Na kezdjük az előzményekkel, elég lazán készültem a versenyre, csak az utoló pár napban kezdtem izguli, de nálam az izgulás jót jelent. 

Bár az előtte lévő egész héten azt éreztem, hogy be van állva a vádlim, bíztam benne, hogy a magnéziumfeltöltés és az átgyúrás/ nyújtás segít ezen. Az mondjuk nem volt vicces, hogy a verseny előtti éjszaka arra ébredtem hajnali 2-kor, hogy görcsöl a bal vádlim. De ekkor én már nem csinálok ebből ügyet, nem idegesítem magam, ez van, visszaút meg nincsen.

Ugorjunk, rajt előtti percekhez. Zsolt felajánlotta, hogy segít a frissítésben. Én ezt úgy képzeltem el, hogy néha megtölti a kulacsaimat azt kész, ehelyett első osztályú szolgáltatásban volt részem és megértettem, hogy egyesek miért hívnak le segítőt. De nekem eddig ez nem kellett, mert nem futottam tempót. De most...Kurvajól tudtunk együttműködni, minden körbe elmondtam neki h mi kell a következő körbe és ő azzal várt. Szuper volt, de tényleg! :)

ahelyett, hogy hajnalig kocsmáztam volna, mint a többi rendes ember...

Rajt, megindul a tömeg és nagyon nehezen férek el, kerülgetni sem tudok, aggódok a beállt lábam miatt, és tudom, hogy kell 2 kör, mire rákerülök az ívre. Ez az első kör mindig az egyik legszarabb, szóval nem pánikolok, nem foglalkozom semmivel és senkivel csak keresem a tempómat. Egy egy futás alkalmáva ilyen 5:20-5:30as átlagokat megyek, szóval úgy gondoltam, hogy ha 5:30on belül megyek az már jó, ide nem kocogni, hanem meghalni megyek, max a végén majd belassítok, mert nyilván ezt én 100on keresztül nem tudom abszolválni. Tonképpen ez így is volt, 5:30 alatt mentem, csaképpen 5 percesek körül. A versenyre direkt szereztem zenelejátszót és rátettem az überbrutál kedvenc mixeimet és ezekkel nem lehet ám hatosokban menni, nemnem, ezekhet az 5percesek illenek, hogy érezzem, hogy élek, és minél jobban megyek, annál közelebb vagyok a célhoz. 

hát van még hova növeszteni a hajam, úgy nézek ki mint egy fiú :O

Az, hogy egy futam 100 KM-es és nem x órás és az, hogy a kör 5 kilis és nem 1, egyértelműen nekem kedvezett, az erő velem van és nekem élnem kell vele! Élveztem, hogy a magam ura vagyok és nem fáj semmim. Jó a Compress short, jó az új Hokám, nem foglalkoztam semmivel, csak szerettem volna egy jó félidőt, hogy legyen honnan lassítani. Titkos célom (mostmár elmondhatom),volt, de féltem, hogy túl nagyot álmodok magamnak. Szerettem volna, ha 9 órán belül érek célba. Tudtam, hogy tökmindegy hogy megyek, ahogy közeledek a 60-80 fele, szarul leszek ígyis úgyis. Na egy mondatban összefoglalva:

Hagytam hogy vigyen a lendület.

Lesz ami lesz, de legalább addig tartsak egy jó tempót amíg visza lábam. Volt már olyan, hogy túl lassan indultam, volt olyan, hogy egyenletes tempóban toltam le a verseny, most kipróbáltam milyen, amikor tempósabban kezdek és megnézzük meddig megy. Kíváncsi voltam meddig birok így elmenni, persze tisztában vagyok azzal, hogy ezt hívják elfutásnak, de húzott a zene, bíztattak az emberek, ehhez volt kedvem. :)

A feléig ez így tök jó is volt, ennek örömére tartottam a tempót, sőt még bele is húztam kicsit, mert épp előttem volt Viki és hirtelen elé kerültem, és ekkor ment az a High Contrast mixem, amivel 2 éve felfutottam magam a dobogóra a 12 óráson, szóval nem volt megállás, a lábaim kezdtek beállni, de borzasztóan örültem, hogy semmim nem fájt. Itt vagyok, futhatok, tolhatom ami a csövön kifér, nem kell taktikázni, meg okoskodni, lefutom azt kalap kabát.

Egy teljes körön át mentem Viki előtt, na, mondom innen azért ciki lenne megrogyni, de tudtam, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban, le is nyomott rendesen a következő körben, mint annak rendje, hogy azért tudjam, hol a helyem. De nekem itt ma nem helyezésben gondolkodtam, csakis kizárólag a 9 órán belüli teljesítés lebegett a szemem előtt, tökminegy hanyadik vagyok, szerintem 9 órán belül futni csajként menő. 

Remélem minden futó tisztában van azzal, hogy Szent Péter csak az elülső talpra érkezőket engedi be a mennyországba!

Na de folytassuk az izgalmas dolgokkal, nevezetesen az igazi küzdelemmel, amikor nincs kedved, utálod, szarul vagy, fáj, de tovább kell menned. Amikor meg kell küzdened a saját démonjaiddal. Na ott kezdődik a verseny, csaképpen addig le kell tolni úgy 60 kilit. A leglassabb és legszenvedősebb köröm a 14-ik volt, ami ugye 70 kili körül volt. Elkezdett szúrni a gyomrom ahogy a maratonon is meg a hatóráson, ezért visszavettem a tempóbol és láss csodát, meglehetősen gyorsan (40-50 perc) alábbhagyott a fájdalom. Közben megelőzött Erika, igazi revans volt ez a 6órás után (ott én játszottam ezt el fordítva). Fura dolog ez. Először zavart, aztán elszégyeltem magam, az én időm ezzel nem lesz roszabb, utána együtt örültem vele és Vikivel minden körnek. Átalakult ez az egész számomra, nem vetélytársakat, hanem versenytársakat láttam bennünk, elvégre egy hajóban evezünk. Nem egymás ellen, hanem együtt küzdöttünk. Nagyon jó érzés lett ujjá rajtam, közben én meg egyre jobban éreztem, hogy bár lassultam, azért az 5:30asokat tudom tartani, bőven meglesz a 9 óra. Sőt! Ha nem baszom el, akkor nem lesz kicentizve.

nemtudom ki írta, de ultracuki

És én nyomtam, és toltam és számoltam vissza, már csak 3 kör, na ez az utolsó előtti, még nyomom, már semmi nem kell, néha éneklem a zenét és újra 5ösökben hasítok és jól vagyok, mármint szarul de az öröm elnyomja a fájdalmat. Igen, le kellett futnom, 95 kilit, hogy ezt az utolsó ötöt ilyen intenzíven éljem meg. Minden gyönyörű, fáj, de ez az utolsó fordító, márcsak 2 kili, még 2, nemsokára besprintelek, még megnyomom a végét, legyen szép a szám és vége. 8:44:07. Kurvajóóóóóóó!!!! Nem sírok, nem rogyok meg, örülök, de nagyon. Viki fogad a célban, ad egy ölelést, és megdícsér. Sokat jelentenek nekem ezek a szavak. 

csak hogy lássátok milyen szoros volt a verseny

Ahhoz képest, hogy azt hittem, hogy össze fogok dőlni a célban és órákig fel sem tudok állni, tök jól voltam. Persze be volt állva mindenem,a combom a bokám, a vádlim, de nem voltam szarul. Most így ahogy olvassátok lehet úgy tűnik nem volt nehéz, de pedig de. Nem egyszer jutottak olyan gondolatok eszembe, hogy mi a fenének akarom én ezt az Ultrabalatont és hogy nekem nem való az ultra, mert túl sok benne a szenvedés és nem éri meg. Ja meg az, hogy talán ha nem kattantam volna rá a futásra, már boldog feleség és talán anyuka is lehetnék, hozzámehettem volna egy nyakkendős Józsihoz azt élhetném unalmas éveimet. De persze az utolsó kör és a cél feledtet mindent és minél több óra / nap telik el, annál szebbnek látom ezt az egész versenyt.

olyan gyors volt a befutóm, hogy teljesen elmoódott a kép :D

 Jó volt dumálni a az emberekkel a verseny után, úgy érzem tökre befogadott engem a futótársaság és valamennyire én ide tartozom. Az a sok bíztatás megtette a hatását. 

Ez a szar benne, elhatározod, hogy soha többet, aztán eltelik 1-2 nap és alig várod, hogy átélhesd mindent. Hülye aki fut, nem kérdés. :)

2 szuper futónővel egy dobogón :)

Utórezgések: nagy gáz nincs, bár versenyek után alvás helyett csak forgolódok az ágyamban, azért reggelre nem lettem rosszul, persze be van állva mindenem, de nem para, a gyomrom viszont azóta is fáj. Ez a sok zselé meg a cukros szarok a végén már tényleg betettek. 

Ma pihi, holnap pedig megyek egy nagyonlazát, mert minél többet ülök, annál jobban bemerevedek. 

Tegnap tehát volt szerencsém megtapasztalni a saját szintemen, miért mondják, hogy a 100-as az ultrák sprint távja... :)