Egy kis 3D gerincvizsi

Sokan írtok rám akiknek gerincproblémájuk van és ugyan mondtam, hogy írok erről, okoskodásba semmiképp nem mennék bele, hiszen önmagában a gerincsérv nem mond semmit. Lehet valakinek tök tünetmentes, de lehet olyan, hogy az illető mozdulni sem tud. Sokmindentől függ ez (elhelyezkedés, milyen ideget hol,mennyire nyom, ..), én meg ugye még nem végeztem el az orvosit és már nem is fogom. De szívesen utánanézek / kérdezek amint lesz rá kapacitásom.

Most, hogy egészséges vagyok, vagyis inkább tünetmentes, már ami a gerincsérvemet illeti, nemsokminden gyakolratot csinálok. Az viszont kiderült, hogy a terepfutás jóval kevésbé veszi igénybe az ízületeimet, mint az aszfalt, teljesen máshogy érzem magam egy terepfutás utáni izomlázzal. Mindegy úgy, hogy persze a vállam, hátam, karom, derekam fáj. Egyrészt ugye cipeljük a nehéz zsákot vízzel, kajával, kötelező felszereléssel, másrészt pedig az emelkedőkön való előredőlés is igénybe vesz minket.

Amit azonban megteszek az egészségemért, hogy rendszeresen járok manuálterápiára, ahol megnézik, mennyire vagyok szimetrikus, adott esetben segítenek helyreállítani az egyensúlyt.

A munkahelyemen rendeztek egy szűrést, aminek nem tudtam ellenállni, ez egy 3D-s mérésnek, ami elvileg semmilyen kárt nem okoz ( max anyagi :D), ugyanis a bevezető áruk 8ezer HUF, de a cégnél akciósan, 9ezerért jelentkezhettek a dolgozók. :DDDD (amúgy 10 de ez akkoris vicces)

A honalpot nem teszem fel reklámnak, mert álltam a cehhet, de amúgy nagyon érdekes dolog derült ki.

3 álapotban mérték meg a gerincem, az egyik a függőleges állapotban (állás), előrehajlásban, és egyet terhelés alatt, azaz egy súlyzót tartok a kezemben. A csávónak, aki mérte persze nem mondtam semmi infót a sérvemről, amit az MR-en mértek 2,5 éve.

Az első és második állapotban látszottak az eltérések (az álló helyzetről mutatom ezeket az igen intim képeket):

gerinc_normal.jpg

eltérések

gerincvizsi.bmp

horrorfilmes verzio :)

A harmadikon, amikor terhelés alatt álltam azonban minden visszacsúszott az eredeti helyére, azaz nem volt eltérés, a koromnak megfelelő, egészséges sávban voltam. Ez jót jelent szerintem. Hiszen sokszor sportolás közben veszem fel azt a szép tartást, amit ülés közben nem. Ja, amúgy az ülés baromira nem egészséges, kuvramindegy milyen ergonómikus széken ülsz, a gerinces csóka is megerőstette. Csoda, ha valakinek nincs valami derék- vagy hátnyavalyája, ha huzamosabb ideje ülőmunát végez.

 Persze amikor olvasom a latin kifejezéseket azért kicsit beszarok, de jelenleg nem idegesítem magam ezekkel:

 

Mérési eredmény:

Háti szakasz (thorakális szakasz): kyphosis ábrázolódik

Derék szakasz (lumbális szakasz): normál lordosis ábrázolódik

Ágyéki szakasz (sacrum): normál

Javaslat: gyógytornász felkeresése javasolt

 

Béke! :)