Run, Baby, Run

2012 augusztusában elhatároztam, hogy futni fogok. Mindegy milyen gyorsan, mindegy mennyit, mindegy hol. A futás megváltoztatta, jobbá tette az életemet. Nem titkolt célom másokat is mozgásra ösztönözni. Az írásaim megosztóak, nem csak a futásról szólnak, hanem mindenről, ami én vagyok.

Friss topikok

Verőce Éjszakai Trail - 18 fok :)

DSL 2019.07.05. 14:33

Tele van a nyár futóversenyekkel, ebből én mindösszesen erre a versenyre éreztem igazi kedvet és vágyat, ahova jó előre beneveztem. De miért pont ezt néztem ki?

Úgy képzeltem el, hogy itt a versenyzés és a magas pulzus nem fog gátat szabni az élményeknek és a tapasztalásoknak. Egy jót szerettem volna futni úgy, hogy nem döglök bele melegbe, hogy a szívem nem akar kiugrani a helyéről, hogy kicsit egyedül vagyok az erdőben, ismeretlen helyen, picit még félek is, amit hősiesen le is küzdök.

Látom a naplementét, új tájakat, gyakorlom a sötétben fejlámpával futást, a technikásabb ösvényeket. Nem utolsó sorban a szervezők miatt, akik anno elhozták számunkra Libegő Trailt, tehát tudtam, hogy jó kezekben leszek.

veroce_szelfi.jpg

Azt kaptam, amit vártam, és bár az eleső 5 kilométeren mindig volt körülöttem valaki, a maradék 11-et teljesen egyedül futottam, ami óriási élmény volt. Ahogy a pulzusadatok is mutatják, nem toltam fullba a kretént, mindössze 160 lett az átlagpulzusom, azt gondolom, ez pont elég volt a második helyhez és ahhoz, hogy ne fussam annyira ki magam, meg tudjam élni a jelent, csodálni a tájat, megfontoltan lépkedni a sötét erdőben. Amint lement a nap, bekapcsolták a légkondit, és a célban már a hosszúujjú is előkerült.

veroce_futok.jpg

Talán egyvalami volt ( a jelenlegi edzett(len)ségi állapotomon kívül, amit legközelebb máshogy csinálnék. Bár aznap direkt nem ettem semmilyen húsfélét és nehéz ételt, mégis úgy éreztem az verseny első felében, hogy tele vagyok, rázkódik a gyomrom, legközelebb erre mégjobban oda kell figyelnem. Így végül is fél kulaccsal és pár korty kólával mentem végig, de így sem kerültem energiahiányos állapotba. A verseny után fél órával pedig már a vacsora is jól esett. :)

De hogy én hogy elfelejtettem, hogy a fejlámpa mennyire nyom, vagy ez csak nálam van így? Azóta lett egy pici púp a homlokomon. :D

veroce_futok_2.jpg

Picit még sajnáltam is, hogy nem a 27 kilire neveztem be, mentem még volna, vitt a lendület.

veroce_cel.jpg

A következő hegyfutás.hu verseny egyébként Szilvásváradon lesz, amit szívből ajánlok, mert tavaly voltunk arra és kihagyhatatlan élmény. :)

veroce_top3.jpg

Hogy mi lesz a következő projekt? Biztosan találni fogok valami olyan kihívást, ami nem a számokról szól. A Balaton körtbetekerés ( amiről még egy beszámolóval adós vagyok) például szintén nagy élmény volt, amit régóta szerettem volna, úgyhogy kell találni valami újabb mókát. De addig is tanulni és magolni az edzői záróvizsgára. :P

Szólj hozzá!

B terv?

DSL 2019.05.15. 18:45

Valahol olvastam, hogy aki B-tervet készít, az elvágja magát attól a lehetőségtől, hogy sikerüljön az eredeti terve. Ez egy szép lelkesidő írás volt, de egyáltalán nem értek vele egyet. A mai világban nem lehet egyvalamire feltenni mindenedet. Mert ha nem sikerül, belebetegedsz, de minimum egy szomorú hitét vesztett ember leszel. Olyan, amilyen én voltam az elmúlt hetekben – hónapokban egy-egy kudarc után.

Mindent feltettem arra, hogy gyerekem legyen, hogy család legyünk, de csak nem sikerült. A dolgok pedig egyre csak nehezebben mentek. Hogy a jó elnyeri a jutalmát a végén? Kérdés, hogy mi a vége? Mert ha akkor nyerném el a jutalmamat, amikor már idegroncs vagyok, magányosan, két válással a hátam mögött, akkor köszi, ilyen áron nem kérem. Egyébként ez itt nem egy mese, hanem a valóság: soha nem biztos, hogy megkapod azt, amit akarsz, azért, mert te jó vagy, vagy mert hiszel benne.

skelet_pregnant.jpg

Azt a részét értem, hogy ha valamit akarok, akkor nagyon akarom, ettől függetlenül mindig volt terv arra, hogy mi lesz a következő lépés, ha nem sikerül, mert realista ember vagyok, és nem hiszek a pozitív bullshitben. (persze egy idő után elfogynak a következő lépések) A tervezésben, kivitelezésben, munkában, ügyességben hiszek. Abban, hogy valami azért lesz jó, mert megalkottuk és nem attól, hogy hiszünk benne. Ha a sors valamit nem akar (és ide mindenki behelyettesítheti a maga istenét), akkor márpedig az nem úgy lesz.

Ha a sors velem így trollkodik, akkor nem fogom megtenni azt a szívességet, hogy tovább szenvedek, megvonom magamtól az összes örömöt (futás, versenyek, kimozdulások) a semmiért.

De nyugodt vagyok, mert megpróbáltam, mert mindent megtettem amit tudtam, mert elmentem a falig ( ezt egyébként orvos mondta). És nyugodt maradok, mert azokkal a lehetőségekkel, amiket megkaphatok (még 4 TB alapú lombik), azokkal élni fogok és igyekszem a legjobbat kihozni magamból ezek alatt.

Nem adom fel (nem adjuk fel). Csak egyszerűen nem hagyom, hogy elbaszódjon az életem a nagy igyekvésben, mert az évek közben telnek, és nem akarok tovább túlélő üzemmódban élni a harmincas éveim elejét. Mindezt úgy, hogy elviekben nekünk lombik meg mindenféle eljárás nélkül kellene összejönni a dolgoknak. Ráérek még a kakis pelenkák miatt sírni, mikor azt csinálhatok, amit szeretnék, gyakorlatilag akkor, amikor szeretném ( bár sajnos dolgoznom továbbra is kell XD ). Ezek már gyerekkel úgysem fognak menni.

futaskutyaval.jpg

Úgyhogy nyáron kipihenjünk a megpróbáltatásokat és én azt fogom csinálni amit akarok. Nem, nem fogok ultrázni, mert ennyi idő alatt nem tudok felkészülni rá, de szépen lassan visszavezetem az érdemi edzéseket az életembe.

Bevezetek heti egy résztávot, mert az elmúlt években nem sokszor mentem a 160-as pulzus közelébe se. Jó lenne már 1 óra fölött is futni, nem is emlékszem mikor vittem magammal utoljára enni, vagy futómellényt, mikor tudtam egy hosszút egyedül a természetben futni gondtalanul.

Szeretnék biciklizni is és körbe tekerni a Balatont Gébbörrel, mert már az összes ismerősöm megcsinálta és mindenki teljesen odavolt, kedvet kaptam én is. :)

Semmiképp nem fogok kreténkedni, már csak magam miatt sem, az elmúlt időszakban több oldalról ástam bele magam a női test (és lélek) kontra sport témájába és azért valljuk be, nem nehéz dolgokat elrontani, erről egyébként már egy rendszeres rovatom van a Runners Word magazinban.

 

Tervben van verseny is, erről viszont a következő bejegyzésemben fogok írni, ami már sokkal futás specifikusabb lesz. ;)

 

1 komment

Mi a jóanyámat csinálok versenyek nélkül és miért vagyok motivált?

DSL 2019.02.07. 18:31

Mivel olyan sokan írtatok, hogyhogy nem blogolok mostanában (1 ember XD), úgy érzem, ideje írni egy kis számmörit.

ensnowshoe.jpg

Snowshoe, baby!

Egy jó 2018-as összefoglaló valóban hiányzik az oldalamról, de nem volt lelki erőm hozzá, azonban tartoztam egy kis magyarázattal, épp jókor jött a CsupaSport oldalán megjelent interjú velem.

A lényeg tehát az, hogy dolgozom, mellette ugyanúgy futogatok reggelente, suliba járok, gyakorlati órákat látogatok, és mellette meddőségi specialistára képzeltem már magam az interneten és a Jánosban már előre köszönnek nekem a 8-as épület recepciójánál.

Az egész 2018-as év az elfogadásra akart engem tanítani. Na meg a türelemre. És én ebbe néha lelkileg belerokkantam, de valahogy ebben az évben már (lekopogom) lazábban tudom venni a kudarcokat, mármint ami a gólyavárást illeti. Azért ilyen másfél plusz év után már az lenne a csoda, ha összejönne (mondom, és közben örökkön örökké reménykedni fogok és járok orvosról orvosra). Egyébként ez egy nagyon kemény dolog, nem akarom elviccelni, de nem is akarok részletesen belemenni.

 967b2fc6-cac4-438b-90f9-67b1d36d4f72.JPG

van az instán egy infertility illustrated nevű csaj, akinek a világon a legkifejezőbbek a rajzai <3

Már eljutottam odáig is például, hogy pszichológushoz fordultam, ahol kijött, hogy normális vagyok, csináltam cukor és inzulinterhelést, ami nem lett tökéletes, úgyhogy most megyek majd endokrinológushoz is. Közben PCO-s is lettem (vagyis ugye voltam, csak hát ugye végre diagnosztizálták. Lassan becsukott szemmel tudom magamat hasba injekciózni és reggel előbb nyúlok a hőmérőért, mint hogy megnézzem, hány óra.

Nálunk a családtervezéshez nem gyertyafény és romantikus vacsora dukál, hanem Menopur, Gonal F, fecskendő és Szabados doktorúr. Romcsi, mi?

img-3982.JPG

reggelim, nyamiii :P

De most ennyi idő után kezdem elfogadni ezt és már nem hisztizek rajta. Nekem ez jutott és az kurva biztos, hogy nem adom fel és megyünk előre, mint a tank. Még akkor is, ha egyre távolabbnak érzem azt, hogy valaha is terhes leszek.

Kicsit el is bőgem magam, amikor Anna Frost és Emelie Forsberg egyszerre rukkoltak elő azzal, hogy terhesek. De egyébként is a fél világ már megszült vagy két gyereket mióta szeretnék, kezdek lassan szelektíven látni, azaz akinek nagy a pocakja, elfordítom a fejem. Ez mondjuk régen is így volt pasikkal, azok sosem jöttek be nekem (vajon miért).

A suli téma: imádom az órákat és amiket tanulunk, de egyre jobban látom, hogy ez az OKJ csak egy jó bázis, nekem magamnak kell még tovább képeznem magam, illetve belemélyedni a dolgokba. Ezért nem is írtam róla sokat. Tanulunk pszichológiát (erről írni fogok), pedagógiát, anatómiát, sportvállalkozást, edzéselméletet. Emellé jön gyakorlat, amit félig meddig magamnak kell megszerveznem.

Jelenleg járok hospitálni különböző korú gyerekek atlétika edzéseire, amit nagyon szeretek. Kati, az edző szerintem vér profi, nagyon csodálom, hogy egy ilyen nagy gyerekcsoporttal elbír heti háromszor. Van itt minden a futáson kívül és én pont azt láthatom, mik azok a kezdő lépések, hogyan ismerkednem meg az olyan dolgokkal, amikkel még nekem is ismerkednem kell: gátfutás, magasugrás, váltófutás…

Majd nekem is kell edzéseken részt vennem, még nem tudom, hogy oldom meg, de közben látom a nagyokat és néha olyan érzésem támad, hogy én csak lötyögök bele a világba.

Holott tudom, hogy ha versenyre készülök, nem így van. Amikor Oli edzett, akkor voltak olyan egyórás edzések, hogy legszívesebben négykézláb másztam volna haza.

mi_1.jpg

A hét fénypontja, a családi futás :)

A másik téma, ami nagyon érdekel az a táplálkozástudomány, illetve a sporttáplálkozás. Rendszeresen olvasok szakmai cikkeket, és ha majd egyszer eljutok oda, hogy edző lehessek, akkor biztos vagyok benne, hogy nagyon komplexen szeretném csinálni és belemenni a kajálás témába is. Sőt, a time management részébe is. Sőt… na jó, többet nem írok. De jó ezeket leírni, hiszen azt megtanultam a pszichológia órán, hogy az a cél, amit le is írunk. Én most tettem egy lépést. :)

Akit érdekelnek a mindennapjaim, szeretne egy kis motivációt, vevő a hülyeségeimre és őszinteségemre, illetve trollkodásaimra, annak ajánlom az instagram oldalamat, ahol rendszeresen sztorizok.

 DSLgirl néven

1 komment

Hogyan ne ess s.ggre mostanában

DSL 2019.01.07. 12:15

Amikor rámcsodálkoznak, hogy én télen is futok, én mégjobban visszacsodálkozom, hogy vajon mi a logikája ennek a gondolatmenetnek. Ezt még akkor sem értettem, amikor nem sportoltam épp semmit. Viszont amit meg tudok érteni az az, hogy ha jeges csúszós úton, valaki köszöni nem kér ebből.

Sokan írnak arról, hogy hogyan öltözködjünk a nagy hidegben, részemről annyit mondanék, hogy jobban fázom az őszi futásokon, mint a mínuszosokon, mert ott sokkal jobban figyelek az öltözködésemre.

Ami viszont komoly dilemma a déli hónapok alatt, az a jeges / havas / csúszós talaj. Ez nem csak a futóknak okoz gondot, hanem mindenkinek az elmúlt napokban itthon.

Amikor először szembe találtam magam az ónos eső okozta jeges járdákkal, visszafordultam a reggeli futásomból és elmentem spinningelni. De nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ennyire ki vagyok szolgáltatva a körülményeknek, hiszen a futásban pont az a jó, hogy az ember szabadnak érzi magát.

Aztán utána néztem milyen trükkök vannak, vannak egészen viccesek, pl. húzzál zoknit a cipődre. Azonban kitapasztaltam, hogy ha egy sima aszfaltos cipőre egy minimális lánctalpat veszek, akkor teljesen komfortosan tudok futni csúszós aszfalton és terepe is egyaránt. A nagy D betűs sportboltban olcsón beszerezhető.

havoncsuszasgatlo.jpg

Szóval még csak terepfutó cipő sem kell hozzá. Persze ekkor is oda kell figyelni minden lépésre, de az a helyzet, hogy idén többet estem kutyasétáltatás közben, mint a futásaim során. Akkor tulajdonképpen még egyszer sem.

A másik fontos dolog, hogy hogyan kalkuláljuk ki az edzésidőt illetve a távot, ha havasak az útviszonyok. Vagy több időt kell szánni ugyanarra a körre, vagy egyszerűen lerövidíteni az útvonalat. Ami talán még jó is, hogy ilyenkor több izmunk is dolgozik, lehet például a vádliban érezni, de a törzs izmai is sokkal keményebben dolgoznak azért, hogy az egyensúlyunkat meg tudjuk tartani.  Nem csoda hát, hogy a szokásos futókörünk után olyan helyeken lehet izomlázunk, ahol előtte soha.

Összefoglalva tehát a téli futásra sok mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy unalmasak lennének.

1 komment

Dolgok, amiket a háttérben csinálok. Meru

DSL 2018.12.04. 11:43

Bár kicsit a háttérbe húzódtam, ami a versenyzést és főleg az ultrázást illeti, de nem tűntem el, folyamatosan tevékenykedem sport rémakörben.

Végre publikus, leírhatom, hogy milyen projekten voltam rajta az elmúlt kb. fél évben. Talán már láttátok, hogy az insta storyjaimban itt ott felbukkan egy Meru-s kép vagy video.

Nos, ez az influenszAroknál mindenperces dolog, szemethunyni, unfollowilni, csá.

De nálam ez más, ez talán nem is a reklámról szól. Történt ugyanis, hogy megkerestek, hogy egy új futókrém termékcsaládot szeretnének, lenne e kedvem segíteni a fejlesztésben.

Fejlesztés! Érted, nem mosolyogni kell valami ismeretlen szarral, hanem konkrétan engem, mint futót, bevontak, magába a krém kialakításába! Ez mennyire pro már!!

Persze mondtam, hogy szívesen és nagy örömmel részt veszek benne, de készüljenek fel rá, hogy ha valami nem tetszik, akkor annak hangot fogok adni, én azért elég kritikus ember vagyok, ha dícsérek, annak oka van.

Kaptam pár krémet, volt köztük bemelegítő, zsírégető, hűsítő, regeneráló és még 1-2 fajta. Kaptam egy kis időt, hogy teszteljem őket, majd utána kitöltöttem egy kérdőívet. Ennek alapján taliztunk és tovább beszéltük a tapasztalataimat. Ezekből több kör volt, folyamatos finimítás, minták, míg végül kiforrott a végleges termékcsalád. Irtó izgalmas volt, ilyenkor mindig sajnálom hogy nem ezzel foglalkozom napi 8-ban.

image1_3.jpeg

Természetesen nem csak én teszteltem, több fajta futó képviseltette magát. Hiszen ha rajtam múlna, csak egy bivalyerős “Termo” krém lenne, meg valami olyan hűtő, hogy odafagysz, szeretem a drasztikusságot. Így viszont a végére egy olyan széles paletta lett, hogy gyakorlatilag lefedtük a teljes futópiacot. Sőt, szerintem sokkal, de sokkal több sport piacát.

Most nem kezdem el a marketingbullshitet, ezen az oldalon megtaláljátok az infókat.

Mi viszont itthon már régóta használjuk a géleket. Szóval ha esetleg kipróbálnátok, tudjátok, hogy ebbe kicsit én is bennevagyok. :) ( meg persze nálam jobban hozzáértő emberek) :D

Ami a futást illeti, ma pihenőnapom van, de holnap megyek egy órácskát. A következő posztomban pedig beszámolok a szülinapomra kapott alkaron mérő pulzuspántommal.

!!!!!!Spoiler alert: imádom! :D

Szólj hozzá!

Egy gyors beszámoló a hétvégi maraton váltónkról

DSL 2018.10.09. 14:37

Pár héttel a verseny előtt, már agyaltam, azon, hogy benevezzek-e a 10 vagy 5 kilométeres távra, szép felmérő lenne, mennyire fejlődtem vissza mióta nem edzek terv szerint, vagy éppen ellenkezőleg, mennyire sikerült tartan a formámat a napi kocogásokkal, dombozásokkal.

Épp jókor jött, amikor behívtak egy női váltóba a maratonra. A cél az volt, hogy gyorsak legyünk. Persze a gyorsaság relatív, számomra ez azt jelentette, hogy én a képességeim szerinti lehető leggyorsabb tempómmal járuljak hozzá az összidőhöz.

A rápihenés és a hangolódás jól sikerült, azt beszéltük meg, hogy én, mint “ultrafutó” a leghosszabb távon menjek, azaz másodikként 12,4 kilométert vigyek el a balhéból. Lehet furcsán hangzik, de sokalltam ezt. Főleg, hogy amihez a legnagyobb kedvem van mostanában, az egy jó is 5 KM-es PR (personal record).

image2_1.jpeg

A csapat - sorrend nélkül

Itt már éreztem, hogy ez nem lehet egyenletes, nyomom ameddig tudom, aztán ha elfáradok, nyomom tovább szenvedősen és megpróbálok nem annyira lassulni.

A táv ugyanis ahhoz sok, hogy nyélen tudjak menni, ahhoz viszont kicsi, hogy valami óriási taktikát és erőbeosztást alkalmazzak úgy, hogy azt sem tudom, milyen formában vagyok.

Így mentem oda reggel az első váltóhelyre, motiváltan és iszonyatosan nagy vágyat éreztem arra, hogy ész nélkül fussak. Egy dolgot azonban mindig megtervezek, mégpedig a frissítést. Reggelire ettem egy kis szilárdat, futás előtt fél órával pedig letoltam egy zselét vízzel. A versenyre meg magammal vittem egy 3 decis kulacsot, hogy ne kelljen egy másodpercre sem megállnom, és a poharakkal ügyetlenkednem a frissítőpontokon.

Közben a Gébbörkémet is behívták egy gyors AR csapatba, ő első ember volt és egészen pontosan azt hozta, amit eltervezett, 4 perces átlag kilométerek 9 kilin át. Nagyon büszke vagyok rá, meg ő is magára. :D Remélem kedvet kapott ahhoz, hogy legközelebb is induljon futóversenyen. Talán azért is tetszett neki annyira, mert a versenyre kapott egy Solar Boost cipőt, ami azért eléggé adta neki. Az is biztos motiváló lehetett számára, hogy konkrétan Kazi Tominak adta át a stafétát a váltóponton. :)

image3_1.jpeg

szarul nézünk ki, de a kép és a háttér túl jó ahhoz, hogy ne rakjam ki :D

Én full bemelegedve, frissen, felfokozott hangulatban vártam az első emberünket. Megbeszéltük, hogy – Adidas teamhez híven – Fehér AR pólóban leszünk, mert az sokkal egyedibb, mint a fekete. A várakozás évszázadoknak tűnt, holott a tervezett időben kaptam meg a rajtszámot, amin a chip volt ( ezt kellett átadni stafétaként).

Én viszont erősebb tempót mentem, így gyakorlatilag cikcakkban előzgettem, ráadásul az első kilometer lejtett, így brutal tempóban indultam el, mert láttam, hogy  mennyi váltó ment el  előttünk, akiknek nem kellett volna.

A lábaim vittek, de egyértelmű volt, hogy innen csak lassulni lehet, ezért folyamatosan vettem vissza, abban reménykedve, hogy egyszer csak felfutok a mezőnyben egy olyan részére, ahonnan mér nem kell kerülgetnem. Ez sajnos nem történhetett meg, mert idő közben rank engedték a 30-as táv 4. Zónából indulóit, akik megint jóval lassabb tempót terveztek. Persze a másik oldalon meg baromi motiváló lehet, hogy én előzök és nem engem hagynak le, de inkább csak a feladatra koncentráltam. 

Hirtelen újabb embertömeg előttem. Had jegyezzem meg, hogy az előzések problémamentesek voltak, senki nem állt az utamba, mindig volt hely. Itt már csak az volt a terv, hogy ne menjek 4:30 alá, mert akkor nagyon merges leszek magamra! :D

Egyre több ponton öntöttem le magam hideg vízzel, ami szuper jól esett. Közben azt figyeltem meg, hogy valahogy, mintha idén több szurkoló lenne, nagyon sokan kint voltak öröm volt nézni. Néhol egy egy ismerős, és sok helyen a nevemet is hallottam.

Az utolsó 3 kilit már nagyon nem kívántam, de még pont egy csapatban induló lányt meg tudtam előzni. Aztán átadtam a rajtszámot. Ja de előtte leszakadt az egyik tartóról. Nájsz.

Miután leszinkronizáltam az órámat, láttam, hogy 12,8 kili let végül a táv, 4:15-ös átlagokkal. Szuper! J

Majd ránéztem a kilométerenkénti lebontásra. Borzasztó gáz! Tankönyvben kellene mutogatni, hogy na így ne fuss, mutatom:

 

splits.PNG

Na gyors levezetés ( mert ezekre most figyeltem), aztán irány a cél, ahol már izgultunk, vajon mi van a többiekkel, mi lett az összidőnk, ugyanis én online gyakorlatilag SEMMIT nem tudtam megnézni a Futanet oldalon, teljesen vakon voltam.

Az Adidas standnál chilleztünk, amikor jött Zsófi, a befutónk, és mesélte, hogy nem tudja hányadikok lettünk, kb 3-15 körül lehetett az időnk.

Csináltunk egy csapatfotót és este, miután felkerültek az eredmények, csodálkozva tapasztaltuk, hogy a rajtszámunk (15620) nincs fent az eredménylistán.

Azóta sem tudjuk, mi történhetett, de már várjuk a választ. Nem szerepel se DSQ se DFN a számunk mellett, úgy néz ki, mintha nem is let volna ilyen csapat, pedig a nevezési listán névvel együtt fent vagyunk. XD

Na akkor pár tanulság:

  • A csapatban nem árt, ha az első ember a csapat egyik leg gyorsabbja, hogy utána ne kelljen kerülgetéssel tölteni az időt.
  • Szépen terveztünk időkkel, mindig mindenki időben ott volt a váltásnál, érdemes mindig a legjobb idővel tervezni
  • Meg kell tanulnom, hogy a csapatért vagyok, az idő pedig nem minden. Attól még, hogy bénának éreztem magam, összességében ez egy szuper hangulatú és tanulságos verseny volt. Ennek örülni kell. 
  • Kéne edzeni :D

image1_1.jpeg

 Erre igyunk!

Következő kihívás a Naszály Trail bő egy hónap múlva és talán ez lesz az utolsó versenyem az évben.

 

image4_1.jpeg

Két éve nagyon megnyomtam. Vajon mikor tudom ezt majd űberelni?

Nekem egyébként nagyon tetszett a helyszín, a megközelíthetőség, semmi bajom nem volt a pályával, jó volt a társaság, hálás vagyok, hogy egy adidas Runners csapat tagja lehettem. :)

4 komment

Magasa(bba)n

DSL 2018.09.28. 13:02

Rámentem a blogom kezdőlapjára és láttam, hogy az utolsó bejegyzés tök depis

Szóval most azonnal írnom kell egy újat, mert azóta annyi jó dolog történt velem. Nem, nem vagyok terhes még mindig és milliomos sem ( az utóbbira mondjuk sosem vágytam).

Nagyon sokat jártam pályaedzésre és kiderült, hogy nem is vagyok annyira béna, sőt, még élvezem is. Persze most, hogy korábban sötétedik, félek, elvész a lelkesedés, pedig eddig mindig feldobva mentem haza a csütörtök esti meghalásról.

Öcsémet elég jól rá tudtam dumálni, hogy jöjjön ő is, sőt Budapest Urban Games futáson is versenyzett velem, ahol a 4 kilis citadella futáson 1, azaz egy másodperccel futott job időt, mint én. :D

Amit viszont magyarázzon nekem el valaki: miért van az, hogy a BUG-on számtalan fotót csinál a hivatalos fotósgyerek, majd valahogy úgy szelektálnak, hogy ezek a képek ( pl a 4 km dobogósai egy az egyben) fel sem kerülnek sehova??? Why? A neten, mintha ez a táv nem is let volna. Na mindegy, nem először fordul elő, hogy ezen a versenyen rólam soha nem készül hivatalos kép.

 A verseny után pedig 2 hét gyomorideg következett, ugyanis szeptember 15-én volt esküvőnk. De az esküvő napján valahogy ez az idegesség elszállt és valahogy minden a legnagyobb rendben zajlott. Nem, talán nem ez a legjobb kifejezés, inkább úgy mondanám, hogy én nem hiszek ebben az eröltetett, romantikus szarokban, de ez tényleg életem egyik legszebb napja (hete?) volt. J Az esküvő maga olyan volt, mint amilyenek mi vagyunk: laza, színes, vidám, bulis. Semmi feszengés, semi csipketerítő, meg homokceremónia ( agyam eldobom, hogy mik vannak már manapság XD)

cel_2.jpg

nálunk célkapu volt :)

 

Ekkor elfelejtettem az összes problémámat. Sőt, azt éreztem, hogy konkrétan nincsenek problémáim. Így lebegtem, 10 centivel a föld fölött a következő héten, ahol a nászutunkat Balatonon töltöttük, tökéletes időben.

 

Természetesen a futás nem maradhatott ki, de bevallom nektek őszintén, nagyon szarul ment. Délutánonként bicikliztünk is, azt nagyon élveztem, mert elég kicsi volt a forgalom és gyönyörű szép tájakon mentünk.

tekerunk.jpg

Mi mással koronáztuk volna meg a nászutat, mint egy jó kis futóversennyel, Szombaton, amikor eljött az ítéletidő, elindultam a Cserszegtomajfutás 14 kilométeres távján. Először az autóból sem akartam kiszállni, mert azt hittem, hogy leviszi a fejemet a szél, de aztán úgy voltam vele, hogy a legrosszabb (legjobb) esetben megbetegszem és akkor legalább nem kell dolgozni mennem (ez a terv nem jött be :D ).

futok.jpg

A kép a verseny előtt készült, oda hosszúban mentem 

Maga a verseny nagyon kemény volt, mondjuk nem is pihentem rá, mert előző nap egy nagyot bicikliztünk. Sok volt a kanyar, az emelkedők, lejtők váltakozása, rendkívül változatos volt a terep. Viszont nagyon sok önkéntes volt, aki irányított, nem lehetett eltévedni és sok helyen volt frissítés. Kicsit bánom előre is, hogy nem leszek ott a Vadlán Terep Ultrán, mert az ugyanaz a szenzációs rendezés.

Ez volt az első verseny, ahol nem vettem igénybe a frissítést, ugyanis a rajt 10-kor volt, így tudtam reggelizni, volt valami szilárd bennem. A kezemben pedig vittem magammal egy fél literes kulacsot iso-val, ez pont elég volt arra az 1 óra 11 percre, amennyi idő alatt végigvittem magma a 2x7 KM-es körön. Szerintem egész jó kis időt mentem, kíváncsi lennék, mit tudtam volna, ha jó edzésben és kipihenten álltam volna rajthoz.

Strava: https://www.strava.com/activities/1857687232

Sajnos mint minden, ez a holiday is véget ért, meló van, határidők vannak, rohanás van haza kivinni a kutyát, jönnek vissza a szürke hétköznapok. De vannak még dátumok amiket várok, vannak versenyek, események, amikre lehet készülni, ezért remélem, hogy ebből a lebegésből egy pici még megmarad.

3 komment

Mélyen

DSL 2018.07.06. 09:57

Mielőtt még azt gondolnátok, hogy milyen negatív vagyok, elárulom, hogy a cím annak reményében született meg, hogy egyszer majd, a (remélem) nem túl távoli jövőben megírhatom a „Magasan” párját, hiszen nincs az egyik másik nélkül.

Mielőtt tovább mennénk, ezt az egyperces videót ajánlom Szilvivel, ami szóról szóra azt fejezi ki, amit gondolok és érzek:

A műtétem utána nagyon pozitív voltam, gyorsan javultam, majd újra a földön találtam magam. Pár napja fizikailag és lelkileg és nagyon szarul voltam és tudtam, hogy ez így nem mehet tovább. De tanácstalan voltam, hogy mégis mit kezdjek magammal, hogy feldolgozzam a kudarcokat, amiket folyamatosan átélek.

Tegnap este egy picit megváltozott a helyzet a fejemben. Elmentem az Adidas Runners elsőnek megrendezett Pro edzésére. Pro, mert csak egy szintidőt megfutva lehet jelentkezni és mert pályán edzünk akár hányásig ;). Senkit sem ismertem, de engem az ilyen dolgok nem tartanak vissza.

Amikor beléptem a Honvéd pályára szívfacsaró érzések lettek úrrá rajtam: amikor iskolás koromban elvittek a szüleim atletizálni. Amikor azt mondtam, én ezt nem akarom csinálni, mert nincs hozzá kedvem. Amikor később hallgattam tőlük, hogy milyen jó atléta lehetett volna belőlem. És amikor ma, 32 évesen visszajöttem a leggyengébb, legedzettelenebb állapotomban, szédülve (az elmúlt 2 nap alatt annyi vért vesztettem, hogy csoda hogy élek).

A legsenkibb senkinek éreztem magam, de egy percig sem akartam visszafordulni. Két évtizedet kellett várni, de itt vagyok és hajlandó vagyok mindent megtenni érte, hogy jobb legyek holnap, mint ma. Nem akarom már kímélni magam, hiszen minek. Nem jött be. Kell egy fájdalom, ami elnyomja a másikat. Egy olyan fájdalom, ami utána a hasznomra válik és büszkeséggel tölthet el.

img_1288.JPG

régi kép - ott nem volt idő fotózkodni

Az edzésen béna voltam. Rosszul ment. Szédültem, majd a második felében a hasam is begörcsölt.

Jövőhéten újra jövök. Remélhetőleg már erősebben és egészségileg teljesen felépülve. Újra megküzdhetek magammal és a gravitációval. Nekem most ez kell és nem érdekel, hogy szar vagyok, lassú vagyok. Fejlődni szeretnék és nem elásni magam. Azt akarom, hogy fájjon, hogy semmi másra ne tudjak gondolni, mint arra az adott 100 méterre, hogy aztán az azt követő 200-ra gondolhassak. Kiüresedjen minden a fejemből, kiüresedjen a testem a lelkem.

Hogy mi a cél? Az út maga :)

2 komment

Mi történt velem az elmúlt napokban - én is egy a tízből

DSL 2018.06.09. 13:41

Minden évben adott egy nagy verseny mióta futok.

Az első nagy versenyem az őszi (akkor) Nike félmaraton, amire már eléggé tudatosan (de még kellő tapasztalat hiányában) edzettem, majd rá egy évre jött az Ultrabalaton párban.

Ezt három év egyéni UB próbálkozás követett, ami a harmadik próbálkozásra sikerült is. Nem adta magát könnyen. Az UTH-t már ekkor célba vettem, sőt, a rákövetkezőt, az UTMB CCC távját is. Ez utóbbi lett volna ideális (?) esetben a 2018-as évi fő versenyem.

Idén végül nekem most ez a műtét és a vele járó lábadozás szezon fő „versenye”.  Egyik nap futok a libegő alatt, majd befekszem a háromágyas kórházi szobába és jó időre elfelejthetem azt, amit majdnem minden reggel csináltam. Aminek évekig éltem.

img_1298.jpg

még frissen, lendületesen költöztem be

A történet ott kezdődött, hogy mióta elkezdtem a nővé válást, iszonyatos és kibírhatatlan fájdalmakat éltem meg azokon a napokon. Számtalanszor kellett mentőt hívni, voltam ájulás közelbe, lezsibbadt a fél karom a görcsöktől, csak az injekció segített, amit csak orvos adhatott be.

Hogy erre mit mondtak amikor megvizsgáltak?

  • Próbáljon meg mélyeket lélegezni és jobb lesz
  • Lehet, hogy pszichoszomatikus, nem látok semmi rendellenességet
  • Nem baj ha fáj, attól még maga egészséges
  • Magának egészen biztos nincsen endometriózisa
  • Alacsony a fájdalomküszöbe
  • Majd szülés után jobb lesz, addig ki kell bírni
  • Szedjen fogamzásgátlót (na, köszi azt soha többet, ott ismerkedtem meg a depresszió fogalmával igazán)
  • Azért egy kis hasfájásért nem kell otthon maradni!

Ez már közel 20 éve volt így, az utóbbi időben viszont, mivel beleálltunk a babaprojektbe jóedeje sikertelenül, elkezdtem mélyebbre ásni, és szerencsémre rátaláltam egy Facebook csoportra, ahova endometriózisban szenvedő lányok és nők kapnak felvételt. Sokkolt, amikor szembesültem vele, mennyi ember szenved ettől, milyen fájdalmakat élnek meg és hogy mennyire gyerekcipőben jár a betegség diagnosztizálása és gyógyítása.

Megerősítettek abban, hogy a fájdalom amit érzek nem normális és hogy ezt egyetlen egy módon lehet kizárni, hogyha műtéti úton néznek bele a hasamba.

img_1314.jpg

első életjelek

Van az úgy, hogy biztos vagy valamiben, de körülötted mindenki nyugtatni akar: „nincs semmi bajod!” „Csak beképzeled magadnak, hisz a doktor is mondta...” „ne akard görcsösen és majd összejön” „idd ezt a teát”, „szedd ezt a vitamint” „ A Józsinéniék is beletörődtek, és megtörtént a csoda 20 évre rá” – hú de felb.sztam magam ezeken…pedig tudom jót akartak.

Egyedül voltam a problémámmal, nem volt bizonyítékom sem, de tudtam, hogy valami baj van és minél később derül ki, annál nagyobb károkat okozhat ez a betegség.

Elmentem, kivizsgáltattam magam, és mivel minden értékem jó lett, ezért kizárásos alapon kikönyörögtem  kaptam beutalót egy laparoszkópia/ hiszteroszkópia műtétre. Google it, de nagyjából annyi, hogy lett 4 lyuk a hasamban és ezeken keresztül megnézik minden OK e, és ha nem ott helyben megoldják a dolgokat, ha nem nagy a probléma.

Úgy vártam a műtét napját, minta a szezon fő versenyére mennék. Az utolsó hetekben szinte csak erről beszéltem, kiolvastam az összes blogot arról, milyen lehetséges kimenetele lehet, meddig tart a lábadozás, mikor lehet újra sportolni, hogy lehet a leggyorsabban meggyógyulni.

Én voltam az egyetlen, aki csöppet sem izgult, hanem örömteli várakozással gurultam a mentőbe. Bíztam az orvosomban és biztos voltam benne, hogy megtalálják az endót. Semmi kétség nem volt bennem.

img_1321.JPG

így nézek ki most :D

 

Aznap már semmit nem ehettem, nem ihattam, nem volt kellemes, mert dél elmúlt, mire begurítottak a műtőbe. Még el sem kábítottak, már hihetetlen megnyugvást éreztem. Ezer ember körülöttem, csak miattam vannak bent, nekem segítenek. Mindenki zöldben, ráhúznak a lábamra és a karjaimra egy zsákot, lekötöznek, karomba kapom a löttyöt, aztán az arcomba a hűvös altatógázt. Azt mondták, gondoljak valami szépre, és akkor jót fogok álmodni. De én nekem semmi nem jutott eszembe, nem akartam máshol lenni, hanem csak ott, ahol vagyok. :)

Ébredek, a kórházi szobámban. Anyukámmal megbeszéltük, hogy ő ott lesz amikor a doktornő elmondja mi volt és amikor felébredek, rögtön el tudja mondani mi történt.

„8-10 helyen is találtak endometriózisos szöveteket a hashártyán. Mindegyiket leégették.”

Átléptem a célvonalat! Köszönöm magamnak, hogy hittem magamban! :D Köszönöm a családomnak és a környezetemnek, aki bár nem tudta mi van velem pontosan, de támogatott, ha még esetleg hitetlenkedve is! :)

Lehet, hogy a legális drogoktól, de hihetetlen elégedettséget éreztem és boldogságot. Azóta is boldog vagyok. Közel 20 év fájdalmát és megaláztatását szüntették meg most. Sajnos azonban az orvostudomány még gyerekcipőben jár a betegséget illetően és nincs rá teljes gyógyulás. Legtöbb esetben az endós szövetek visszanőnek és kezdődik előröl minden. De most még erre nem gondolok, hátha addig kitalálnak valami jobbat, mint a mostani választék (műtét / hormonkezelés).

img_1338.JPG

első lépések hálóingben

Hogy miért írom le ezt egy futóblogon?

Egyrészt mert mindent megírok, ami fontos számomra és amit át szeretnék adni, ami tanulságos történet.

Másrészt minden tizedik nő ebben szenved. Én egy erős, hajthatatlan csaj vagyok. De vajon hány nőnek próbálják beadni azt, hogy természetes ez a szenvedés és el kell viselnie? Csajok, nem azt mondom, hogy minden apró fájdalom miatt orvoshoz kell járni, de ha hasonló tüneteket éreztek, ne hagyjátok magatokat. Az endometriózis egy nagyon undok betegség, terjedni tud, összenövéseket okoz, szerveket károsíthat, ha nem kezelik időben, meddőséget okoz, minden hónapban gyakorlatilag otthonmaradásra kényszerít.

Természetesen ennek a területnek is megvannak a maga Oravecz Nórái, akiknek nem szabad beugrani, Lux Boros Katától pl maximum a pénztárcátok súlya lesz könnyebb.. Ha esetleg úgy érzitek ti is ebben szenvedtek, csatlakozhatok az Endometriózis Támogató Csoporthoz, ahol összegyűjtötték a legjobb orvosokat és információkat ezzel kapcsolatban.

Most elvileg 4 hétig nem futhatok, utána lassan fokozatosan. Nem szomorkodom emiatt, mert a séta viszont javasolt, szóval kitaláltam, hogy majd futás helyett gyalogolni fogok ugyanolyan tervezetten. De még ez is várat magár, legtöbbször ágyban vagyok, a hosszabb állások és ülések is problémát okoznak. Az alvásigényem is eléggé nagy. Lassan épülgetek. Érdekes továbbá, hogy most,hogy a hasizmaimat kímélem, most jöttem rá, hogy mennyi de mennyi mozdulathoz szükséges a has valamelyik izma, akaratlanul is mennyiszer használja az ember. :)

Ha valahogy a futáshoz keresek tanulságot ebből a sztoriból, az a következő és ezt mindenkinek üzenem:

 

A futás egy csodálatos dolog. Életeket menthet meg, barátokat, szerelmeket hozhat. De a futás nem old meg mindent, nem gyógyír minden betegségre! Figyelni kell a jeleket és szűrésekre járni, (sokszor ott derülnek ki olyan dolgok is, amik időben könnyen kezelhetőek). Az igényesség nem a szép manikűrben vagy sminkben mutatkozik meg, hanem abban, hogy odafigyelsz magadra, a testedre, a lelkedre, ha kell, mások segítségével.

 

Szólj hozzá!

Visegrád Trail, avagy jövőre inkább a Kid's Trailen indulok

DSL 2018.05.24. 17:40

Úgy vártam a versenyt az elmúlt hetekben, mintha valami ultra távra készülődnék. Az utolsó héten szinte csak erről tudtam beszélni. Többször néztem át a listámat, mi az amit vinnem kell, mi az amivel készülnöm kell. Biztos voltam benne, hogy óriási buli lesz, vártam, hogy ismerősökkel találkozzak, hogy jól elfáradjak, hogy kifussam magam, és vártam azt az adrenalinlöketet, amit csak egy versenyen kaphatok meg. Valamiért most voltam a legmagabiztosabb, Murphy törvénye szerint ekkor üt be a krach. :)

 

Testi Oldal - objektív

Nehéz írni valamiről, amit nem értek. Minden verseny után felteszem magamnak a kérdést, lehetett volna jobban? És ha igen, hogy?

33026109_10155684578052689_1309512262712557568_n_1.jpg

De olyan még nem volt, hogy már a verseny közben ezen agyaltam. Kivéve persze az adott hullámvölgyet, amin számtalan módszerrel, de túl lehet lendülni és eddig sikerült is.

A versenyen fizikailag nem éreztem jól magam és ezen a rossz érzésen nem tudtam átlendülni, sőt, egyre csak rosszabb lett.

Mik lehetnek az okok?

  • Nem pihentem rá? Oh, dehogynem, nagyon is pihenten álltam rajthoz
  • Szénhidrátfeltöltés megvolt? Igen, bár bevallom, a versenyt megelőző nap több húst ettem, mint az elmúlt hetekben összesen. Szülinapi ebéden voltunk…
  • Nem ettem eleget? De, többet is mint terveztem, de ezek jól is csúsztak.
  • Ittam rendesen? Igen, bár úgy vélem, hogy többet is lehetett volna, ugyanakkor és most jön a következő gond,
  • Túlpakoltam a zsákomat? Nem, de az a kétkulacsnyi víz is annyira lehúzott, hogy vízilónak éreztem magam, az utóbbi időben szinte alig viszek zsákot a futásaimhoz (mivel 1 órákat kocogok), elszoktam tőle, gyengébb lettem.
  • Sóháztartás rendben volt? Igen, ezt ugye a versenyt megelőző videóban is mondtam.
  • Pulzus rendben volt? Nos, itt is lehet mit tanulni: Már több mint fél éve nem mértem a pulzusom, de az utóbbi hetekben igen, kb. 140es átlagpulzusos kocogásaim vannak. A versenypulzusom maximuma itt kb. 165-170 lehetett volna. De (és ezt a Gábor is mondta), ha hónapok óta a közelébe se megyek ezeknek, akkor nem csoda, ha nem bírom és szarul vagyok. Sajnos azonban az első óra után levettem a pulzusmérőmet, mert baromira zavar, pont a gyomorszájamnál nyom mindig, tökmindegy milyen márkájú, kényelmetlen ha valamit magamra kell kötnöm.

Tulajdonképpen a Vöröskő előtt fél órával már kapcsoltam és beláttam, hogy én itt most nem megyek versenytempót, mert nincs olyanom. Ezzel nem volt baj, de a lassítás után sem éreztem túl jól magam. Több helyen szúrt a hasam és a gyomrom, légszomjam volt és nehéznek éreztem magam.

  • Volt időtervem? Nos, első teljesítéskor sosincs pontos, de azért picit átgondolhattam volna, így talán Paprétnél nem egyszerre érünk oda Gáborral és nem kell végignéznem azt a kulacstöltést, amit akkor kellett volna csinálnia mielőtt odaérek. 

Már rég megbeszéltem magammal, hogy akkor én ezt lekocogom és próbálom élvezni, de nem tudtam élvezni. Nem esett jól. Vannak olyan futások, amik egyszerűen nem esnek jól. Lassan sem.

Lássuk csak mi lehetett a probléma még:

  • Edzettem rá? Ja, nem! Nade úgy gondoltam, hogy végig tudok menni jó érzésekkel. Ez volt a legfőbb célom, és nem teljesült.

 33151646_1992058174377151_295162152719745024_o.jpg

 

Lelki oldal - szubjektív

Maga a verseny, a szervezés és a krú ismét csillagos ötös volt. Ráadásul meghívásos alapon vehettem részt, a tavalyi miatt és én választhattam távot, amiből a végén a legrövidebb mellett döntöttem.

Nagyon szarul esett nekem az, hogy mindenkitől olyan kérdéseket kaptam, hogy „Megnyerted?” „Hogyhogy nem az elején futsz?” „Mi történt, nem versenyzel?” Mégis ki vagyok én? Valami fizetett profi futó, aki ennek él? Őstehetség, aki edzés nélkül is mindig első? Esetleg valami robot, ami elromlott?

Még anyám is vigasztalni kezdett a célban, de mire föl? Nem gondolom, hogy bármi indokolná ezt. Ettől éreztem azt, hogy akkor én most szarul mentem. Az egésznek már nem olyan volt a hangulata. Szerintem soha senkit nem kell vigasztalni egy helyezésért, hiszen ezek külső változók. Ez nem tragédia, csak egy nem túl jól sikerült verseny. Jövőre is lesz, és minden évben( remélem!!:) )

Örülök, hogy negyedik lehettem, mert így bebizonyíthattam, amiről eddig is állandóan beszéltem: nem vagyok senki. Egy futó vagyok, aki legtöbbször jól megérzi a tempót, jól választja a versenyeit és a felkészülését. Ugyanolyan vagyok, mint a legtöbb futó, érdekel az elméleti része és néha közléskényszerem van. :D

Nem az a legjobb, aki a legtöbbet beszél róla, hanem aki a leggyorsabb. Sosem tartottam magam gyorsnak, egy másfél órás félmaratont nem tudok összehozni az istennek sem.

Ugyanakkor tudom, vagyis remélem, hogy ezeket a kérdéseket jóindulattal kaptam. Nem haragszom senkire, csak a helyzetre.

Én nem finisher érmeket meg helyezéseket gyűjtök. - Persze a tavalyi UTH győzelemmel egy olyan dolog vált valóra, amiről álmodni sem mertem, de ha úgy álltam volna rajthoz, hogy a versenyért csinálom, akkor végig sem mentem volna.

Mindig magáért a futásért versenyzem, és hiába vagyok második, vagy negyedik, ha közben nem érzem magam jól. És lehetek századik, ha olyan érzésekkel gazdagodom, ami –amellett, hogy elfáradok fizikailag – lelkileg feltölt.

 33139987_1991943734388595_6904024971857625088_o.jpg

Tanulság pedig az, hogy edzeni kell nem kaphatok meg mindent. Jelen esetben a minden helyett semmit kaptam. Nem vagyok jó a futásban, de másban sem jönnek sikerek.

  

Következő verseny? Az egy darabig nincs. Még mélyebre fogok süllyedni ami a futást illeti, erről majd bővebben a következő írásomban. Egyéként meg annyi minden jó is történik az életben, hogy nem akarok ki ezen annyira, csak hát ez főleg egy futóblog és én meg nagyon tudok elemezni meg magyarázni.. :)

 

Tudjátok mit? Kedvem lenne visszamenni, csak úgy, csak futni, futogatni arra. Felmászni azokon az emelkedőkön. Tét nélkül, lassan, meg meg állva. Kedvem lenne megcsodálni a tájat, amire eddig sosem volt időm / erőm. 

Szeretem ezt a versenyt, a terepfutást és sokkal több motivációm van visszatérni, mint egy jólsikerült verseny után. Nekem ide vissza kell mennem! :)

 

5 komment