Jaj srácok, az  a baj, hogy most olvastam a Marci CCC beszámolóját, ami annyira jó, hogy ilyenkor mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy tonképpen minek írok? De ez az érzés gyorsan elmúlik, mert olyan élményben volt részem az elmúlt  napokban, amit soha nem akarok elfelejteni.

Amikor Berendi Tóni megkérdezte, hogy beugranék a női csapatba, feltettem magamnak a kérdést, hogy mi a tökömnek utazzak 800+ kilométert egy ilyen rövid távra, ahol örülök, ha utolsóként felbattyogok a hegyre. Most már máshogy látom, örülök, hogy elmehettem és átélhettem milyen egy ilyen eseményt.

Kitettek magukért az ottani szervezők és a magyar szervezők is. 4 csapattal és 3 kísérővel mentünk (junior fiúk és lányok, szeniorban dettó). Összesen a Panyor Krisztit ismertem, meg a Tónit, mindenki más full ismeretlen volt, de egy percig sem féltem, elvégre a hobbink ugyanaz, tuti meglesz a közös nevező. Az első perctől kezdve meg is volt, bár engem (és Krisztit) rögtön betettek az „ultrások „ skatulyába, de ezt én inkább pozitív jelzőnek vettem (meg hát ilyen rövid távon elbújhatok e mögé, a jelző mögé).

Az odafele út szinte egyáltalán nem volt megterhelő, este még átmozgattunk egy 20 percet együtt. A szállásunk 1400m-en volt, Sapareva Banya fölött. Másnap megnéztük a pályát, én mondjuk 500 métert mentem nem akartam, hogy beálljanak a lábaim, inkább lankáson mozgattam át egy fél órát. Érdekes módon fájt a fejem egész nap, de ezt még nem tudtam be semminek, viszont a cél 2200 méter körül volt és már hallottam másoktól, hogy ott már nem biztos, hogy annyi levegőm lesz, mint lejjebb.

a csajok és a kecske

A megnyitó egész jó volt, sokkal de sokkal nagyobb hűhót csaptak, mint a hosszútávú VB-n, kicsit el is kezdtem izgulni, mert szép és jó itt minden, de azért holnap futni is kell majd és itt nem lesz open kategória, hogy majd szépen besunyuljak a végén a célkapuba a nyílt futammal :D

Ami nagyon nagyon szar volt és a verseny napjáig paráztam, az az ágy. Utoljára akkor aludtam ennyire rossz ágyon, amikor 2014-ben az UB napján becsípődött egy ideg a derekamban. Süppedt, sehogy nem volt jó aludni, egész éjjel forgolódtam, és imádkoztam, hogy ne történjen semmi baj a gerincemmel. De végül nem volt semmi azon kívül, hogy reggelente éreztem a keresztcsontomnál, hogy ez nem a legkedvezőbb matrac. Úgy döntöttem, nem kockáztatok és a kompressziós rövidnacit vettem fel, az eddig mindig bevált.

Na ugorjunk, nem untatlak titeket az alvási szokásaimmal, szoval a mi (szenior csajok) rajtunk helyi idő szerint 11:00-kor volt. Előtte megnézhettük a junior lányok bevonulóját. a dobogósok szuper mozgással értek célba, aztán az egyik top10-es lány kiadta a gyomortartalmát a célvonal után fél méterrel. Ekkor állt meg bennem előszor a sz.r. Én ehhez a rövid intenzívhez semennyire nem vagyok hozzászokva. Életemben egyszer versenyeztem ilyet, a 2015-ös OB-n, ott is csak arra emlékszem, hogy végig a szomjúsággal küzdöttem. Mi lesz itt? Ekkor viszont megkeztem a bemelegítést, életemben először időben, az előírtak alapján. Sajnos utána még be kellett mennünk a Call Roomba, ahol állnunk kellett egy szűk helyen, de ígyis azt éreztem, hogy jót tett a bemozgatás.

A rajt előtti percekben oszlopba állítottak minket ország szerint. Én a végére mentem, Zsaklin és Kriszti után a harmadiknak. A taktikám az volt, hogy a végén indulok és annak megfelelően, hogy hogy érzem magam tartom a pozíciómat, vagy előzök. Nem akartam, hogy elvigyen a tömeg, és ez jó választásnak is bizonyult. Értem én, hogy 7 kilin tolni kell ami a csövön kifér, de azért észnél kell lennie az embernek, ilyen szint mellett ez nem is olyan sprint táv (773 méter).

Rajt, mindenki meglódul mint állat, én is, de szigorúan a csajok mögött, pár lépés bevezető után már haladunk is a gyökeres utakon, előzni lehet, hagyom is had menjenek. Oli 175-ös maxot írt az első felére, majd utána, ha bírom nyomhatom feljebb. Ez lehet soknak tűnik, de a pár hete megrendezett 12 kilis utcai futóversenyen simán hoztam a 175ös átlagot és a végén még fokozni is tudtam, így nem aggódtam emiatt.

Kriszti mögött mentem, viszonylag magabiztosan, majd egy meredekebb emelkedőn előztem le, és mentem Zsaklin után, ami nekem már alapból siker, mert ő tapasztaltabb ilyen versenyeken mint én, szóval ha mögötte vagyok, akkor nagy baj nem lehet. A felénél éreztem, hogy nem kapok levegőt. Fulladok, pedig minden a terv szerint megy, azaz egyenletesen veszem, figyelek a mozgásomra, stb.. A pulzus esik, néha lemegy 169-re is emiatt. Nem jutok elég oxigénhez. Ok, hát itt vagyok 3 kili és a halál közt, ha ez van. hát ez van, nyomni kell akkor úgy ahogy tudom, azt majd lesz valami. Meglepően lankásnak éltem meg a következő 2 kilit, de éreztem, hogy ennek meg lesz a böjtje, különben hogy jönne ki a végén a 700+.

És aztán megláttuk a liftet, ami alatt a végén felmásztunk, olyan igazi Libegő feeling. Igen, így képzeltem, így edzettem, nem riadtam vissza egy percre se a mászástól, ez az én terepem….lenne, ha kapnék levegőt. Éreztem, hogy tudnék hajrázni egy kicsit (verseny szempontból mindegy lett volna, csak magamért), ha nem lennék oxigénhiányos állapotban. De így is bele kocogtam a meredekbe, magabiztosan mentem a sziklás ösvényeken, az utolsó erőmmel berohantam a célba és kidőltem, hanyattfeküdtem, nagyokat sóhajtva, 30 másodperc múlva már kutya bajom volt és ugrálva tapsoltam Krisztinek aki nem sokkal mögöttem jött be.

Videóóóó: 

Cikk: 

http://hegyifutas.hu/cikk/hegyifuto_vilagbajnoksag-bulgaria

Eredmények:

 http://saparevabanya2016.info/results/

Strava link

 https://www.strava.com/activities/708124292

Képek: ( a mi képeinket még várom, azon rajta is vagyunk :D )

https://www.facebook.com/WorldMountainRunningAssociation/posts/671415183027244

https://www.facebook.com/WorldMountainRunningAssociation/posts/671625859672843

https://www.facebook.com/WorldMountainRunningAssociation/posts/671821586319937

És végül de nagyon nem utolsó sorban a magyar csapat, akikkel csodálatosan éreztem magam és nem lehetek elég hálás, hogy magukkal vittek::  

Felnőtt férfiak: Varga Dániel (ELTE SE), Szölős András (Zenit SE), Pelsőczy Attila (TFSE), Fonyó Sándor (VEDAC), Khoór Bence (BHSE), Gerlei Tamás (Csömöri Sport kft).

Felnőtt nők: Kodzsagogov Zsaklin (UTE), Panyor Krisztina (SZVSE), Vincze Zsófia (Csömöri Sport Kft).

U20-as fiúk: Csáki Ákos, Szemerei Levente és Deák Bálint (Szekszárdi Sportközpont), Iván Levente (MVSI),

U20-as leányok: Elek Zita Sára ( Szekszárdi Sportközpont Nkft.), Hornyák  Anna (BHSE), Jánosi Lilla (BEAC), Néveri Szilvia (VISE-Vác).

Csapatvezetők: Hakkel Tünde, Szőke Gergő, Berendi Antal.  

Verseny után felmentünk a hegy tetejére, ahol egy életre beleszerettem a hegyekbe, bár ez a szerelem nem most kezdődött. :)

<3

Az esti záróünnepség és buli annyira eszméletlen jó volt, még tüzijátékot is csináltak, szóval fullos volt, le lehetett spanolni a többi ország futóival, sör, tánc, minden.

Másnap nulla izomláz, nulla fáradtság, de sajnos nem tudtam elmenni egyet futni az út előtt, mert a többiek már menni akartak,életemben először jöttem úgy haza egy futóversenyről, hogy kilométerhiányom van :D

Amilyen szar volt a nyár, éreztem, hogy az ősz jobb lesz, nagyon vártam már ezt a versenyszezont, az új élményeket, a versenyeket, hogy futók közt legyek.

csakasör

Hazafele jobban szenvedtem, lehet a kevés alvás miatt, meg mondjuk lehet jobban eltelt volna a 10 óra autóban ülés, ha Bencének csiszoltabb zenei ízlése lenne, de persze ahogy ez lenni szokott, az utolsó fél órában előkerültek a jobb számok. Kár, hogy akkor már mindegy volt :D

Örülök, hogy Kriszti is jött, sokat beszéltünk az ultrákról, érdekes volt más hozzáállást is hallani. Ő ugyanis egy szuper futócsaj, akinek iszonyatosan számít a helyezés, ellentétben ugye velem, aki utálja másokhoz mérni magát. Én is nagyon céltudatosnak tartom magam, de inkább gondolkodom időeredményben, mert ott csak magamtól függök. Mások vagyunk nagyon, és ettől érdekesek ezek a beszélgetések. 

Na most, hogy ennyit pofáztam erről a rövid versenyről, térjünk rá a következő célra, ami az egyik kedvenc versenyem. Vasárnap ugyanis reggel 7-kor rajtol el a Vár a Hármas csapata. Életemben először konkrét céllal megyek, ami régóta nem titok. Szeretném megdönteni a női pályacsúcsot, amit Wermescher Ildikó futott meg 2010-ben.

Jó, persze, nyilván ő már 100x jobbat is tudna, de ez az én álmom már 2 éve, és úgy érzem, nagyon közel vagyok hozzá, hogy sikerüljön. Ha gyorsaságban nem is fejlődtem sokat az elmúlt évben, de nagyon sokat futottam technikásabb terepen, talán ez segít majd, hogy egy fokkal bátrabb legyek idén.