Páran kértétek, hogy írjak a zalakarosi táborról. Nos, ez nem csupán futó tábor, hanem ultrás is, szóval itt nagyban rámentünk a távra, igaz, sokszor volt alternatíva, amit én ki is használtam.

csapatkép

Kezdem azzal, hogy csütörtök este érkeztünk, amikor is egy 10-15 kili volt tervben, a másnapi közel 50 előtt. Itt én ezt nyugodt lélekkel szkippeltem. Minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy este fáradtan egy 2 órás autóút után futócuccot húzzak, inkább kipihentem magam másnapra, ami sikerült is. Megismerkedtem a lakótársaimmal, akik tök jó fejek voltak, szóval tudtam, hogy jó helyem lesz itt.

Ez a pihenő főleg lelkileg tett nekem jót, ugyanis másnap nyugodt szívvel vágtam neki a távnak, semmi izgalom, pedig rég nem futottam ennyit, mégis az aszfalt megnyugtatóan hatott rám. A csapat egyszerre indult, sok helyen bevártuk egymást és azért nagy tempókülönbségek nem voltak az eleje 5.30-as átlagot, a vége 6-os átlagot ment. Megmondom őszintén ott megint rájöttem, hogy nekem ez nem megy. Nem a futás, hanem annak az élvezése egy átlagos nap nélküli minuszos hőmérsékletű téli hétvégén. Vagyis hogy én ezt annyira nem élvezem 30 kili fölött a jelenlegi edzettségi szintemen, pedig ebben a napban volt 500m szint, szóval nem is volt teljesen sík az út. 40 fölött meg már nagyon untam, kicsit beálltak a lábaim és fáztam. Ez azért volt jó, mert újra megbizonyosodtam róla, hogy jól választottam, amikor az idei felkészülésemet 90%-ban a terepnek szenteltem (erről később még írok). Ugyanakkor meg el kell ismernem, hogy én vagyok edzetlen egy ekkora távhoz, korán beálltak a lábaim, de ez csak ideig-óráig tartott, másnap semmi bajom, se izomláz, se gyengeség, semmi nyoma a hosszúnak.

Marcipán bírta a legjobban 

Ehhez hozzátartozik, hogy este nagyon szuperül (hihetetlen mennyiséget) bekajáltam, nagyon sokat ittam és korán lefeküdtem. Vacsi után Vajda Zoli tartott nekünk egy rendkívül összeszedett, érdekes és élvezhető előadást a Badwater Ultramaratonról, ahova Szilvi készül. Tök jó, hogy Zoli a szobatárunk lett, így lehetett vele még dumálni erről-arról, nagyon tetszett a dolgokhoz való hozzáállása.

Másnap egy 22 kilis terep várt ránk, olyan igazi technikás, ahol a hó különböző fajtái váltakoztak, ami a talajt illeti. Volt jeges szakasz, szűz hó, letaposott haladós ösvény, volt, hogy egy szűk keréknyomon tudtunk haladni, szóval csöppet sem volt unalmas, számomra technikás és néhol küzdős volt a magas hótól. Nagyon élveztem, tudtam előre, hogy ez lesz a kedvenc napom, így is lett. Ez után csak annyi volt a dolgunk, hogy átadjuk magunkat  a zalakarosi fürdő nyújtotta lehetőségeknek. Ez nálam azt jelentette, hogy bevágtam egy sajtburgert és leöblítettem két szelet pizzával :D Na jó, a gyógyvízben is áztattam magam kicsit.

Vacsorára dödöllét kaptunk, amit életemben először ettem, és meglepően finom volt. Előadás ezúttal is volt, Rakonczay Gábor mesélt nekünk olyan dolgokról, amikkel én nem teljesen értettem egyet, természetesen hangot s adtam neki, mielőtt még valaki azt hinné, hogy vagyok annyira „bölcs”, hogy elfogadom és továbblépek. :D De visszakapom ezt a sorstól, ugyanis a cégnél ahol dolgozom, engem is meghívtak előadást tartani, úgyhogy most én is megkaphatom a magamét. Nehezítő körülmény, hogy angol nyelven fogom osztani az észt (vagyis pont, hogy nem észosztásban gondolkodom…). :)

Utolsó nap lehetett választani, hogy 32 vagy 50 legyen a táv. Találjátok ki melyiket választottam. Naná, ha eddig nem lett semmi bajom, akkor ne most, ráadásul szombaton verseny :))

a terepnap

Ebből a 32-ből persze 35,5 kili lett, ami most így a székben ülve nem nagy különbség, de akkor az volt :D Viszont egy lendületes dumálgatós futást tudhattam magaménak. Történt ugyanis, hogy Nagy Kati épp hazalátogatott egy hétre Floridából és Rudolf Tamással lejöttek egy futásra hozzánk. Katival végigdumáltuk a futást, így csak az utolsó 5 kilométeren szenvedtem, hogy legyen már vége, addig tök élvezhető volt, megnéztük a Kis-Balatont, de keményebb helyeken is átmentünk, pl. Zalakomár.

the cool kids

Futás után itt benyomtam egy egész pizzát, természetesen kólával (nyami), nagyon kívántam és ilyenkor úgy vagyok, hogy nem most kell fogyózni. Ezt azért írom le, mert amikor másnap otthon megmértem magam, ugyanannyi voltam, mint a tábor előtt. Nos igen, eljátszottam a gondolattal, hogy majd fogyok meg minden, de ez így volt jó. Jókat futottunk, kajáltunk, beszélgettünk, aludtunk. Legalábbis én, mert ahogy hallottam mások azért nagyobb társasági életet is éltek este. Hoppá erről jut eszembe, a száraz január nagyon jól sikerült, vagyis december 27. óta tart és nem is hiányzik egy korty pia sem. Sokkal jobban érzem magam, alig fáj a gyomrom, egészségesebb vagyok. Nem azt mondom, hogy soha nem fogok inni, de inkább az hiányzik, hogy elmenjek egy jó buliba és táncoljak, minthogy kocsmázzak. De ahogy magamat ismerem ez tavasszal megváltozik majd, jön a megőrülés, de nagyon talán nem, mert akkor meg jönnek a hosszabb futások, keményebb edzések.

Ugyanis mióta visszajöttem a táborból, csak átmozgatok. Érzem, hogy azért sokat kell pihennem a Tajgáig, szóval 1-1 órára merészkedek csak ki, nem is baj, hiszen elég szarok az utak és a szmog helyzet sem javult jelentősen.

A táborra visszatérve tehát ez a kiruccanás fizikálisan, de mindenek előtt mentálisan tett erősebbé. Rájöttem, hogy bírom már ezt a sorozatterhelést, ha okosan csinálom, nem kell annyira félnem tőle, mint azt gondoltam.

Szilvi nagyon kitett magáért, ami a szervezést illeti, nekünk semmi dolgunk nem volt, csak hogy jól érezzük magunkat. Nulla komplikáció, minden haladt a maga útján. Mindenki, de tényleg mindenki jófej volt és az volt a jó, hogy bár óriási futókkal voltam 3 napon keresztül, az önbizalmam nem csökkent, nem éreztem emiatt rosszul vagy kevesebbnek magam. Úgy éreztem, hogy – bár én mindig egy kicsit kilógok a sorból, talán mert ezt is akarom – nekem is helyem van itt.

Voltak olyanok is, akik itt futották le az első ultra távjukat az első nap, majd lenyomták a maradék két napot. Hát mit ne mondjak, baromi jól tolták. :)

Érdekes volt megfigyelni továbbá a különböző emberek sajátok futóstílusát (és itt most a legjobbakra gondolok). Mindenkinek megvan a sajátos mozgása, ami nem feltétlenül rossz mozgás, csak egyéni jellemzőket tartalmaz, tudjátok, amikor nem látsz valakit, de már a mozgásáról felismered. Vajon egy, a mai világban divatos futótechnikai megmondóember szakértő szörnyet halt volna? Lehet, ahogy az én mozgásomra sem lehet azt mondani, hogy szép. De azt lehet, hogy gazdaságos és szimmetrikus, ami talán egy ultránál többet számít.

Na és visszatérve a terepre, idén úgy gondoltam, hogy a felkészülésemet tényleg az ultra trailnek szánom, kezdek eléggé ráflesselni az UTH-ra, ez pedig egyben azt jelenti, hogy nem indulok a 100 kilométeres magyar bajnokságon. Helyette nyomok egy Pilis Ultra Trailt. (az 50 kilis táv) Hogy miért? Mert az egyiket kíváncsian várom, és bár tudom, hogy kemény lesz, biztos vagyok benne, hogy élményekben lesz részem, míg a másik versenyre csak azért mennék, hogy egy relatív jó eredményt elérjek sok –sok szenvedés árán. Tavaly ez a Ultrabalatonra való felkészülésemhez tökéletes verseny volt, idén viszont rájöttem, hogy egyáltalán nincs rá szükségem és milyen jó, hogy csak egy hobbifutó vagyok, így megengedhetem magamnak azt a luxust,hogy ne menjek el.: )

De ami jelenleg izgat, az csakis a Tajga, hiszen egyelőre le van zárva az egész normafa és az eső még nem állt el. Durva lesz, és érzem, hogy még van mit kipihenni addig. :)