Vár a Hármas ’16, avagy bátraké a szerencse

Nem először fordul elő, hogy a verseny előtti héten betegszem le, de ez soha nem pszichoszomatikus, mindig fizikailag kimutatható tünetei, láz, takony, köhögés, stb.. Idén a láz elmaradt ezért bizakodó voltam… Na jó, nem igaz, halálra voltam rémülve, hogy mi lesz majd, főleg, miután életembe először nem tartottam titokban, hanem jól beharangoztam, hogy mire is készülök. :D

v3_cover.jpg

A pénteket és főleg a szombatot pihenéssel töltöttem, megittam vagy 10 liter gyömbéres teát és a szeptemberi fizum felét olyan fölösleges faszságokra költöttem, mint pl Echinacia cseppek, lándzsás útifű szirup, negró, negró szerű másfajta cukorka, Neocitran, Aspirin + C, probiotukum, ha ezek elcseszi a gyomromat, torokfertőtlenítő, mézpasztilla… na asszem most kéne ugornom, mielőtt elalszotok  :D Lényeg, hogy mindent magamba tömtem megtettem, amit csak tudtam.

A Vasárnap reggel 7-es rajt, kapóra jött, olyannyira kialudtam magam, hogy még az 5:25-ös ébresztő előtt keltem, így nyugiban meg tudtam kávézni, bepakoltam egy csomó zselét, sótabit, zsepit, és egy petpalackot, mert rájöttem, h nincs egy normális kulacsom, ami jobban funkciónál.

Rajt pontban 7-kor a Clark Ádám térről, és most jön az egyik leglényegesebb dolog. Az Oli féle „magic number”, avagy a max pulzus, ami felé nem mehetek. Ez a szám hál istennek elég magas volt, 170-ig mehettem, amit az első 10 kilin ki is használtam, mert kerestem magamat, hogy milyen formában vagyok, hogy vajon így betegség után milyen tempóra elég ez. Kiderült, hogy elég sok mindenre, ám ahhoz, hogy végig tudjam nyomni egyenletesen és élvezzem, egy kicsit vissza vettem, így jött ki egészében a versenyre a 165-ös átlag.

Bátraké a szerencse, írom ezt az idei menetre, de miért? Nos, sokszor mondták már a belső hangok versenyeken, hogy talán meg kéne futni az adott emelkedőt, még ha meredekebb is. A felkocogás nekem megy, olyan könnyednek érzem magam benne, míg a gyaloglás nagyon igénybe veszi a derekamat.

v3_30.jpg

Köszi Emesének a képért és a szurkolásért

A pályacsúcs mellett volt egy titkos célom, ami nektek talán nem mond semmit, de nekem régóta vágyam volt, hogy a Diósárok úti szakaszt végigfussam. Ez azért necces, mert baromi meredek és hosszú,  kb 15 kilinél van, azaz még a felénél sem vagyunk, ráadásul a második fele durvább a pályának, szóval be kell osztani az erőt, de éreztem, hogy menne. Ment, ráadásul bőven 170-es pulzus alatt, kocogtam fel mosolyogva, közben irtó keménynek éreztem magamat.

Annak idején Dobay Attilától hallottam, hogy ha valaki (most nem a top futókról beszélek) kicsit túltolja, és 2 órán belül ér a fél távhoz, az a második részben visszaüthet. Most utólag ezt sikerült megcáfolhatom, íme az első szakasz:

https://www.strava.com/segments/8192741

Vicces volt, hogy 9-re mondtam a szüleimnek a Normafához való érkezésemet, de én 8:50 előtt bőven ott voltam, úgyhogy a hűlt helyemet találták. :)

Hallottam már emberektől közben, hogy tuti meg lesz a pályacsúcs. Erre a következőt mondtam (magamnak): soha, de soha nem bízhatom el magam, amíg a verseny tart, bármi megtörténhet. A következő lépésre kell koncentrálnom és fejben a versenyen lennem. Majd ha sikerül, na majd akkor örülök. Persze így azért az egész verseny is jobb hangulatban telt számomra és éreztem, hogy kifutottam a náthát, az enyhe fejfájásom is inkább a megeröltetésnek tudható be. Az idő ideális volt, a jelölés még a tavalyinál is szuperebb.

A pulzus nagyon sok mindent megengedett, a lefeléken az aszfalton kicsit éreztem a derekamat, próbáltam óvatosan gurulni, minél kevesebb becsapódással. A felfeléken legtöbbször kocogtam, igen, az ilyeneken is:

v3_35.jpg

Mind a Mátrabérc Trail, mind a Hosszútávú Hegyifutó VB olyan bátorságot és magabiztosságot adott nekem, amit ezen a versenyen tudtam kamatoztatni. Természetesen a bátorság nem összekeverendő a vakmerőséggel. Minden egyes megfutott emelkedőnél ott lebegett a fejem felett, hogy még mennyi van hátra és ennek tudatában voltam bevállalós.

Mindenki mondhat bármit arról, hogy a pulzus nézés elveszi az örömöt, meg visszafog, blablabla, de ez nem az első alkalom, hogy ugyanolyan szabadon futok, mégis egy olyan kapaszkodóm / biztonságérzetem van, ami által még jobban ki tudom hozni magamból a maximumot, nem futom el az elejét és ha kell még rá is kapcsolok, amikor látom, hogy engedik az értékek. Persze ehhez egy olyan edző kell, akit elismersz, akinek a tudásában megbízol, különben hogy hagynád, hogy egy ember megmondja neked hogyan fuss? :)

varaharmas1.jpg

utolsó kanyar

Egészen a 41. kilométerig viszonylag nagyon jól ment, aztán amikor a Fenyőgyöngye után ráfordultam a meredek single trackes ösvényre, elfogyott az erőm. Ez valszleg energetikai probléma lehet, egy falat akármi és egy kis pia helyre tett volna, de úgy gondoltam, vendégségbe jobb éhesen érkezni :D A végén faterom megmászta velem az utcsó emelkedőt és Marci meg tök jó sztárfotókat ksézített rólam, kár, hogy pont akkor, amikor kivoltam, mint a liba :D

varaharmas2.jpg

a város felett lobogó hajjal :D

Szóval az utcsó kili nehéz volt, ami azért volt jó, mert nem volt bennem az, hogy esetleg nem futottam eléggé ki magam, nem adtam ki magamból mindent. Beérve láttam, hogy az eredményem 04:04:06, azaz 22 perccel futottam jobbat az eddigi Wermescher Ildikó által 2010-ben felállított női pályacsúcsnál. Szenzációs érzés ez, ilyen jó időre nem számítottam. :)

v3_policesport.jpg

Top 3 nő - vagányság

Pár futóspecifikusabb adat:

  • Cipő: Hoka Stinson 3 ATR: ez a cipő nálam kétéltűként funkciónál, nem véletlenül a kedvencem. Terepen és aszfalton is futok vele, így ezen a félig meddig terep, de főleg aszfaltos versenyen telitalálat volt.
  • Compressport sort és szár. A sort tartotta a csípőmet, védte a derekamat, a szárat azóta hordom hosszabb versenyeken, mióta egyszer (amikor nem volt rajtam), kijött az IT szalag sérülésem
  • Frissítés: mindenféle zselé ami a kezembe került, a dechathlonostól kezdve a márkásig, ami épp volt otthon, 1 pogácsa, 3 sótabi, 1 magnézium ampulla, iso, víz, kóla
  • Zokni: Injinji, versenyekhez mindig ezt veszem
  • A legjobban eső dolog, amit soha nem hagytam ki a pontokon: kóla

 varaharmas4.jpg

boldogan és fáradtan 

A verseny közben megfordult a fejemben, hogy minek kínzom magam hülye sík maratonokkal, amikor ez az, amit élvezek, de közben észhez tértem, szóval szerintem letolom a Spar Maratont, ugyanis egy sík maraton összemérhető és nagyon jó visszacsatolást ad ahhoz, hogy mennyit fejlődtem az adott évben. Olyan int egy záróvozsga. Nem mindig jó, de egy évbe egy kell.

Szóval a következő verseny a maraton, de a következő nagy cél, és egyben a szezon zárása és főversenye számomra a Piros 85, nagyon izgulok és várom már! :)

 

Strava link: https://www.strava.com/activities/716180883/overview

Eddigi Eredmények: http://varaharmas.hu/index.php?page=results&workplace=open