Tudtam, hogy a körözést nem nekem találták ki, de mégis ki akartam próbálni, beneveztem, márcsak edzésnek is az Ultrabalatonhoz. Vannak azért előnyei. Nem kell hetekig bringás kísérőt keresni, könyörögni az embereknek, hogy segítsenek ebben  vagy abban. Leteszed a cuccodat egy padra, és kilométerenként azt veszel magadhoz, amit csak akarsz. Nem tévedsz el, nem kell kilométerekre előre betervezned a frissítést, vagy hogy hol tudsz elmenni pisilni. Átadhatod magad a futás örömének..

Sajnos a verseny hetében nem voltam a toppon, fájt a torkom, és forró volt a szemem, de semmi olyan kritikus dolog nem volt (láz, köhögés, nátha), ami elég ok lett volna, hogy visszamonjam a versenyt. Hétfőn toltam egy spinninget, kedden és szerdán egy laza 7 kilis kutyás futást a lehető legkevesebb szinttel. Nem esett jól, sőt, az utcsó futásnál még a bokám is kibicsaklott. Csütörtöktől egy métert sem terveztem futni, inkább az elegendő alvásra figyeltem. Ez félig meddig össze is jött, bár a verseny napján is úgy voltam vele, hogy ha nem jön össze a vágyott 100 kili, akkor ezt betudom ennek az általános gyengeségnek. 

Az odafele út nagyon bíztató volt, hiszen Zsolt, akivel mentem, már tapasztalt OptiVitás, mesélt nekem, hogyan zajlanak le ezek az események, mondta, hogy neki is a 100 kili a célja. (Ezúton is gratulálok, hiszen még rá is tolt egy kicsit, így 103,2 kili jött össze neki). Egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy Székesfehérvár határánál megállunk az út szélén. A kuplung nem aszisztált a versenyhez, lerobbantunk. Nem tudtunk újra elindulni, szerencsére jött a felmentősereg Soós Peti társaságában, így végülis odaértünk a rajt előtt 20 percel. 

Akkor gyorsan ötözés, pisi, letettem a cuccaimat egy padra, de nem tudtam rendesen bekeverni az iso italomat a kulacsba, nem tudtam előkészíteni a kajáimat, azt sem tudtam, hogy hol a pálya..sebaj, lesz rá 12 órám. 

Rajtba beállás és rajt. Megindult a tömeg én meg hagytam had menjen. Ilyenkor még nem lehetett tudni, kik azok, akik 2, 4, vagy 6 órát futnak. 6:20as átlagtempóval kezdtem neki a távnak és pont leszartam, hogy ,mindenki előzget. Amikor azt írom, hogy mindenki, abban tényleg a verseny 99%-a bennevan. 

Magamnak futok, és bőven elég ez a tempó még lassulással is, hogy meglegyen a 100 kili, a pilzusom beállt 141 köré, ennyi volt az UB átlagom is, hova siessek hát. 

Az első fél órában elkezdtem enni. Műzliszelet, 3 óránként egy kis gél, ropi, iso és amit a legjobban szeretek, kóla. a 101 körből, szerintem 80 körön tuti, hogy vettem magamhoz valamit, keveset, de mindig volt valami, ha más nem, víz. Szerintem többet vettem magamhoz, mint ami a szervezetemnek kell, na és? Nem fájt a gyomrom, amikor úgy éreztem, hogy több nem esne jól, akkor visszavettem, esetleg vizet ittam, hogy jobban feloldódjon a szénhidrát. 

Szinte senkit nem ismertem, és tudjátok mit? Nem élveztem. Imádok futni, de most semmi öröm, semmi flow. A harmadik órában már éreztem, hogy merevedik be a lábam, holott mág el sem fáradtam. Vártam, hogy legyen meg a 4 óra, majd utána tartsunk már a felénél, hogy onnantól csak a 12 órásokkal fussak, ne legyenek "zavaró tényezők". Tudtam, hogy a Hokámban nem fogok szenvedni, hiába 75% az aszfalt, és meglepően sok hasonlóan gondolkodó embert láttam ilyen cipőben.

Valakitől hallottam, hogy megjegyzi, hogy milyen "szépen lassan" futok. Nem tudom ki volt, és milyne megfontolásból elemzi ki az én futásomat, mindenesetre a dobogón nem találkoztunk. Megkérek mindenkit, hogy csapjon rá a számra, ha bárkinek is bele szólok egy versenyen a futásába.Nagyon nem tetszett ez a beszólás, holott lehet nem akart az illető semmi rosszat. 

Eljött a hat óra, végre mi maradtunk csak. Én közben egyre roszabbul voltam, főleg lelkileg. Egyedül, magányosan, magamra maradva, és vártam az estét, hogy sötétben annyit sírhassak, amennyit akarok. Még mindig nem fáradtságot éreztem. Azt éreztem, hogy ez az egész egy hülyeség, és ott van elbaszva a dolog, hogy a nevezés a gép előtt ülve egy széken zajlik, így az ember nem érzi át mire vállalkozik. 

A lábam már nagyon be volt álva a lassú kocogástól, pedig éreztem, közben pedig olyan nyugodtam vettem a levegőt, mintha sétálnék, de nem esett jól. Kerestem az okokat, hogy meg- meg álljak minden körnél kaját keresni, vagy épp magnéziumot, kerestem, hogy mitől jobb. 

Aztán ott termett a barátnőm Kriszti, aki csak kinézett meglátogatni. Úgy megörültem neki, hogy elbőgtem magam, kérdezte mi a baj, és mondtam (és rájöttem), nem az, hogy fáraddt vagyok. Csak fáj. És megrémültem. Megrémültem attól, hogy nem élvezem a futást, holott még a hat és feledik óránál vagyok. Én azt hittem, hogy jó lesz. Hogy én ebben jó vagyok. Hirtelen jött a felismerés, hogy én kevesebb vagyok ezeknél az embereknél, akik itt engem össze vissza előzgetnek. 

Elment Kriszti és betettem a zenémet. Kicsit sírdogáltam futás közben, és arra gondoltam, hogy nem égethetem magam le azzal, hogy megállok, vagy átváltok gyaloglásba. Küzdenem kell, és egyébként is túl hiú vagyok ahhoz, hogy ne menjek el a végletekig a cél érdekében. A sírás jót tett, Magnézium, ropi, kóla. Nagyon jól esik. Akkoris eszem és iszom, ha nem vagyok se éhes se szomjas. De csak keveset. A zene diktálja a ritmust. Leköt. 

Telik az idő.Végre sötétedik. ezt vártam. Megyek, a pulzusom csökken..139, 138, ... De még csak 8 órál tartok. Nem lassulhatok ennyire. Jó, van pár vízhólyag a lábamon, fáj a térdem minden kanyarnál, meg úgy az egész combom, nade az már vagy 4 órája. Belement egy kő a cipőmbe, de én le nem veszem a cipőmet a verseny végéig, leülni tilos. Minden órában pisilek, a gyomrom rendben van. 

Gondolkodom. A frissítés jó, energiám van. A lában beállt, mert úgyanúgy lépek már 9 órája...Márcsak 3 óra. Valamit változtatni kéne, mert megöl ez a monotonitás. 

9.27, még 2, 5 óra. Na most akkor kicsit nagyobbakat lépek, rákapcsolok. Jobban nyúlik a lábam, újra érzem, hogy élek. Nem tudom meddig fogom tartani ezt az iramot, de jól esik. sikerélményem van. Áttörtem egy kilenc és fél órás falat. Mostmár nem érdekel semmi, úgy örülök, hogy ez egy versenyen történik,így tuti dokumentálva van, és nem álom. Futok! Előzök!

Nem hiszem el, hogy hatosok alá megyek. A frissítőpontnál észreveszek egy kivetítőt. Nem tudom mikor kapcsolták be de egészen eddig kiesett. Látom, hogy a 4. helyen vagyok. Nem tudom hogy feljohetek e a 3. ra, de soha nem is fogom meg tudni, ha nem adok egy esélyt. A pulzusom 155-160 között. Edzéseken se, futok ennyire gyorsan. A szívem visz. A becsületem, a hitem abban, ami azt hittem már odaveszett, de mégsem. 

Én már nem akarok vissza lassulni. " szépen lassan futok"... Hát tudjátok mit? Most szépen gyorsan futok. És még élvezem is. 

De még ekkor is megálltam minden körnél vagy kólát vagy izót inni. Sajnos benéztem és az utolsó órára tartogatott gélemnek nyoma veszett, helyette betoltam egy magnéziumot. Márcsak egy óra. De amennyivel gyorsabban futok, annyival gyorsabban tellik az idő. Minden előzés egy visszaigazólás, hogy jól tettem, hogy nem mentem a tömeggel az elején. 

Közben a fülemben a High Contrast 2 órás mixe, ami olyan tempót diktál, hogy egyenletesen, haladok. Utcsó kör, és ezzel megvan a 100adik. De nem, hiszen még van 6 perc. Akkor most meg kell futnom a 101edik kört. Magamért. És szaladok. Az utolsó köröm 4:56 os lett. A leggyorsabb. Hihetetlen. Tökjó, hogy ez egy versenyen történik meg, így van sok szemtanú, mert egyénként magam sem hinném el, hogy ez megtörténik. 

Egyébként itt van, nézzétek meg a saját szemetekkel:

http://www.sportido.hu/timing/result.nsf/Result.xsp?clientid=36&raceid=238&bib=1254

Megszólal a kűrt. Sírok, boldog vagyok. Jó megállni. 

Amilyen szarul indult ez a verseny, annyira happy end lett. Megvan a 3. hely. Álmodni sem mertem volna róla.

Nekem ez egy mesébe illő történet. Tanulság: Sose add fel, mert soha, de soha nem tudhatod mit hoz még az élet!

És végül megjegyzem, hogy még mindig azt gondolom: itt az utolsó is győzött. Aki 12 órán át egy ilyen versenyt végigvisz, akár belegyalogolva, az már egy emberen felüli teljesítményt vitt véghez. Brutál ami itt van, és bár helyrejöttem a végére, nem tudom azt mondani, hogy ez a verseny nem volt ultrabrutál. 

Meg kell, hogy mondjam, hogy a közelébe sem értem a második vagy első helyezett csajoknak. Ők már igazi ultrások. Én - talán nem is bárom - még mindig egy hobbifutó vagyok. De futó vagyok, mostmár ki merem jelenteni. ( you are what you repeatedly do )

Egyénként átlagpulzus 144 lett. Az ultrabalatontól továbbra is félek, és miután ezt kipihentem ráállok a heti táv növelésére. Ámen :)