Szóval amellett h drámázgatok itt magamban ezen a blogon és mellette néha futok egy két kört, azért sokat agyalok azon, hogy mivel kell készülnöm a versenyre. Kicsit nehéz ez, mert 1.: ilyenen még nem voltam 2.: mert ilyenen még nem voltam, meg azért is mert fogalmam sincs mibe megyek bele, mert még nem voltam ilyen versenyen.

De sok sok blogot olvastam, a kedvencem, és szerintem sokak kedvence a következő bejegyzés: 

http://nemaze.blog.hu/2012/07/06/hogyan_nem_lett_meg_az_ultrabalaton

Mindenkinek ajánlom ezt az írást, függetlenül attól, hogy szeretne effajta öngyilkosságot elkövetni egy hasonló versenyen, vagy sem. 

Aztán vegyük az időjárást. Mi van ha esik az eső? Én baromira nem így képzelem el ezt az élményt, pont a szép, napsütötte tájakat képzelem el mentőövemnek egy-egy unalmas és szenvedésteli szakaszban, az egy dolog, hogy viszek esőkabátot, ami mellesleg jól átázik majd, de ez lelki megterhelést is jelent pluszban. Mondjuk a maratonomon is esett a havaseső én meg szépen anyázva áztam szarrá, de az csak bruttó 4 óra volt és közben el el állt.

És akkor egy ultrafotos dolog, a kajapia. Na ez lesz a baromi vicces, lehet fogadásokat kötni, hogy hány kilométer után fogom kidobni a taccsot, persze csak ha nem töröm ki a nyakamat közben. Én úgy 60-ra tippelek szépen, naívan. Ugyanis nekem minden a gyomromra megy, az idegesség, a stressz, ha hátul ülök a kocsiban, a másnaposság, és bizonyos ételek is. Ezért tanácsolják, hogy már az edzéseken tapasztalja ki az ember, hogy mi az amit magához tud venni hosszabb futások során, és hogy reagál a szervezete, valamint szoktassa a szervezetét arra, hogy folyamatosan emésszen futás közben is. Na én ezt jól nem tettem meg, mert ugye nincsenek hosszabb futásaim. Mondjuk ami pozitívum, ha van ilyen, az az, hogy én már pont emiatt évek óta nagy figyelmet fordítok erre, és sok irodalmat olvastam ezzel kapcsolatban, tudom mi az amit szeret "Pocak", és mi az amit visszadob. XD

Hosszabb futások: mivel idén mindkét YT50et ki kellett hagynom, megpróbálom leszervezni, hogy április utolsó hétvégéjének valamelyik napján lefuttak egy ötvenest, nincs idő cél, csak gyakorlásnak, és baromi jó lenne, ha lenne hozzá egy bringás kísérőm (lehet jelnekezni), és itt rá is kanyarodtunk a fő aggodalmamra és egyben a felhvásra.

A bringás kísérő. Kell egy nekem UB-ra, felfoghatatlan, hogy ki azok, aki letekernek 106 kilit úgy, hogy nem is róluk szól a sztori hanem mondjuk adják nekem a vizet meg hallgatják a faszságaimat, bar egy idő után elszállnak a bazmegek is és csak annyit kell csekkolni, hogy élek e még, szóval nem nagy dolog annak, aki szeret tájat nézni a Balcsin és tekergetni lájtosan. Ha esetleg valaki érzi magában a késztetést, hogy a megmentőm legyen, akkor szívesen veszem, ha ír ide pár sort, mert mindezek mellett, a legnagyobb szerepe a kísérőnek van. ez a legfontosabb, a kulcs!

Persze nem én lennék, ha fogalmam lenne arról, hogy hol fogok megszállni az előző éjszaka, pedig szabit is kivettem már rá. hogy ne legyen más dolgom, mint szénhidrátraktárakat feltöleni, pakolni és rápihenni. Nem akarok sok pénzt költeni azért hogy aludhassak és másnap reggel 7-re már ki is költözzek onnan. Elgileg fater és muter ha megkésve is, de jönnek majd kocsival és este már jajjgathatok a hátsó ülésen, reméljük, erre előbb  nem is kerül sor.

És ami egy csajnak egy fontos tényező, mit vegyek fel. A bőrszoknya - tűsarkú kombómat csak akkor vetném be, ha legalább ezért különdíjat kapnék, de itt nincs jelmezes futás, esélyem meg amúgy is elég nagy, hogy kitörtjem valamelyik, vagy mindkét lábamat. Ha mondjuk bejön, hogy süt a nap, akkor szeretnék sort és top kombóban futni, hiszen a lebarnulás ugyanolyan intenzív a 6 vagy a 8 perces kilikben is hálistennek, plusz így tuti behúzom a hasam és legalább az első frissitőpontig majd szépen futok (btw viccen kívül, erre odafigyelek egyébként is, mióta egyetemista koromban egyszer lehajoltam a matekfüzetér, és úgy maradtam 3 napig lumbágóval kezelve). Nem kérdés, hogy a Hoka cipőmet veszem fel, de elviszem a Sauconymat is, kitudja, lehet egy idő után váltani szeretnék, + lesz nálam vagy 3 váltászokni, sok sok zsepi is, nemutdom, ti hogy vagyok vele, de nekem futás és levesevés közben konstansan folyik a taknyom, mint Józsibácsi kerticsapja, amikor az esti kertlocsolás után elfelejti elzárni. 

Egyelőre ennyi, szerintem ebből a bejegyzésből lesz egy part II., szóval folyt köv, továbbra is szívesen veszem a tanácsokat de nem a "hidd el nekem, ne indulj" kommenteket, tisztában vagyok a hülyeségemmel.. ;)

Rég nem írtam, mert teljesen jogosan kit érdekel az, hogy ma nem futottam mert kezelésen voltam, ma meg letoltam 10 kilit gyökkettővel.

Nade időközben realizálom én is, hogy 2 azaz kettő hónap van az Ultrabalatonig. 

Lássuk mi történt az elmúlt hetekben:

- Neveztem a Vivicitta Félmaratonra, tökjó rajtszámot kaptam, a 1010-est. Szerettem volna eredeti tervem szerint rekordokat döntögetni, de örülni fogok, ha 1:55 alatt lefutom. 

- Átálltam a Nike+ról a Runkeeperre, hiszen sokat kényszerülök futópadra, és ott utólag bevihetem a futásomat, nem kell szarakodni a gps jellel meg minden szarral, amitől ha rosszul méri a teló, mindenki agyfaszt kap. BTW. a felh. nevem DSLgirl (mimás), de egyébként edzésonlinenon naplózom komolyabban a futásaimat 2013 óta, Ugyanaz a nevem ott is. Hogy miért ez a nevem, azt majd a kiocsmablogomon fejtem ki, ha lesz (reméljük nem:) ).

- Lassan a kezelések végére érek (lézer, mágnes, ultrahang, masszír) és jobban vagyok, deezt a lemaradást már sehogysem hozom be a felkészülésben.

- Ma futottam meg idén az 500adik kilóméteremet. Jobb mint a semmi, de ha belegondolok hogy hogy terveztem...akkor inkább nem gondolok bele.

Kár sírnom, csak magamat hibáztathatom hogy lesérültem, ez van, ebből kell kihozni azt amit lehet.

De elindulok az UB-n, én leszek a kakukktojás, aki szemtelenül keveset készült rá, és pofátlanul nagy célt tűzött ki maga elé, de ne felejtsük el, hogy ez nem csak rólam szól, van egy futópárom, aki sokkal jobb futó nálam és vette a bátorságot, hogy velem nevezzen, mégha tudta is, hogy azért van mit fejlődnöm. Ez még egy óriási ok h eszembe se jusson azt mondani, hogy na, hagyjuk, majd jövőre. 

Átgondoltam a dolgot sokszor, egyre többet aggódtam hogy nem tudom lefutni a 106ot, de már nem kell aggódnom, inkább meg kellene barátkoznom ezzel és azon lenni, hogy minél több kilit hagyjak magam mögött. Tudom, hogy fáradtság vagy gyomorfájás miatt nem fogom feladni, egyetlen egy dolog mai miatt félek, az az hogy lesérülök. A testem erre a sokkra nincs felkészülve. 

Ez lesz életem egyik legszámottevőbb harca..harc saját magammal. Bizonyítás sok mindenkinek, olyanoknak is akik ezt le se szarják, akik már lehet nem is emlékeznek rám, a szüleimnek, akiktől így talán egy kicsit több elismerést kaphatok, és nem utolsó sorban végleg le akarok számolni a fájdalmas szakításommal. Talán ha ez a 106 kili jobban fáj, akkor erre fogok emlékezni, mert ezt legalább én akartam és nem pedig egy másik ember okozott olyan fájdalmat, ami ellen nem védekezhetek.

Srácok, őszintén? Nem tudom mi lesz. Egyre kevesebb fogalmam van az egészről. :)