Hát srácok, most akkor röviden lerírom, hogy hol tartok, és miket műveltem az elmúlt időszakban.

Az 52 kiliből nagyon gyorsan sikerült regenerálódnom, és még mindig volt idő, hogy gyűjtsem a kilométereket.

Így tehár tartottam egy 100 kilis hetet, azaz a következő volt a terv:

hétfő - 20 kili

kedd - 20 kili

szerda - 20 kili

csütörtök - 20 kili

péntek - 20 kili

hát ez sikerült, igaz volt, hogy szarrá áztam, de megérte, sőt pénteken simán elmentem bulizni egy jót, szombaton pihiztem és vasárnap még rátoltam egy laza 12 kilis terepezést.

tudom jól pontosan, hogy ezt valahogy mashogy kellett volna kivitelezni, mondjuk egyik nap 25 kili, masik nap 10, majd egy harminc aztán megint kevés de egy 8 oras melo mellett ezt én nem tudtam kivitelezni. Az adott körülményekből próbálom kihozni a legtöbbet, és rendszert akartam vinni az életembe azzal, hogy ugyanakkor fekszem és ugyanakkor kelek. Ez be is jött.

Viszont egy nagyon érdekes dolog tortént ebben a hétben. Bár minden nap igyekeztem este 9kor lefeküdni, azért a testem jelzett, méghozzá egész érdekes módon: légszomj és ásítási rohamok jöttek rám. 5 percenként ásítottam, pedig aludtam napi nettó 8 órát, de szerintem volt az 9 is. És néha extra nagy levegőket kellett vennem. Nem néha, nagyon gyakran, volt hogy futás közben.

Nem gondoltam, hogy ez ettől van, hiszen régebben voltak már 100 km-es heteim, mondjuk nem sok, de miután kicsit visszafogtam amgam egy 87-es héttel, ezek mint elmúltak.

Szóval most ott tartok, hogy heti 4x futok, jovoheten meg maximum 3x, aztán már UBÉÉÉÉÉ.

Közben lefutottam az ezredik kilométeremet, amit jól meg is ünnepeltem.

De még mindig ott vagyok, hogy addig és annyit futok, amíg azt látom, hogy jobban vagyok tőle. És ha bulizni akarok, akkor bulizok, mert imádom a jó zenét és ez nekem ugyanolyan fontos, mint a futás.  A kettő kiegészíti egymást.

Viszont közben rájöttem, hogy mennyire jobb életem lett a fuás által, úgy érzem, hátrahagytam a gondjaimat, sőt, valahogy a futástól sokminden gondom megoldódni látszott, és egyszercsak azon kaptam magam, hogy én írányítok mindent ami velem kapcsolatos. Nincs már szerelmi bánat, nincs annyi roszkedv, alig vagyok beteg mióta futok, és még a bulizás is jobban esik.Rájöttem, hogy mimindenem van, amit eddig nem becsültem meg, és arra, hogy a legtöbb dolgomat az életben én alakítom. Felerősödtem testileg és lelkileg.

A másik legjobb dolog, amikor emberek írnak neked, vagy jönnek oda, hogy ők is elkezdtek futni mert hogy motíválom őket és olyan jó látni rajtuk, hogy jól érzik magukat ezáltal.

Azthiszem tényleg igaz az, hogy mindenki magának építi fel a kis világát, és nekem ezt a huszas éveimben sikerült kiviteleznem. Apró véletlenek (persze nem hizek véletlenekben), nagy pofára esések kellettek hozzá, de azt tudom mondani, hogy elégedett vagyok sok területével az életemnek, minden meg nem lehet tökéletes. De jól építkeztem.

És talán ezzela tudattal, ha nem sikerül az UB, mondjuk lesérülök, vagy fel kell adnom, met nem bírom lefutni ( nem azért mert elfáradok, hanem ha tényleg lesz valami nagy ok), akkor nekivágok jövőre, vagyis el tudom úgy könyvelni, hogy benne volt a pakliban, hogy túl nagy falat egy ekkora sérülés után és nem fogok 3 hétig ezen sírni. Remélem. De mint mondtam én mindent megteszek majd. :)

Mostanában sokat gondolok arra, hogy vajon ez egy nagyon jó hullám az életemben ezekből a szempontokból, vagy tényleg megváltoztattam az egész hozzáállásomat. mindenesetre azt gondolom, hogy egy olyan ösvényre léptem, ami kezdetekben nehéz volt, de már senki nem tud letéríteni róla. Annyit dolgoztam ezért, hogy már nem adom fel.