A 31-es kilométeres körrel már vagy egy éve szemezek, aztán vagy megfutamodtam, vagy nem éreztem magam elég edzettnek, de volt, hogy közbejött egy verseny. Lényeg, hogy mindig tolódott, és utólag azt tudom mondani, hogy örülök, hogy csak most indultam rajta, mert így tudtam egy olyan időt hozni, amire tényleg büszke lehetek.

Mint azt már az előző bejegyzésemben írtam, a Mátrabércre való felkészülésem mérföldköve volt ez a kör, itt próbáltam ki az új cipőmet (Hoka Speedgoat 4) és azt a fajta frissítést, amit már régóta terveztem, de eddig csak fejben.

Ha azt vesszük, télen kezdem el egy picit felhozni a heti kilométereim számát, majd év elején picit néha gyorsítottam, de igazán komolyan pár hete edzek és nagyon élvezem. A történethez hozzátartozik, hogy elég régóta szedtem egy gyógyszert a magas prolaktinomra, ami ( nem túl jó) hatással volt a sportteljesítményemre, lenyomta a pulzusomat és picit (mivel ez valamilyen szinten a stressz ellen hat), lenyomott engem is. Ezt a gyógyszert pár hete abbahagytam, ami által a pulzusom újra fel tud menni és én sem érzem már azt, mintha lenyomnának. Úgy érzem, visszahoztam magam az élők sorába :) Így már sikerült érdemi edzéseket végeznem, ami picit visszahozta az önbizalmamat is, annyira, hogy merjek nagyot álmodni, ezzel kitűzve a 3 órán belüli álomidőt a Szénás Körre.

A frissítéshez GU Roctane szénhidrátos italport kevertem be, amiben a nagy varázslat az volt, hogy végig ezzel megyek, nem szarakodok semmilyen zselével, meg kajálással. Természetesen pontosan kikalkuláltam órára lebontva a ch, folyadék és elektrolitszükségletemet, és 100%-osan működött a dolog.

A terv nem tempó, hanem pulzus alapú volt, tehát kijelenthetem, hogy pulzuskontrollal futottam. Íme tehát az élő példa, hogy a PK nem azt jelenti, hogy gyök kettővel kell haladnod és egyfolytában vissza kell fognod magad. Volt egy határ, amit igyekeztem nem túllépni, és emiatt ki is tartott az erőm a végéig. Szerencsére ezt jól lőttem be, ennek persze kedvezett a 8 fok körüli időjárás is.

Tájékozódás: itt óriási segítségem volt, ugyanis bár a trekket felraktam az órámra, Gébbörkém biciklivel jött, csakis kizárólag azért, hogy ne tévedjek el ( tehát nem fogta a telefonom, nem olvasta le a kódot helyettem, nem adta a kezembe a frissítést, futómellénnyel mentem). Így a fontosabb kanyarokat előre jelezte, ez egy olyan segítség, ami sokat segített és teljesen legális.

Az útról nem tudok részletes beszámolót adni, mert annyira leköt, hogy hova lépek, milyen a pulzusom, hogy veszem a levegőt, hogy haladok, hogy kb azt sem tudom hol vagyok és sokszor nincs időm megcsodálni a tájat, ezért szívesen visszamennék egy funrunra. :) De arra határozottan emlékszem, hogy az első 10-12 kilométerben azon gondolkodtam, hogy ez a 3 óra nem fog menni és talán el kellene engedni az egész Mátrabércet. De mindig ez van az elején, az első kilométereken még annyira bennem van a feszültség, mindeközben pedig még nem esik jól a futás annyira, mint amennyire a második fele. Ahogy közeledtünk a 20 kilométerhez, majd a Nagy Szénáshoz, egyre inkább éreztem erősnek magam, minden emelkedőt megfutva, és az időmön is azt láttam, hogy kezd egyre reális lenni a Magic 3, sőt, még azon belül is perceket nyerhetek.

Az utolsó pár kilométer kifejezetten jól esett, tetszett, hogy nyomhatom az aszfalton lefele mint állat. Teljesen jó állapotban futottam a célba nyélen, majd jött a feketeleves: a telefonom kilockolt. Mivel nem volt hideg, az iPhoneomat tok nélkül raktam be a mellényem mellső zsebébe, képernyővel felém, így a vizes ruhával érintkezett, feltehetőleg párszor benyomódhatott valami rossz kód, így 4 percet álltam a célban, mire be tudtam fotózni a célkódot. Bevallom, elsírtam magam, Azt éreztem, hogy a sors összeesküdött ellenem. Persze ezt lefotóztuk és nem akartam Gébbörkém telefonjával leolvasni a kódot, mert nem tudtam, hogy szabályos-e. Szerencsére a Straván minden rajta van rendesen.

Utólag persze nevetek rajta, hogy én, aki mindenre felkészülök, pont velem történik ilyesmi. :D

2:47:31 lett a végeredmény, sokkal jobb, mint amit vártam magamtól. Ezzel a nők között második vagyok (ilyenkor szoktak kedvet kapni a nálam gyorsabbak, szóval gyanítom, ez átmeneti).

Tudom, hogy a Mátrabérc ennél sokkal keményebb menet lesz, mégis azt gondolom, hogy ha tovább folytatom a felkészülésemet, nem lehetetlen jó érzésekkelbefejeznem a versenyt.

Ami még számomra izgalmas újdonság, hogy megérkezett a Stryd wattmérőm, ami a jövőben segíti az edzéseimet. Nagyon izgatott vagyok, hogy végre én is szintet léphetek a mérésben, mert hát haladni kell a korral.