Mindig is ki akartam próbálni magam hegyifutásban, mert azt hittem, hogy jó lehetek benne. Kiderült, hogy nem. Vagyis nem eléggé. 

Mivel ez a verseny majdnem 2 órára Budapesttől került megrendezésre, először teljesen elvetettem az ötletet, hogy lemenjek. Azért is mert nyárra semmi komolyat nem terveztem, másrészt 10 kili miatt miért utazzak ennyit? Aztán a barátom felajánlotta, hogy lekísér, sőt, akkormár vihetjük a kutyát, és ez így már felér egy családi programmal. De a végső lökést az adta meg amikor tök ismeretlenül kaptam egy üzenetet egy Berendi Antal nevű rendkívül szimpatikus embertől, aki meglátta bennem a tehetséget  semmit, ezért javasolta, hogy induljak el a versenyen és ha már országos bajnokság van, igazoljak le, elvégre ez egy formaság, semmibe nem kerül. Nagyon rendes volt, segített intézni a papírokat, és ellátott mindenféle jótanáccsal, hiszen nekem ebben a kategóriában semmilyen tapasztalatom nem volt.

Gondoljatok bele 10.1 kili, +870 m és - 95 m szint!! Ez nagyon brutál, ezért már érdemes leutazni. 

Szóval lementem a tök ismeretlen helyre ismeretlenül, hiszen az egyik futótársam Anita az út előtti délután mondta le a versenyt, a másik, Márk, meg rajt előtt 2 órával közölte, hogy úgy alakult, hogy ma másnapos és nem jön. 

Amikor megérkeztem a helyre azt vettem észre, hogy itt mindenki aki futó, úgy is néz ki. Olyan igazi nagykönyvben megírt test: atléta alkat, egy gramm felesleg nincs, szálkás izmok...Én az átlaghoz képest talán kicsit sportosabb alakommal teljesen kívül álltam ebből a körből. Kicsit elment az önbizalmam, de aztán figyelmeztettem magam, hogy én nem a futásnak élek, van ezen kívül más életem, más hobbim és én döntöttem úgy, hogy nem akarok mindenről lemondani. Majd ha kibulizom magam (bár ez egyre inkább nem akar bekövetkezni), akkor majd biztos többet tudok edzeni és versenyezni, de addig nem veszem komolyan magamat. Pontosabban nem szabad komolyan vennem magamat! Érdekes dolog a testalkat, míg egy ultrán kifejezetten jól jön az a plusz kis zsír magamon, egy ilyen versenyen hátráltat. Legalábbis úgyéreztem magam, mint egy viziló, holott alapvetően vékony a testalkatom és erre figyelek is tudatosan. 

Egyébként a rajszámátvételnél a csajok, akik a csapattársaim voltak nagyon barátságosak voltak, kedvesen fogadtak és Antal, akit egyébként Tónikak hívnak is sokat bíztatott. 

De nem ez az a dolog, amit máig nem bírok feldolgozni, hanem a következő: szinte csak én indultam el kulaccsal. Láttam, hogy rajtam kívül szinte mindenki egy szál sort / póló kombóban nyomja, semmi egyéb. Ezért bár kényelmetlenül éreztem magam a kulacstartó mellényemben, de tudtam, hogy ezen nem spótolhatok. Ismerem magam, egy átlagos 10 kilis edzésen megiszom fél litert, itt még anyi se lesz elég. Tudtam, hogy 3 helyen lesz frissítőpont és azt is, hogy nekem ez nem elég. Ciki nem ciki, viszek piát. Máig azon gondolkozom, hogy vajon a többiek mégjobb eredményt értek volna el plusz vízzel / isoval, vagy csak én vagyok a puhány? És engem úgy vert le a mezőny hogy abból a 3 frissítőpontból futott fel a hegyre amit ott adtak. 

A fejemet bevizezve álltam a rajthoz, elotte 1-2 kili bemelegítő kocogás, ahol már a 36 fokos meleg miatt egekben volt a pulzusom, de tudtam, hogy ez innentől már csak roszabb lesz. Tulajdonképpen ha testileg nem is, de lelkileg teljesen fel voltam készülve a versenyre és bár nem ismertem a pályát azt kaptam amit vártam, kökemény emlekedőket, sok sok belesétálást és küzdelmet.

A mezőny végéről indultam, tisztában voltam vele, hogy én itt csak tapasztalatot szerzek, helyezést nem. De ettőlmég (mint minden versenyen) bele akartam adni mindent, hiszen csak így tudhatom meg, mire vagyok képes. Nagyon sokan el is mentek előttem, ritkán előztem meg valakit, volt akivel szinte végig kerülgettük egymást. Mindig volt előttem vagy utánam valaki, nem voltam egyedül. A lányokat utoljára a rajtnál láttam, mind elmentek előre. 

Tonképpen a fél literes kulacsom tartalma már a hatodik kilométer előtt elfogyott, úgy, hogy odáig is gazdaságosan ittam, ezt követően meg 9 kilométeren lévő frissítőpontig csak azon járt az agyam, hogy bírjam ki víz nélkül addig. Felfoghatatlan számomra máig, hogy ekkora különbségek legyenek abban, hogy ki mennyit iszik, vagy inkább abban, hogy kinek mennyire tolerálja a szervezete a szomjazást. Nekem nagyon szarul. 

De aztán 9 kilinél az a víz új értelmet nyert és elkezdtem szuperül (najó a kürölményekhez képest) érezni magam, ujra élveztem a futást. Majd ahogyan már sokan figyelmeztettek rá, az utcsó 300 méteren jótt az az atyaristen meredek emelkedő, aminek a végén annyira látszott már a cél sárga kapuja, hogy nem igazán estem kétségbe, ott már csak fel kell mászni azt kész. Felmásztam befutottam, ott várt a célban a kutya meg a Balázs. Rögtön adtak a kezembe egy pohár vizet úgyhogy nem is voltam rosszul a végén simán sétáltam, beszéltem, volt bennem erő.

Kicsit még pihentűnk fen a Kékes csúcson, az árnyékban kellemesen hűs volt a levegő. 

A kutya tökjól elvolt, hetek óta nem viszem futni, mert neki 20 fok felett már szar az egy óra futás, azalatt meg nem igazán van a reggeli hőmérséklet se mostanában. 

Mikor kitették az eredménylistát, valamiért csalódtam. Tudtam, hogy ez nem az én versenyem, de többet vártam magamtól. Na nem helyezésbe, hanem időbe. Bevallom kurva őszintén nem vagyok elégedett a 74 percemmel, és épphogy a mezőny első felében végeztem. Közelebb képzeltem magam a 70-hez. 

Íme az eredménylista: http://futapest.hu/eredmeny/parad_e_2015.pdf

Strava Link: https://www.strava.com/activities/349388754

Átlag Pulzus 175 - maximum tréning

Ahhoz képest, hogy még a futás után is baromi sok folyadékot ittam és sokszor keveset ettem, este olyan fejfájás tört rám, ami  szerintem még egyik másnaposságom során sem fordult velem elő, pedig abból is volt már pár életem során. Brutál érzés volt, nagyon szenvedtem, bevettem egy fejfájás csillapítót.

Ma viszont az égegyatta világon semmi bajom nem volt. Még izomlázam sem volt a lábaimban, csakis egy helyen van: a hátamban. :D

Szóval összességében ez egy jó tapasztalatszerzés volt. Nem élveztem, hogy hajtani, sietni kell, de ez egy verseny. Viszont ha lenne módom visszamenni, szívesen edzenék ott. Nekem ez a táv rövid volt, de mosmár kezdem azt gondolni, hogy a hosszún is béna lennék. Namindegy. nem lehet minden jó. 

A lényeg akkoris az, hogy futottam, hogy holnap futok és hétvégén, Balatonon is futhatok. Szinte alig szokott fájni a derekam. Ez a legfontosabb, nem? :)

 **************************************************UPDATE*******************************************************

A hivatalos beszámolót itt találjátok, miszerint én is kaptam érmet. Persze ezt nem magamnak, hanem a csapattársaimnak köszönhetem. :) 

http://masz.hu/images/stories/pdf-anyagok/2015/versenyek/ultra_hegyi/20150719_Hegyi_OB_2.pdf