Ez az a verseny (korábban teljesítménytúra), amit mindig az ősz kellős közepén rendeznek meg, amikor már a szezon jelentősebb versenyei véget értek, közel az alapozás időszaka. Hogy ezt miért írom le? Azért, mert hosszú évekkel ezelőtt két egymást követő évben is neveztem a versenyre, de nem jutottam el a rajtig, mert az őszi versenyeken lefárasztottam magam és a testem ilyen-olyan formában (sérülés / betegség) jelezte, hogy ideje visszavenni.

 Végül ezekből tanulva, 2017-ben limitáltam (az amúgysem gyakori) versenyzéseim számát, így sikerült rajzhoz állnom, majd egy jó kis lendületeset futva 9:19:54-el beérnem, ami akkor a második helyre volt elég, viszont végre van egy örökranglista, ami szerint második vagyok ever (Igaz, Irén után bő egy órával), azért így már megszépülnek a küzdős kilométerek.

Ha esetleg kíváncsiak vagytok az 5 évvel ezelőtti beszámolómra, itt találjátok.

Én speciel nagyon örültem, hogy idén újra megrendezésre kerül a verseny, ám mivel túl voltam a szezonom fő eseményén, semmiképp nem szerettem volna egyéniben indulni. Aztán láttam, hogy idén indul váltó kategória, amit először kételkedve fogadtam, mert az a meglátásom, hogy minden verseny színvonala ott kezd zuhanni, hogy először felszabdalják, majd utána olyan méreteket ölt, hogy egy Tescóban vasárnap délelőtt is kevesebb emberrel találkozom, mint a versenyen és már nem is az egyénikről szól, lakossági lesz., Sokszor többet kell agyalni a parkoláson, meg a logisztikán, mint a futáson magán. Viszont erről itt szó sem volt, hiszen nem volt tömeges váltó nevezés, így pedig szerintem a váltók inkább feldobták a hangulatot, de erről beszéljenek az egyéni indulók. 

Amikor a Szolgálati Agarakkal beszélgettünk az indulásról, én is jelentkeztem, hiszen az egyik vágyam az volt, hogy végre terepen versenyezzünk, az már inkább az én felségterületem és biztosan komfortosan érezném magam egy olyan pályán, ahol már jártam és tudtam, ráadásul ez egy haladós, nem technikás útvonalon. Nem is annyira maga a futás része vonzott, hanem hogy végre találkozom a csapattal, hiányzott a társaság hiszen nagyrészt mindig egyedül futok.

A formám a Vadlán óra visszaesett, de nem is akartam most nagyon komolyan venni magam, tudtam, hogy ezen a bő 20 kilométeres szakaszon beleadok mindent és hogy ez mire elég? Majd meglátjuk, mindenesetre rápihentem rendesen, hiszen nem magamért, hanem a csapatért futok.

Picit akkor térjünk rá a szervezésre. A versenykiírást én hiányosnak találtam,  sajnáltam, hogy a távok nincsenek felosztva a váltóknak, hiányzott pl, hogy egy-egy szakaszon mennyi szintemelkedés várja az embert, persze meg lehetett mahinálni úgy a gpx fájlt, hogy ki lehessen nyomozni, de szerintem jobb lett volna, ha ez a kiírásban szerepel. Egyébként a távok mindenhol kevesebbek voltak, mint a hivatalos kiírásban, ami végül is jobb, mintha több lett volna. Nekem nem igazán jön be, amikor az információkat csepegtetik Facebookon, legyen minden fent egy honlapon minél korábban, és aki nem figyel, annak azért jó, ha valamire több alkalommal felhívják a figyelmét.

Viszont a szervezők sem most először rendeznek versenyt, pont pár hónapja voltunk a Dűlőre Futunk versenyen, ahol tök jó emlékeket szereztünk. 

Rajt: mivel nem elsőként futottam az etapomat, rajt előtt 10 perccel érkeztem, így a lényegről nem maradtam le. Nem volt nagy mezőny, így mindenki szépen, kényelmesen tudott haladni, ráadásul mivel idén a teljesítménytúra része nem került megrendezésre, így kényelmesen el lehetett férni.

Az első váltópontra kimentünk szurkolni, aztán haladtunk tovább Dömösre, a Hammeres váltópontra. Volt ott terülj terülj asztalkám zselével és mindenféle Hammeres cuccal. Mivel én nem fogyasztom ezeket a termékeket, szívem szerint kipróbáltam volna ezt azt, de aztán eszembe jutott, hogy nemrég valaki a futófórumon azon panaszkodott, hogy az egyik hasonló versenyen (na vajon melyiken) a váltósok felzabálták az egyéniek elől a frissítőpontok tartalmát, így végül semmit nem vettem el az asztalról. (ezt picit sajnálom :P)

Ezeken a pontokon 30-50 perceket is eltöltöttünk, úgyhogy volt végre időm rendesen felfedezni a környéket, illetve megtalálni a nem hivatalos WC-ket. (Amúgy sajnálatos és nem túl környezetbarát, hogy terepfutó versenyeken nincsenek vécék, nem? Persze nehéz elképzelni, hogy az erdő közepére kiraknak egy toitoit, de a legtöbb pont falvakban volt)

Mondjuk az valóban necces, hogy ekkor még ki sem volt téve semmilyen élő eredménylista, hogy ki hol áll, később pedig amit kiraktak, nem működött, na ez egy nagyon fontos fejlesztendő terület, ha nem a legfontosabb. 

Fent Dobogókőn ahogy odaértünk, már ment is a váltás, így nem sok időt töltöttem el ott, még a pontot sem tudtam megnézni, minden köd fedte és picit azt éreztem, hogy lennék most inkább a takaró alatt otthon. Nagy szükségem volt egy kávéra, ráadásul a következő ponton én jövök.

Kopár Csárda, ahol a kívánságom teljesült, ugyanis ittam bent egy kapucsínót, el tudtam menni kezet mosni is végre. 10 fok körül lehetett, picit szeles, felhős volt az idő. Én 10 fokban már rövidnadrágban futok, amikor levetkőztem mindenki nézett rám, mintha bolond lennék: „Nem fázol?” „De- mondom-  iszonyatosan fázom, itt ácsorogva, de futáshoz nekem ez a tökéletes” Picit magamt is szerettem volna meggyőzni ezzel a kijelentéssel. Viszont A Sashegyi Gepárdok voltak a ponton, és tökjó fejek voltak, odaengedtek minket a bográcshoz melegedni, kaptunk meleg teát is, így nagyon jó hangulatban telt a várakozás, majd elmentem bemelegíteni. Épp, hogy elkezdtem a melegítést, jött Barbi, akit váltottam, nem volt mit tenni, felvenni a versenytempót. Körülbelül 500 méter kellett ahhoz, hogy bemelegedjek és hálát adjak az égnek, hogy nem hagytam magam befolyásolni, maradtam a rövidgatya – vékony hosszúujjú felső kombónál ( a felső ujját is feltűrtem).

A szakaszom első 6 kilométere lankás volt, így tök jó tempót tudtam menni. Életemben először nem az Ultra Glideban versenyeztem, hanem a Pulsar Trail Pro-t hoztam el és nem bántam meg, nagyon jól éreztem magam benne végig, bár mivel nekem nagyon könnyen kibicsaklik a bokám, el tudnám viselni, ha picit szélesebb lenne a talpa, de ízlések és pofonok. A Smartwool zoknimból most a hosszabbat vettem fel, így teljesen védve volt a lábszáram a gyökerekkel, bokrokkal szemben. Terveim szerint első körben egy adag epres ( közben kiderült, hogy málnás :D - a szerk.) Tailwind italport kevertem be magamnak, ezt elkortyolom az első órában (65 g ch / 0,5 l), majd a másodikban az általam alkotott ch port iszom meg, amiben 50 h ch volt, de csak azért, mert pezsgőtablettás dobozba töltöttem bele a port és nem fért bele a 60+ gramm, amennyit eredetileg szántam).

Na és a dráma része: mivel egy kulacsot vittem (minek cipekedjek), ezért a Nagykovácsi ponton kellett újra töltenem. Pont előtte előztem le egy rakat embert, aminek azért örültem, hogy akkor majd nem kell sorban állnom a ponton. Mentem a faluba a szalagok után és nem tudtam, hogy van egy oda – vissza rész, mielőtt tovább haladsz a faluból és éncsak követtem a szalagokat, amik vittek ki a faluból, de gyanús volt, hogy ez így nem lesz jó. Itt nekem nagyon hiányzott egy aszfaltra írt színes krétarajz, hogy először haladj tovább és utána fordulj balra. Rettentő ideges lettem, hogy most akkor én vagyok a hülye, vagy merre kell menni, persze bevártam az összes megelőzött embert, de nem jutott eszembe a pont neve, a pánik kihozta belőlem a hülye p*csát, aki értetlenkedve kérdez mindenkit, hogy merre kell menni, csak éppen azt nem említettem, hogy pontosan mit is keresek. Végül csak eljutottam a pontra, persze jól felidegesítettem magam ezen, majd újabb időt totojáztam el, mert nem akart kijönni a szénhidrátos porom a pezsgőtabis dobozból, ezért nem tudtam csak kb 30-35 grammnyit bekeverni.

Tudom, hogy egyesek egy harmatcseppel futnak maratont, de engedjétek meg, hogy határozottan kijelentsem: ez nem túl okos és nem követendő példa!

Természetesen mindig van nálam tartalék zselé, úgyhogy gond egy szál se. Mivel vagy 5 percet hagytam a versenyben Nagykovácsiban, nagyon bele akartam húzni. Ugyanis meglepően jól haladtam eddig, még a meredekebb emelkedőket is simán megkocogtam. Ez az utóbbi heteimhez képest fenomenális teljesítmény volt, higyjétek el.

A szakaszom második felében azért voltak olyan részek, ahol a kövek és az azokat takaró levelek néha óvatosságra intettek, volt, ahol gyaloglásba kellett váltanom, szerencsére csak rövid időre.

Amikor egyéniben futottam a versenyt, ez a 21 kilométeres szakasz volt számomra a legszenvedősebb, most pedig iszonyatosan élveztem a suhanást, hogy végre halad a szekér, hogy pusholom magam, de mégsem görcsösen, pedig nekem ez a 2 óra intenzív futás általában a halálom, de most nagyon jó élményt szereztem. Nagy mosollyal értem be a pontra, és adtam át a stafétát az utolsó futónknak. Kisbuszba be, irány a cél.

A szakaszom 23 kili helyett 21 lett 750 m szinttel, amit sikerült 5:30-as átlagban megoldanom a Nagykovácsi szédelgéssel együtt, ami szerintem teljesen korrekt. 

Strava link

A célban a tornateremben még nagyon kevesen voltunk, pár gyorslábú féltávos (hiszen idén féltávon is lehetett indulni) és a mi férfi csapatunk várt, szóval kényelmesen el lehetett terpeszkedni mindenkinek. 

Néztem, de nem láttam hol a kaja, pedig én már csak a hamburgerre tudtam gondolni. Vicces volt egyébként, hogy nem volt feliratozva, hogy ez a férfi, ez a női öltöző, így mondjuk én átöltöztem egy random öltözőben, de 3 óra múlva, amikor már sok az ember ezt vajon, hogy oldották meg, hogy ne nyissanak rá egymásra az emberek? :D

Hálát adok egyébként az égnek, hogy (mivel mindenki sietett haza, van, aki vidékről jött a csapatunkból) nem kellett megvárni a második és harmadik helyezett lánycsapatot az eredményhirdetéssel. Az egyénik egyébként tök jó Rossmann Utalványt kaptak, ami szerintem állat, váltóknak nem jár, de ez így is van rendjén, kapjanak csak az egyénik. Kaptunk egy Meru Hot melegítőkrémet, érmet és oklevelet.

Azt viszont a verseny napján tudtuk meg, hogy a váltóknak nincs ingyen befutó kaja. Ekkor egy világ omlott össze bennem…. majdnem, de végül kaptunk, de még milyet!! :)

És itt jön az, hogy mivel életem egyik legfinomabb hamburgerét fogyasztottam el külön erre szánt étkező helyiségben, minden rossz, amit eddig leírtam megenyhült bennem. Mert soha életemben még ilyen célkajában nem részesültem, még a legprofibb versenyeken sem.

Persze mi a fontos, az időmérés, korrekt versenykiírás, vagy a kaja. A versenyzés szempontjából az előbbi, de ezeken lehet ( és kell is) jövőre javítani. Számomra a konklúzió, hogy voltak jó dolgok, és kevésbé jók, így nem lehet a versenyt egyértelműen beskatulyázni. Tudom, hogy mindenki szeret mindent lebutítani, de a világ sokszor nem így működik. 

Azért egyvalamit szeretnék megjegyezni: a pontokon lévő segítőknek óriási riszpekt, hogy ebben a taknyos, hideg időben éjszakáig ácsorogtak és segítették a futókat, én ezt biztos nem tudnám csinálni! :) A fotósok jók voltak, végre készült rólam jó kép futás közben. 

Én összességében nagyon örülök, hogy eljöttem és jövőre sem hagynám ki ezt a versenyt. Szerintem ha ezen az 1-2 dolgon javítanak a szervezők, akkor igenis lehet ebből még bármi! 

Te is ott voltál? Írd meg az élményeidet kommenben! :)