Az egész úgy kezdődött, hogy az Ultrabalatonon 2016-ban már Keszthelynél jártunk a kísérőimmel (= túl a felén, kezdtem jó szarul lenni), amikor is ott termett egy arc, egy fél literes kólás palackal, amiben egészen más volt, bár színre hasonlított. Zalán volt az, akit sokan jól ismerhetünk a Straváról,  ez nekem olyan 10 kili után esett le ( najó, nem esett le, hanem felvilágosítottak). Egy jó kis fűszeres házipálinkával lepett meg minket, aminek -  utólag belegondolva  - fájdalomcsillapítóként hasznát is vehettük volna.

Ők rendezik a Cserszegtomajfutást , ami nekem mindig ütközött valami aszfaltos szarral ( hahaha), de 2017 a terep éve nálam ugyebár, úgyhogy amikor meghívást kaptam a Vadlánra, rögtön elfogadtam, de csak a rövid távot, mert a 108 engem kiiktatna egy időre az élők sorából. Márpedig ezt nem tehetem meg, hiszen fő versenynek a Piros85-őt neveztem meg, ami 3 héttel utána van.

egy fontos eleme a frissítőasztalnak

Sokat röhögtem a Balaton Trail első rendezés botrányosságán, sajnos Facebookon nem találom már, de nyilván kellemetlen lett volna fent hagyni a bizonyítékokat. Valami olyasmi volt, hogy a rendezők nagyon értettek a csilli vili honlapok szerkesztéséhez, de az utolsó – verseny előtti – éjszakán szerették volna a pályabejárást és szalagozást intézni, ezért az emberek a rajtban tudták meg, hogy nincs meg a pálya fele LOL.

Itt épp az ellenkezője történt, nyár óta minden hétvégén pályabejárást szerveztek, tehát a különböző szakaszokat előre be lehetett járni, amik a fényképekből ítélve nagyon jó hangulatúan teltek. Valahogy ilyenkor érzi az ember, hogy jó kezekben lesz. A verseny előtt meg kellően el voltunk látva minden infóval, amire szükségünk volt, időben jöttek a tájékoztató e-mailek, a rajtot megelőzően pedig napi 24-ben lehetett rajtszámot átvenni, valamint a tornateremben aludni számítva ezzel a messziről érkezőkre. Megmondom nektek őszintén, én itt nem izgultam. Volt bennem egy olyan érzés, hogy jó lesz, élvezni fogom, ha meg fáradt vagyok, hát majd lassítok. 44 kilométer nem a világ, állítólag ez egy jól futható, dombos pálya. nekem meg pont erre volt szükségem. Azt kívántam, ezen a versenyen töltődjek fel, próbálgassam magam, de ne nyomjam meg nagyon, be izomból menjek, ne készítsem ki magam. Csak a természet és én, szinte ki voltam éhezve erre a hosszú futásra és nagyon vágytam már rá, hogy új terepen futhassak.

a hosszútávosok ezt tolták

A verseny előtt megfelelően kipihentem magam, bár valamiért a gyomrom fájt, napok óta és nem tudom mitől. Ittam a gyógyteákat, kíméltem, de más bajom nem volt, így hát nem foglalkoztam a dologgal, hiszen azért nálam ez nem ritka, szerencse, hogy futásnál eddig nem hagyott cserben.

Pénteken átvettük a rajtszámot, a szüleim vittek le, a barátom ( vagyis boccs: csáávóóm :D ) otthon maradt a kutyával. Apropó, imádom Mágnest, de nagyon jó érzés volt nélküle futni, jó volt csak magamra figyelni. Ilyen lehet egy gyerekes anyának is, aki szereti a gyerekét, de iszonyatosan élvezi ha egyedül lehet :D Ez nem gáz, ugye? :D

Már a rajtszám átvételnél eszem iszom, tésztaparti, pogácsa, és ki volt téve a frissítőasztal is, hogy pontosan tudjuk, másnap mit találhatunk majd az asztalokon. Közben a szervezők minden kérdésre válaszoltak és mosolyogva segítettek az önkéntesek. Jó érzéseim voltak. Miután felkaptuk a szajrét, Badacsonyban aludtunk, nagyon kellett vigyázni, mivel ez egy nyaraló, nincs fűtés, szóval melegítőben, három takaróval aludtunk, nehogy pont a nagy nap előtt fázzak meg. Reggel 4.20kor kelés, kávé és már indultunk is a cserszegtomaji iskola tornatermébe, ahol ( beszartok) még reggeli péksütit is kaphattak az éhes szájak. Az én reggelim 4 darab széntabletta volt hahaha, bizti ami bizti. A gyomrom továbbra sem volt jó, de nem volt vészes, majd kifutom.

Gyorsan teltek a percek a rajt előtt, éjszakai hangulat volt bőven, korom sötétben rajtoltunk pontban reggel 6-kor. Én a mezőny elejével mentem el, egész egyszerűen azért, mert itt most senki nem sietett. Gyerekek, olyan, de olyan felvezetésben volt részünk, amilyet én még nem tapasztaltam. Az első órában minden sarkon, minden 100 méteren állt egy önkéntes, világított, bíztatott minket és mutatta az utat. :) Nagyon nagy jófejség ez szerintem és már imádtam az egészet, pedig még sehol nem voltunk.

Az első 10 kilin még eléggé fájt a gyomrom, kicsit a futógatyám is szorított, miután megigazítottam, jobb lett, viszont elég lazán kajáltam, de mivel mostanában a Scitec Isot használom a 0 kaloriás pezsgőtabi helyett, így folyadékkal is viszek be valamennyi szénhidrátot. Egyelőre ez a dolog beválni látszik. Továbbá óránként sótabi, zselé (a dechathlonos bőven jó), frissítőpontokon pedig kóla-ropi kombó (és egy két kedves szó az önkéntesektől! :) ). Ettől valamelyest jobb lett a helyzet, 2-3 óra után ez a gyomorbaj kicsit alábbhagyott, hozzátenném, hogy az emésztésem tökéletesen működött, ezáltal futni is ugyanolyan jól tudtam.

A pontokon sok-sok ember bíztatott ( köszönhető a váltóknak), néha 1-1 ember előzött meg, de ők váltósok voltak. A félmaratoni távon vált el a hosszú távosok és az én távom útvonala. Innentől kezdve egy futóval sem találkoztam. Én voltam és a természet. Pulzust nem mértem, csak idegeskedtem volna rajta, ösztönösen tudtam, hogy menjek, a pálya 95%-a számomra futható / kocogható volt és én arra is törekedtem, hogy minél kevesebbszer váltsak át gyaloglásba, így nem esek ki a ritmusból. A maradék 5 százalék viszont kapaszkodós / technikás / meredek volt, bizonyám! :)

Ja, egyébként a jelölés jó volt, bár én ráraktam az órámra a trekket. Most először kijelenthettem, hogy szuperül állítottam be az órát, egész jól kiismertem már, csakis azokat az információkat láttam a számlapon, ami nekem szükséges, ami előre visz. Nagyon megszerettem a Suunto Spartan Ultrát, jó szolgálatot tesz.

A cipő mi más lett volna, mint egy jó kis Stinson ATR, minden jelentősebb versenyemen ebben megyek. Bár nem annyira recés a talpa, de a puhaság számomra fontosabb, főleg a hosszú távoknál, ehhez persze a szokásos Injinji zoknim is asszisztált.

Na szóval a történet további részében futottam, futottam. Számomra egy tempó létezik: a saját tempóm. Mivel senki nem zavart be körülöttem, így tényleg úgy mentem, ahogy jól esik, figyelembe véve, hogy ez verseny, tehát az "ahogy jólesik" sávnak a felső határán, de semmi izmozás nem volt.

A célban pedig meglepően tapasztaltam, hogy én vagyok az első célba érkező totálban, ez vicces volt, mert még nem történt velem, meg tök vagányan hangzik, gondolom, a fiúk ennek azért nem örülnek. A pasik ugyanis nagyon nehezen viselik, ha egy nő megelőzi őket nem? Srácok, javítsatok ki ha tévedek! :D

 Egy igazán ötletes Finisher Stonet kapott minden célba érkező, valamint nagyon sok felajánlás volt a támogatók részéről, úgyhogy én egy wellnesshétvégével, tapolcai tavasbarlang belépővel és egy cserszegi fűszeressel lettem gazdagabb. :)

Már most írjátok bele a naptáratokba, hogy jövő októberben erre a versenyre jöttök, mert egész egyszerűen nem lehet hibát találni benne. A Vadlán Ultra Trail hamarosan bekerülhet a top 10 magyar legjobb terepversenybe, azt is el tudom képzelni, hogy jövőre nevezési korlátot kell majd alkalmazni, mert akinek van esze nem hagyja ki, ráadásul pont jó időpontban van megrendezve.

gyúrunk vazze strarter kit :D

Az én testemnek és lelkemnek nagyon jót tett ez az élmény, természetesen semmi okom rá, hogy elbízzam magam, hiszen három hét múlva dupla ennyit, brutál mezőnnyel megyek. Éppen ezért ezt a 3 hetet arra használom, hogy regenerálódjak, szinten tartsam magam és erősítsem az immunrendszerem.

Strava link: https://www.strava.com/activities/1218630347