Run, Baby, Run - Vincze Zsófi futóblogja

2012-ben elhatároztam, hogy futni fogok. Mindegy milyen gyorsan, mindegy mennyit, mindegy hol. A futás megváltoztatta, jobbá tette az életemet. Nem titkolt célom másokat is mozgásra ösztönözni. 2018-tól okleveles edzőként funkcionálok, sportáplálkozási, time menedzsment és egészséges életmód fókusszal.

Friss topikok

Szénás Kör Nyélen

DSL 2021.03.06. 18:04

A 31-es kilométeres körrel már vagy egy éve szemezek, aztán vagy megfutamodtam, vagy nem éreztem magam elég edzettnek, de volt, hogy közbejött egy verseny. Lényeg, hogy mindig tolódott, és utólag azt tudom mondani, hogy örülök, hogy csak most indultam rajta, mert így tudtam egy olyan időt hozni, amire tényleg büszke lehetek.

Mint azt már az előző bejegyzésemben írtam, a Mátrabércre való felkészülésem mérföldköve volt ez a kör, itt próbáltam ki az új cipőmet (Hoka Speedgoat 4) és azt a fajta frissítést, amit már régóta terveztem, de eddig csak fejben.

Ha azt vesszük, télen kezdem el egy picit felhozni a heti kilométereim számát, majd év elején picit néha gyorsítottam, de igazán komolyan pár hete edzek és nagyon élvezem. A történethez hozzátartozik, hogy elég régóta szedtem egy gyógyszert a magas prolaktinomra, ami ( nem túl jó) hatással volt a sportteljesítményemre, lenyomta a pulzusomat és picit (mivel ez valamilyen szinten a stressz ellen hat), lenyomott engem is. Ezt a gyógyszert pár hete abbahagytam, ami által a pulzusom újra fel tud menni és én sem érzem már azt, mintha lenyomnának. Úgy érzem, visszahoztam magam az élők sorába :) Így már sikerült érdemi edzéseket végeznem, ami picit visszahozta az önbizalmamat is, annyira, hogy merjek nagyot álmodni, ezzel kitűzve a 3 órán belüli álomidőt a Szénás Körre.

A frissítéshez GU Roctane szénhidrátos italport kevertem be, amiben a nagy varázslat az volt, hogy végig ezzel megyek, nem szarakodok semmilyen zselével, meg kajálással. Természetesen pontosan kikalkuláltam órára lebontva a ch, folyadék és elektrolitszükségletemet, és 100%-osan működött a dolog.

A terv nem tempó, hanem pulzus alapú volt, tehát kijelenthetem, hogy pulzuskontrollal futottam. Íme tehát az élő példa, hogy a PK nem azt jelenti, hogy gyök kettővel kell haladnod és egyfolytában vissza kell fognod magad. Volt egy határ, amit igyekeztem nem túllépni, és emiatt ki is tartott az erőm a végéig. Szerencsére ezt jól lőttem be, ennek persze kedvezett a 8 fok körüli időjárás is.

Tájékozódás: itt óriási segítségem volt, ugyanis bár a trekket felraktam az órámra, Gébbörkém biciklivel jött, csakis kizárólag azért, hogy ne tévedjek el ( tehát nem fogta a telefonom, nem olvasta le a kódot helyettem, nem adta a kezembe a frissítést, futómellénnyel mentem). Így a fontosabb kanyarokat előre jelezte, ez egy olyan segítség, ami sokat segített és teljesen legális.

Az útról nem tudok részletes beszámolót adni, mert annyira leköt, hogy hova lépek, milyen a pulzusom, hogy veszem a levegőt, hogy haladok, hogy kb azt sem tudom hol vagyok és sokszor nincs időm megcsodálni a tájat, ezért szívesen visszamennék egy funrunra. :) De arra határozottan emlékszem, hogy az első 10-12 kilométerben azon gondolkodtam, hogy ez a 3 óra nem fog menni és talán el kellene engedni az egész Mátrabércet. De mindig ez van az elején, az első kilométereken még annyira bennem van a feszültség, mindeközben pedig még nem esik jól a futás annyira, mint amennyire a második fele. Ahogy közeledtünk a 20 kilométerhez, majd a Nagy Szénáshoz, egyre inkább éreztem erősnek magam, minden emelkedőt megfutva, és az időmön is azt láttam, hogy kezd egyre reális lenni a Magic 3, sőt, még azon belül is perceket nyerhetek.

en_szenas.jpg

Az utolsó pár kilométer kifejezetten jól esett, tetszett, hogy nyomhatom az aszfalton lefele mint állat. Teljesen jó állapotban futottam a célba nyélen, majd jött a feketeleves: a telefonom kilockolt. Mivel nem volt hideg, az iPhoneomat tok nélkül raktam be a mellényem mellső zsebébe, képernyővel felém, így a vizes ruhával érintkezett, feltehetőleg párszor benyomódhatott valami rossz kód, így 4 percet álltam a célban, mire be tudtam fotózni a célkódot. Bevallom, elsírtam magam, Azt éreztem, hogy a sors összeesküdött ellenem. Persze ezt lefotóztuk és nem akartam Gébbörkém telefonjával leolvasni a kódot, mert nem tudtam, hogy szabályos-e. Szerencsére a Straván minden rajta van rendesen.

telo_szenas.jpg

Utólag persze nevetek rajta, hogy én, aki mindenre felkészülök, pont velem történik ilyesmi. :D

2:47:31 lett a végeredmény, sokkal jobb, mint amit vártam magamtól. Ezzel a nők között második vagyok (ilyenkor szoktak kedvet kapni a nálam gyorsabbak, szóval gyanítom, ez átmeneti).

Tudom, hogy a Mátrabérc ennél sokkal keményebb menet lesz, mégis azt gondolom, hogy ha tovább folytatom a felkészülésemet, nem lehetetlen jó érzésekkelbefejeznem a versenyt.

Ami még számomra izgalmas újdonság, hogy megérkezett a Stryd wattmérőm, ami a jövőben segíti az edzéseimet. Nagyon izgatott vagyok, hogy végre én is szintet léphetek a mérésben, mert hát haladni kell a korral.

2 komment

Új célok (a futásban)

DSL 2021.02.21. 18:24

Bár – amint már írtam – decembertől elkezdtem picit felhozni az edzésidőmet, még nem volt meg a tavaszi versenycél. Úgy néz ki, addig kerülgettem a forró kását, amíg el nem határoztam magam A tavaszi terepfutó verseny mellett. Na vajon mire gondolok?

20210130-074300-01.JPEG

Természetesen a Mátrabércre, amit biztosan megrendeznek (oké, oké, semmi nem biztos, tudom), hiszen idén ez a verseny lesz a Hosszútávú Hegyifutóbajnokság is egyben. Így maradt két hónapom felkészülni, ami alatt még megannyi elintéznivalóm van:

  • Le kell igazolnom. Már megvan hova, csak hát mivel mindenki ezt teszi a Covid miatt, nem megy olyan gyorsan.
  • Vennem kell egy jó terepfutó cipőt. (Apropó, nem hittem volna, hogy tudok más cipőbe is futni, mint a Hoka, de egyre többet használom pl. az adidas GTX-et, de ultrára azért kell egy jobb csillapítással bíró cipő)
  • Fel kell készülnöm rendesen frissítésileg, jelenleg máshogy szeretném, mint eddig (a tudománynak nem ellentmondva természetesen)

img-4268_1.JPG

  • Technikás terepen kell edzenem, főleg a lejtőn gyakorolnom, mert anno ez nekem akkor elég jól ment
  • Szintet kell gyűjtenem (szombaton már tettem érte, mentem 3 libegő kört, siralmas lett, de marha büszke voltam magamra, olyan sár volt. Alkudoztam magammal közben rendesen, hogy elég lesz kettő, meg majd máskor csinálom meg, de csak lenyomtam) :D
  • Tovább kell növelnem az állóképességemet. Ezt ugye már elkezdtem és szerencsére nem ez a leggyengébb pontom, de tény, hogy messze vagyok a régi önmagamtól, amikor csak úgy poénból letoltunk hétvégén egy 60 kilométeres Medvés kör pályacsúcsot.
  • Fogynom kell. Nem sokat, van 2 kiló zsír rajtam, amit csak cipelek magamon és nem jön le. Lassít, hátráltat és lelkileg is rosszul viselem.
  • De főleg: gyorsulnom kell! Ez már nehezebb és ezt mind nehéz lesz kivitelezni ennyi idő alatt okosan. Ugyanakkor az egyik támogatja a másikat (p a fogyásból következik a gyorsulás)

Nagy mumus nekem a Mátrabérc, egyszer voltam rajta 2016-ban, íme a beszámolóm: KLIKK

Elolvastátok? Akkor felmerül a kérdés, hogy miért mumus, ha életem egyik, ha nem a legjobban sikerült versenye volt?

Na pont azért! Mert annyira jó volt, hogy utána a közelébe se mertem menni, hisz ezt nem lehet überelni. Ha visszamegyek, csak önmagam árnyéka lehetek. 6 óra 50 perc 40 mp-t mentem, ezzel megszerezve a második helyet nem más, mint Wermescher Ildikó mögött!

img-0725.JPG

Szóval írtó sokat agyaltam ezen a nevezésen (btw. még nem neveztem :P), aztán úgy voltam vele, hogy most, hogy gyakorlatilag hónapok, talán egy év szünet vár ránk a következő lombikos próbálkozásig (ha egyáltalán lesz még rá esélyünk), kell valami komoly cél, amire az energiáimat összpontosítani tudom.

Kell nekem egy olyan cél, amiért tudok tenni és amibe ha beleadok mindent, akkor tényleg kisül belőle valami jó. Szükségem van arra, hogy ezzel keljek és ezzel feküdjek le, hogy nekem célom van, az, hogy újra 7 órán belül tudjak Mátrabércet futni ( ideális talajviszonyok között, mert ha sár van, tőlem lehet 10 óra is) . Ez nem kicsi vállalás 2 év kihagyás után. Nyilván ennél sokkal, de sokkal fontosabb, hogy élvezzem magát a versenyt, a futást és a felkészülést, különben mit sem ér az egész.

20c87516-c89f-481d-9297-cf8ea7732bf8.JPG

Várhatóan erős lesz a mezőny, így most és mindörökre leszögezem, hogy szarok a helyezésre, mert ott jóval 7 órán belül kell menni a dobogóért, ezzel nekem nem kell foglalkoznom.

Mindezek mellett pedig nagyon készülök a futóimmal a versenyszezonra, és bár a külföldi versenyeket már teszik át őszre, nagyon remélem, hogy az UTH, UTT, UB, Vadlán és a többi fontosabb verseny meg lesz tartva, mert szuper izgalmas célok vannak. Látva, hogy szívüket – lelküket belerakják a versenyzőim az edzésekbe, engem még jobban ösztönöz arra, hogy a futás újra kitöltse a gondolataim nagy részét. :)

Tehát egyszerre izgulok és félek, de pontosan ez az, ami rábír engem arra, hogy minden nap foglalkozzak a verseny gondolatával és mind fizikailag, mind mentálisan kellő időt és energiát fordítsak rá. Vajon milyen lesz a rajtban állni reggel? Az első 20 kili, ami végig emelkedik? Hogy bírok majd el a sok szinttel? Mihez kezdek a meredek, technikás lejtőn? Pár kérdés azok közül, amik foglalkoztatnak és amikre nemsokára így vagy úgy, de megkapom a választ.

 

Címkék: sport mátra futás szenvedély motivation futóverseny ultrafutás terepfutás mátrabérc hegyifutás

9 komment

SMR (self myofascial release) a sport- és mozgásszervi rehabilitációban - amit tanultam dióhéjban

DSL 2021.01.06. 18:57

Annyi mindent tanulok és úgy érzem, valamilyen formában, nagy vonalakban le kell írnom és végülis hova, ha nem a saját blogomba?

Picit olyan lesz ez, mint a kötelezők röviden, nagyon le van csupaszítva, de a lényeg benne van. ezt a képzést ( is ) a Balance Medical Akadémián végeztem, csak ajánlani tudom őket. 

Kezdjük azzal, hogy mi a Fascia?

A bőr alatti kötőszövet, izompólyák, ínak, szalagok, ízületi tokok, a belső szerveket körül ölelő illetve a belső szervekben található hártyák (szívburok, agyhártya, ereket ölelő burkok, hashártya, ..).

Nem megyek bele a száraz anyagba, amit viszont tudnunk kell, hogy a fascia a mozgás egyik fő létrehozója, hisz ez ( az ín) viszi át az izom erejét a csontra. Például ugrásnál a lendület: myofascia, mint egy gumiszalag megnyúlik, elasztikus energiát tárol, majd visszaadja ezt a mozgásba kinetikus energia formájában.

Legfőbb szerepe a dinamikus, ciklikus, repetitív mozgások kivitelezése, például futás.

Miért kell nekünk ezzel egyáltalán foglalkozni? Azért, mert a fascia rugalmassága könnyen csökkenhet! Ennek több oka van, én most néhányat sorolnék fel:

  • Mozgásszegény életmódot / nem mozgás, ülőmunka,
  • Egyoldalú terhelést, illetve túlterhelést (futók esetében pl. az Achilles-ín, túlterhelődik)
  • Az életkor előrehaladtával ez egy természetes folyamat is, de azért biztos ti is észrevettétek, hogy manapság már harminc körül is jelentkeznek olyan mozgásszervi panaszok, amik nem kellenének, hogy 50-60 éves korunk előtt jelentkezzenek.
  • A stressz egyébként itt is felmerül (helló csuklyás izom).
  • Genetika: A nők kötőszövete jellemzően gyengébb, ennek célja is van, méghozzá a baba kihordása. A narancsbőr is ezért jelentkezik főleg nőkön. (Apropó, mi a narancsbőr? Az a jelenség, amikor laza a kötőszövet és a zsírsejtek kitüremkednek köztük. )
  • Hideg: ezért kell a bemelegítés
  • Vízhiány, de nem elég csak sok folyadékot inni, ezeket el kell juttatni az összetapadt szövetekhez is. Mechanikai stimuláció kell, pl. SMR, masszázs.
  • Nem megfelelő táplálkozás (erről majd még írok egy külön bejegyzést)

Láthatjuk tehát, hogy számos apró életmódbeli változtatással tudjuk szabályozni a rugalmasságot, valamint megtanulhatjuk karbantartani a fasciát. Erre azonban sem az erősítés, sem a nyújtás nem megfelelő. Ettől még ezek nagyon hasznosak, de a fasciának másfajta ingerre van szüksége.

Erre hivatott az SMR henger, amiről a következő részben írok nektek.

SMR (self myofascial release) a sport- és mozgásszervi rehabilitációban - amit tanultam dióhéjban II.

Az előzőekben bemutattam a fasciát, szó esett annak rugalmasságáról, illetve befolyásoló tényezőkről.

Az SMR hengerezésnek globális és lokális hatásai vannak. A globális alatt a paraszimpatikus idegrendszer aktiválása ( ez fontos nekünk futóknak), fájdalom inger csökkentése

A lokális pedig nagyon röviden az, hogy fellazítjuk, oldjuk a kötőszövetet, amik az előző bejegyzésben felsorolt okok miatt merevvé, rugalmatlanná váltak.

Az SMR eszközöket három féle módon is alkalmazhatjuk:

  1. Rugalmasító és/vagy rehidratációs célzattal, nekünk sportolóknak ez nagyon fontos, erről írtam fentebb is.Itt lassan gördülünk a hengeren, területenként 6-8-szor. Nem állunk meg, nincsenek gyors mozdulatok. Ha valahol jobban fáj, vagy jobban be van merevedve, ott természetesen érdemes picit több időt elidőzni.

Fontos a sorrend. Előbb hengerezz és csak utána nyújts!

 henger_kep_en.jpg

a kép komolytalan illusztráció :D

  1. Fascia tonizálása céljából. Ez egy gyorsabb erőteljesebb stimulációt ad, és elősegíti a kollagéntermelést. Ezt egyrész gyenge kötőszövet ( hipermobilitás) esetén végezzük, másrészt egy sérülés utáni rehabilitáció gyanánt alkalmazhatjuk lokálisan.

 

  1. Fájdalmas pontok/ triggerpontok kezelése. Ilyenkor a labdával (vagy hengerrel) megkeressük a fájdalmas pontot, és addig fekszünk rajta (nyomjuk), amíg be nem süpped, picit belemozgunk, majd aktiváljuk az izmot. Így fogja fellazítani ezt a területet.

 

Amire mindenképp figyeljünk a használat során

  • Hajlamosak vagyunk visszatartani a légzésünk, ha pl fájdalmas pontot találunk, vagy intenzíven venni a levegőt. Nagyon fontos, a folyamatos és mély légzés, ami nyugtatja az idegrendszert
  • Az izmokat próbáljuk meg a lehető leg lazábban tartani
  • Az ízületeket hagyjuk ki!
  • Hason, mellen ne alkalmazzuk
  • A kezelés során a fájdalom normális (ez azt jelenti, hogy feszes a myofascia), ott kell egy picit többet dolgozni. Azonban ha hengerezést követően is fáj, az már nem, akkor ott már szakember szükséges és akkor nem is szabad tovább folytatni a hengerezést azon a területen.

Mikor ne alkalmazzuk az SMR hengert?

Osteoporosis (relatív, T-score -3 fölött)

  • SPA akut szakasz
  • Friss hegesedés, gyulladás
  • Rheumatoid és más arthritis
  • Myositis (krónikus izomgyulladás)
  • Trombózisveszély, véralvadásgátló szedése
  • Súlyos instabilitás
  • Friss műtét
  • Terhesség
  • Akut gyulladás vagy annak gyanúja (beleértve a „becsípődést” is)
  • Súlyos gerincferdülés (orvosi engedély szükséges)
  • Törött csigolya

Mi a gyakorlati részben egy alap protokollt tanultunk, hogy a test mely részein és hogyan megyünk át, majd hogy hogyan kezeljük a triggerpontokat. 

Ezt nem fogom bemutatni nektek, de a sorrent nagyjából a következő:

  • talp
  • lábszár hátulsó részének izmai
  • hamstring (csípő hajlító) izmok
  • gerincfeszítő izmok háti szakasza
  • a nyak hátulsó részének legfőbb izmai
  • lábszár küldső résztén futó nagyobb izmok
  • nagy farizom
  • középső és kis farizom
  • quadriceps (négyfejű combizom)
  • csípő közelítő (adduktor) izomcsoport
  • az alkar flexor izmai
  • alkar főbb extenzor (feszítő) izmai
  • bicepsz
  • tricepsz
  • váll
  • mellizmok ( nem a mell szövete!!)

 

Ha érdekel a téma és bővebben bele szeretnél kostolni, szívből ajánlom a Balance Medical Akadémiát. 

 

Szólj hozzá!

Vadlán Ultra Trail versenybeszámoló – It’s been a long time…

DSL 2020.10.04. 19:10

Azt hiszem az utolsó ultrám ( meg 25 km feletti futásom) 2017-ben, a Piros 85 volt. Onnan már tudjátok a sztorit. Kímélő életmód, „öröm”futások, még egészségesebb életmód, sok pihenés, kevés stressz, és a nagy büdös semmi. Vagyis nem igaz, volt itt minden: endometriózis műtét, hiszteroszkópia, immunológus, endokrinológus, dietetikus, hormonkezelések, magánrendelők lehúzása, állami lombik centrumok, inszeminációk, 3 lombik, mentálhigéniés szakember, pszichológusok ( a kézrátételig azért nem mentünk el). Minden. Minden, amit megtehettem. Ezt azért fontos leírnom, mert ha nem éreztem volna, hogy mindent megtettem, akkor nem indultam volna el, nehogy ezzel is „bajt okozzak”.

120612802_971751583301543_2509057469172330629_n.jpg

Szóval meghívást kaptam a Vadlánra, az 50 kilométeres távot választottam (1400 m szinttel). Ekkor még a 3. lombikunkat tapostuk, és nekem mindig kell egy B terv. Ez a mániám, hogy mindig kell egy terv arra, ha valami nem úgy sikerül. Amikor idő előtt kiderült, hogy a lombikot – orvosi hiba miatt!! – nem tudjuk befejezni, egy hónap helyett egészen másfél hónapom volt, ráhangolódni a versenyre (az túlzás, hogy edzeni rá, de aki követ Straván, tudja, hogy nem túlzok). Az eleje nehézkes volt, mert lórugásnyi hormonokat kaptam, de aztán kezdett tisztulni a szervezetem, ettől függetlenül, ha jobban belegondolok, a vége is nehézkes volt. Valamiért elkezdtem visszakeresni a régebbi futásaimat és ekkor esett le igazán, mennyit lassultam az elmúlt években – nem bánom, csak eddig nem számszerűsítettem – így azt a cél tűztem ki magamnak, hogy ha körbe érek, már büszke lehetek magamra. Ha meg 6 órán belül beérek, akkor extra büszke leszek!

A mentális felkészülés egyébként nagyon jól ment, egyrészt mert ebben jó vagyok ( bocsi, hogy itt nem valami álszerény szöveget nyomok :D ), másrészt mert nekem is vannak futóim és nem jöttem ki a gyakorlatból, sokat foglalkozom a versenyzéssel, csak már legtöbbször a futóim versenyeznek, nem én.

Különböző zseléket vásároltam a nagy napra, köztük a nagyon márkásat, meg a kb. noname zselét, egy két sós műzliszeletet, elektrolit tabit, mást nem is kellett, mert arra készültem, hogy óriási piknik partikat nyomok majd a frissítőpontokon.

A cél mindig az, hogy a rajthoz a lehető legpihentebben és jó formában álljak. Ez sikerült. Kicsit ugyan furi volt, hogy kevesebb az ismerős, de ez annak tudható be, hogy régebben több versenyen fordultam meg. De azért voltak ismerősök és nagyon jól esett, hogy volt egy két kedves szavuk hozzám.

Hajnali 6-kor rajtoltunk és ezúttal sem éreztem ezt megterhelőnek, most nem is ittam kávét, hanem benyomtam egy Hammer Fully charged –ot a verseny előtti fél órában, meg 3-4 falat szilárd kaját. Talán ezért, vagy nem, de az első pár kilométeren nem éreztem különösebben semmit, se jól, se rosszul magam. Inkább csak kerestem a tempómat és valahogy vártam, hogy szétszéledjünk, mert nem szerettem volna akaratlanul is más ritmusát felvenni. A 7. kilométeren, amikor épp felkelt a nap, újból átfutottunk a célon, ahol Szimandl Anita  - nem nekem – mondta, hogy a fejlámpát oda adhatjuk neki, ha már nem kell. Hát én kaptam a lehetőségen és a kezébe nyomtam, nem tudom mennyire lepődött meg, de köszi ezúton is, hogy nem kellett feleslegesen cipelni.

Gyanús volt, hogy mintha ezúttal a pálya visszafele lenne, mint a 2017-es versenyen, később ez a gyanúm beigazolódott, de addig is eszembe jutott a Tame Impala szám:

Ezután következett a leggyönyörűbb rész, a 12 kilométeres váltópont előtt gyönyörű táj várt ránk és az egész napfelkelte csodaszép volt. Még meg is jegyeztem, hogy tök jó lenne fényképezni, de nem szeretek kiesni a ritmusból futás közben, úgyhogy csak az emlékeimben maradt meg a kép.

Az első órában egy i:am márkájú szénhidrátos italt kevertem magamnak, ez nagyon bejött, de csak egy adagot vettem, mert ekkor még nehéz rávennem magam az evésre, de a szénhidrátbevitelt már itt meg kell kezdeni. Egyébként 14 fok volt már a rajtnál is, szóval a sótablettázást is már a rajtnál elkezdtem és izzadtam is rendesen, holott sortot és ujjatlant vettem, egy leheletnyi karszárral (tökéletes öltözetnek bizonyult).

Az első frissítőpont után kezdtünk szétszéledni és akkor volt először, amikor egyedül futottam. Jött az első nagyobb lejtő, ami tökéletesen futható volt és nagyon élveztem ezt a suhanást, amit már nagyon régen éltem át. Ez erőt adott a következő emelkedőre is, ami meglehetősen hosszú és meredek volt. Ekkor elkezdtünk beszélgetni egy futóval, nevezzük Gábornak (mert ez a neve :D ), kiderült, hogy arra lakott, amerre mi, meg ismeri a „vaddisznő kör” nevű szegmensemet. Mire ezeket megbeszéltük, már fel is értünk és így sokkal gyorsabban telt az idő. Amint felértünk a tetejére, rögtön futásra váltottam, és így aztán nemsokára újra egyedül futottam, ekkor már csak az járt a fejemben, hogy mindjárt megfutom a huszadik kilométeremet és bár eddig egészen jól haladtam, de ami azután jön, az zsákbamacska. Hiszen nem nagyon futottam 20 kilinél többet az elmúlt években. Egyedül a Pilis Trailen, ahol meglepően gyengének éreztem magam, tehát volt félni valóm. Aztán egyszer csak átléptem és csak azzal foglalkozta, hogy érjek oda a következő frissítőpontra, ahol végre kólát fogok inni. (Egy időben nagyon ráfüggtem, de már hónapok óta alig iszom, ilyenkor viszont jó kis kokakólával kényeztetem magam).

120733824_984136978727100_4166841389157510147_n.jpg

A pont egy falu végén volt, mikor indultunk tovább, egy kis cuki Jack Russel szerű kutya futott előttem, ő előtte meg egy magas srác. Na, mondom, basszus, ez itt nekem eltéved, meg majd nem talál haza – volt már ilyen! – én most nem kutyát menteni, hanem versenyezni jöttem. Mondom a srácnak előttem, hogy „Légyszi, ijeszd meg a kutyát!” „Miért, félsz tőle?” – Kb így elegyedtünk szóba, végül sikerült a kutyát marasztalnom, remélem hazaért. Épp ekkor jött a kib.ott meredek emelkedő, amit még anno 2017-ben, fordítva futottunk meg (= seggen csúszva). De ezt az emelkedőt is sikerült végig dumálnunk, így bár nehezebben kaptam levegőt miközben beszéltem, sokkal gyorsabban telt az idő és nem a fáradtságra figyeltem (jó, de, ez kikerülhetetlen volt :D ).

Valahol itt állhattak Lesi Zoliék, ahol először hallottam a „második” szót, de ezt elengedtem a fülem mellett. ;)

Majd következett egy kis lejtő, aztán már csak arra emlékszem, hogy az órámra pillantok: 25 km, majd hátra kiabálok, hogy már féltávnál vagyunk. Ekkor egyébként jött egy elég durva holtpont, ami talán kívülről nem látszott (mondjuk nem is volt senki körülöttem), csak éreztem, hogy fáradok és azt, hogy talán egy fél literes kulacs nem elég két váltópont között. Ekkor az adta a legnagyobb erőt nekem, hogy példát kell mutatnom a versenyzésemmel. Nem abban, hogy jót megyek, nem abban, hogy gyors legyek, vagy jó helyezést érek el. Hanem a kitartásommal illetve azzal, hogy a tudásomat és tapasztalataimat összeszedve kilábalok ebből a mélypontból. Azzal, hogy fáradok, hogy nincs kedvem és ennek ellenére megyek tovább. Mert aznap ment két futóm az Ultrabalatonon (Attila és Zsolt ) és Timi pedig egy másik nagy challenge-ben volt éppen. Szóval, ha tőlük elvárom ezeket a dolgokat, akkor nekem ezt a kisujjamból kellene kiráznom. Így aztán nem sokat foglalkoztam magammal, hagytam, hogy teljenek a kilométerek és ahol tudtam futottam. Elvégre minek sétáljak, akkor csak tovább tart. Picit éreztem a combhajlítómat (hol a jobbat, hol a balt), ez ijesztő is volt, hiszen még sok volt hátra.

Végig csak a következő frissítőpont járt a fejemben, ahova előre lehetett küldeni a cuccokat és legnagyobb meglepetésemre ez a pont előbb eljött, mint gondoltam. Itt aztán hawaii volt, ettem, ittam, teli gyomorral indultam, de nem volt baj, mert épp egy futhatatlan rész következett. A ponton megint elmondták, hogy második lány vagyok, engem persze az érdekelt, hogy vajon a harmadik mennyivel van mögöttem. Mert köszönöm, elfogadom a második helyezést, eszem ágában sincs utolérni senkit, de jó lenne megtartani ezt a pozíciót, mert az mennyire vagány már!!!  Vincze Zsófi jött, futott és második lett. :)

vut_tizesekre_bontva.PNG

tizesekre bontva

A harmincadik kilométeren, túljutva a holtponton ez a helyezés adott erőt arra, hogy ne lazsáljam el a maradék részt, végül is már „csak” 20 kilométer van hátra, hát annyit csak lefutok.

Aztán követezett egy ismerős szakasz, Gyenesdiás fele, amerre gyakran sétáltunk a nyáron, és ekkor belegondoltam, hogy basszus, itt vagyok egy verseny közepén, túl a 30. kilométeren és még van energiám nyomni, mint állat! Ez mekkora királyság! Milyen szerencsés vagyok, és biztos büszkék lesznek rám a szüleim, Gébbör meg az ismerősök. Hogy basszus én jó vagyok még valamire, nem kell eltemetnem magam futásilag!

Közben írtó meleg lett, sütött a nap - ezúttal viszont nem vittem napszemcsit, mert állandóan teleizzadom, aztán nem látok ki rajta – levettem a karszáramat és elkezdtem matekozni, hogy hogy igyak úgy, hogy ne szomjazzak el a következő pontig. És pont ott, ahol egy rossz döntést hoztam volna, akkor volt ott egy srác, aki észrevette a jó irányt, így nem a szakadék fele indulok el, ahonnan szerintem esélyem se lett volna hazatalálni XD. Ez a srác ismerte az első helyezett Németh Nórát, aki állítólag tök jó futó. Én meg tökre örültem, hogy WOW, hát én egy tök jó futó mögött vagyok második, mekkora királyság ez már? Nyomni kell tovább!!

Így szomjasan, de elértük a következő frissítőpontot 38-nál, ahol addig piknikeztem, mígnem egyszer csak befut egy lány (azt hiszem Bodó Kinga). Zsófi el! És innentől kezdve indult az igazi verseny. Kellett nekem elbíznom magam, hát most futhatok az életemért! Szerencsére innentől egy hosszú sík rész következett, amit én kb. 3 kilométeren keresztül 5 perces ezrekkel oldottam meg. Ha így megelőz, akkor jár is neki az ezüstérem.

Az utolsó pont 45 kilinél volt, nyomtam, ahogy tudtam, gondolkodtam, hogy 45-nél meg sem állok, ezzel időt spórolva, de tudtam, hogy ezen nem spórolhatok, mert az utolsó 5 kilire is kell az erő. Így hát rövid szünet és nyomás a cél fele. Hát ez az 5 kilométer jóval többnek tűnt, kanyar ide, kanyar oda, lejtő, emelkedő, sehol a vége. Közben gyalogló embereket láttam, itt kb. 3-4 embert be is előztem, szerettem volta hajrázni és úgy befutni, hogy tényleg mindent a pályán hagyok. Úgyhogy az utolsó emelkedőn még 179-ig is fel tudtam vinni a pulzusom, majd be a célba. Már messziről láttam a szüleimet, pár lépés és bent is voltam. Csupa jó érzés és nem volt akkora megrogyás, mint ahogy elképzeltem.

120745084_3597067017005004_5641359764999230940_n.jpg

Az időm végül 5:11:16 lett, itt látjátok az eredménylistát: http://www.sportident.hu/20201003_VUT_elo_reszidok.html?fbclid=IwAR1sg50iUmlMe_Bzc14jEV2H3wtvuwY6A4pyp5wPuGFG2P42nBSW_3W56Zo

Strava link: https://www.strava.com/activities/4144262441/overview

Frissítés: bár nem így terveztem, de a haladás érdekében nem totojáztam semmi olyannal, ami akadályozott volna a haladásban (pl. rágás). Nem volt ropi, meg keksz, semmi szilárd. Zselé, víz, híg iso, sótabletta, kóla, és ennyi. Zselé és zselé közt viszont óriási a különbség. Míg az egyiket imádkozva próbáltam lenyelni, mert olyan sűrű volt, hogy gombócot képzett a torkomban (nagyon márkás volt, elismert futók reklámozzák..), addig a másikat 2 másodperc alatt fogyasztottam el. És elmondom mi a kibaszás ebben a zselébizniszben: egy ilyen zselében, ami kb 500 forint, mindössze 22 gramm ch van! Tehát minimum 2-t, vagy akár 3-mat kellene óránként megenni. Egyrészt egy sűrű gélt pont 20 percig tartott legyűrnöm, addigra kezdhettem volna a következőt (így már értem miért van valaki szarul, vagy nem tud kelő mennyiséget megenni). Másrészt aránylag kevés ch, mennyiségre sok: minek?

Ezt leszámítva semmi bajom, semmi gyomorproblémám nem volt, 2 óránként 3 zselé, kóla, sótabi, iso, víz. Ami segített, a Lidl-ben kapható gyombér ital (alma- gyömbér-citrom) amit szívből ajánlok azoknak, akiknek gyenge gyomruk van, mert a gyömbér gyomorerősítő hatású, segíti az emésztést és csökkenti a hányingert, tehát ez szerintem Jolly Joker egy ilyen versenyen.

Bár a logokból látszik, hogy majdnem 10 percet töltöttem állva, rendesen és bőségesen feltankoltam, így a pontokon kívül végig haladtam.

A verseny után egy jó májgombóc levest fogyasztottam el fél liter almafröccsel, majd az eredményhirdetés utáni pihenést követően kimentem szurkolni az Ultrabalaton csapatoknak, főleg a Szolgálati Agaraknak, akik végül 12:52-es idővel ( 3:28-as átlagkilométerek) másodikok lettek. <3

120576000_373424547375633_3138711958943913908_n.jpg

még az ismerőseim sem ismertek meg így

Részemről arra jöttem rá, hogy nekem ezek a 40-50-60-as tereptávok fekszenek a legjobban, itt még tudok egy viszonylag jó tempót menni és a lendület végig kitart. Ami ennél rövidebb, ott nem vagyok elég gyors, ami hosszabb, azt mentálisan viselem nehezebben, és hát az a helyzet, hogy a hosszabb nem mindig jobb.  Ez nekem még egy egészséges táv, nem voltam rosszul utána, kimentem másnap biciklizni, nem szívta ki az összes energiámat, de ugyanakkor próbára tesz és sokat tanít.

 

Nagyon sok mindenkinek tartozom köszönettel, mert nekem tényleg annyi dolgom volt, hogy fussak és jól érezzem magam. A családom, a szervezők, a segítők, mind részesei a sikeremnek.

Hogyan tovább? Nehéz lesz a következő időszak, mert mostanáig elengedtem magam, de most újra visszaveszek picit. Összeszedjük minden pénzünket (azt is, ami nincs) és reményünket és egy külföldi klinikán próbálunk szerencsét. Én félek. Sokat gondolkodtam, hogy vajon nekem ez az utam és el tudnám ezt fogadni, hogy csak versenyezgetek és nem lesz gyerekem? És a válasz a végén mindig az, hogy nem, csak ha már elmentem a falig.

Ugyanakkor kérdéseket vet fel, hogy mennyire kell visszafognom magam futásilag, ha jól tudom magam érezni egy versenyen és nem érzem azt, hogy kimerítem magam vele. De közben meg annyi pluszt kapok tőle. És valahogy úgy érzem, hogy ha nekem ez ennyire megy, akkor nem biztos, hogy ezzel rosszat teszek magammal, hiszen a szervezetem nem tiltakozik a futás ellen, sőt. Viszont nem akarhatok mindent egyszerre és a legnagyobb vágyam a család, és ha ezért nem egy ideig futhatok, vagy utolsónak kell lennem (ha tudnám, hogy ettől sikerül) bármikor örömmel lemondanék mindenről…

Így hát valószínűleg egy darabig megint nem lesz újblogbejegyzés, addig is Instagramon és Facebookon megtaláltok. Ezúton is gratulálok mindenkinek, aki részt vett a versenyen, ezen, vagy az UB-n.

2 komment

UTT 126 váltó az Agár Lányok csapatában

DSL 2020.07.22. 14:23

A beszámolót a Szolgálati Agarak Facebook oldalára írtam eredetileg, de a blogomban is meghagynám az utókornak:
A június első hétvégéjén megrendezett Ultra Tisza-tó 126 egy kifejezetten 10-es váltóban semmi, ahhoz képest, hogy milyen egyéniben indulni. Ezt írtam volna a verseny előtt magam is, hiszen csak annyi a dolga az embernek, hogy a töredékét futja a távnak, a köztes idő alatt pedig egyszerűen csak jól kell éreznie magát.
agar_lanyok.jpg
A hétvégi verseny alapvetően megváltoztatta a véleményemet az ultra táv ezen kategóriáiról. A cél már az elején adott volt: mindenféle nagyképűség nélkül jelentettük ki, hogy a tervünk nem más, mint megnyerni a versenyt. Így tehát gyakorlott futók kerültek a csapatba, fontos volt a tempó és a jó terhelhetőség. 10 fő váltotta egymást tehát 126 kilométeren, azaz a Tisza-tó körül oda-vissza. A futás azonban csak egyik szelete a jó szereplésnek, a logisztika kulcsszerepet játszik benne. Hogyan jut el egyik futó a buszból következő pontra, majd újra a kisbuszba? A versenyterv, váltópontok beosztása, osztás-szorzás éjszakába nyúló megbeszéléseket követelt, a verseny számunkra tehát már ekkor elkezdődött.
Ahogy teltek a napok és közeledett a rajt pillanata egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a hőmérő higanyszála a harminc fokot is el fogja érni, mindezt szélcsendben, míg az árnyékos helyek száma a nullához közelít. Volt tehát izgalom, hogy ki hogyan fog reagálni a hőségre, mennyire fogja majd vissza a teljesítményünket az időjárás. Bár péntek este érkeztünk, hogy legyen időnk akklimatizálódni és rápihenni a nagy megmérettetés előtt, a versenyt megelőző napokban nem volt az a kánikula, ami vasárnap várt ránk.
A harmadik kulcsfontosságú szerep a biciklis kísérő(k)é, hiszen a versenyzők olyan tempót diktálnak, ami mellett se megállásra, se telefonálásra nincs idő. A kísérőnk Kocsár Laci gyakorlott C2 General triatlonversenyző, a verseny reggelén érkezett a rajthoz. A feszültséget harapni lehetett, de mivel lépésről lépésre lebeszéltük a verseny menetét, mindenki tudta a dolgát.
9:30-kor rajtolt el a csapat, ezidőben már a váltópontál vártuk az első lányt, ekkor már el kellett kezdenünk gondoskodni arról, hogy hűtsük magunkat, pedig még a legtöbbünk nem futott egy métert sem. Az idő elkezdett hihetetlen gyorsasággal pörögni: buszba be, rohanás a következő váltópontra, bemelegítés, váltás, buszba be, következő pont és így tovább. Minden beérkező futóról patakokban folyt az izzadság. Laci 10 percenként locsolta az épp soron lévő futót, hogy kivédje a túlhevülést ezáltal megelőzze a teljesítmény csökkenését. Minden locsolás felért egy hűs medencében való megmártózással. Az úton sorra előztük le a konkurenciát, hiszen időben az utolsók közt rajtoltunk el .
utt_cel.jpg
Mindeközben fél szemmel figyeltük az online eredményeket, ahol ugyan mi vezettük a női ranglistát, de szerettünk volna egy biztos előnyt felhalmozni. Ahogy csökkentek a kilométerek, az előnyünk valóban egyre nagyobb lett, így felmerült a lehetőség, hogy picit lazábbra vesszük az utolsó 40-50 kilométert. Azonban mindenki annyira a verseny hatása alá került, hogy még így is megpróbáltuk a maximumot kihozni magunkból, ami sikerült is.
Így történt, hogy az első helyen, a tervezett időnél is korábban értünk be a célba, együtt, csapatként. A fáradtság érzését legyűrte az öröm és büszkeség. Én szívem szerint még egy picit sajnáltam is, hogy vége van, annyira jól éreztem magam az egésznapos pörgésben. De beszéljenek a számok: 9 óra 11 perc, ami 4:22-es átlagot jelent (kilométer / perc). És bár idén hosszabb a verseny hossza, még így is pályacsúcsot döntöttünk.
Remélem, hogy ezek után a csapatváltók is kellő figyelmet és elismerést kapnak ezen és az ehhez hasonló versenyeken, mert 10+ fő kemény munkája és edzései vannak ezekben a versenyekben.
dobogo_agar.jpg

Szólj hozzá!

Nagyon élem a karantént, de nem biztos, hogy ez a jó

DSL 2020.04.06. 20:31

Nem gondoltam, hogy bekövetkezik az álmom, hogy minden nap otthonról dolgozhatok, de csak eljött és jelenleg kijelenthetem, hogy otthonról sokkal többet dolgozom, mint az irodából. De ennek most örülök. Örülök, hogy sok a munka, mert az azt jelenti, van szükség a csapatunkra. Jelenleg ugyanis Írországnak dolgozom, tehát így sem – úgy sem találkozom a kintiekkel. Imádom az itthoni csapatomat is, szeretek velük dolgozni az irodában, de nekem ez a 8-5ig sztájl nem jön be, mert mivel reggelente futok, az egész egy rohanás.

Itthon reggel felkelek, futok, majd nekiülök dolgozni nulla idegeskedéssel. Napközben természetes fényben vagyok, ki tudom nyitni az ablakot ( multiknál ez sokszor nem megvalósítható és a lámpa is nullahuszonnégy ég). Nem kell egy csomó pénzt költenem olyan kávéra  a büfében, aminél otthon jobban csinálok tized annyiból. Saját, egészséges ételt tudok enni, rájöttem, hogy fél óra alatt össze tudok dobni valami egyszerűt, és pontosan tudom miből állnak a hozzávalók, nincs zsákbamacska.

nyuszukak.jpg

Eleget alszom. Nem kell vekkerre kelnem, bár ez így nem teljesen igaz, mert macskanyávogásra kelek, közeledik a reggeli ideje.

Na de mi van a hétvégékkel, amikor nem mehetek sehova, nem csinálhatok semmit és a barátaimmal sem találkozom?

Rájöttem arra, hogy én már ezelőtt hosszú hónapokkal teljesen bekorlátoztam az életem, úgyhogy én vagyok az az egy a millióból, akinek ez az egész megkönnyítette az életét. ( és ugyanazzal a lendülettel egyszerre keresztül is húzta a számításait.)

Hogy miről beszélek?

An endometriózis, PCOS, meddőség külön-külön és eszméletlen korlátokat szab az embernek. Speciális diéta, gyógyszerek, vitaminok, életmódbeli lemondások tömkelege arra jó, hogy mostanra én, aki a bulik királynője voltam régen, full kívülálló lettem.

De ezek nem feltétlenül rossz dolgok. A diétám segített abban, hogy jobban érezzem magam. Először a tejtermékek és tojás kerülése, pár hete viszont a glutént is feladtam. Na azért az már úgy elég kemény. Nem tudtam egy közös szülinapon enni a tortából sem. Állandóan szabadkoznom kellett.

És ami a legfrissebb, hogy kb. 2 hónapja nem iszom egy csepp alkoholt sem. Addig is ritkán ittam, de azért havi 1 buli mindig befigyelt és én imádok 1-2 akármit meginni, nekem ezek jól ütnek be. De két olyan gyógyszert is szedek, amivel nem lehet.

 

Így, hogy karantén van, ugyanúgy nem járok el sehova a futásaimon kívül, csak most még magyarázkodnom sem kell, plusz nem is maradok le se buliról, se koncertről. A stressz szintem kb. nullára csökkent, kipihent, egészséges, jókedvű és produktív vagyok többnyire. Több időm maradt a tanulásra, fejlődésre is.

 25cb4bd7-b397-4c14-b505-2c0775fb9935.JPEG

Akkor ezután a sok jó után leírom a rosszat:

Éppen most zajlana a várva várt lombik kezelésem, amihez sok reményt fűztünk. Ami egy új intézményben lett volna, amivel nagyon szimpatizáltam. Amire sokat készültem, sokat pihentem, és talán ez lett volna az a döntő lombik, ami után – sikertelenség esetén – picit pontot tudtam volna tenni ennek a rémálomnak a végére és újra edzeni, versenyezni, élni.

Így most, hogy ki tudja mikor lesz lehetőségünk újra elkezdeni a kezelést, minimum fél év, és félő, hogy addig újra alá kell vetnem magam egy laparoszkópiás műtétnek, ami azért elég kemény dolog és kell idő a felépülésez.

De valamiért úgy gondolom, hogy ennek most így kell lennie, és nagyon gyorsan elfogadtam ezt a helyzetet.

Azzal vígasztalom magam, hogy talán ez a válasz a kérdésemre, hogy eddig miért nem sikerült? Azért, mert most nem alkalmas ez az idő egy gyerekre. Nem beszélve arról, hogy tele van az internet az anyukák panaszkodásával, hogy nem tudnak mit kezdeni a gyerekükkel otthon. :D

A világunk olyan változásokon megy keresztül, hogy még nem lehet sejteni, mi lesz ebből. De az biztos, hogy ettől a gazdasági mélyrepüléstől senki nem tudja magát függetleníteni, van, aki már most, és van, aki később. És ez még csak a gazdaság. Nem érzem biztonságosnak a jövőt, úgyhogy nem bánom, hogy nem kell aggódnom a nem létező gyerekeim jövője miatt.

Persze a másik – emocionális - énem titkon még remél, de ezt egyre tudatosabban szeretném elnyomni és a reális énemnek hangot adni.

Ami a futást illeti, nem mondom, hogy minőségi edzésmunkát végzek, de már elkezdtem komolyabban venni a futást. Hétvégén például Mágnessel mindkét nap libegőt futottunk, és a heti adagomat is kezdem megemelni, mert élvezem, és mert most megfelelően tudok regenerálódni.

magneslibego.jpg

Ami az edzősködést illeti, nálam semmi nem változott, viszont remélem sokaknál igen. Mégpedig azt, hogy sokan rájönnek arra, hogy nem kell egymás hónaljszagát érezni ahhoz, hogy valaki megfelelő instrukciókat adjon a sportolóinak. A technika csodákra képes, és remélem ebben a kényszerhelyzetben azok is nyitnak efelé, akik eddig kételkedtek. Nem is nagyon van más választásuk. Ja de, lehet duzzogni, vagy áthágni a szabályokat. Nekem szerencsére nem kell. Persze vannak, akiknek alább hagyott a motivációja, de az élet megy tovább, és ha most nem is, ősszel, nagy valószívűséggel megrendezésre kerülnek azok a versenyek, szóval nem szabad feladni.

Hát igen, én eddig is csakúgy futottam versenyek nélkül, szóval nekem egészen pontosan NULLA változás ez a mostani helyzet. Helyesbítek. A mostani jobb, mert nincs benzingőz, nincs tömeg, nem akarnak elütni. Élvezem, hogy a kutyámmal békében futhatok reggelente.

Vicces továbbá, hogy már 2 hónapja kezdtem el online tanfolyamokat végezni, imádtam őket, de nem volt sok a választék. Hát most megnyílik a világ az online továbbképzés világában. De egyelőre ne haladjunk ennyire, nem árulom el, mit végzek most, de biztos vagyok benne, hogy gyakorlati segítséget tudok majd nyújtani vele a sportolóknak! :)

 

 

Szólj hozzá!

2019-es évértékelő beszédem

DSL 2019.12.31. 16:08

Short version: nagy reményekkel indult az év, aztán persze fos lett, de legalább már van benne gyakorlatom, lásd 2018.

a89e02f8-184a-4657-a604-097084f54009.JPG

 

Long version:

2 sikertelen inszemináció, 2 sikertelen lombik, számtalan hormon és gyógyszer, többet jártam vérvételre, mint a sarki pékségbe.

A testem jelezte, hogy a munkában lévő folyamatos emberhiány miatti 2 ember helyetti dolgozást talán mégsem kellene az idők végezetéig csinálnom, hiába a 3 hetes harkányi kúra, a prolaktinom már az egekben volt év végére, úgyhogy most gyógyszert szedek, amivel még az eddigibbeknél is szarabban mennek a futások.

Közben most már anyám, a férjem és a kutyám kivételével az egész világ terhes lett. Ami engem egyébként nem zavar, ha otthon, a négy fal között csinálják. :D

Ennyi, kész, 3 mondat elég a rosszból, nézzük a jó dolgokat, merthogy ilyenek is történtek.

 img-6485.JPG

Mégsem volt teljesen egyoldalú a nyílt kommunikáció a nehézségeimet illetően, ugyanis felkérek a Runner’s Worldbe, ahol lett egy rovatom, amivel nem állunk le, jövőre folytatódik.

Aztán ott a FreiSein project, aminek a márkanagykövete lettem, és legtöbbször csinibb vagyok a futásaim alkalmával, mint az utcai viseleteimben.

Hivatalosan is edző lettem, jelesre vizsgáztam, és vannak sportolóim, de még milyenek! Mivel ez egy life long learning szituáció, folyamatosan próbálok tanulni és fejleszteni magam. Elvégeztem egy sporttáplálkozási tanfolyamot is és van még a tarsolyban 1-2 terv a fejlődésemet illetően.

Nagyon szeretem csinálni, tök jó látni, hogy mennyiféleképp funkcionálhatnak az emberek, jó látni a fejlődést és jó kis kihívás megoldani egy két nem várt problémát. Mindenkit bírok valamiért, pedig a legtöbbjükkel még nem is találkoztam. De valahogy azok az emberek találtak be, akikkel együtt tudunk dolgozni.

a407c1bd-a7c5-4a88-a4f0-17d694a86a72.JPG

Alig várom – és már 2020-ban fog megvalósulni – hogy értük izguljak a versenyeken. Kicsit kiléptem a középpontból és bár azt gondolom, hogy példát kell mutatni a versenyzésben is, nem leszek kevésbé jó edző, ha nem hozok saját érmeket, inkább a futóimon keresztül szeretnék büszkélkedni a következő évben.

Ami a vágyam még ezzel kapcsolatosan, az egy heti egyszeri offline edzés, ahol live foglalkozhatok emberekkel. Szerintem így lenne kerek a munkásságom, de ez még csak hiú ábránd. :)

Bekerültem a futóarcok című könyvbe, sok-sok szuperjó és eredményes amatőr ultrafutó közé, amire nagyon büszke vagyok és rendkívül hálás, hogy engem is kiválasztottak.

Sikerült 2180 kilométert futnom úgy, hogy tulajdonképpen semmire nem készültem, csak a rutin hajtott, meg az, hogy egészséges maradjak. Na jó, kicsit az is, hogy ne hízzak el. :P

d170941b-87d5-4155-bc46-03a59987a0f6.JPEG

Sőt, elkezdtem gyógytornára járni, végülis csak 5-6 évvel később, mint kellett volna.

A legnagyobb sportélményem mégsem a futáshoz kapcsolódik, ugyanis nyáron megkerültük a Balatont kerékpárral, ami persze teljesen más, de 9 óra alatt sok mindent átéltem, amit egy ultrán átélhet egy ember: volt sírás, nevetés, éhezés, belassulás, falak áttörése, anyázás és a végén jókedvű célba érés.

Szeretném jövőre is megcsinálni ezt a kört, sőt, talán minden évben lehetne egy ilyen buli. :)

Ami a munkámat illeti eléggé kemény és megpróbáltatásokkal teli volt ez az év. De ilyen a multis élet, valaki egy tök másik országban eldönti, hogy mi legyen, akkor is ha az szembe megy a józan ésszel, és kurvára nem kíváncsi rá, hogy mi mit gondolunk. Októberben át is jelentkeztem egy másik pozícióba, ahol még a betanulási fázisban vagyok, szóval ott még bizonyítanom kell, de úgy érzem jó helyre kerültem.

És ez egyik legjobb, ami történt velünk, hogy bővült a család. Nem úgy ahogy terveztük, de én már régóta vágytam egy cicára is a kutya mellé, és októbertben be is sétált az életünkbe Vilike – szó szerint. Ugyanis a lesoványodott, éhes, 5 hónap körüli kiscica egyszer csak ott termett anyukámék teraszán, ami egy jel volt nekem, úgyhogy rögtön le is csaptam rá.

b549613a-b327-47dd-b2fb-009ae7c0c7ef.JPEG

Azóta úgy érzem magam, mintha 60 éves lennék: imádok itthon lenni az állatokkal, napokig el tudom magam foglalni, olvasok, filmet nézek, főzök, persze csak miután lefutottam a reggeli órácskámat.

Bár 2019 nagyja elég szar volt, az év végére elég jó lett, december már egy igazi pihenős, komfortos hónap lett. Ez annak is köszönhető, hogy Gébbör életében beállt munkahelyi változás miatt több időt tud velünk tölteni, illetve többször van itthon, ami nekem nagy segítség és Mágnes is nagyon örül neki.

8666fd92-5c20-44a1-82b3-9675163465ee.JPEG

Hogy mit várok 2020-tól? Nos, párat leírtam. Egyébként meg harmóniát, testi-lelki egyensúlyt, egészséget, és akinek kell, szemléletváltást egy fenntartható világ felé. Na meg jó könyveket, kajákat, zenéket, sok cukulást. Azt hogy sikerül teherbe esnem? Még egy próbálkozás biztosan lesz, de nem merem már várni sem. Talán inkább azt, hogy bármi is lesz, barátkozzam meg a sorsommal és hozzam ki belőle a legtöbbet.

Ja és aki petárdázik, annak száradjon le a keze!

BUÉK!

 

Címkék: élet kutya lombik edző futás terepfutás 2019

2 komment

Életem történései - 43. epizód

DSL 2019.12.05. 20:17

Nagyon rég írtam ide, egészen pontosan fél éve, ami azért elég ciki. Ugyanakkor a statisztikából azt látom, hogy a legnépszerűbb bejegyzéseim a futóversenyek voltak, amiken mostanában egyáltalán nem veszek részt.

Most nem nyávogni jöttem ide, tényleg kezdek ott tartani, hogy kiröhögöm magamat, mert ilyen a világon nincs amin végig kell mennünk, ez már odáig fajult, hogy cikksorozatom is van a Runner’s Wordben a témáról. igaz, az eléggé soft, ahhoz képest, amin valójában egy ember keresztül megy bármiféle asszisztált reprodukciós eljáráson. Nemhogy ötön.

759e5f25-b97a-4d10-bc24-69d979301b9d.JPEG

Ugyanakkor ezt az időt úgy érzem maximálisan fel tudtam használni építő dolgokra.

Kezdődött az edzői sulival, amit persze úgy is el lehet végezni, hogy be se jársz, azt valahogy levizsgázol, de én egy kezemen meg tudom számolni, hány óráról hiányoztam, mert nem a papírért mentem, hanem hogy tanuljak, amennyit tudok. És iszonyatosan élveztem. Ráadásul két helyre is jártam gyakorlatra, atlétikára és nem csak a futást, de minden mást is meg kellett tanulnom, ezt nálam eléggé komolyan vették.

Az elmúlt nyáron sok időt töltöttem a MAFC pályán, ami nosztalgiával töltött el, mert gyerekkoromban ide jártam sport táborba, ahol igazából mindig valami hülyeségen törtük a fejünket. Most meg egy ifi csapat edzésein hospitálok, ahol olyan dolgokat csinálnak, mint a rúdugrás, diszkoszvetés, futóiskola.

Nem volt kérdés, hogy a vizsga után tovább fejlesztem magam mindenféle szempontból, és nem pedig hátra dőlök elégedetten.

Múlt hétvégén például egy táplálkozási tanfolyamot végeztem el, amit direkt edzőknek szerveztek, egészségsport témában, majd a végén, a vizsgán is sikeresen szerepeltem.

Soha nem gondoltam volna, hogy bulik helyett iskolapadban fogok ülni a szabadidőmben úgy, hogy még fizetek is érte, de basszus megtörtént. És iszonyatosan élveztem. Annyi mindent tanultam és sok mindent értettem meg.

img-7112.JPG

Aztán amit még nagyon élveztem, azok az airmid.hu-s táplálkozási szemináriumok voltak, amikre ti is el tudtok menni, én is hasonló elveket képviselek egyébként. Mind a három szemináriumon voltam. :)

Persze az egyik legjobb az volt, amikor meghívtak egy motivációs előadásra (inkább beszélgetés volt), mert ilyenkor nagyon helyzetben érzem magam. Nagyon necces ez a „meghívjuk ezt azt motivációs előadást tartani” dolog, ami mostanában megy. A legtöbb ember hála istennek jól nyilatkozik, de hallottam már ordenáré baromságokat, és ha valamit, a hülyeséget nehezen viselem. Előadást tartani felelősség, és ilyenkor jobban hisznek neked – főleg azok az emberek, akik nem értenek a futáshoz- nagyon nem mindegy, mit és hogyan adsz elő.

whitagram-image.JPG

Azt még talán ide nem is írtam, hogy mennyire élvezem az edzősködést, ezzel is nagyon sokat tanulok, mert nekem már kialakult egy szokásom, ami a futást illeti, de annyi féleképp lehet ezt csinálni, és olyan jó megismerni a különböző embereket, más-más motivációval. Az én látóterem is tágul én is sokat tanulok ezzel az egésszel.

Olyannyira jól megy, hogy létszámstoppot is el kellett rendelnem, két hónap alatt beteltem. Persze, tudnék én több embert is vállalni, de akkor kevesebb időm jutna egy emberre és azt nem akarom. Mivel ezt mind a 8 órás meló mellett végzem, ki kellett szabnom egy korlátot, mert maximalista vagyok. Azért mindig ott van a fejemben, hogy ez nem játék, baromi nagy felelősség másnak megmondani hogyan és mit fusson. Persze, tudom én, hogy csak egy kezdő edző vagyok mások szemében, de ugyanez volt, amikor futni kezdtem.

78596815_285587282346946_4019394471937441792_n.jpg

Emlékszem, amikor még adták a tanácsokat kezdő ultrás koromban, hogy így fussak, meg úgy ne fussak, aztán hál istennek akkor is volt bennem valami szűrő, és csak azokat a tanácsokat fogadtam meg, amiben láttam relációt. És mi lett? Hát egész jó kis futókarrieren vagyok túl magamhoz képest. Most ugyanezt végig kell zongoráznom és jogos: Először bizonyítani kell, letenni valamit az asztalra.

Én magam nem futok egyébként terv szerint, mert nem készülök semmire, de a futást továbbra is folytatom, heti 50 kilométerre limitáltam le magam, ami nekem egészen jó és kényelmes.

Így viszont duplán jól esett, amikor engem is felkértek egy interjúra a Futóarcok című könyvbe, pedig aktívan nem is versenyeztem már akkor nagyon. Azért nagyon nem szeretnék elbúcsúzni a versenyek világától persze. Jelenleg a sportolóim versenyeit izgulhatom végig, ami egyébként tök jó, mert nem fáradok elbenne annyira és még izomlázam se lesz tőle másnap. :D

6 komment

Verőce Éjszakai Trail - 18 fok :)

DSL 2019.07.05. 14:33

Tele van a nyár futóversenyekkel, ebből én mindösszesen erre a versenyre éreztem igazi kedvet és vágyat, ahova jó előre beneveztem. De miért pont ezt néztem ki?

Úgy képzeltem el, hogy itt a versenyzés és a magas pulzus nem fog gátat szabni az élményeknek és a tapasztalásoknak. Egy jót szerettem volna futni úgy, hogy nem döglök bele melegbe, hogy a szívem nem akar kiugrani a helyéről, hogy kicsit egyedül vagyok az erdőben, ismeretlen helyen, picit még félek is, amit hősiesen le is küzdök.

Látom a naplementét, új tájakat, gyakorlom a sötétben fejlámpával futást, a technikásabb ösvényeket. Nem utolsó sorban a szervezők miatt, akik anno elhozták számunkra Libegő Trailt, tehát tudtam, hogy jó kezekben leszek.

veroce_szelfi.jpg

Azt kaptam, amit vártam, és bár az eleső 5 kilométeren mindig volt körülöttem valaki, a maradék 11-et teljesen egyedül futottam, ami óriási élmény volt. Ahogy a pulzusadatok is mutatják, nem toltam fullba a kretént, mindössze 160 lett az átlagpulzusom, azt gondolom, ez pont elég volt a második helyhez és ahhoz, hogy ne fussam annyira ki magam, meg tudjam élni a jelent, csodálni a tájat, megfontoltan lépkedni a sötét erdőben. Amint lement a nap, bekapcsolták a légkondit, és a célban már a hosszúujjú is előkerült.

veroce_futok.jpg

Talán egyvalami volt ( a jelenlegi edzett(len)ségi állapotomon kívül, amit legközelebb máshogy csinálnék. Bár aznap direkt nem ettem semmilyen húsfélét és nehéz ételt, mégis úgy éreztem az verseny első felében, hogy tele vagyok, rázkódik a gyomrom, legközelebb erre mégjobban oda kell figyelnem. Így végül is fél kulaccsal és pár korty kólával mentem végig, de így sem kerültem energiahiányos állapotba. A verseny után fél órával pedig már a vacsora is jól esett. :)

De hogy én hogy elfelejtettem, hogy a fejlámpa mennyire nyom, vagy ez csak nálam van így? Azóta lett egy pici púp a homlokomon. :D

veroce_futok_2.jpg

Picit még sajnáltam is, hogy nem a 27 kilire neveztem be, mentem még volna, vitt a lendület.

veroce_cel.jpg

A következő hegyfutás.hu verseny egyébként Szilvásváradon lesz, amit szívből ajánlok, mert tavaly voltunk arra és kihagyhatatlan élmény. :)

veroce_top3.jpg

Hogy mi lesz a következő projekt? Biztosan találni fogok valami olyan kihívást, ami nem a számokról szól. A Balaton körtbetekerés ( amiről még egy beszámolóval adós vagyok) például szintén nagy élmény volt, amit régóta szerettem volna, úgyhogy kell találni valami újabb mókát. De addig is tanulni és magolni az edzői záróvizsgára. :P

Szólj hozzá!

B terv?

DSL 2019.05.15. 18:45

Valahol olvastam, hogy aki B-tervet készít, az elvágja magát attól a lehetőségtől, hogy sikerüljön az eredeti terve. Ez egy szép lelkesidő írás volt, de egyáltalán nem értek vele egyet. A mai világban nem lehet egyvalamire feltenni mindenedet. Mert ha nem sikerül, belebetegedsz, de minimum egy szomorú hitét vesztett ember leszel. Olyan, amilyen én voltam az elmúlt hetekben – hónapokban egy-egy kudarc után.

Mindent feltettem arra, hogy gyerekem legyen, hogy család legyünk, de csak nem sikerült. A dolgok pedig egyre csak nehezebben mentek. Hogy a jó elnyeri a jutalmát a végén? Kérdés, hogy mi a vége? Mert ha akkor nyerném el a jutalmamat, amikor már idegroncs vagyok, magányosan, két válással a hátam mögött, akkor köszi, ilyen áron nem kérem. Egyébként ez itt nem egy mese, hanem a valóság: soha nem biztos, hogy megkapod azt, amit akarsz, azért, mert te jó vagy, vagy mert hiszel benne.

skelet_pregnant.jpg

Azt a részét értem, hogy ha valamit akarok, akkor nagyon akarom, ettől függetlenül mindig volt terv arra, hogy mi lesz a következő lépés, ha nem sikerül, mert realista ember vagyok, és nem hiszek a pozitív bullshitben. (persze egy idő után elfogynak a következő lépések) A tervezésben, kivitelezésben, munkában, ügyességben hiszek. Abban, hogy valami azért lesz jó, mert megalkottuk és nem attól, hogy hiszünk benne. Ha a sors valamit nem akar (és ide mindenki behelyettesítheti a maga istenét), akkor márpedig az nem úgy lesz.

Ha a sors velem így trollkodik, akkor nem fogom megtenni azt a szívességet, hogy tovább szenvedek, megvonom magamtól az összes örömöt (futás, versenyek, kimozdulások) a semmiért.

De nyugodt vagyok, mert megpróbáltam, mert mindent megtettem amit tudtam, mert elmentem a falig ( ezt egyébként orvos mondta). És nyugodt maradok, mert azokkal a lehetőségekkel, amiket megkaphatok (még 4 TB alapú lombik), azokkal élni fogok és igyekszem a legjobbat kihozni magamból ezek alatt.

Nem adom fel (nem adjuk fel). Csak egyszerűen nem hagyom, hogy elbaszódjon az életem a nagy igyekvésben, mert az évek közben telnek, és nem akarok tovább túlélő üzemmódban élni a harmincas éveim elejét. Mindezt úgy, hogy elviekben nekünk lombik meg mindenféle eljárás nélkül kellene összejönni a dolgoknak. Ráérek még a kakis pelenkák miatt sírni, mikor azt csinálhatok, amit szeretnék, gyakorlatilag akkor, amikor szeretném ( bár sajnos dolgoznom továbbra is kell XD ). Ezek már gyerekkel úgysem fognak menni.

futaskutyaval.jpg

Úgyhogy nyáron kipihenjünk a megpróbáltatásokat és én azt fogom csinálni amit akarok. Nem, nem fogok ultrázni, mert ennyi idő alatt nem tudok felkészülni rá, de szépen lassan visszavezetem az érdemi edzéseket az életembe.

Bevezetek heti egy résztávot, mert az elmúlt években nem sokszor mentem a 160-as pulzus közelébe se. Jó lenne már 1 óra fölött is futni, nem is emlékszem mikor vittem magammal utoljára enni, vagy futómellényt, mikor tudtam egy hosszút egyedül a természetben futni gondtalanul.

Szeretnék biciklizni is és körbe tekerni a Balatont Gébbörrel, mert már az összes ismerősöm megcsinálta és mindenki teljesen odavolt, kedvet kaptam én is. :)

Semmiképp nem fogok kreténkedni, már csak magam miatt sem, az elmúlt időszakban több oldalról ástam bele magam a női test (és lélek) kontra sport témájába és azért valljuk be, nem nehéz dolgokat elrontani, erről egyébként már egy rendszeres rovatom van a Runners Word magazinban.

 

Tervben van verseny is, erről viszont a következő bejegyzésemben fogok írni, ami már sokkal futás specifikusabb lesz. ;)

 

1 komment

süti beállítások módosítása