Olyan az én bringás kísérő projektem, mint a Harry Potterben a sötét varázslatok kivédése tantárgy. Mindig más a tanár és mindig jön valami para.

Már-már hagyomány, hogy az eredeti kísérő lemondja, ráadásul mindig valami nagy faszság az indok. Ez idén is így volt, de ez most olyan amit megértek, ráadásul időben vagyok és amúgy sem megyek egyedül, szóval elgondolkodtam dolgokon.

Mégpedig azon, hogy ha minden így marad a versenyig, talán nem is kell nekem kísérő. 3 éve meg akarom csinálni ezt az időközben 220 kilométerre nőtt kört. Vajon pont ezen múlik? Szerintem nem.

Lehet, elég lesz a kisbusz meg a 2 spanom, aki persze addig fog tekerni, amíg meg nem unják, majd éjszaka, amikor tényleg jó lenne nem egyedül mozogni, lefekszenek pihenni. Mégis mi van akkor? Semmi. Megyek tovább.

Gyerekek, soha ennyire nem éreztem magam felkészültnek az Ultrabalatonra, holott még van egy hónap. Ha most valaki azt mondaná, hogy jövő héten fussam le, én tuti nekimennék.

Baromira  vacillálok azon, hogy keressek-e egy normális kísérőt egyáltalán, vagy  bízzak magamban és merjem meglépni ezt a félig egyedül témát. Mi van, ha most ezt gondolom, de utána meggondolom magam és késő lesz?

Inkább megyek egyedül, mint egy olyan kísérővel, akivel mondjuk nem vagyunk egy hullámhosszon.

Nagyon sokat gondolkodok mostanában ezen, hisz ez a következő versenyem, az év célversenye, amire tényleg sokat készültem és egyre többet gondolok rá és nagyon várom.

Ez az egyetlen versenyem ahol mindig segitenek, lehet pont ez a rossz, lehet ha egyedül lennék erősebb lennék? Nem lenne kinek nyávogni, az tuti :)