Mindig ott rontom el, hogy beszélgetek  / fórumozok a futásról. A legroszabb, hogy futókkal. Na itt kezdődik a probléma. 

Alapjába véve mindenki örül, ha azonos érdeklődésűekkel beszélget, de valahogy ez sokszor átmegy egy ilyen én jobban tudom  dologba. Okoskodásba. Észosztásba. Beskatulyázásba. 

Mindig egy bloggal, vagy egy ártatlan kérdéssel indul az egész. "te milyen cipőben futsz?" "hol szoktál futni a szigeten", ... aztán hogy innen hova jutunk el, ott nincs határ. 

Szerintem ez amúgy nem csak ebben a sportban van így, sőt így volt ez tizenévesen a különböző stílusoknál is. 

Mindig magamhoz térek és kivonom magam ezekből, mert nem akarom másokhoz mérni magam, és igenis gondoljanak amatőr futonak, hiszen az vagyok és az is szeretnék maradni. Az a lány, aki lement a gesztenyéskertbe egy 3x nagyobb melegítőben, sálban futni meló előtt, tök egyedül, és számolgatta a max 300 méteres köröket. 

Innen indult. Ez a fontos. És nem arra vagyok büszke, hogy lefutottam egy 12 órásat, vagy háromnegyed UB-t. Hanem hogy megtettem az első lépést. Azt a lépést, amit sokan nem tettek ezidáig meg, és én ehhez szeretnék löketet adni.

Nem a nagy futóknak szeretnék megfelelni!

Attól még, hogy valaki fut, nem lesz valaki! Nem jár érte hátbaveregetés, hiszen ezzel magának tesz jót.Persze közvetetten mindenkinek, csak arra értettem, hogy nem szállhat el.

Én nemrég jutottam el erre a pontra. Futok. Jobb lett az életem, erősebb, tudatosabb lettem. Bár nagyon kevés szabadidőm van a munka, kutya, futás mellett, de ez is csak logisztika kérdése, azt gondolom, itt az ideje, hogy azt a sok jót, amit kaptam a futástól, vissza adjam a világnak.

A legjobb példa Lakjó Csaba és a "Futunk hogy segíthessünk" kezdeményezés: https://www.facebook.com/futunkhsegithessunk

Ha létezik olyan, hogy küldetés az életben, olyan, amit úgy érez az ember, hogy meg kell tennije, annak ellenére, hogy semmi haszna nincs belőle, az nekem tuti a kutyák és az állatok helyzetének a javítása.

Pontosan tudom, hogy én csak egy ember vagyok, aki miatt nem változik a világ, de egy ember is sokmindent tud tenni egy jó ügyért. 

Ez persze nem merül ki abban, hogy elviszek pár takarót valamelyik menhelyre, hiszen itt nem csak a menhelyi állatokról van szó.

A legtöbb ember csukott szemmel jár, nem néz oda, ha valami rossz történik. Én sem mindig. Viszont az emberek felelősek az állatokért. És azok mi vagyunk. Magunk ellen dolgozunk. 

Itt szó van az állattartás szabályozásáról, az ivartalanítás fontosságáról, állatkínzásról, cirkuszi állatokról, kutyaszaporításról, és még nagyon sok dologról, amiben tenni kell. 

És nem mindig az a legjobb dolog, ha pénzt gyűjt az ember. Néha csak beszélgetni kell róla, vagy csak tudatni, hogy mennyit tud adni egy menhelyi kutya egy embernek, hogy ezt a szeretetet nem lehet megvásárolni. 

Szeretném valahogy a futásomat jótékony célra használni. Itt van a Suhanj alapítvány, vagy a Bátor Tábor. Ők már nagyon sokat elértek. 

Én még nem tudom, hogy fogok neki, de ezt akarom. Nem tudom, és nem is akarom elfogadni azt a  nagypofájú kommentet, miszerint én csak takarodjak a menhelyekre takarót osztani, többet úgysem tudok. Azt mondod nem tudok? Akkor bebizonyítom, hogy igen!

Tudom, hogy nagy súlyt veszek magamra, és nem ígérek csodákat, csak apró lépéseket, hogy páraknak jobb életük legyen. De én legalább teszek valamit! 

Mert az, hogy az ide UB-t apámér / a gyerekemér / Józsi bácsiér futom, üres szó. Mitől lesz jobb bárkinek, ha te futsz egy kört?

Az, hogy jótékonyan futsz és gyüjtessz. Na az valami. Arra büszke lehetsz, és rájössz, hogy megéri. Én is valami hasonlót szeretnék a jövő évi Ultrabalatonnal. 

Keresem a szálakat amin elindulhatok. Olyan sok van, hogy azt sem tudom, hol lássak neki. Ha valakinek van ötlete, vagy gyakorlata, szívesen veszem. Kurvára nem leszek Terézanya, baromira nem illik hozzám és pont ez a lényeg, hogy nem kell annak lenni ehhez!

:)