Na hát az úgy volt, hogy kell egy hosszú, egy olyan igazi hosszú, ami azért imitálja az UB -t, tehát ultra táv, aszfalt, sík, verseny.

Ez a vasárnapi verseny minden követelménynek megfelel, tesztelhetem a derekam, a térdem, a frissítésem és a lelki erőmet. Jelenleg ez utóbbi a leggyengébb láncszem.

Megmondom őszintén, az Optivita  versenyek  tök jók, jó a hangulat, barátságosak az emberek, frissítés, asztalok, érmek, zene minden megvan ahhoz, hogy élvezni lehessen. De én egyre jobban azt érzem, hogy nem nekem való, nem vág a profilomba, én egyik pontból szeretnék futni a másikba, esetleg ugyanoda egy kört téve, de erről a kőrözésről nekem egyvalami jut eszembe: a mókuskerék. Vígasztal viszont a tudat, hogy 1 kilis körök helyett 5 kilis odavissza lesz, azaz 20 kör. Ez már azért kicsit emberibb. :)

Ez most egy olyan verseny, ami ellen minden porcikám tiltakozik, mégis el kell rá mennem, mert mérföldkő a felkészülésemben. Kurvakeményen végig kell tolnom (nem a tempóra gondolok, hanem hogy nem állok meg/le/ki).  Egy ilyen versenyem volt, a 2014-es 12 órás, és emlékszem, bár akkor volt pasim, kutyám, mindenem, mégis ugyanolyan egyedül voltam a 12 órán keresztül, mintha senkim nem lenne.

Ráhangolódásnak egyébként érdemes is volt elolvasni azt a versenyt, sőt, asszem ezzel kellett volna kezdenem:

OptiVita Ultrafutó Kupa 12 órás, avagy csodák márpedig vannak!

Soha, de soha nem adhatom fel, mert nem tudni mit hoz az élet!

Ez nem csak a futásra érvényes és bárcsak soha nem felejteném el, hiszen most, hogy belegondolok az egész bogomnak ez az értelme. Ha valamit át akarok adni az írásaimon keresztül akkor ezt. Ehhez képest mégis folyamatosan soron követhetitek, hogy mennyire el tudok bizonytalanodni minden szaron és milyen könnyen le lehet rombolni az önbizalmamat.

Ugyanakkor azt is tudom, hogy egy kőkemény csaj lakozik bennem, csak most nagyon elbújt és nem akar előjönni :D

Míg én a Tajga Trail 16 kilis távján küzdöttem az elemekkel, öcsém végre valahára hajlandó volt kipróbálni magát ebben a sportban. Kiderült, hogy nem is ez volt neki az első:

Táv: 8.9 km / 277 m+ 

Milyen sportolói múltal rendelkezel így 25 éves létedre?

20 éves koromig versenyszerűen taekwandoztam, és futóversenyeken is indultam, amikre magyarország legnagyobb tudású edzője, a papa (faterunk) keszitett fel. Valószínű ez,  - és az a tény - , hogy a versenyfelkészülések egy biológiailag meghatározó életszakaszomban történtek, segített ahhoz, hogy 5 év kihagyás (miniális szintentartás) után elérjem ezt az eredményt.

Ezek milyen versenyek voltak és én miért nem tudok erről?

Tudsz, csak akkor még nem érdekelt a futás. A 2. Keruleti Kaptatón gimiben 2. lettem a teljes mezőnyt nézve, az Előzd meg a fogaskerekűn általános iskolás koromban 5. lettem korosztályomban.

Hogyhogy ennyi kihagyás után újra rajtvonalhoz álltál?

A nővérem erősködött, hogy induljak, én leszartam az egészet, de hagytam hogy befizessen

Hogy élted meg a versenyt? Voltak e elvárásaid?

A verseny napján nem éreztem magam jól, hőemelkedésem is lett (állítólag – a szerk. )

Nyávogtam, hogy nem akarok menni, de a nővérem a szokásos stílusában jobb belátásra bírt. Ezért le kellett kísérnem a rajthoz, ahonnan aztán nem fordultam vissza.

Nem volt más hátraa, mint előre. Bőven benne volt a pakliban, hogy utolsó leszek. A taktikám az volt, hogy lefele megeresztrem, ahogy kényelmes, felfele felszenvedem magam, ahogy tudom. Ha megelőznek úgysem tudok mit csinálni. (de, mert lataekewondoozod – a szerk) Olyan jól sikerült a lefele trappolás, hogy felfele már kiváltott bérletem volt a második helyre, ugyanis az aranyérmes srácon végig látható volt, hogy amint emelkedni kezd a pálya, otthagy, mint Tibi Atya a citromos radlert.

a rajt előtti pillanatokban

Hogy érezted magad utána? Volt izomlázad?

Azt hittem, hogy a futás kirázza belőlem a betegséget, de nem így lett, éjszaka izzadtam mint a ló, másnap talán már nem volt hőemelkedésem, de pihennem kellett. Izomlázam nem volt

Hogy tetszett maga a Tajga, milyennek találtad a pályát?

Nagyon tetszett a rendezéstől kedzve az pályán keresztül az éremig minden. A pályát egyébként a verseny előtti hetekben önszorgalomból bejártam, hogy legyen fogalmam róla, mire nevezett be az én egyetlen kedvenc nővérem.

Hogyan frissítettél? Etté ittál valamit a verseny alatt?

Egy korty vizet ittam összesen a futás alatt, azt is csak azért, hogy könnyebb legyen a kulacsom. Utána pedig egy kis citromos vizet. Nem igazán volt étvágyam, de a savanyú jól esett.

Mit tennél még hozzá az elmondottakhoz? 

Azt is érdekes volt tapasztalnom, hogy az emberek több jelentőséget tulajdonítanak a felszereléseiknek, mint a saját képességeiknek. ( - Ezt ne vegye senki magára, de Küss (az öcsém) egy százeves aszfaltos cipőben, mackóalsóban és polármellényben nyomta le a versenyt, neki tényleg úgy tűnt, mintha búvárruhában lennének az emberek, nem vágja a trendeket. Engem is mindig hülyének néz. :D )

azért egy ezüstöt énis összeküzdöttem :)

 Azóta sem  mertem megkérdezni,hogy jön e legközelebb is. De majd én teszek róla. :D

Rólam annyit, hogy minél rövidebb egy verseny ugye, annál intenzvebb. most akkor képzeljétek mit küzdöttem 16 kilin keresztül. Tényleg toltam, ami a csövön kifér és ez volt az első versenyem, hogy az összes emelkedőt megufottam. Ugyanakkor meg a saras lejtőket kb minihangyalépésben tettem meg. minden lejtőn beelőzött a mezőny és nekem minden síkon és emledőn vissza kellett verekedni magam, mert nem akartam, hogy emiatt a bénaságom miatt kerüljek hátrányba. 

De gyerekek, az a hangulat, amikor elindulsz napsütésbe és a verseny közben megy le a nap, amikor bekapcsolod a fejlámpát, amikor érzed, hogy hirtelen hideg lesz, és úgy érkezel meg, hogy koromsötét van...Na ennek a hangulata varázslatos volt. :) Most volt az első fejlámpás erdőben futásom és nagyon tetszett. persze egyedül félnék :)

Nemtudom mi van velem mostanában, kicsit néha érzényekebb vagyok vagy fogalmam sincs mi lehet.  

Najó, van pár sejtésem:

- túl nagy az igazságérzetem

- anyám baszogat, hogy mosmá' pasizzak be (üzenem neki h találjon jobb elfoglaltságot)

- nincs legjobb barátnőm, aki meghallgatna és azt mondaná: "Zsófi szard le!"

- nincs pasim, aki meghallgatna és azt mondaná: "Zsófi szard le!"

- de a legfőbb, hogy nem voltam egy hónapja legalább egy sörre valahol. Na tuti ez az igazi nagy baj!!! :)

Ami a futást illeti, most már a 80-100 as heteim vannak és meglepően élvezem őket. Azt hittem nehéz lesz, de sokkal jobb elindulni egy 15-20-ra, mint egy tizesre, mert mire elkezdeném élvezni, már vége. Még mindig azt érzem, hogy mennék többet, de azért jó érzékkel tervezem meg a pihenőnapjaimat is, meg ugye fő az óvatosság.

ma ilyen rózsaszínban láttam a HHH-t és a világot

Imádok futni, ma is ezen járt az agyam, és ha ennyire imádom, akkor szerintem nem csinálhatom rosszul. Mert ez a leglényegesebb, hogy élvezd. Kurvamindegy, hogy 3 kilométert futsz, vagy 23-at, mindenki leszarja, hogy gyors vagy lassú vagy, a végén az számít, hogy megérte és érezd, hogy jó neked. Nem szabad hagyni, hogy a nálad jobbak leugassanak, vagy lenézzenek. És neked sem szabad soha elfelejtened, hogy honnan jöttél! Még velem is megtörténik, hogy besértődöm valami hülyegyerek beszólásán, pedig én azért eléggé a leszarás nagymestere vagyok. 

Mindenkinek aki volt már hasonló cipőben (szóval magamnak is) ezt a számot küldeném:

Ott tartottam, hogy neveztem a Téli Margita 44-es távjára, mert ideális volt hétvégi hosszúnak, ugyanis kevesebb, mint 800 m szint társult hozzá. Ez teljes mértékben futhatóvá tette volna ezt a versenyt, de gyanítom, itt a „téli” szó jelenti a kihívást, azaz február elején általában jég / sár / csapadékos idő / hideg van. Hál istennek e közül a négy elem közül csak eggyel kellett megküzdeni, de azzal alaposan. Na de kezdjük az elején.

A felkészülés nálam mindig (Columbót megszégyenítő) nyomozással kezdődik: milyen frissítés lesz, hol, mit kell vinni, milyen idő lesz, ki visz le, ki hoz haza, mit veszek fel, mi van, ha valami elromlik, mi van, ha a pótvalami is elromlik, stb. Az első gondot itt az jelentette, hogy nem vagyok berendezkedve arra, hogy nincs minimum 15 kilométerenként vízvételi lehetőség. Nyáron ugye vannak kutak, lakott területen bolt, de télen eddig nem is mentem szerintem eddig terepen 2 óra fölé. Itt úgy volt, hogy 8nál kapunk valami lónyálat, majd 27-nél, ami ugye ilyen 2 óra, engem meg a mentők visznek el, ha továbbra is az idióta fél literes PET palackommal szerencsétlenkedek (van kulacsom is, de esküszöm az előbb bekrepál). Szóval last minute megvettem azt a Hoka zsákot, amit már hónapok óta nézegetek, amibe bele tudom rakni a (Hádából szerzett zsír új!) víztasakomat, így annyit vedelek, amennyit nem szégyellek. Mondanom sem kell, hogy most fizunapig kenyéren és izón élek.

Tudtam, hogy ez lesz az ünnepélyes alkalom, ahol végre letesztelhetem az új Compressport gatyámat és azt is, hogy ezúttal is felveszem a szárat, hátha nem fájdul be a lábam ezúttal sem.

Ezek a hosszú futások nekem tavaly kimaradtak, pedig jobb, ha ilyenkor derül fény a rejtett problémákra, mint élesben az UB-n.

Na ugorjunk, rajt előtt 5 perccel kiokosítanak, hogyan kell az ivócsövet felrakni, már megérte eljönni, mert nekem fogalmam sem volt, ahogyan nagyon sok mindenről és én pontosan ezért jöttem. Elindultam, és tudtam, hogy egyedül nem tudom az utat, nem tudok tájékozódni, hiába van itiner, térkép, leírás, anyámkínja, engem ez nem segít. Kezdő vagyok, akiben megvan a tanulási vágy és nem elég, hogy hallgatom az okosokat, (de hallgatom őket és kell is ez nekem) hanem menni, menni, fejlődni, tapasztalni, nézni, hogy akkor a fán hol van az ábra és hol a zöld pötty és mikor kell lekanyarodni és merre.. És ez annyira jó, hogy nem arra figyelek, hogy jaj most akkor kicsit elfáradtam, meg jaj beállt a lábam és úristen a derekammal mi lesz, hanem leköt a feladat maga.

Az első kilométerek gyorsak lettek, mert az úton mentünk be az erdőbe, így mindenki meglendült 4:30-asokban, hát jó, mondom, én nem akarok lemaradni, mert a terv az volt, hogy mindig legyen előttem valaki, semmiképp ne egyedül tévedjek el, hanem valakivel és akkor nem lehet nagy baj.  Besoroltam a középmezőnybe, nem volt annyira vészes, csak az a 2 kiló fölösleg meg az a másfél kiló víz nagyon lehúzott, de hát miért kell nekem annyit zabálni. :D

Szóval az első 10-15 kili emberek követésével telt, majd jött egy eltévedés, ahol hárman voltunk, szerintem én vittem a társaságot rossz irányba, de hamar korrigáltunk, 800 méter lehetett a kitérő. Aztán miután beértünk új embereket, nekem meg fogyott a nehezékem (ami a víz és zsír :D), elkezdtem az előttem lévőt követni, aztán az az előtt lévőt. Itt már voltak elég keményes sáros részek, nagyon durva volt. Persze én nem a sáros részen estem el, hanem azon ami full jó volt, mert figyelmetlenségből nem emeltem a lában. Életembe nem estem még olyan puhán és kényelmesen, mintha ki lett volna párnázva a talaj. Pár lépés múlva meg olyan közelről láttam egy ösvényen áthaladó szarvast, hogy teljes extázisba kerültem, és gyerekek akkora volt, mint egy ló. De nem, nem lovat láttunk. :D

Az utam kétharmada a következővel telt: Előzgettem,majd jött egy olyan sáros rész ahol mindenki visszaelőzött, majd a megint jó részen én jöttem előre és ez vagy egy órán keresztül így ment. Ahhoz képest, hogy mennyire bénán küzdöttem az elemekkel, baromira élveztem a kihívást, teljesen beleéltem magam és nem is éreztem fáradtságot. Jó móka volt, de nagyon vártam, hogy végre normális futómozgást végezhessek. Egyébként a Compressportos cuccom nagyon jól összetartott, a combom, a fenekem a csípőm és a derekam kapott egy olyan támogatást, amire pont a magamfajtának igen nagy szüksége lehet.

Külön ügyeltem rá, hogy egyik túrázónak se kelljen miattam arrébb mennie, de ez nem sikerült, mert amint látták, hogy jön ez a „béna csaj” a saját épségüket védve pattantak arrébb az útról, ezt csak megköszönni tudtam.

Kb. a 30-34. kili után beértem Viktorékat, (vele jöttem egyébként és ő mindig megindul az elején már vártam, hogy mikor érem utol, ahogy fejlődik a kondija, egyre később érem őt be, jön fel mint a talajvíz), nem tudtam eldönteni, hogy most én gyorsultam be, vagy a többiek fáradtak, de mindenesetre még erősnek éreztem magam ahhoz, hogy menjek a saját fejem után és hagyjam a francba a „valaki után futok” tervet, saját tempóban folytattam az utamat. Így végül utolértem (Martinák) Anikót, aki elég minimálban tolta, így azért megértem, hogy nem halt meg, konkrétan egy kulacstartó nem volt rajta, szerintem fényből táplálkozott. Én sajnos még mindig elég taknyos voltam és köhögtem, így kétszer meggondoltam, hogy egyek e, mert ha rágni kell, megfulladok. Ezek után együtt próbáltuk megtalálni a helyes utat és a jelöléseket hol én mentem elöl, hol ő. De mivel ő már többször teljesítette ezt a pályát jó volt mögötte haladni. Az utolsó kilométereken kicsit lassítottam, mert megrohamoztak az emlékek az egyetemem láttán, majd jött a felüljáró, amin számtalanszor áthaladtam és egyszer még le is zúgtam a csúszós lépcsőn (azóta azt hiszem javítottak rajta).

ez még egy vállalható kép rólam

Soha nem gondoltam, hogy ezen a helyen én valaha ilyen körülmények között fogok futni, itt éltem meg az egy hétre eső legtöbb bulit, (hétfő szerda Mosi, kedd Nyolcas, a maradék napokon meg szobabuli vagy egyéb kocsmák…) Jók voltak ezek az évek, de az a tudat, hogy mi lett belőlem, örömmel töltött el. Teljesen el voltam a gondolataimmal mikor hirtelen megláttam a célkaput, Anikó bent, én is bent. Ő első én második. Ő ennek láthatólag nagyon örült én meg annak örültem, hogy nem versengtem, most számomra nem volt helye ennek. Megvolt a hosszú, így is kicsit gyorsabban, mint terveztem, de mit tehetek, ha magával ragadott a hév, a lényeg, hogy élveztem, hogy egy kicsit hardcore vagyok. Belegondoltam, hogy elhoznám a barátaimat mondjuk ennek a negyedére sétálni szerintem attól visszafordulnának, hogy meglátnák a sarat én meg megküzdök vele. Nem voltam mindig ilyen de most igen és éppen ebből kifolyólag felemelő érzés. Büszke lehettem volna magamra, ha harmadik vagyok, vagy ha utolsó előtti, mert itt mindenki fasza aki végigmegy és ezért szeretem a hosszú versenyeket, mert azt nem adják csak úgy.

Jó volt, hogy kaptam kupát, aztán kiderült, hogy kapok még egy első helyezést, mert korcsoportos értékelés is van, de ettől még nekem az abszolút számít és én itt második lettem. 

Strava Link

Másnap a cipekedéstől a hátamban és a vállamban volt a legnagyobb izomláz, a térd hajlítómat még most is érzem, de a lábam teljesen jó volt, mégsem terveztem futást, inkább elmentem kutyát sétáltatni, ami pont jól esett a verseny utáni napon.

Összességében tehát jól sült el minden, jó volt látni, hogy mennyi kiránduló van ezeken a megmozdulásokon, ilyenkor mindig kicsit szebbnek látom a világot, magamat viszont sajnos nem, úgyhogy nem sok képet teszek fel, inkább egy kutyásat, merthogy azok is voltak és én mindegyiket megsimogattam

nagyon cuki volt ez a kutyus is :)

Ha csak belegondolok, hogy március 6-án nekem egy egy kilométeres körön kell 100 kilométert mennem, a hideg kiráz, annyira idegennek tűnik az egész, holott milyen boldog voltam a 6 órás bajnokság után. De az Ultrabalton érdekében áldozatot kell hozni és ez az egyik fő áldozat, amit meg kell hoznom. 

Közben szóba jött a Mátrabérc Trail, hogy az mekkora faszaság, meg az igazán kemények oda mennek és persze Zsófika is szeretne keménykedni, szóval ez még ilyen terv, de még pont beleférne a nagy megmérettetés előtt. Meglátjuk, egyelőre fokozatosan terhelem magam és örülök, hogy futhatok, mert imádok futni bárcsak mások is megtapasztalhatnák ezt az érzést! :)

Ahhoz képest, hogy január az év hétfője, ez a hónap kurvajól telt. Bár a végén benyaltam egy jó kis influenza szerű takony-láz-köhögés hármast, ami egy hét ágybanfekvést eredményezett.

A terv az volt, hogy heti szinten hozzam a 80 kilit, ami majdnem sikerült, ilyen átlag 75 kili lett egy hét és ebben legtöbbször volt terep (de még milyen :) ) A strava konkrétan 4400 szintet ír a hónapra, ami heti szinten 1000, elég korrekt a 284 kilihez amennyi összejött, mert ugye hétköznap főleg a szigeten űztem az ipart.

Az erősítés háttérbe került, de amint melegebb lesz, járok majd az edzésekre ezerrel. Addig "csak" plankelgetek, meg úgy csinálok, mintha csinálnék valamit (ezt az iskolában jól megtanultam XD ) és nyújtogatok.

Ha így tudnám folytatni a felkészülést az erősítés és az edzésidő növelésével, akkor minden űberfaszán klappolna az Ultabalatonra való felkészülésemben. Azt érzem, hogy most jól indult az év, csak maradjon minden így. Ahh, ez a kurva gerincsérv arra jó, hogy annak se tudjak örülni ami frankó, mert mi lesz ha és , jaj nehogy és stb. Faszkivan ezzel, pedig amúgy nem fáj a derekam és minden kurvajó, csak túlparázom a dolgokat. 

Mondjuk így könnyű, hogy senem járok bulizni, se nem kell alkalmazkodnom senkihez, de bakker nem hazudok: ez most így nem szar. Majd úgyis jön a tavasz és szokásomhoz híven megőrülök és mindenhol ott akarok lenni ( Casa Bonita)

Na de mit tervezek Februárra?

- most szombaton Téli Margita 40

- következő szombat 4. Classic Balboa + még egy kis levezetés hogy meglegyen a hétvégi hosszú

- Február 20-i szombaton, egy tövidebb de tempósabbat megyek a Tajgán 

- az utolsó Februári hérvégén meg már semmi durvulás, mert rákövetkezőn vár rám a 100 kilis Optivita amibe bele fogok dögleni, de elengedhetetlen a felkészülésemhez.

Balboa girl lettem :D

Ja és gyerekek nem futok mindig egyedül, nem vagyok antiszoc, csak kell találnom olyan embert, akivel el tudok lenni, meg arra is rájöttem, hogy nem tudom befogni a számat hosszú ideig ha valakivel együtt futok. :D Ez azért van mert a melóba nem igazán van közös témám a kolleganőimmel ( konkrétan nulla), barátnőim nincsenek, a Szabihaverom és a többiek meg nem futnak szal nekik baromi unalmas ha ilyenekről pofázok. Nem mondják, de nem is kell, mert tudom jól. ;) Olyan jó, ha valakit érdekel amit mondok és ha engem érdekel amit valaki mond. Rég volt ilyen XD

Hajnali szigetelés

 Vettem egy új Hokát, terepest, ugyanis az utóbbi időben jöttem rá, hogy szinte csak aszfaltos cipőim vannak Ez már a harmadik Stinsonom lett, szóval mostmár bátran ki merem jelenteni, hogy nekem ez a típus bevállt. 

Diszkóban simán felvehetem Buffallo helyett :D (nem járok diszkóba :D )

Na szal nem panaszkodhatom, de ez még csak a bemelegítés. A java csak most jön. :)

csak hogy tanuljatok is valamit: ez itt a Sorrento Szikla kedves gyerekek :)

Ja azt meséltem, hogy nagy fogyózásba vagyok, mert (kapaszkodjatok meg) felmentem 50 kilóra. Ez nálam olyan, mint mondjuk ha felszednétek 5 kilót egy hét alatt. Más a betegsége alatt lead 2-3 killát énmeg bazeg hízok. Na de ettől nem esek kétségbe, ezt a fölös kettőt remélem leadom mihamarabb és akkor minden újra csodás lesz. Vagyis nem minden, hanem az én alakom, ami egy nőnek a MINDEN :D 

Na kezdjük az elején, ahol minden évben. Nekem a fő célom az Ultrabalaton, persze csak az első félévre, mert május végén rendezik.

Tehát ebből az adódik, hogy legtöbbször az év második felében a kedvenc versenyeimre megyek és ha van kedvem akkor hangulattól és formától függően részt veszek még egy kettőn, ahogy tavaly is. 

Az év első felében meg nem fogom magam versenyekkel stresszelni, mert nekem nem versenyek, hanem hosszú, még hoszabb és annál is hoszabb futások kellenek. Nem pedig az, hogy 30-40-50 kilin készítsem úgy ki magam a verseny hevében, hogy másnap járni se tudjak, és egy hétig azt pihenjem. 

Ennek jegyében a következő a terv a felkészülés jegyében:

Januárban:  - minden héten egy nap LEGALÁBB 2,5 órás (vagy 25 kilis) futás (ez lehet sík, de ha lehet, terep)

                  - Yours Truly 50

Februárban: -  ezt emelem 3 LEGALÁBB órára 

Március 6.:  - 100 kilis Optivita kupa, ami a legoptimálisabb felkészítő verseny

                   - növelem a heti kilik számát és erősítek

Áprilisban     - futok a legtöbbet de járok erősíteni

Máusban      - kezdem csökkenteni és rápihenni, sokat nyújtani

Persze meglesz a hetente változó ív, meg lesz itt szuperkompenzáció meg minden anyámkínja, vagy amit akartok ;)

Így olvasva kibaszott egyszerű, és az is. De vajon kibírok ilyen 3 órákat magammal? Nos ilyenkor jó lenne együtt futni valakivel, de olyan nehéz találni valakit aki kb olyan tempót megy, lehet dumálni vele, a reggeli órákban fut... Azt hiszem nagyon megszoktam már az egyedül futást, jót tenne nekem már a társaság. Na meglátjuk a január egyelőe még nem erről szól :)

oh, azok a napfelkelte futások, imádom őket :)

Számomra (eddig) a Január az elfogadás hava. Vége van az ünnepeknek, de még javában tart a tél, sőt. Ilyenkor jobban magamba fordulok és elfogadom a sorsom ami (igazabol nemtudom mit nyavogok) teljesen tök jó. Elfogadom, hogy egyedül vagyok és igazából beismerem, hogy nem is állok készen egy kapcsolatra. Kezdenek kitisztulni a dolgok, jól haladok és szerintem tavaszra összerakom magam, már ami jónőségemet illeti. De most pont az van bennem, mint ami kint amikor az ablakomon kinézek. Jég, hó, hideg, ugyanakkor tisztaság, csend, nyugalom egy kicsi várakozással. Mindennek eljön a maga ideje és az enyém még nem jött el :)

 mióta megvan az új telóm gyakrabban fotózok :)

Sosem szerettem a januárt, mert eddig nem értettem meg a lényegét. Kell ilyen is, jólesik ez a nyugi, és csomó időm van futni. Tegnap mondjuk akkora jég volt a normafán, hogy csak kutyátsétáltatni mentem, de azt is kb négykézláb. Ezért ma a szigeten próbálkoztam. Gondoltam futok 2 kört, azt haza. De közben eszembe jutott, hogy semi dolgom sincs ellenben alig futottam a héten. Lusta vagyok. Úgyhogy erőt vettem magamon és futottam 4 kört. Ez kéne hogy legyen az ALAP vasárnap, nem pedig a "deügyes vagyok" kategória. 

Ezt fogom most gyakorolni :)

U.i.: a snowboardozásnál szerzett comhúzódás még mindig tart, de fél óra után mindig kevésbé érzem.

Futásban sikeres évem volt. Lássuk csak a hivatalos eredményeimet idén:

- Nyúlcipő Budai Trail Reloaded - 1. hely

 -Vértes Terep Ultra - 1. hely

 -Ultrabalaton - 170 kili ( nekem az UB az igazi szülinap és karácsony egyben, egy ünnep, és nekem ez is siker)

 - Vár a Hármas - 1. hely

 -Spar Budapest Maraton - egyéni csúcs 3:22

 - Optivita 6órás magyar országos bajnokság - 2. hely (79 km)

- 2 órán belüli Balboa

Szóval, bár a 220-as cél nem lett meg, azért borzasztóan örülök, hogy ilyen szép eredményekkel zárom évet, szinte hihetetlen, hogy ennyiszer álltam dobogón, a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna! :)

karácsony

Magánéletileg pedig..tudjátok.. hoztam egy döntést, hogy egyedül leszek és most vállalom ennek minden következményét. 

Egyébként mefordult a fejemben, hogy ebben témában egy új blogot indítok, olyat, amit mondjuk anyám nem olvas (bár már említettem neki, hogy ez se neki szól), de aztán eszembe jutott, hogy az olyan lenne, mintha csinálnék egy rajongói oldalt. Kissé hamis. Mert én nem akarom, hogy az egyik blogon egy részem legyen, a másikon meg egy másik részem. Így vagyok egy egész és ez is az életem része, mint a fuás, vagy a munka, ettől hiteles ez az egész blog. Szóval amíg nem találom meg a másik felem (ami kurvára remélem, hogy van), addig kénytelenek lesztek olvasni a nyávogásom, mert ez most egy ilyen időszak, de ahhoz hogy később jó legyen, meg kell élni a rosszat. 

Egyébként karácsony előtt voltam síelni, ami főleg snow boardozásból állt, de nem ez a lényeg, hanem hogy vittem futócuccot és esténként harmadmagammal indultam egy bő órácskányi fejlámpás futásra. 2 sráccal mentem, az egyik közülük 2.22-es maratoni idővel rendlkezik, szóval kurvajó társaság jött össze, és nagyon élveztem, hogy új környékeket fedezhetek fel :) Nagyon kellett már, hogy kiszakadjak otthonról, igyekszem ezt rendszeresíteni.

póló

A karácsony jól telt a családdal, ami nem csak a szülőket jelenti, hanem a kutyákat, macskákat, öcsikét is. A nagy zabálások mellett volt időm szépen komótosan futni, a gyors tempó nem is esett volna jól.

 felhők felett Nomafa

Fogadalmat sosem teszek újévkor, idén sem, minek. Ha valamin változtani akarok, azt azonnal megteszem, vagy már meg is tettem. Egyetlen egy dolgot szeretnék, hogy ne adjam fel a hitem. mindig higyjek abban, hogy vár rám valami vagy valaki. Ugyanis nem szar egyedül lenni, nem rossz otthon betegeskedni náthásan, semmi nem rosz, amig a szíved mélyén hiszed, hogy jobb lesz és ezzel a tudattal élsz. Nincs roszabb, mint a reményvesztettség. Én ebben jó az ultrafutás, megtanít arra, hogy amikor már azt hiszed nem tudsz tovább menni, hogy nem leszel jobban, benne vagy a göröd mélyén, ha elég kitartó vagy és nem adod fel, akkor történnek csodák. És nekem most tovább kell mennem...

a céges karácsonyi húzáson én kaptam a legjobb ajándékot: jóslat 2016-ra :)

éééés Mostani kedvenc számom

Az elmúlt két hétben pontosan az történt, amit terveztem. Elkezdtem valódi tartalommal megtölteni a hétvégéimet. 

"Szedd össze magad!" - mondom magamnak, amikor épp magad alatt vagyok. Jó, de hogy kell ezt csinálni? Hiszen eddig úgy tudtam, hogy nincs más dolgom, mint rendszeresen futni, mert attól minden megoldódik. 

De nem így van, a futás "csak" segít, hogy jobban lássam a dolgokat, hogy megoldásokat találjak, erőt ad a változtatáshoz, hogy a jobbra törekedjek, de nekem kell kitalálni, hogyan teszem jobbá az életem. 

Amikor elkezdtem rendszeresen kocogni, akkor ezzel egyidőben kiléptem a komfortzónámból. Ez egy szenzációs élmény volt  visszatekintve rá (persze, akkor kemény harcokat vívtam magammal). De most, hogy bő 3 éve követem ezt az életmódot, ez a heti 5-6 futás mára már hozzám nőtt, a komfortzónámon belül helyezkedik el. 

Nem arról van szó, hogy reggel frissen felkelek és mint a Disney filmekben, csiripelő madarak adják rám a futócuccot, és könnyeden suhanok végig az úton, miközben az arany színű napocska melege simogatja az arcomat. De semmi pénzért nem cserélném el a reggeli edzéseimet. Ettől lettem az, aki akartam lenni, aki ma vagyok. 

Az egyik nagy élményem a múlt szombaton, amikor ellátogattam Félelem, adrenalin és stressz kezelése tréningre. Nem ismertem senkit, nem ismertem a helyet, fogalmam nem volt, hogy mi fog történni, szóval nagyon izginek ígérkezett a dolog. Ez egy közel 4 órás önvédelmi gyorstalpaló a KM5 Önvédelmi Iskola rendezésében, ami pont olyan embereknek van, mint te meg én. Azoknak akiknek nincs ideje, energiája esténként önvédelmi edzésekre járni, de tudják, hogy ők is kerülhetnek szar helyzetbe, és tudni akarják, hogyan cselekedjenek.

a csapat - már karácsonyi hangulatban 

Nekem ez egy fantasztikus élmény volt, többszörösen is kiléptem a komfortzónámból, önbizalmat szereztem és hasznos dolgokat tanultam. A társaság nagyon befogadó és barátságos,  még oklevelet is kaptunk a végén. Nem akarom lelőni a polyént, hogy mik voltak, hogy voltak, de mindenkinek javaslom, nem csak nőknek. 

Este család, Mikulás, ahol most először nem csokival zabáltam tele magam, hanem kókusszal, aszalt gyümölcsökkel, de ettem mangót, mugyorót, mandulát, csupa jó dolgokat, de ne aggódjatok, ezzel is degeszre lehet zabálni magad  ha akarod ;) (nekem ez tervbe volt véve, mert nagyon éhesen érkeztem)

Vasárnap pedig ellátogattam az Ebremény Egyesület kutyáihoz, mert ők a népligetnél vannak, tehát simán egyedül BKV-val meg tudtam közelíteni a helyet, nem kellett senkit megkérnem, hogy vigyen el. Itt kicsit lassan indult be a dolog, korán értem oda, nem tudtam kire kell várni, mi lesz a program, melyik kutyát kapom, de aztán megkaptam Babe-et egy sétára. Szerintem ő volt az eddigi, legjobban viselkedő kutya, akit valaha elvittem sétálni. teljesen beleszerettem, de hát tudjátok, nem vihetem haza. Viszont aki befogadja, óriási mázlija lesz, mert ő tipikusan olyan kutyus, aki azt csinalja amit akarsz. Jutifalival 2 perc alatt tanítottam meg ülni a nulláról, pórázon meg kb egyet sem kell rántani amint megfordulok, követ. És olyan stépen néz a barna szemével...Na szóval őt fogadjátok be, mert ő tényleg megérdemli (meg egy jobb nevet is :P)

Babe egy gazdit szeretne a Mikulástól ( vagy a Jesszuskától)

 Jó, jó, de mivan a futással, itt írom a hülyeségeim, azt egy kilométert nem haladtunk. Hát az van, hogy továbbra is futok. Az önvédelmi szeminárium előtt is letoltam a 10 kilit és a kutyázás előtt is futottam a ködös, őszi Normafán. Mert jó új dolgokat csinálni de NEM a futás rovására, hanem amellé. :)

Lassan egy éve, hogy folyamatosan futok nagyobb sérülés nélkül és ezt nagyon élvezem, de továbbra is óvatos vagyok. nem terhelem túl magam, de ügyelek arra is, hogy ne legyek aluledzett. 

Ja, és gyorsulok. mostanában gyakran sikerülnek tempósra az edzéseim, amit rendkívül élvezek. :) 

Tegnap pl futottam egy ilyet:

Nagyon jó volt a hétvége, mert annyira az adott pillanattal voltam elfoglalva, hogy nem gondoltam a saját problémáimra, csak élveztem a helyzetet amiben vagyok. 

Bár a munkám során is el tudok mélyedni a feladataimban, és szeretem is, hogy sokmindenfélét csinálok ott, sajnos nem kaptam azt megfelelő elismerést az erőfeszítéseimért, amiért hajtottam, ami egy csalódás, úgyhogy ezt most ne vegyük ide egy darabig.. (Pedig pár napja pont akartam írni, hogy mennyire jó és elvonja a figyelmemet amikor dolgozom.)

én reggel 8 előtt / után

Hétvégén Nyúlcipő Budai Trail, amire nyuszi vagyok elmenni, ígyhát csak irigykedve fogom nézni az eredménylistát és a fotókat, és gondolatban a versenyen leszek. :)

Tegnap megint voltam edzésen, mármint erősítőn, nagyon anyáztam élveztem, nálam a második napon jön ki az izomláz, úgyhogy lehet, holnap négykézlám megyek dolgozni :D

 itt éppen nyújtok, bizonyám! :)

 Ja, és ami tök jó, jelentzekztem a Terepfutó edzőtáborba, amit  Németh Csabával rendeznek meg. Na végre van valami, amit úgy igazán várok, amiért várom 2016-ot.

Nameg az Ultrabalaton miatt, amire most először nem csak futással, de erősítéssel és nyújtással is készülök, és kurvára le akarom fogom futni!!

Szóval most azért írok kicsit más dolgokról, mert futásilag sinen vagyok, úgy érzem jó úton haladok, szisztematikusan, jól átgondolt tervekkel készülök. Az élet más területén viszont szükségem van inspirációra, amit ezekben a dolgokban és a zenében találok meg (mostanában nagyon el tud varázsolni egy két gyöngyszem amire rábukkanok), de még mindig nem kerek. Továbbra is keresem azt, ami (aki) teljessé teszi. :)

Az útóbbi hetekben nem tétlenkedtem futásilag. Bár a heti kilométerszám nem éri el az elvártat, nem panaszkodhatom. 

Bő egy hete elmentem a Kvázibárki Gerillafélmaratonra , ahol kisit gyorsabban futottam mint terveztem, cserébe nem tévedtem el, mert a srác akivel együtt futottam betéve tudta az utat. Én meg ugye bárhol képes lennék eltévedni. :)

nincs jobb, mint egy szombat hajnali 7-es rajt (amúgy tényleg) :)

Másnap szülinapom alkalmából elmentem a Budaörsi Menhelyre kutyákat sétáltatni. Tonkeppen ez az egyetlen dolog ebben a szülinapban, aminek volt értelme. Persze nem kell ehhez ünnep de jó alibi volt, hogy elvitessem magam kocsival. 

Aztán pihengettem, mert a szülinapom alkalmából meg szerettem volna futni egy 2 órán belüli Balboát. Jajj, mióta vágytam erre, és múlt kedden sikerült is. Még pont egy nappal a harmincadik betöltött évem előtt.

ebbe érdemes volt belehalni :)

Szóval csinaltam csomó hasznos dolgot, persze volt szülinapi buli és tök sokan eljöttek a barátaim közül, nagyon örültem, hogy ennyien gondoltak rám, de már az ünneplés előtt rájöttem, hogy én egy másik utat akarok magamnak egy darabig. Nem akarok bulizni. Nincs mit ünnepelnem, nincs kedvem, nem akarom ezt most. Azt csinálok amit akarok és ha egyszer már ez nem okoz örömet, akkor itt az idő kijelenteni, h bocsi gyerekek, eltűnök az éjszakai életből egy kicsit, mert nekem nem ez az örömforrás kell. 

Imádom a zenét, imádok táncolni, és fogok is. De jelenleg ezek a dolgok nem foglalkoztatnak és annyira szarul élem meg ezt a 30 fölötti egyedüllétet, hogy itt az ideje olyanokkal foglalkozni amik számomra értékesek. 

Szeretnék új futóösvényeket megismerni, többet foglalkozni menhelyi állatokkal, előadásokra járni olyan témákban, ami engem érdekel. Lelki békét szeretnék. mert azt érzem, hogy nincs meg ez most nálam. Nem vagyok kibékülve a helyzetemmel de azt az űrt ami bennem van nem fasságokkal akarom kitölteni, hanem olyan dolgokkal, amitől értékes embernek látom magam és ami közelebb visz a harmóniához.

Ez egy szar időszak, de ez van és ebből kell kihoznom a legtöbbet. Leszarom, ha szilveszterkor gyerekpezsgőt iszogatok a családdal a TV előtt éleremben először (vagyis gyerekkoromban volt utoljára), ahelyett, hogy valami buliban adjam elő az erős boldog szinglit. Nem vagyok boldog és nem fogok hazudni se másnak, se magamnak. 

De próbálkozom. És mindig felállok. És minden nap teszek azért, hogy jobb legyen. hiszek benne, hogy egyszer jobb lesz és hiszem, hogy megérdemlem. 

Versenyezni lehet nem fogok már idén, de edzésnek szíveaen elmennék valami teljesítménytúrára, vagy közösségire. 

A futás alapvetően jól megy, csak persze ez itt most nem a vagánykodás, hanem az alapozás ideje. 

Elkezdtem közben erősítő edzésekre játni (najó 2x voltam még, de nagyon tetszett) a Mind the Step óráira, szóval nem tétleknedem. 

Érzem, hogy csomó energia van bennem, amit jó célokra fordíthatok ahelyett, hogy szar bulikkal fárasztom magam. Persze ha eljön az ideje és lelkileg felerősödök akkor fogok táncolni járni, csak most még nem tartok itt. 

Tigris mostanaban gyakran volt nálam, ma is együtt futottunk a Szigeten és nagyon jól viselkedik :)

 Ja, és most ez a kedvenc számom