A 100 kilométeres verseny másnapján ugye munkanap volt, nagyon fáradt voltam egész héten, de azért úgy érzem, a munkahelyemen hoztam a szokásos teljesítményemet, persze amint hazaértem hullafáradtam kaja, alvás és már vége is volt a napnak.

Az elmúlt hetekben folytattam a felkészülésemet, de egy kicsit jobban ráfókuszáltam a terepre, mert az Ultrabalaton előtt még egy óriási kihívás vár rám. A Mátrabérc Trail egy kurvadurva verseny, nekem legalábbis. Fogalmam sem volt, hogy mi vár rám, mert ha lett volna, lehet nem adtam volna le ilyen könnyen a nevezésemet.

az új hobbim - libegőzés máshogy

Na de mi történt még? Készült velem egy kétrészes nagyon hosszú interjú Györgyi oldalán, természetesen semmiféle észosztás nincsen benne, egész egyszerűen csak egy bemutatkozás azoknak, akik nem ismernek, de már hallottak rólam innen-onnan. Mesélek a kezdetekről, a miértekről, célokról illetve a hozzáállásomról természetesen észosztásmentesen:

http://blog.futasrolnoknek.hu/hiszen-mar-ultrarunner-interju-vincze-zsofival/

Aztán volt még egy szuper dolog, Szasza lőtt rólam pár képet, az otthonomban (értsd: Normafa), mondjuk elég spontán volt, ezért nem az ünneplő futószerkómat vettem fel, futás közben rám írt, hogy 10kor tali én meg akkor értem vissza, de nagyon jók lettek a képek, olyan, mintha futó lennék :D Azt hiszem ezek azok a képek, amiket mutogatni fogok a gyerekeimnek és unokáimnak, hogy nézzézek, valaha én is voltam szép és fiatal. Mások félmeztelen fotósorozatokat készítenek magukról talpig sminkben, de ez vagyok én, itt nőttem fel, itt futottam a legtöbbet életemben, nem baj, ha meg van örökítve :)

A húsvéti „szünetben” rész vehettem a Németh Csaba által vezetett terepfutó táborban. Nagyon vártam és tudtam, hogy hasznos lesz, de azt nem, hogy ennyire. A tábort megelőző hetekben már kezdtem befeszülni, elegem volt a melóból, Budapestből, az egyedüllétből, de közben a körülöttem lévő emberekből is.

Sajnos úgy jött ki a lépés, hogy pont a tábor előtt fárasztottam ki magam futásilag, erre legyen mentség az, hogy megvettem a rég kinézett Suunto Ambit3 Run órámat, és muszáj volt rendesen letesztelnem. Ezt a fáradtságot valamennyire még fokozta az esti céges ivászat és egész éjszakán át tartó táncolás, így péntek délben eléggé megfáradtan indultunk le Galyatetőre, de aznap csak egy laza ismerkedő futás volt előírva, gondoltam csak túlélem valahogy.

ha buli akkor nagyon buli :P

ha másnap akkor nagyon másnap :S XD

A tárborban teljesen vegyes társaság verődött össze, szinte majdnem hogy senkit nem ismertem és ennek örültem is.  Egy közös téma volt ugyanis, a futás és annak szeretete, úgyhogy egy csöppet sem izgultam amiatt, hogy bárkivel nem találom meg a közös nevezőt.

Egy háromágyas szobába kerültem két lánnyal, mindkettő rendkívül barátságos és jófej volt, de tényleg. Én voltam a tipikus rendetlen lány a szobában, de tulajdonképpen nekem a káosz a rendem.

Csaba ismertette a programot, délelőtt egy hosszabb, délután egy rövidebb futás, majd jóga, vacsora után pedig egy kis élménybeszámoló, videó nézés és kérdezz-felelek a program.  

Ami nekem nem kis problémát jelentett (volna), az a reggel fél8as reggeli úgy, hogy 9kor rajtolunk el a délelőtti futással. De nem jelentett problémát, mert volt annyi előrelátásom és vissza tudtam magam fogni annyira, hogy a reggeli tejeskávémon és almámon ne nagyon egyek. Így pár emberrel ellentétben nagyon jól esett az összes reggeli futás, néha közben betoltam egy vitatigrist, de egyébként nem hiányoltam semmit. A délután viszont egy horror volt. 12-1kor ebédeltem, levest, meg valami zöldséget, szóval nem sokat, könnyűt, de délután annyira szarul voltam, nem voltam hozzászokva, hogy ebéd után 3 órával meg kell mozdulnom.

Az első este mindenki bemutatkozott egy pár mondatban, mióta fut, mi a legközelebbi célja. Érdekes volt a többieket hallgatni, hogy mennyire sokféle céljai lehetnek az embernek. Nagyon sokan, közülük én is elmondtam, hogy szeretnék fejlődni a technikámban, főleg a lejtőfutásban, ami nálam leírhatatlanul siralmasan megy. Azt hiszem én voltam az egyetlen, aki a Mátrabérc Trailt nevezte meg a legközelebbi céljának, és milyen jól tettem. Nagyon sokszor mentünk azon az útvonalon (csak az ellenkező irányba) és Csabi nagyon sokat magyarázott a versenyről, a pályáról, úgy éreztem, külön kis gyorstalpalót kaptam, közben meg ahogy néztem a terepet, szinte felfoghatatlanná vált számomra, hogy én ezt végig letolom, még akkor is, ha a legtöbb részt meggyaloglom. Egyszerűen brutális ez a pálya nekem, akinek élete egyetlen hosszabb terepfutása a VTM volt, ami ugye tudjuk, hogy nem a technikás és szintes pályájáról híres. :)

Szóval közkívánatra megismerkedhettünk a lejtő és emelkedőfutás technikáival, Csaba mindent be is mutatott, megnézett minket, mondott egy két szót. Sokszor mondott olyanokat el, amit én ösztönösen csináltam, de eddig nem tudtam róla, pl amikor „S” betűben futsz le egy meredeken. Egyébként direkt nem megyek bele  abba, miket „tanultunk”, mert annyi minden volt, hogy én ezt nem tudom visszaadni és alapból lyukas az agyam (szar a rövid távú memóriám). Szóval aki ezért kezdte el olvasni a bejegyzést, szerintem itt fejezze be :D

Első nap két edzés között Edittel és Gerivel (szerintem mi voltunk a keménymag) megnéztük a híres (hírhedt) Sombokor meredek oldalát. Mindketten azt mondták, hogy az MBT előtt ezt azért jó ha látom legyek lelkileg felkészülve. Szóval felmentem egy darabig, majd oldalazva lejöttem, a bénázásomról egy rövid videó készült, amit tuti sehova nem teszek fel, de jót röhögtem rajta. :D Szuper élmény volt, nem mondom, hogy nem paráztam rá, de ugyanakkor szembe is néztem a félelmemmel.

egy élmény volt :D

Ezután következett a délutáni futás, amit a hátam közepére sem kívántam. Még tök tele voltam az ebéddel, minden bajom volt, a testem ráállt a pihenésre, miközben megindult a csapat. Itt egyébként nagyon jól látszódott, ki az esti / délutáni futó, mert rajtuk látni lehetett, hogy ezt jobban élvezték, jobban mentek. Egyébként jó, hogy két cipőt vittem, a délelőtti hosszabb futásokra mindig a Stinson 3-ban mentem, és délután teljesen tökéletes volt a Clifton, de kellett a váltás, mert mindig beleléptem valami pocsolyába, ami miatt bokáig átáztam. Viszont nagyon para volt, h naponta 2-3x is kibicsaklott a jobb bokám a Stinsonban ( a Cliftonban nem), mert rohadt laza, sztem le kellene ragasztani a versenre vagy fogalmam sincs mit lenetne tenni.

a csapat

Amint hazaértünk, kezdődött a joga, ami bevallom őszintén nem hatott meg, fogtam és elmentem zuhanyozni, majd fél órás késéssel konstatáltam, hogy fél órát késtem :D De igazából be se kellett volna állnom, mert 10perc múlva már a könnyeimmel küszködve mentem fel a szobába. Na azért nem vagyok ennyire sírós, de azt hiszem most jött ki az egész hét fáradtsága. A futások, a bulizás, a kialvatlanság, hogy mennyire szarul ment délután, minden. De hamar rendbejöttem, semmi tragikus nem történt. Hangulatember vagyok, na… :)

Este vacsi, nagyon finom volt és jólesett, utána meg néztünk mindenféle Youtube vidiket, meg hallgattuk a sztorikat, szóval én azt hiszem szuper esti meséim voltak, csak sajnos ez a két este nem sok mindenre volt elég. Annyira gyorsan telt az idő, hogy nem tudtam eléggé elmélyülni semmibe, nem kérdeztem bele dolgokba, amikbe egy kiscsoportos beszélgetésben belekérdeznék, csak hallgattam és figyeltem.

Másnap egy hosszabb kör következett délelőtt, ami úgy 20 kili volt 700m szinttel, imádtam. Najó, úgyértem imádtam, hogy haza értem és nem haltam meg, de élveztem egyébként nagyon. 

ilyenkor csak azt érzem, hogy szép az élet 

 Persze délután újabb extraszarul eső futás következett, amúgy nem is volt rossz, hiszen botozási technikákat vettünk át és nekem is jutott bot, szóval idétlenkedhettem vele kicsit, egyébként meg el is gondolkodtam, hogy milyen jól jönne nekem. Persze nem úgy, hogy veszek egyet azt elmegyek versenyre, hanem csak gyakorolgatni, hogy kicsit erősödjön a karom, mert különben csak magammal szúrnék ki. De ha kicsit gyakorolgatnék, nekem szerintem tökre segítene egy meredeken, meglenne a biztonságérzetem, jobban tudnék menni. 

Na lényeg ami lényeg elég szarul lettem a futás végére, lement a vérnyomásom, levert a víz, majd elkezdtem dideregni, úgyhogy a jóga helyett az ágyamban vacogtam, vacsira már le tudtam csoszogni és a forró leves egész jól átmelegített, sokkal jobban lettem. 

 Este néztünk pár képet erről arról, volt kérdezz felek én meg nagyokat kussoltam. Kérdeztem volna meg huszadszorra, hogy "Csaba hogy csináltad, hogy ilyen nagy célokat értél el?", sajnos én kivagyok ezektől a hülye kérdésektől. Nem bírom elviselni a sablonosságot. Nem tudok csodálkozni valakin, aki ennyire emberi, azon tudok csodálkozni inkább, hogy miért ilyen sok a balfasz ember és ők miért érnek el bármit az életben? :) Ez viszont meg nem az én dolgom. 

Nagyon tetszett az a holisztikus gondolkodás amit a Caba képvisel, nagyon közel áll az enyémhez, pesze nem teljesen fedi egymást, de meglepően magas arányban, nem is gondoltam volna. De a legjobban az tetszett, hogy a búcsúreggelen ugyanazt a szöveget elmondta, amit én a Györgyinek, hogy ő tonképpen ugyanolyan mint mi, semmivel sem több, csak tapasztalattal. (najó nála azért ez nem teljesen így van, mert az adottság az adottság, akkoris ha sokat kell dolgozni ezen felül.) Baromira tudok azonosulni ezzel a gondolattal, tökre értem, hogy miről beszél, kurvára nem álltam ott tátott szájjal mint a legtöbben. Engem ezek a dolgok ösztönöznek és visznek előre. 

Összességében testeileg és lelkileg sokkal többet adott nekem ez a tábor mint előzőleg gondoltam. Jó volt, hogy nem egyedül fekszem le, hogy mindig van kihez szólni. Ezalatt a 3 nap alatt nemhogy elfeledkezdem a gondjaimról, de rá is jöttem, hogy vannak dolgok, amiket ki kell várnom. Persze, most, feltöltődve könnyen beszélek, azért a hétköznapok, egyedül töltött esték visszarángatnak a valóságba. De most elvonja a figyelmemet a Mátrabérc miatt való izgulás, tervezgetés, készülődés. 

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom akkkor a következő felismerést vittem haza : a terepfutás (szerintem) iszonyatosan nehéz, de a jó dolgokat sosem adják könnyen. :)