Minden évben adott egy nagy verseny mióta futok.

Az első nagy versenyem az őszi (akkor) Nike félmaraton, amire már eléggé tudatosan (de még kellő tapasztalat hiányában) edzettem, majd rá egy évre jött az Ultrabalaton párban.

Ezt három év egyéni UB próbálkozás követett, ami a harmadik próbálkozásra sikerült is. Nem adta magát könnyen. Az UTH-t már ekkor célba vettem, sőt, a rákövetkezőt, az UTMB CCC távját is. Ez utóbbi lett volna ideális (?) esetben a 2018-as évi fő versenyem.

Idén végül nekem most ez a műtét és a vele járó lábadozás szezon fő „versenye”.  Egyik nap futok a libegő alatt, majd befekszem a háromágyas kórházi szobába és jó időre elfelejthetem azt, amit majdnem minden reggel csináltam. Aminek évekig éltem.

még frissen, lendületesen költöztem be

A történet ott kezdődött, hogy mióta elkezdtem a nővé válást, iszonyatos és kibírhatatlan fájdalmakat éltem meg azokon a napokon. Számtalanszor kellett mentőt hívni, voltam ájulás közelbe, lezsibbadt a fél karom a görcsöktől, csak az injekció segített, amit csak orvos adhatott be.

Hogy erre mit mondtak amikor megvizsgáltak?

• Próbáljon meg mélyeket lélegezni és jobb lesz
• Lehet, hogy pszichoszomatikus, nem látok semmi rendellenességet
• Nem baj ha fáj, attól még maga egészséges
• Magának egészen biztos nincsen endometriózisa
• Alacsony a fájdalomküszöbe
• Majd szülés után jobb lesz, addig ki kell bírni
• Szedjen fogamzásgátlót (na, köszi azt soha többet, ott ismerkedtem meg a depresszió fogalmával igazán)
• Azért egy kis hasfájásért nem kell otthon maradni!

Ez már közel 20 éve volt így, az utóbbi időben viszont, mivel beleálltunk a babaprojektbe jóedeje sikertelenül, elkezdtem mélyebbre ásni, és szerencsémre rátaláltam egy Facebook csoportra, ahova endometriózisban szenvedő lányok és nők kapnak felvételt. Sokkolt, amikor szembesültem vele, mennyi ember szenved ettől, milyen fájdalmakat élnek meg és hogy mennyire gyerekcipőben jár a betegség diagnosztizálása és gyógyítása.

Megerősítettek abban, hogy a fájdalom amit érzek nem normális és hogy ezt egyetlen egy módon lehet kizárni, hogyha műtéti úton néznek bele a hasamba.

első életjelek

Van az úgy, hogy biztos vagy valamiben, de körülötted mindenki nyugtatni akar: „nincs semmi bajod!” „Csak beképzeled magadnak, hisz a doktor is mondta...” „ne akard görcsösen és majd összejön” „idd ezt a teát”, „szedd ezt a vitamint” „ A Józsinéniék is beletörődtek, és megtörtént a csoda 20 évre rá” – hú de felb.sztam magam ezeken…pedig tudom jót akartak.

Egyedül voltam a problémámmal, nem volt bizonyítékom sem, de tudtam, hogy valami baj van és minél később derül ki, annál nagyobb károkat okozhat ez a betegség.

Elmentem, kivizsgáltattam magam, és mivel minden értékem jó lett, ezért kizárásos alapon kikönyörögtem  kaptam beutalót egy laparoszkópia/ hiszteroszkópia műtétre. Google it, de nagyjából annyi, hogy lett 4 lyuk a hasamban és ezeken keresztül megnézik minden OK e, és ha nem ott helyben megoldják a dolgokat, ha nem nagy a probléma.

Úgy vártam a műtét napját, minta a szezon fő versenyére mennék. Az utolsó hetekben szinte csak erről beszéltem, kiolvastam az összes blogot arról, milyen lehetséges kimenetele lehet, meddig tart a lábadozás, mikor lehet újra sportolni, hogy lehet a leggyorsabban meggyógyulni.

Én voltam az egyetlen, aki csöppet sem izgult, hanem örömteli várakozással gurultam a mentőbe. Bíztam az orvosomban és biztos voltam benne, hogy megtalálják az endót. Semmi kétség nem volt bennem.

így nézek ki most :D

Aznap már semmit nem ehettem, nem ihattam, nem volt kellemes, mert dél elmúlt, mire begurítottak a műtőbe. Még el sem kábítottak, már hihetetlen megnyugvást éreztem. Ezer ember körülöttem, csak miattam vannak bent, nekem segítenek. Mindenki zöldben, ráhúznak a lábamra és a karjaimra egy zsákot, lekötöznek, karomba kapom a löttyöt, aztán az arcomba a hűvös altatógázt. Azt mondták, gondoljak valami szépre, és akkor jót fogok álmodni. De én nekem semmi nem jutott eszembe, nem akartam máshol lenni, hanem csak ott, ahol vagyok. :)

Ébredek, a kórházi szobámban. Anyukámmal megbeszéltük, hogy ő ott lesz amikor a doktornő elmondja mi volt és amikor felébredek, rögtön el tudja mondani mi történt.

„8-10 helyen is találtak endometriózisos szöveteket a hashártyán. Mindegyiket leégették.”

Átléptem a célvonalat! Köszönöm magamnak, hogy hittem magamban! :D Köszönöm a családomnak és a környezetemnek, aki bár nem tudta mi van velem pontosan, de támogatott, ha még esetleg hitetlenkedve is! :)

Lehet, hogy a legális drogoktól, de hihetetlen elégedettséget éreztem és boldogságot. Azóta is boldog vagyok. Közel 20 év fájdalmát és megaláztatását szüntették meg most. Sajnos azonban az orvostudomány még gyerekcipőben jár a betegséget illetően és nincs rá teljes gyógyulás. Legtöbb esetben az endós szövetek visszanőnek és kezdődik előröl minden. De most még erre nem gondolok, hátha addig kitalálnak valami jobbat, mint a mostani választék (műtét / hormonkezelés).

első lépések hálóingben

Hogy miért írom le ezt egy futóblogon?

Egyrészt mert mindent megírok, ami fontos számomra és amit át szeretnék adni, ami tanulságos történet.

Másrészt minden tizedik nő ebben szenved. Én egy erős, hajthatatlan csaj vagyok. De vajon hány nőnek próbálják beadni azt, hogy természetes ez a szenvedés és el kell viselnie? Csajok, nem azt mondom, hogy minden apró fájdalom miatt orvoshoz kell járni, de ha hasonló tüneteket éreztek, ne hagyjátok magatokat. Az endometriózis egy nagyon undok betegség, terjedni tud, összenövéseket okoz, szerveket károsíthat, ha nem kezelik időben, meddőséget okoz, minden hónapban gyakorlatilag otthonmaradásra kényszerít.

Természetesen ennek a területnek is megvannak a maga Oravecz Nórái, akiknek nem szabad beugrani, Lux Boros Katától pl maximum a pénztárcátok súlya lesz könnyebb.. Ha esetleg úgy érzitek ti is ebben szenvedtek, csatlakozhatok az Endometriózis Támogató Csoporthoz, ahol összegyűjtötték a legjobb orvosokat és információkat ezzel kapcsolatban.

Most elvileg 4 hétig nem futhatok, utána lassan fokozatosan. Nem szomorkodom emiatt, mert a séta viszont javasolt, szóval kitaláltam, hogy majd futás helyett gyalogolni fogok ugyanolyan tervezetten. De még ez is várat magár, legtöbbször ágyban vagyok, a hosszabb állások és ülések is problémát okoznak. Az alvásigényem is eléggé nagy. Lassan épülgetek. Érdekes továbbá, hogy most,hogy a hasizmaimat kímélem, most jöttem rá, hogy mennyi de mennyi mozdulathoz szükséges a has valamelyik izma, akaratlanul is mennyiszer használja az ember. :)

Ha valahogy a futáshoz keresek tanulságot ebből a sztoriból, az a következő és ezt mindenkinek üzenem:

A futás egy csodálatos dolog. Életeket menthet meg, barátokat, szerelmeket hozhat. De a futás nem old meg mindent, nem gyógyír minden betegségre! Figyelni kell a jeleket és szűrésekre járni, (sokszor ott derülnek ki olyan dolgok is, amik időben könnyen kezelhetőek). Az igényesség nem a szép manikűrben vagy sminkben mutatkozik meg, hanem abban, hogy odafigyelsz magadra, a testedre, a lelkedre, ha kell, mások segítségével.