Sokat gondolkodtam, hogy írjak e beszámolót egyáltalán erről a versenyemről. Aztán rájöttem, hogy lehet soha nem lesz még egy ilyen jó maratonom, nem is szerepel a további céljaim között, úgyhogy gyorsan leírom a tanulságot. :)

Az első problémám az volt, hogy amikor meg kellett adni a célidőt, akkor úgy osztják be az embereket a különböző zónákba a rajtnál, hogy 3:30 alatti vagy feletti időt akar futni, holott sokaknak pont a 3:30 körüli a cél. Tehát körülbelül százaknak az a dilemmája, hogy akkor a 2es vagy a 3as zónából indujanak. Ezt a BSI úgy oldotta meg idén, hogy a 3as zónából nem engedte meg, hogy átváltsam magam a 2esbe. Csak visszafele lehet váltani. Kár, hogy a verseny előtt egy nappal formálódott meg bennem a gondolat, hogy márpedig én megfutom amit olyan régóta szeretnék. Ha nem sikerül, akkor meg magamnak köszöntem, hiszen sosem edzettem rá külön. Egyszer sem. Csütörtök éjjel még javában buliztam a kollégékkal. De sikerülnie kell!

Így tehát az első 10 kilométerem azzal telt, hogy embereket kerülgettem. Első célom, hogy utolérjem a piros lufisokat, azaz a 3:30-as iramfutókat. Itt persze nagy volt a tömeg, sokan tapadtak rájuk. Ezért hát új célt találtam ki magamnak, előzzük meg a piros lufit, ott több a hely. De akkor már inkább kicsit kerüljek előnybe, hogy ha elfáradnék és kicsit lassítanék, legyen egy kis pihenő időm, mire beérnek. 

Ezt igenis meg mertem tenni, úgy gondoltam, hogy ha a V3-at meg tudtam csinálni 166 átlagpulzussal, akkor egy ilyet nem akarok elóvatoskodni. Itt is egy fő tényező alapján mentem. Amít meg tudom csinálni a szokások 4 lépés ki, 4 lépés be légzést szépen egyenletesen, addig nem lehet baj, addig bírom tartani a tempót. Sokat segített a barátomtól kapott Polar rcx3 óra, ami mutatta a tempómat, így mindig láttam ha lassulok, illetve ha túl gyors a tempó. Persze a pulzusomat is figyeltem, 169-ig engedtem elmenni, ami baromi sok. részben mert izgulok, részben a melegtől, de főleg azért mert ez nekem gyors. De éreztem, hogy bírni fogom. 

Eleve az, hogy 4:45-ős perceket futok, nekem idegen. 5:30-5:50-os átlagokat futok naponta, mert nekem ez esik jól. De most nem azt akartam, hogy jól essen, most célom volt, majd pihenek ha beértem a célba. Hogy süt a nap? 11kor van a rajt? Meleg van? Sok a híd? Szar a pálya? Nos én baromi hiú vagyok, vállalom. Úgy voltam vele, hogy ha 3.30as maratont akarok megfutni, akkor azt fussam meg szar időben is, szar pályán is. 

A legtöbb emberrel ellentétben én a kis AK race vestemben vittem egy kis 250 ml-es flakont, és mindig megtöltöttem a frissítésen kapott isoval, így folyamatosan tudtam inni, nem lötyköltem ki a piát és ez pont elég volt kér frissítőpont között. Vittem kér gélt és magnéziumot, ami nem hogy kellett, szerintem még egy gél simán lecsúszott volna. mondjuk ezek kisebb adagok. A kapott vízzel pedig egyszerűen leöntöttem magam. ettől kicsit talán nehezebb lettem, de adott pillanatban jól esett.

Maga a verseny számomra nem annyira volt élvezhető, kivéve, amikor láttam, hogy a szüleim kijöttek drukkolni, találkoztam 1-2 ismerőssel, illetve Lubics Szilvi szurkolása is feldobta a hangulatom.

Az első 10 kili eltelt, aztán vártam, hogy túl legyek a felén, már a félmaratonon kezdtem fáradni, és vártam a 30at, hiszen ha addig tudom tartani a tempót, akkor még egy kicsi lassítással is meglesz a dolog. De 30-nál valahogy nem akartam lassítani, pedig már fájt a hátsó combizmom, fáradtam, és lassan teltek a kilométerek is. Az órámat néztem, hogy ne lassuljak túlságosan. Pont a legjobbkor jött az a frissítőpont, ahol kólát is osztogattak, jajj de finom volt, repetáztam is. A lelkemnek is jót tett, na menjunk, most mér kevesebb van hátra, mint egy reggeli kocogás. 

Még mindig tudtam előzgetni, most már tényleg arra gondoltam, hogy fussak be minél előtt, és majd akkor pihenhetek, nem most. Egyik láb a másik után, fájdalmat elviselni és menni, haladni. Ilyen egyszerű ez a dolog, és így értem be a célba 3:24:18-al. Semmi varázslat nincs a dologban, erre számítottam. 

Összességében sokkal de sokkal jobban élveztem a V3-ast, minden meredekségével együtt, nem hiszem, hogy jövőre lesz kedvem elindulni valami hasonló tömegrendezvényen. A sík maraton nem tartozik a kedvenceim közé, na.. :)

Aznap este nagyon fájt a lábam, amolyan zsibbadós fájdalom, ehhez képes a másnapi izomláz semmi. Sérülés, térd avgy derékfájdalom ezúttal egyáltalán nem volt, hétfőtől futjuk már a lájtos szigetköröket Tigrissel, de még nem erőltetjük meg magunkat, csak adunk a fílingnek. 

Tegnap közben sikerült átfutnom a 3000. kilimen ebben az évben. ez volt a minimum terv. ennél jövőre sem tervezek többet, minél előbb megvan annál jobb, még egyel több ok az üneplésre. 

A P85 előtt 23-án még vár rám egy BBU félmaraton, aztán 25-én egy Normafa 12 kilis terepverseny, ezek edzésnek jók lesznek. 

Hogy mi vár rám a Piroson? Na, erről fogalmam sincs!