegedjek le de a bringásokra se essen rá egy vasaló, ne basszon el minket egy autó és ne együnk szar helyen a versenyig.
Közben feladtam az elveimet és megalkottam eme szuper Facebook oldalt, ahol követhettek, valszleg az Ultrabalatont is végig streamelem különböző kilett, meghalós képekkel és videókkal, ha a térerő is úgy akarja :)
Ja és ma reggel ez a virág várt a recepción reggel, az egyik blogolvasómtól, aki gondolt a közeledő névnapomra. Ilyen azt hittem csak a filmekben van, vagy ezt úgy szokták, hogy a csaj magának küldi el a virágot :D
Na szóval ezek vannak, aki megy UTH-ra azzal találkozom vasárnap délután, mert megyek önkénteskedni, attól félek ez azzal jár, hogy jövőre benevezek., de ne szaladjunk még ennyire előre :)
Azért van más is amit nagyon várok, de ezt majd nemsokára világgákürtölöm, vagy esetleg ti előbb értesültök róla valamelyik újságárusnál :)