Végre letettem valamit az asztalra. Valami olyat, ami nekem nagy szám. 

A Vár a hármast egy jó idővel sikerült megfutnom, ráadásul a női mezönyben első lettem, összetettben meg ötödik. A táv 42 kili, 1760 m szint. Hivatalos időm 4:28:04, ami bő két perccel több a valaha legjobb női eredménynél. Szóval megvan a cél a jövő évi versenyre.

Ezennel az ultrabalaton kudarcának súlya leomlott a vállamról. 

Maga a verseny is óriási volt, szuper jelöléssel, szuper frissítéssel és szurkolással. Az, hogy egyedül futottam a második felét és nem tévedtem el, sokmindent elárul a minőségről. Csillagos ötös. Pedig életemben most jártam először a útvonal felén. A Hoka Conquestemet vittem, és bárki bármit mond, nekem tökéletesen működött ezen a félig terep, félig aszfalt útvonalon, lefele jól tartotta a lábamat és a terepen is működött. Egy kulacsot vittem benne isoval, amit újratöltögettem, és az egész verseny alatt elfogyot 3-4 gél és 2 magnézium meg ha volt sós süti akkor abból mindig szedtem.  Persze ahol volt kóla a pontokon, éltem a lehetőséggel. Sajnos, mivel egy hét ágybanfekvés és betegség után indultam el, aabban sem voltam biztos, hogy a tervezett 5 órán belül beérek. Már az elején olyan magas volt a pulzusom, amiből vissza kellett volna, hogy vegyek, de úgy éreztem, hogy birom, és mindig mindig, most is a légzésemet figyeltem, ami azt igazoltam, hogy jó a tempó. A útolsó frissítőponton mondjuk elfelejtettem megtolteni a kulacsom vízzel, így a végére már ragadt a szám a sok cukortól, de amikor beértem a célba, nem éreztem, hogy na akkor most meghalok, pedig nagyon kifutottam magam. Azt éreztem, hogy élek, és hogy imádom ezt. Hogy nekem van helyem a terepfutásban, 

Trailfie 27-nél, mert meg akartam örökíteni 

Felfele tempós, agresszív gyaloglás, lefele gyors legurulás, a lehető legkevesebb trappolással, eszembe jutott néha Attila okoskodása, merthogy vele mentünk pályátnézni, aminek a felén részt is vettem. Tényleg tartozom neki egy berugással, mert egyrészt ő beszélt rá a versenyre, másrészt segített a felkészülésben, na de várjuk ki a Pirost :D. 

Nem akarok hosszan beszámolni, ha van kérdés persze szívesen beszélek róla, a lényeg, hogy kaptam egy óriási lendületet és visszaigazolást, ami visszahozott a (futó)életbe. Visszatért minden életkedvem, és újra valakinek érzem magam. Merek majd másokkal futni, pl ma elmegyek KESZ-re, ahol még sosem voltam. 

Persze továbbra is egyedül futok (vagyis Tigrissel), mert így jön ki időben, erre van lehetőségem és mert szeretek egyedül futni kora reggel. Saját tempóm van és engem ez visz előre. Na meg az, hogy nem vagyok hajlandó másokra hallgatni (csak arra az 1-2 emberre).

Tegnap beneveztem a Piros 85-re, mert nem akarom annyiban hagyni ezt a dolgot, rég futottam igazán hosszút és ez most tényleg végre egy olyan kihívás lesz nekem, aminél izgulni kell, hogy vajon sikerül e. Ez az, ami engem mozgat. 

Két hét mulva meg itt a Spár, hogy megfutom e a 3.30-at? Nem hiszem, de nekimegyek, az is tökjó lenne, ha javítok a tavalyihoz képest. Addig le kéne adni azt a nyáron felszedett 1-2 kilót és akkor talán van rá esély. 

Persze továbbra is célom, hogy jövőre lefuttam az UB-t egyéniben, de újra szembesültem vele, hogy mekkora különbség van futás és futás között. És hogy sokkal jobban élvezek egy ilyen 1760 m szintes maratont, mint egy 6 vagy 12 órás körözgetést síkon. Márpedig a legfontosabb, hogy szeressem amit csinálok , nem ? :)