Na hát az úgy volt, hogy kell egy hosszú, egy olyan igazi hosszú, ami azért imitálja az UB -t, tehát ultra táv, aszfalt, sík, verseny.

Ez a vasárnapi verseny minden követelménynek megfelel, tesztelhetem a derekam, a térdem, a frissítésem és a lelki erőmet. Jelenleg ez utóbbi a leggyengébb láncszem.

Megmondom őszintén, az Optivita  versenyek  tök jók, jó a hangulat, barátságosak az emberek, frissítés, asztalok, érmek, zene minden megvan ahhoz, hogy élvezni lehessen. De én egyre jobban azt érzem, hogy nem nekem való, nem vág a profilomba, én egyik pontból szeretnék futni a másikba, esetleg ugyanoda egy kört téve, de erről a kőrözésről nekem egyvalami jut eszembe: a mókuskerék. Vígasztal viszont a tudat, hogy 1 kilis körök helyett 5 kilis odavissza lesz, azaz 20 kör. Ez már azért kicsit emberibb. :)

Ez most egy olyan verseny, ami ellen minden porcikám tiltakozik, mégis el kell rá mennem, mert mérföldkő a felkészülésemben. Kurvakeményen végig kell tolnom (nem a tempóra gondolok, hanem hogy nem állok meg/le/ki).  Egy ilyen versenyem volt, a 2014-es 12 órás, és emlékszem, bár akkor volt pasim, kutyám, mindenem, mégis ugyanolyan egyedül voltam a 12 órán keresztül, mintha senkim nem lenne.

Ráhangolódásnak egyébként érdemes is volt elolvasni azt a versenyt, sőt, asszem ezzel kellett volna kezdenem:

OptiVita Ultrafutó Kupa 12 órás, avagy csodák márpedig vannak!

Soha, de soha nem adhatom fel, mert nem tudni mit hoz az élet!

Ez nem csak a futásra érvényes és bárcsak soha nem felejteném el, hiszen most, hogy belegondolok az egész bogomnak ez az értelme. Ha valamit át akarok adni az írásaimon keresztül akkor ezt. Ehhez képest mégis folyamatosan soron követhetitek, hogy mennyire el tudok bizonytalanodni minden szaron és milyen könnyen le lehet rombolni az önbizalmamat.

Ugyanakkor azt is tudom, hogy egy kőkemény csaj lakozik bennem, csak most nagyon elbújt és nem akar előjönni :D