Run, Baby, Run

2012 augusztusában elhatároztam, hogy futni fogok. Mindegy milyen gyorsan, mindegy mennyit, mindegy hol. A futás megváltoztatta, jobbá tette az életemet. Nem titkolt célom másokat is mozgásra ösztönözni. Az írásaim megosztóak, nem csak a futásról szólnak, hanem mindenről, ami én vagyok.

Friss topikok

Medvés kör – a felkészülésem egyik mérföldköve

DSL 2017.05.11. 15:31

Na, kezdjük az elején, idén nem sok 3 óra feletti futásban volt részem, ezért különösen féltem egy ilyen hosszú futástól. Igaz, hogy csak 1500m szint volt ebben a 63 kilométerben, de tudjátok hogy van ez. Ha valamit hosszú ideje nem csináltál, akkor annak ilyesztő nekivágni.

Endrú azt jósolta, h kb. 7 óra 20 perc körülit fogunk menni és általában elég jó ebben, úgyhogy én erre próbáltam felkészülni lélekben és türelemben.

18450093_10154676000677689_114389489_n.jpg

A Medvés kör tulajdonképpen 2 körből áll az első egy rövidebb, 29 kilis táv, a második pedig egy hullámosabb 35 kilis táv. Ez azért jó, mert nem kell 7 órára pakolni.

Reggel felkaptuk Márkot is, aki arra lakik, mondta, hogy az első 12 kilit lekocogja velünk, kb. erre is készült: se kaja., se kulacs. De hát tudjuk, hogy ez nem így működik, végül teljesítette velünk az első kört. Gratula neki, nincs hozzászokva az ekkora távokhoz, és nem is volt felkészülve erre.

Előző este úgy ment a paráztatás a neten h “ítéletidő”, meg sár, meg eső, vihar, anyám kínja. Nekem meg először szép lassan csak az életkedvem ment el, majd ráborítottam ezt az érzése Endrúra is, hogy jaj ez nem is futás lesz hanem dagonya, és h f.om akar túlélő túrázni és futni szeretnék.

Aztán persze meguntam a hisztit és úgy voltam vele h 63 kili nem a világ, bepakoltam 2 esőkabátot, 2 futócipőt, zoknit, még elpattintható kézmelegítőt is, ha átfagynánk.

Reggel egész jó idő volt, én a Compresssport nacimat veszem ugye minden hosszú futásra és versenyre, hozzá egy rövidujjú. Reggel 6ra jött értem Endrú és fél8 körül már Hármasban a rajtban készültünk.

Ami a frissítést illeti pakoltam zseléket is, de főként normális kajákban gondolkodtam, azaz műzliszeletek, 1 fehérjeszelet féltávnál, híg iso, gyümölcspüré és egy kis kóla. Persze sótabit ilyenkor mindig tolok, és egyre kezdett kirajzolódni az is, hogy itt mi se megfagyni, se megázni nem fogunk.

Kicsivel 8 előtt el is rajtoltunk hárman, nekem az útvonal rá is volt mentve a csodálaton Suunto Spartan Ultra órámra, egyben ezt is tesztelni akartam az UTH előtt, mennyire bírja, mennyire pontos, mennyit bír az akksi, stb, viszont elfelejtettem beállítani pár dolgot, így a teszt csak félig sikerült, de hétvégén korrigálok.

18425692_10154676000777689_561562213_n.jpg

Az első kör kicsit olyan volt, mint mondjuk egy hosszú panoráma kör, nem sok árnyék volt, aminek én mondjuk örültem, mert az a mániám, hogy ha már utalok napozni, akkor sportolás közben barnuljak le. Szépen egyenletesen mentünk, így 6os kilométereket hoztunk végig. Számomra kicsit kevés volt a szint, ugyanakkor gyönyörű volt a látvány, a pálya egyáltalán nem technikás, sár csak pár helyen volt, ott viszont mindhármunknak sikerült úgy esni, hogy pont az egész seggünk saras legyen. :D

Mire visszaértünk a kocsihoz, még saját magam is meglepődtem, mennyi erőm maradt, hogy tényleg olyan szép beszélgetős tempót hoztunk, amit még nagyon sokáig fent lehet tartani, mondjuk elkezdett rendesen sütni a nap és egész meleg lett, de örültem, jól viseltem. A kocsiba elbúcsúztunk Márktól, én ittam kólát, újratöltöttünk kaját, piát és már mentünk is.

18450122_10154676000687689_1534111859_n.jpg

Átkeltünk a határon majd egy kis aszfalt következett, ami nekem jó volt, én nagyon szeretem a terep – aszfalt váltakozást egy versenyen, mert amikor az egyikbe elfáradok, üdítően hat rám a másik. Ezért imádom a Hoka ATR cipőit, és hétköznap is úgy jön ki, hogy mind2 talajon megyek egy futás alkalmával.

Majd egy balos és megkezdtük a mászást a zöld jelölésen, itt voltunk 30 fölött, ami azt jelenti, hogy már a felénél, de még kurvasok van hátra. Ekkor szokott nekem egy kicsit mentálisan sok lenni, amikor pont a közepén vagyok egy hosszú futásnak, ekkor szoktam óvatos lenni, ekkor nem merem annyira élvezni. Itt azért mégsem volt semmi fal, vagy holtpont, ettünk ittunk, belesétáltunk az emelkedőbe, én kifejezetten jól voltam, így amint csökkent az emelkedő meredeksége futásra váltottam, kicsit előre mentem. Itt volt egy checkpont, a Határsáv tanösvény, ahol nem volt térerő, így nem tudtunk ríltájmban csekkolni, hanem gyalogoltunk mire be tudtuk olvasni a QR kódot. Nekem ehhez kevesebb türelmem volt, mondtam Endrúnak, hogy vagy megállok csekkolni, vagy futok és a lábam elé nézek, két dolgot nem tudok egyszerre, nem vagyok az a tipikus nő.

Ezután a Nagyromhányi-kilátó fele vettük az irányt, amikor kérdetem, hogy mennyi azt hallottam, hogy 2 és fél KM, de utólag kiderült, hogy Endrú 7 és felet mondott, hálistennek ebben a szakaszban nagyon jól éreztem magam és kezdtem élvezni a terepfutást, úgyhogy nem zuhantam meg, sőt, úgy csináltam, mintha nem is hallottam volna félre a távot.

A kilátóig én nagyon jól éreztem magam, egyben voltam és egészen jó tempót is mentem, de minden vidámságom odaveszett amikor kiderült, hogy a kód a kilátó tetején van jó magasan, Endrú meg lemaradt és engem küldött fel lefényképezni a kódot. Elindultam felfele majd visszafordultam a felénél mert féltem és talán a fáradtság meg a meleg miatt is elkezdtem stresszelni. De nem akartam vitát, meg szar arc lenni ezért nekifutottam mégegyszer. Eltörött a mécses és én két kézzel kapaszkodva, bőgve, folyó takonnyal ( mert ahhoz h megtöröljem az orromat el kellett volna engedni korlátot) felmentem és leolvastam.

Amint leértem rendeztem soraimat és már mentünk is tovább, hiszen itt hagytuk el a maratoni távot. Még mindig nem éreztem megterhelőnek a futást azonban a meleg miatt sokkal többet és gyakrabban ittam mint terveztem, úgyhogy megbeszéltük, hogy a következő lehetőségnél újra kell tölteni a zsákunkat, ami könnyű feladatnak tűnt, mert számos kút akadt az utunkba a futás során – hittük mi. Azonban a valóság az volt, hogy ezekről a kutakról le volt szedve a nyomó, így használhatatlanok voltak. Aztán találtunk egy boltot, ami zárva volt, úgyhogy a végén egy kertből kértünk vizet, ami életmentő volt.

Itt falvakon át futottunk, sima sík aszfalton. Én megnyomtam, mert a sok hullámos szakasz után olyan könnyűnek tűnt az egyenletes talaj, de Endrúnak nem a kedvence ez, így hát az utolsó csekkoláskor Karancslapujtőn megbeszéltük, hogy én haladok szépen a tempómban, ő meg egy kicsit rendezi a sorait. Kérdeztem h mi a baja, mije fáj, de nem akart erről beszélni én meg nem faggattam.

Innen elég izgi volt, még egy szelfit is lőttem, hogy ha valami baj lenne, tudjátok honnan tűntem el :D (meg mert egy idióta vagyok :D )

Kicsit megnyomtam, mert innen 10 kili van és még matematikailag elérhetőnek tűnt a 7 órán belüli idő, de nem számoltam azzal, hogy lesznek még olyan iciri-piciri ösvények, ahol kézzel-lábbal kell a bokrok közt hadonászom hogy átjussak, ahol futásról szó sem lehetett, lépni is csak óvatosan tudtam. De nem baj, izgi, és külön izgalmas volt, hogy az órám szerint mentem. Annyira jó érzés, hogy már az olyan bénák, mint én is simán elmehetnek terepfutni, mert olyan jó navigációs rendszerek vannak, hogy egy kis odafigyeléssel lehetetlen eltévedni.

Már láttam a végét a szemem előtt lelkileg és kezdtem egy egész képet kapni a körről. Kezdett visszajönni az az önbizalmam, ami az utóbbi hetekben és hónapokban sehol nem volt. Élveztem, hogy végig a saját tempómban mentem, hogy semmim nem fáj, hogy nincs kivel versenyeznem, hogy csak magamnak futok.

A végére,ahogy kellett kifárasztottam magam, ugyanis az utolsó 10 kiliben főként emelkedők voltak.

Cél, időeredmény: bruttó 7:01:57, szóval nem hatossal kezdődik, nembaj. A nettó idő viszont elég jó, ha a sok leolvasással baszakodást meg kocsiban szöszmötölést nem számoljuk, 6-os átlagra jött ki mindkét kör.

A szervezők a célban vártak minket, és kb 10 perccel mögöttem jött Endrú is, akinek semmi baja nem volt.

Hogy kinek ajánlanám ezt a kört?

  • Mindenkinek, aki az első terepultráját egy kevésbé szintes és technikás terepen képzeli el
  • Mindenkinek, aki szeretné a versenyek nyomását levenni a válláról
  • Azoknak, akik hosszú idő után szeretnének visszatérni a hosszú futások felé
  • Azoknak, akik szeretnének kicsit több önbizalmat

A másik nagy felismerésem pedig az volt, hogy a hozzám legjobban passzoló cipő a Hoka Stinson. Ez az, ami pont olyan, mintha rám öntötték volna. Úgy ahogy Muhari Gábor írt a Mafate Speed 2-ről, úgy találtam rá én is erre.

18470936_10154676000827689_267244196_n.jpg

Ez a felismerés azért fontos, mert egy Ultrán 15-20 órán keresztül kell viselni a cipőt, fontos, hogy tökéletes legyen. Ezért mindenkinek azt tanácsolom, hogy próba alapján döntsön, nem hiszek abban, hogy a nagyokos hozzáértők jobban tudják, mi a jó nektek. Én egy cipőt vettem úgy, hogy egy futóboltban valami nagyon hozzáértő eladó megmondta, hogy pronálok meg szupinálok vagy mi és ez kell nekem. Na az az a cipő, amit máig nem vettem fel, mert nem szeretem. 

Szóval összességében kicsit visszajött az önbizalmam, örülök, hogy távol tartottam magam a tömegtől és nem a bércet választottam, mert szerettem volna a futás öröméért futni és nem versengeni. Ugyanakkor ismét visszatért bennem az a rég elfelejtett érzés, hogy igenis, nekem való az ultra, mert – bár az utóbbi időben nem futottam hosszukat – az állóképességem jó.

Az UTH majdnem 2x ennyi lesz, sőt, sokkal több szint. Itt azt gyakoroltam, hogy saját tempóban menjek, ott nyilván ugyanez lesz, csak lassabban okosabban és nem fogom megnyomni, folyamatosan tartalékolni kell.

Ugyanakkor tudom, hogy egy ilyen hosszú edzést nem szabad összehasonlítani egy UTH meg csak féltávjával sem, mert abban sokkal, de sokkal több szint van és mint tudjuk 100 kili nem ugyanolyan mint 2x 50. Nem azt mondom, hogy be fogom fejezni az UTH-t hanem azt, hogy el merek indulni rajta.

Annyi önbizalmam van már, hogy oda merjek állni a rajtvonalhoz, a többit meg senki nem tudhatja, hiszen ez egy ultra trail. Egy olyan igazi ultra trail! Annyira várom már! :)

Strava link ITT

Utórezgésenk: enyhe izomláz és aluszékonyság. Ráérek majd Júni 4- után szarul lenni :)

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://runbabyrun.blog.hu/api/trackback/id/tr5612498239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sopánka76 2017.05.12. 10:40:01

Egészségetekre!
Végülis mitől borultál annyira ki a kilátónál?
Biztos én vagyok nagyon flegma, de nekem minden futás öröm, ha rosszul bírom, akkor kicsit kisebb, de még akkor is a pozitív oldalon.
S mit csináltok a QR kódokkal?

Sopánka76 2017.05.12. 10:42:30

@DSL: ja! :D az volt nekem is. ma már lecsökkent elfogadható szintre.