Sokszor eljutottam már odáig ezen a versenyen, hogy meglegyen a rajtszámom, de számomra a Piros 85 az elmúlt években olyan volt, mint a Harry Potterben a Sötét varázslatok kivédése c. tárgy: átok ült rajta.

Először 2014-ben kellett visszamondanom a versenyt egy sérülés miatt, majd 2015-ben babonából nem neveztem előre, de tervbe vettem a versenyt. Persze ekkorra már elfáradtam az őszi versenyszezonban, ezért mégsem jelentkeztem rá.

Tavaly szintén neveztem, ám a Spar Maraton úgy leamortizált, hogy újra lesérültem, ezúttal a vádlimmal volt valami, amivel hosszú hetekre kivontam magam a forgalomból.

Idén először kihagytam a maratonfutást a Piros 85 javára, biztosra akartam menni. Tudtam, hogy az aszfalt az, ami számomra veszélyes lehet - már ami a sérülést illeti - így hosszabb versenynek "csak" egy Vadlán Ultra Trail rövid távot vállaltam be annak reményében, hogy 3 hét alatt kipihenem a versenyt.

Most csak egy kis torokfájás - nátha - gyengeség kombóból kellett kilábalnom, de ez nálam óramű pontossággal szokott jönni az ősz közepén, nem tekintem akadálynak. :)

Hogy mi a cél ezen a versenyen? Először is rajthoz állni :D

De tudom jól, hogy konkrétumok érdekelnek titeket. Így nem jövök a fos sablon álszent dumákkal, amiket mindenki mondogat, hogy végigmenni, meg „jajj, utolsó leszek”, meg „csak magammal versenyzem”.  

Vannak elvárásaim magammal kapcsolatban, van időtervem és nem, köze sincs a pályacsúcshoz. Nem magammal versenyzem, hanem magamért. Szeretnék nem versenyezni, illetve szeretnék úgy versenyezni, hogy ne zavarjon be a külvilág és erre fogok törekedni.

Nem hiszek abban, amit sok mindenki hangoztat: A futás olyan, hogy amit beleteszel, azt kapod vissza.

NEM!

Hány olyan ember van, aki nálam sokkal fegyelmezettebben készül, mégis gyorsabb vagyok nála? Hány olyan ember van, aki kezdetektől fogva lehagy engem, pedig még szinte most kezdett el futni? Es van egy szint ami felett már szinte károsak az edzések, am felett már leamortizálod magad.

Bizony! Azt, hogy milyen eredményeid vannak, nem csak az edzés határozza meg. A gének, a terhelhetőséged, a sportmúltad (!!!), nagyon sok minden benne van a pakliban. Ezzel persze nem szabad kibújni az edzések alól, sőt, fontos, hogy fel legyenek építve a heteid, csak éppen el kell fogadni a külső tényezőket, hogy ne érjen minket csalódás.

Azzal soha nem lehet mellé lőni, ha valaki egy jó edzővel, szisztematikusan készül. Nemcsak a jó eredmény, hanem a biztonságos felkészülés érdekében.

Én az UTH óta nem tudtam annyira fegyelmezetten edzeni, főleg mióta kutyával futok (bár volt egy 2 hónap, amikor Mágnes nyaralt, akkor egyedül futottam). Nincs olyan, hogy saját tempó, nincs olyan, hogy pulzuskontroll, nincs olyan, hogy csak magamra figyelek. Kicsit rövidültek a távok, picit fokozódott a tempó, rángatás, rákiabálás, kutyakaki összeszedés, fegyelmezés, stressz. De így sem panaszkodom! :)

Én annak idején azért kezdtem ultrázni, mert üres volt az életem, és ki akartam tölteni az űrt. A világ azonban változik és ez az üresség be lett töltve, a futás azonban megmaradt egy fenntartható szinten. A mindennapjaimmá vált, de már nincs szükségem arra, hogy annyira kifussam magam, hogy teljesen OFF-on legyek, nem is engedhetem meg magamnak. De tudom, érzem, hogy a futás nekem örökké szól, akr versenyzem, akár nem.

Annyi más jó dolog is van, amiért érdemes élni, amit párhuzamosan tudom csinálni, ami örömet okoz. Tegnap például céges adománygyűjtést rendeztünk az Ebremény javára és egy csomó lóvét összeszedtünk az árva kutyusoknak meg cicáknak! :)  

Mindezek ellenére úgy érzem, hogy jó formában vagyok, egyáltalán nem kifogásnak mondom a fentieket, a rendszeres edzések, futások, étvégi hosszabbak ugyanis megmaradtak, heti egyszer meg otthon is hagyom a kutyát, hogy meglegyen az „én idő”.

Szeretnék helyt állni a mezőnyben, ami nem mindennapi lesz, ezúttal megnéztem a rajtlistát:

Paál Emőke

Tiricz Irén

Makai Viki

Mag Erika

Cecan Cristina

Szimandl Anita

Horváth Kornélia

Ők csak azok, akikről tudom, hogy nagyon jók, érdemes hát figyelnetek rájuk, ha az élmezőnyre vagytok kíváncsiak. Sokat gondolkodtam arról, hogy mi legyen a célom, hiszen borítékolható, hogy nincs esélyem a dobogóra, de mégis fent kell tartanom a motivációm. Egyébként ez az egész versengés egy kívülről jött motiváció, egy külső nyomás, szívem szerint szarnék bele majd úgyis eldől ki a gyorsabb, kár ezzel foglalkozni, engem ez inkább csak feszélyez. A belső motiváció a flow állapot elérése, egy lendületes menet.

Bizony. Ez egy ilyen önző dolog. Egy ultrafutó nem hős, hanem jól akarja érezni magát, új dolgokat megélni, közelebb kerülni a természethet és önmagához. És ez így van rendjén. Ha jól csinálja, még jellemformáló is lehet ez a mozgásforma. :)

Na de mégis mit várok a versenytől? Szeretnék egy 10 órás időt futni, mert szerintem, ha nagy küzdelmek árán is, képes lehetek rá. Ez persze attól is függ, milyen állapotban állok a rajtba. Az UTH-n például 100%-os voltam testileg és lelkileg. Függ a terepviszonyoktól is, hiszen ellenségem a sár, a csúszós talaj.

Továbbá ne felejtsük el, hogy a teljesítéssel megszerzem a kvalifikációs pontot arra, hogy beadjam a jelentkezésemet az UTMB CCC távjára is, és bizony ez nem függ az eredménytől vagy időtől. Ezután pedig a sors(olás) dönti el, hogy mit hozzon 2018. Na ez az igazi izgalom! :D