Soha, soha nem tudhatod, hogy mit hoz a jövő. Ezt általában valamiféle vígasztalásra, pozitív megerősítésre használják. Amikor felébredtem a BBU félmaraton után, érdekes módon még az izomlázat is keresnem kellett. Valahogy nem vett ki belőlem annyit a verseny, mint gondoltam, persze éreztem, hogy kicsit megfáztam a hidegben. Teljesen vidáman ültem le dolgozni, órákig fel sem álltam, hisz ki se látszottam mostanában a munkából. Ábrándoztam a másnapi Normafa 12 kilis futásról, ami - gondoltam  másfél nap pihivel - ez belefér a Piros előtt. 

Aztán délután fele éreztem, hogy kezd fájni a derekam. Annyira nem csodálkoztam, a munkahelyi széken is szokott (ami baromira ergonómikus vagy mi), és otthon sem tesz jót a sok ülés. Este még el is mentunk a Dechathlonba mindenféle cuccot venni a várva várt Pirosra. Itt már nagyn fájdogált a derekam, mondam is Balázsnak, én ma nem tudok cipelni semmit, pihentetnem kell. 

Másnap, szombatra virradóan aztán beütött a krach. Konkrétan felkelni alig tudtam,járni nem tudtam, gyakorlatilag olyan fájdalom hasított belém, hogy teljesen magateheteten voltam, csak a fekvés ment. Senkinek nem kívánom ezt, de volt már hasonló, nem először jön ez ki. 

Valószínűleg írtam már, hogy a futás előtti életem nem volt egészen egszséges . Mindig is imádtam bulizni, az egyetemi kollégiumos évek alatt ez a bulizás gyakorlatilag a négyszeresére emelkedett, felhagytam mindenféle sporttal és azt a kevés pénzemet is inkább sörre, mint egészséges ételekre költöttem. Meg is lett ennek a böjtje. Az egyik matek ZH előtt lehajoltam a füzetemért és úgy maradtam. Ekkor jött életem első lumbágója. Akkor még nagy volt az ijedség. Persze. ha valaki sosem mozog, akkor egy idő után elkezd bemerevedni és egy hirtelen rosz mozdulattól bármi meghúzóhat. Amikor felépültem, felírtak gyógytornát, de mivel Gödöllőn laktam a koliban, nehéz lett volna ezt Budapesten kivitelezni, meg 21 évesen ezt nem is vettem annyira komolyan, úgyhogy el is intéztem azza a dolgot hogy....leszarom már jól vagyok. :P

Ám évek múlva ez az emlék is bennem volt, aminek hatására elkezdtm futni, hogy túl fiatal vagyok, hogy ilyen bajaim legyenek, tennem kell hát az egészségemért.

---

A derékfájás (isiász, lumbágó) megelőzése

- A gerincoszlopot a hát masszív izomzata támasztja. Ezért fontos, hogy rendszeresen elvégzett tornagyakorlatokkal vagy megfelelő sporttal (úszás, futás) eddze ezeket az izmokat.

Forrás: egeszsegkalauz.hu

---

Persze aztán (ahogy a blogomban is benne van) sikerült még egyszer találkznom egy hasonló sérüléssel, ez viszont már a futó életmódom kezdetekor. Télen a csúszós hóban, akkor még nem volt elég tapasztalatom, tanultam abból is. Aztán UB-n már akkor jött ki a lumbágó amikor pont hogy nem voltam mozgásban, nevezetesen a pihenőnapjaimat töltöttem éppen a nagy verseny előtt. Ott is egy lehajolással kedödött, viszont az egy enyhébb húzódás volt, könnyebben gyógyultam ki belőle.

Persze volt időm magamba nézni és elgondolkodni azon, hogy igazuk van e azoknak, akik azt állítják, túl sokat futok. Teljesen  nyilvánosan írom az edzésnaplómat az edzésonline-on, ahol látható, hogy ősszel körülbelül a kétharmadára visszavettem az edzéseket, és heti 6 nap helyett5, de van néha, hogy 4 napot futok csak. Még a tempómból is visszavettem most, hogy a versenyekre készültem. Télen meg jott volna az alapozó időszak, ami szintén nem a mennyisgről / gyorsaságról szól. Vigyázok magamra. 

Most jön a DE. Bár az Ultrabalaton után beláttam, hogy ezentúl nem szabad lespórolnom a nyújtást, de azt is megígértem, hogy törzsre erősítek. Az utóbb nem történt meg. A törzsem gyenge és mindaddig amig nem erősítem fel, kockázatosabb minden efféle sérülés. Csakis magamra haragudhatok és szégyellem is magam. 

Valamiért a mostani - 6 napja tartó - fekvőbetegségem közben, nem pánikoltam be úgy, mint szoktam ilyenkor. Fegyelmezetten tűröm azt, ami velem történik, fegyelmezetten fogom vissza magam az evésnl (hiszen, hirtelen nincs meg a napI 400-600 kalória mínusz), nem hisztizem (annyit:D ), egyedül csak azért aggódtam, hogy már megint hiányzom a melóból, holott most nagyon nem kéne. De fekve mg nem tudok dolgozni, fájdalmaim meg vannak, szóval inkább azt nézem, mit kell tennem, hogy ez még egyszer ne forduljon elő.

Előzör is folyamatban van a kivizsgálásom, ki kell zárni, hogy bármi komolyról legyen szó. Jobboldali porckopásom ugyanis van már a derekamban, de ennek nem kellene tovább fokzódnia. Nem ártana majd egy kis gyógytorna amint lehet. 

És ha elmúlnak a tünetek? Erről tanácskozom az orvossal, de most nem siettetem a futást. Hosszú távon gondolkodom. Nagy vágyam az UB, de még egy ennél is nagyobb vágyam van: sokáig tudjak futni. Évtizedekig, amíg lehet. És ez ne ezen a pár héten múljon. És ehhez többet kell nyújtani, kevesebbet aszfalton futni, és megerősíteni a törzset. Van akinek enélül is megy a futás, nekem itt ezen a ponton be kell látnom, hogy nem. 

Ha csak a futóedzéseimen múlt volna, hiszem, hogy meglett volna a nyári UB. De nekem ehhez többet kell tennem érte. Itt már mást kell csinálnom azért, hogy egyáltalán futhassak. 

Ja és még egy dolog. Sok embernek van olyan munkája, ahol a gép előtt kell ülni órákon át. Ez nem egészséges. Igen is fel kell álni legalább fél óránként, meg kell mozgatni magunkat. Erre eddig is figyeltem és ezentúl is fogok, mert az egészség fontosabb mindennél, különben a fizetésemet dobhatom ki a gyógyszerekre. Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire egészségtelen a sok ülés a mai világban. 

Szóval amint lehet erőt veszek magamon, minimál futással és nyújtással kezdem majd a napot, este pedig minden nap erősítek. Volt elég fájdalmam ebben a pár napban, ami ezt eszembe juttatja majd, ettől nem félek. De ez még a jövő zenéje. Csak azt kívánom, hogy futhassak. Türelmesen várok.

Nincs időm kétségbe esni és sajnáltatni magam. Harcolni fogok azért, hogy tovább csinálhassam, amit szeretnék. Mert érzem, hogy van bennem még erő.