Dolgok, amiket a háttérben csinálok. Meru

Bár kicsit a háttérbe húzódtam, ami a versenyzést és főleg az ultrázást illeti, de nem tűntem el, folyamatosan tevékenykedem sport rémakörben.

Végre publikus, leírhatom, hogy milyen projekten voltam rajta az elmúlt kb. fél évben. Talán már láttátok, hogy az insta storyjaimban itt ott felbukkan egy Meru-s kép vagy video.

Nos, ez az influenszAroknál mindenperces dolog, szemethunyni, unfollowilni, csá.

De nálam ez más, ez talán nem is a reklámról szól. Történt ugyanis, hogy megkerestek, hogy egy új futókrém termékcsaládot szeretnének, lenne e kedvem segíteni a fejlesztésben.

Fejlesztés! Érted, nem mosolyogni kell valami ismeretlen szarral, hanem konkrétan engem, mint futót, bevontak, magába a krém kialakításába! Ez mennyire pro már!!

Persze mondtam, hogy szívesen és nagy örömmel részt veszek benne, de készüljenek fel rá, hogy ha valami nem tetszik, akkor annak hangot fogok adni, én azért elég kritikus ember vagyok, ha dícsérek, annak oka van.

Kaptam pár krémet, volt köztük bemelegítő, zsírégető, hűsítő, regeneráló és még 1-2 fajta. Kaptam egy kis időt, hogy teszteljem őket, majd utána kitöltöttem egy kérdőívet. Ennek alapján taliztunk és tovább beszéltük a tapasztalataimat. Ezekből több kör volt, folyamatos finimítás, minták, míg végül kiforrott a végleges termékcsalád. Irtó izgalmas volt, ilyenkor mindig sajnálom hogy nem ezzel foglalkozom napi 8-ban.

image1_3.jpeg

Természetesen nem csak én teszteltem, több fajta futó képviseltette magát. Hiszen ha rajtam múlna, csak egy bivalyerős “Termo” krém lenne, meg valami olyan hűtő, hogy odafagysz, szeretem a drasztikusságot. Így viszont a végére egy olyan széles paletta lett, hogy gyakorlatilag lefedtük a teljes futópiacot. Sőt, szerintem sokkal, de sokkal több sport piacát.

Most nem kezdem el a marketingbullshitet, ezen az oldalon megtaláljátok az infókat.

Mi viszont itthon már régóta használjuk a géleket. Szóval ha esetleg kipróbálnátok, tudjátok, hogy ebbe kicsit én is bennevagyok. :) ( meg persze nálam jobban hozzáértő emberek) :D

Ami a futást illeti, ma pihenőnapom van, de holnap megyek egy órácskát. A következő posztomban pedig beszámolok a szülinapomra kapott alkaron mérő pulzuspántommal.

!!!!!!Spoiler alert: imádom! :D