Nem a futásnak élek, a jó életért futok.

Vincze Zsófi futóblogja nem csak futóknak

(Majdnem) mindent a frissítésről \o/

 

untitled-3.jpg

Egy szuper írás jött szembe velem nemrég, elég hosszú, Wordben 7 oldal, de minden mondata aranyat ér és közérthető nyelven van, úgyhogy le is fordítottam nektek az egészet. Az eredeti cikk angolul a mysportscience.com oldalán jelent meg, ahol rengeteg időt szoktam egyébként is eltölteni, és ez most egy olyan átfogó cikk, ami véleményem szerint nagyon sok futónak segíthet. Természetesen nem mindenre tér ki, de egy jó alapot ad ebben a káosszal teli világban.

Nem utolsó sorban nem hiedelmeken és véleményeken, hanem tudományos kutatásokon alapul!

 

A futók egyre több figyelmet szentelnek a táplálkozásra, ami jó hír. Soha senki nem kérdőjelezi meg az edzés fontosságát, miközben a frissítés jelentőségét gyakran alábecsülik.

A frissítés kérdése pedig a verseny közeledtével lép egyre inkább a képbe, amikor is megannyi kérdés adódik. Ebben a cikksorozatban ismertetem, hogyan lehet a maratonra a legmegfelelőbben felkészülni, illetve frissíteni. Természetesen nem csak a maratoni távra érvényes, kisebb változtatásokkal ezt bármilyen más versenybe át lehet ültetni, sőt, minél hosszabb egy táv, annál nagyobb a frissítés jelentősége. Szó lesz a maraton előtti hetekről, a verseny előtti vacsoráról, az azt követő reggeliről, hidratációról, amit a tudomány mai állása mond.

A három leggyakoribb hiba egy futóversenyen

the_most_3_common_mistakes.PNG

  1. Nincs terved

„Iszom, ha szomjas vagyok, meg majd elveszek valamit a frissítőpontról.” Ez egy kockázatos vállalkozás. Talán sikerül. De ha azt veszed, hogy annyit készültél, edzettél a versenyre, akkor biztosan jó, ha pont ezt a részét nem tervezed meg? Ez egy kockázatos vállalás és biztos nem örülnél neki, ha ezen csúszna el a dolog

  1. Minden áron ragaszkodsz a tervhez

Vannak, akik nagyon mereven állnak a tervükhöz, de adódhatnak olyan körülmények, amikor módisítanunk kell. Például, ha melegebb az idő a vártnál, több folyadékra lehet szükséged, vagy ha a gyomrod feszül, lehet, egy időre csökkentened kell eredetileg tervezett bevitelt.

  1. Kísérletezés

A versenyt megelőző napokban, vagy a rajt területi expón sok új és fancy dologgal találkozhatsz, amit akár rögtön élesben tesztelhetsz a versenyen. Ne tedd! Inkább ragaszkodj azokhoz a termékekhez, amiket már teszteltél és beváltak.

(…)

Milyen problémák merülhetnek fel egy versenyen?

A silány frissítés hipoglikémiához (alacsony vércukorszint) vezethet, ahol át kell váltanod gyaloglásba, úgy érzed, kifogytál, elfáradtál, a lábaid nem visznek tovább. De még akkor is, ha ezzel a nagyon alacsony frissítéssel nem süllyed le a vércukorszinted, az izmokhoz nem jut optimális az ellátmány, ami minden esetben negatív hatással van a teljesítményre.

Különösen meleg körülmények között felléphet dehidratáció, aminek gyengeség, fejfájás, szédülés lehet az eredménye.

A harmadik ilyen nagy probléma kör pedig a gyomor-bél problémák, amikor hányingerrel, hasmenéssel, puffadással és mindenféle hasonló diszkomfortérzettel jár.

 what_can_go_wrong.jpg

 

Hogyan tudjuk ezeket a problémákat elkerülni a versenyen?

  1. Biztosítanunk kell a megfelelő üzemanyagot a testünk számára, a következő módokon:
  • Elég szénhidrát az izmokban
  • Elegendő ch a májban, valamint
  • Megfelelő szénhidrátpótlás futás közben
  1. Megfelelő hidratálás, ami nem csak a dehidratáció elkerülését, hanem a túlhidratálásét is jelenti. (ez a ritkább eset).
  2. Gyomorproblémák minimalizálása: Vannak futók, akiknek nem szokott gyomorproblémájuk lenni, ők a szerencsések. A futók többségének azonban bizonyos esetekben az enyhe gyomorpanasztól egészen az extrém esetekig is lehetnek panaszaik, ami akár a verseny feladásához is vezethet. Nekik már a verseny előtti időszakban is oda kell figyelniük az étkezésre.
  3. Kiegészítők: nagyon kevés táplálékkiegészítőt találtak tudományosan megalapozottnak, ami egy maraton körüli távban fokozza a teljesítményt (annak ellenére, amiket olvashattál és amiket a nagy cégek állítanak!). Egy ilyen közülük a koffein, amiről később szó lesz.

 

A szénhidrát, mint üzemanyag

A szénhidrátraktárak

A test két fő üzemanyaga a szánhidrát és a zsír. A zsírokat elsősorban a kevésbé intenzív mozgásnál használja, míg a szénhidrátokat a közepes, illetve magas intenzitásúaknál. Még a legsoványabb atlétának is vannak zsírtartalékjai, amiket hasznosítani tudnak, amivel számos maratont lefuthatnának.

Alapjáraton 500-800 gramm CH-t tárolunk az izmainkban és kb. 80-at a májban glikogén formájában. Ezek a raktárak azonban relatív alacsonyak és csak a töredékét tudják tárolni a zsírraktárakhoz képest. 

Kerüld el a Falat

A legtöbb futó már ismeri ezt az érzést. Maratonon tipikusan 20-32 kilométernél jön elő a jelenség, amiről legendák keringenek. Azonban megfelelő frissítéssel ezt az érzést késleltethetjük, vagy akár el teljesen el is kerülhetjük.

Izzadás, hőszabályozás és dehidratáció

Az izzadás is egy fontos folyamat, ugyanis a testünk ezáltal hűti magát. Enélkül a mechanizmus nélkül gyorsan túlhevülnénk. Jelentős vízveszteség esetén a testben a következő folyamatok zajlanak: nő a kardiovaszkuláris stressz (ennek egyik jele a pulzus emelkedése), csökken a testhő szabályozás képessége és nő az esély gyomor-bél probléma előfordulására. Ezért tehát törekednünk kell rá, hogy ne legyen nagy a vízveszteségünk. Kisebb vízveszteség rendben van, sőt, némely esetekben előnyös is lehet.

Összefoglalva tehát a verseny előtt és közben a következőket kell biztosítanunk a testünk számára:

Megfelelő üzemanyag az izmok és a máj glikogénraktáraiba, valamint megdelelő hidratáció.

Mit együnk a verseny előtti nap?

Egy hosszabb verseny előtti nap (napokban) a glikogénraktárak feltöltése miatt fontos, hogy szénhidrátokban gazdag ételeket fogyasszunk. Emellett természetesen az is fontos, hogy ezzel szinkronban az edzésterhelés mértékét csökkentsük, ezzel többek között a raktárak lemerülését megakadályozva.

Egy picit több szénhidrát a megszokottnál a fehérjék és a zsír terhére biztosítja a raktárak feltöltését anélkül, hogy ez súlygyarapodáshoz vezetne. Gyakran ezt a feltöltést félreértelmezik, és mértéktelen, de legalábbis túlzott bevitelre törekszenek, azonban ez nem szükségszerű, nem cél. A jó szénhidrátforrások rizs, krumpli, gyökérzöldségek, tészta, alternatív köretek (köles, zab, bulgur, ..)  illetve kenyérfélék lehetnek.

Mit reggelizzünk a verseny előtt?

Amikor reggel felébredünk, a májban alacsony szintű a glikogén, mert az éjszaka során egy részét felhasználta. Mivel ugye a máj szénhidrátot biztosít a vércukor szintentartásához a verseny során, nélkülözhetetlen, hogy folyamatosan pótoljuk, visszatöltsük a szénhidrát raktárat. Ezért fontos az éjszakát követő első étkezés, a reggeli. Ez jó esetben 100-200 grammnyi szénhidrátot kellene, hogy tartalmazzon 3-4 órával a rajt előtt.

Sokakkal előfordul, hogy a verseny napján nagyon nehezen tudnak enni, ezt kiküszöbölve a szénhidrátot folyékony formában is magukhoz vehetik.

Azoknál, akiknél gyakoriak a gyomorproblémák kerüljék a magas rost tartalmú ételeket, ugyanígy a magas zsír, illetve fehérje tartalmúakat. Sokaknak a tejtermék fogyasztása is gondokat okozhat, ezért ezzel is óvatosan kell bánni.

nutrition_for_a_marathon.PNG

Megfelelő szénhidrátforrások a reggelihez:

  • Finomított gabonák
  • Fehér rizs
  • Kukorica, illetve rizs alapú gabonapelyhek
  • Fehér kenyér, zsemle (mag nélküliek)
  • Palacsinta (itt az eredeti cikk szerinem az amerikai típusú palacsintára gondol)
  • Főtt zöldségek (gyökérzöldségek elősorban)
  • Főtt krumpli
  • banán (a cikk éret banánt említ, abban magasabb a cukortartalom)
  • főtt gyümölcs, almaszósz
  • puffasztott rizs
  • méz
  • szirupok

 Láthatjátok, hogy egy ilyen futás előtt teljesen már reggeliket részesítünk előnyben, mint egyébként. Míg a hétköznapokon teljes értékű, magas rost, fehérjetartamú reggelik előnyösek, itt majdnemhogy az ellenkezője ajánlott.

A rajt előtti órákban való táplálkozás

15-30 perccel a rajt előtt még belefér egy gyors töltekezés, erre a gél tökéletes választás, de természetesen más alternatívákkal is élhetünk. A cél 20-30 gramm, ami egyébként pont egy gélben található mennyiség (200-300 kcal) szénhidrátból, 90-180 ml vízzel.

Az étel és a folyadék is percekig a gyomorban maradnak, ugyanis a felszívódás is egy kis időbe telik még a leggyorsabban felszívódó szénhidrátok esetében is. A legtöbb szénhidrát, amit elfogyasztassz 10-15 perccel a rajt előtt a verseny elején hasznosulni fog. Tehát minden, amit röviddel a rajt előtt eszel, hozzátartozik a frissítéshez, ezt is fontos gyakorolni már az edzéseken is.

Frissítés a verseny alatt

A 2 óránál hosszabb menet idejű versenyek tervezést igényelnek. Fontos tanulmányozni, hogy az adott verseny útvonalán mikor, hol, milyen ételeket és italokat találhatunk, illetve mik azok, amiket magunkkal kell vinnünk. Hosszabb versenyen több szénhidrátot kell fogyasztanunk, mint a rövidebbek során. Két óra körüli versenyeken a futók 60 g ch körüli mennyiségekkel tölthetnek óránként. Ezt viszont sosem a versenyen próbált ki először! Ahogy azt már sokszor hangsúlyoztam, a jelenlegi frissítési mennyiségedtől a 60 g per óráig a gyomor edzésén át vezet az út! A gyomor meglepően gyorsan tud adaptálódnia feladathoz, de trenírozni kell rá! De mégis mit vegyünk magunkhoz ilyenkor – merül fel kérdésként. 60 grammnyi szénhidrát különböző kombinációi lehet a következőknek: izotóniás ital, zselé, víz, szeletek, és hagyományos ételek. Az utóbbi időben az elit maratonfutók már 90 grammnyi szénhidrátot is magukhoz vesznek óránként. Felmérések már 120 g / órával is készültek, ami hatásosnak bizonyult, de ezt most érdekességként írom csak le. Természetesen ezekhez is megfelelő felkészülés szükséges.

(A frissítési tervben a fehérjékről ebben a cikkbenm nem esik szó. Jó, ha tudod, hogy 3-4 óra intenzív futás esetében, illetve amikor ultrázol, szükséges némi fehérjekiegészítés is.)

Mik azok a sportitalok és mikor fogyasszuk őket?

A sportitalok (általában az izotóniás italok) tipikusan 6-7%-os szénhidrát tartalmúak. Ez azt jelenti, hogy literenként 60-70 g ch található bennük, azaz kulacsonként kb 35 gramm. Ezekben az italokban általában só (és más elektrolitok) is találhatók, ami a folyadék felszívódásához hasznosak.

Mik a szénhidrátos italok és mi a szerepük?

Vannak olyan italok, illetve bekeverhető italporok, amiknek magasabb a szénhidráttartalma, mint az izotóniás italoknak. Itt egyszerre kapod meg a megfelelő szénhidrátmennyiséget és pótlod az elvesztett folyadékmennyiséget. Már olyan termékek is akadnak a piacon, ahol 90 gramm CH is lehet egy kulacsnyiban. 

Mire jók a gélek?

A gélek kis adagonként relatív magas energiatartalommal rendelkeznek, folyékonyak (lehetnek sűrűbbek, illetve hígabbak). Legtöbbször darabonként 25 g szénhidrátot tartalmaznak különböző ízesítésekben. Vannak koffeinesek, illetve koffeinmentesek (érdemes mindig elolvasni a címkét). Hogy hány gélre van szükséged az adott verseny során azt a tempó, a verseny időtartalma (hossza) és az határozza meg, milyen más szénhidrátforrásokat veszel magadhoz közben.

Mik ezek a gumicukrok futóknak?

A zselé és a szelet között is van élet, ezek az angolul „chew”-nak nevezett szilárdabb zselék/gumicukrok, amik kisebb adagokba vannak porciózva, amik 6-10 gramm szénhidrátot tartalmaznak, azaz 3 adag fedez egy gélt körülbelül. Ezekhez természetesen érdemes és kell folyadékot fogyasztani.

ch_sources.PNG

Szénhidrátfogyasztás szilárd ételekből

Egy szilárd étel általánosságban több szénhidrátot tartalmaz, ezért hatékony, amikor magunkkal kell vinnünk. Az energiaszeletekben 25-60 gramm szénhidrát lehet, ezeknek különböző mennyiségű lehet a zsír és fehérjetartalma, ezért fontos, hogy alaposan megvizsgáljuk a címkét vásárlás előtt. Fontos tudni ugyanis, hogy a zsír, rost, illetve fehérje fogyasztás lassítja a felszívódást, illetve az emésztési folyamatokat, amik futás közben gyomorproblémákhoz vezethetnek! Természetesebb forrásokat is használhatunk, mint például banán, füge, gyümölcsök, fehér kenyérből apró porciók pl. lekvárral, főtt krumpli, rizs, …

A szilárd étel jól jön, amikor a gyomrot üresnek érezzük, például egy hosszú verseny későbbi szakaszaiban. Hátrányuk viszont, hogy versenyzés közben nagyon nehéz rágni. A szeletek pedig olyan magas szénhidráttartalommal rendelkezhetnek, emiatt kisebb adagokban érdemes elfogyasztani ezeket. Emiatt sokaknak a gélek praktikusabb megoldásnak tűnnek.

A koffein és a teljesítmény

Sok futó használ koffeines kiegészítőket a verseny előtt és közben, azonban azt le kell szögezni, hogy egyénenként különbözhet a tolerancia és érzékelés. A tanulmányok azt igazolják, hogy relatív alacsony koffeinmennyiség kell az optimális eredményekhez (3 mg / ttk, tehát 200 mg egy 70 kilogrammos embernek.)

A koffeinbevitel időzítése

Mivel a felszívódásnak 60-90 percre van szüksége, az időzítés fontos szerepet játszik. Azonban megfigyelték, hogy a verseny végén való koffeinbevitel is eredményes. Hogy kinek mi működik, az nagyon egyedi. Számos formája van a bevitelnek a kávé mellett, például kóla, gélek, energiaitalok formájában. A koffeinbevitelnek alkalmazkodnia kell az ember normál koffeinbeviteliszokásaihoz is. Ha tehát reggelente kávézol, akkor ne a versenyen akarj lemondani róla. Általánosságban viszont a napi 400 mg koffeinbevitelt nem ajánlatos túllépni.

Koffeinforrások

 

Koffein tartalmú zselék                25-50 mg zselénként

Kóla                                                  40-50 mg / doboz (330 ml)

Energiaitalok                                  50-100 mg / doboz (250 ml)

Eszpresszó                                      80-100 mg per csésze

 

Dehidratáció

Egy nagyon jelentős oka a kifáradásnak / gyengeségnek a versenyen a dehidratáció. Ugye arról volt szó, hogy a testhőmérséklet szinten tartása, illetve a felhevülés elkerülése miatt izzadunk. Minél gyorsabban futunk, annál nagyobb hő keletkezik, amihez többet kell izzadnunk a megfelelő hűtés miatt. Melegebb körülmények közt ennek fokozódik a jelentősége. Ha túl sok vizet vesztünk az izzadás által és dehidratálódunk, akkor nehezebb tartani az ideális hőmérsékletünket. Már a testsúlyunk 2%-nak elvesztése is ront a teljesítményünkön (az eredeti cikk szerint 3, de már 2 %-nál is kimutatták).

Hidratációs terv a versenyre

Fontos, hogy a verseny végig törekedj arra, hogy hidratált maradj. A terv két részre osztható, az egyik a verseny előtti, a másik a verseny alatti hidratálás.

Verseny előtt

A verseny előtti körülbelül 2 órában fogyassz el fél liternek megfelelő folyadékot. A többlet vizelet formájában távozik. Figyeld meg, hogy a vizeleted elég halvány-e, ha erősebb a színe, vagy sötét, akkor valószínűleg alul hidratált vagy. (Egyes vitaminok sárgára, akár zöldes sárgára tudják színezni a pisit, emiatt nem kell aggódni)

A verseny közben

A cél tehát az, hogy ne veszítsünk a testünk 3%-nál több folyadékot. Egy lassabb futónál működhet a szomjúság alapján ivás, de egy gyorsabb futó jobb, ha konkrét tervvel indul. Különböző mértékben izzadunk, fontos, hogy az edzések során ezeket is megfigyeljük és ehhez mérten tervezzünk.

(A cikk nem nagyon beszél az elektrolitvesztésről, de hasonló ez az eset is, van aki sósabbat izzad, van, aki kevésbé, ezeket fontos megfigyelni és a sóbevitelt is kalkulálni)

Érdemes az időjárást is figyelembe venni a terv megalkotásánál.

18891693_1841715896078047_5855790719818766323_o.jpg

én frissítés közben ( UTH 2017)

Használd ki a verseny első szakaszát!

A verseny elején még nagyon jól működik a gyomor-bél traktus, érdemes ezt kihasználni. Egy hosszabb verseny későbbi szakaszában előfordulhat (de nem kel, hogy így legyen), hogy szomjas vagy, de a bélben nem szívódnak olyan gyorsan fel az elfogyasztott dolgok. Ne igyál szélsőségesen (pl. hosszú időn át nem, majd egyszerre nagy adagban) és használd a józan eszed.

(Bár egyesek az utóbbi időben vízmérgezéssel ilyesztegetnek Facebookon, ez nagyon ritka eset és bár a túlhidratálás is lehet probléma, ehhez nagyon súlyos hibákat kell véteni)

Ne felejtsd, a jó hidratálás a versenyt megelőzően kezdődik, és folytatódik végig a futásod során.

Az emésztőrendszer edzése

Az előzőekben is elhangzott és én is sokszor hangsúlyozom, hogy a gyomrot, beleket kondicionálni kell arra, hogy mozgás közben emésszen, ez nem megy egyről a kettőre, ahogy a maratont sem egyik napról a másikra futod, hanem hónapokat készülsz rá. Ideális esetben 6-10 héttel a verseny előtt érdemes elkezdeni a frissítést gyakorolni, az ideális frissítőt kitapasztalni.

Az edzéseid általában könnyű és nehezebb szakaszokra oszthatóak, ez hasonló a frissítésnél is: A könnyű napjaidon, ahol az edzések minősége nem olyan jelentős (ezeket inkább alacsony intenzitásúnak nevezném, nem a minőség alacsony), ott elsősorban a zsírokat szeretnéd hasznosítani, ott kevés vagy semennyi szénhidrátot sem fogyasztasz („training low”). A keményebb napokon, ahol fontos a teljesítmény, ott jó ötlet lehet hasonlóképp frissíteni, mint a versenyen.

 

Pár tipp a végére:

  • a verseny napján ne kísérletezz új dolgokkal
  • ugyanazokat a termékeket használd a verseny megelőző 6 hétben
  • ne félj hallgatni a "belekre", ha például érzed, hogy nem úgy szívódik fel a bevitt táplálék, nem ürül a gyomrod megfelelő mértékben, akkor csökkentsd az intenzitást. Ez persze akkor nehéznek tűnik, de megéri lassítani, hogy a későbbiekben folytatni tudd a futást
  • Fontos a hidratáció a verseny közben, de már az is. hogy a rajtba hidratáltan érkezz
  • Tervezd meg a verseny előtti reggelidet, ellenőrizd, hogy rendelkezésedre állnak-e a hozzávalók, hogy ne érjen meglepetés és ne ott kelljen hirtelen döntéseket hoznod. Ez fokozottan javasolt, ha pl. külföldi versenyre mész. Érdeklődj, mit adnak reggelire.

 

További olvasnivalók:

Baker LB, Jeukendrup AE. Optimal composition of fluid-replacement beverages. Compr Physiol. 4(2):575-620, 2014.

Burke LM, Hawley JA, Wong SH, Jeukendrup AE. Carbohydrates for training and competition. J Sports Sci. 29 Suppl 1:S17-27, 2011.

Jeukendrup AE and Gleeson M. Sports nutrition 2nd edition Human Kinetics Champaign IL. 2010 (ISBN-13: 978-0736079624, ISBN-10: 0736079629)

Jeukendrup AE. Nutrition for endurance sports: marathon, triathlon, and road cycling. J Sports Sci. 29 Suppl 1:S91-9, 2011.

Jeukendrup A. A step towards personalized sports nutrition: carbohydrate intake during exercise. Sports Med. 44 Suppl 1:S25-33, 2014.

de Oliveira EP, Burini RC, Jeukendrup A. Gastrointestinal complaints during exercise: prevalence, etiology, and nutritional recommendations. Sports Med. 44 Suppl 1:S79-85, 2014

 

Forrás: Mysportscience.com

 

Hello Badacsony Trail - ha nem megyek végig, el sem hiszem

Kezdjük ott, hogy mindig is kíváncsi voltam, milyen ezen a környéken versenyezni, de csak őszi versenyről tudtam, ott meg általában be vagyok táblázva és ezért nem mindig jön össze a leutazás. Aztán megláttam a Hello Badacsony Trail kiírást és mivel egész nyáron itt kolbászolok, úgy voltam vele, hogy a hosszú távval tudom a legjobban kimaxolni az élmény. Arról pedig álmodni sem mertem volna, hogy meghívást kapok erre a versenyre! Elképzelhető egyébként, hogy magamtól végül megfutamodtam volna, de így nem volt visszaút.

Picit a pályáról: a verseny hat jelentősebb hegyen keresztül halad: Csobánc-hegy, Kopasz-hegy, Tóti-hegy, Gulács-hegy, és a végére a két legmagasabb, a Badacsony-hegy, majd Szent György-hegy. Ezt leírni is sok, és külön-külön megfutni őket is kihívás. Sokat edzek a Badacsony-hegyen, ott is el tudok fáradni rendesen. A leghosszabb edzés egyébként az volt, amikor az utolsó hármat kötöttem össze egy hétvégi hosszúra, de még akkor sem mentem fel a Gulács tetejére, mert azt soknak ítéltem meg.

53 kilométer, 1880 méter szint, és mivel az összekötő utak nem túl szintesek, el lehet képzelni, milyen meredek részeken át haladtunk. Egy szó, mint száz szuper kihívásnak ígérkezett, amit nagyon komolyan kellett vennem.

Közben Petrát is rábeszéltem a versenyre, aki már nagyon szerette volna magát kipróbálni élete első terepultráján és hát nem bánta meg az első helyezéssel és az élményekkel.

214885257_947835395782066_8350826240951789924_n.jpg

Na de kezdjük ott, hogy az UTT után egy hetem volt regenerálódni, ami úgy sikerült, ahogy megterveztem, kivéve a verseny előtti éjszaka, mert egy nem túl intelligens társaság a szomszéd ZimmerFreiben úgy gondolta, hogy akkor ők most ezen a rendkívül békés, csendes helyen ordenáré bulit csapnak és pocsolya részegen fognak tombolni és artikulátlanul üvölteni három éjszakán keresztül. Lényeg, hogy nem sokat aludtunk és másnap reggel sem voltam túl jókedvű, de szerencsére a verseny rajtjában mindent magam mögött tudtam hagyni.

A rajt a Gyulakeszi BAK vendéglőben volt, ahol még sosem voltam, de tuti visszamegyünk oda egy jót enni. Nem sokat melegítettem, de egy kiskocogástól rögtön elkezdtem izzadni és elkezdtem magam vizezni. Lélekben viszont annál jobban felkészültem. Megannyi szuper zselét vittem magammal, két kulacs folyadékot, ezen nem spóroltam, tudtam, hogy rengeteg vízre lesz szükségem, és két pont között fél liter semmire nem lesz elég.

Nincs bennem izgalom, csak várakozás. Érdekes ez, mióta edzősködöm, sokkal higgadtabb és magabiztosabb vagyok, nyilván ez a tapasztalat és a tanultak miatt is van. De talán azért is, mert kötelességnek érzem, hogy jó példát mutassak a versenyeken is, akkor is, ha mint futó vagyok jelen. Rajt, szépen megindultunk, zümmög a drón, én a pulzusomra figyeltem, volt egy érték, amit nem engedtem magamnak átlépni, annak érdekében, hogy később ne fogyjak el és ha marad még kakaó, a végén esetleg ki tudjam futni magam.

214771558_947899642442308_8594977464610512918_n.jpg

Elsőnek a Csobáncra mentünk fel, én – Tanulva a Tapolca Trailből – nagyon visszafogottan mentem, szinte minden emelkedőt meggyalogoltam, hiszen hol van még a vége. A tetején Endrú várt minket, így a jó fotók borítékolhatóak voltak. A lejtőn sokan előztek meg, mert extra óvatos voltam, ugyanis a szárazság miatt nagyon porzott a meredek single tack, így a bokrokba kapaszkodva valahogy leértem, onnantól viszont lehetett nyomni mint állat, mert kényelmes lejtők következtek. Az első frissítőpont szuper volt, ott fedeztem fel, milyen jól esik a teás ISO, édes volt, mégis úgy itatta magát, hogy fegyelmeznem kellett magamat, ne fogjon el hamar. Ittam egy kis kólát is meg 3 szem sós kekszet és mentem tovább. Ez arra jó volt, hogy tudjam, hogy több sós kekszet, meg semmi szárazat nem eszem, mert nem esik jól ebben a hőségben. Közben azt is éreztem, hogy annak ellenére, hogy folyamatosan szomjas vagyok és gyakran iszom keveset, a gyomrom kezd feszíteni és lötyög benne a folyadék.

Soha nemvolt még gond a gyomrommal versenyen, viszont pontosan tudtam miket kell átvenni. Túl sűrű a gyomorkoncentráció? Nem, de erre most extrán vigyázni kell. A meleg és a melegben való hosszan tartó intenzív futástól előfordulhat ilyen, nem kell ettől beszarni, csak most taktikát kell váltanom. Hogy meddig, azt nem tudom, de kezdjük el. Innentől kezdve – ha már ilyen jól csúszott – iso-val és vízzel frissítettem és kólát ittam a pontokon, sajnos nem tudtam kiszámolni, hogy ez mennyi szénhidrát lehet összesen, de se szilárdat, se zselét nem toltam be, mert nem szeretem sűríteni a gyomrom tartalmát. A sópótlásom megfelelő volt, azon nem kellett volna változatni, mert izzadtam, mint a ló.

Ezzel azt is el kellett fogadnom, hogy lassabban tudok haladni egyrészt a feszülő hasam miatt, másrészt pedig, mert nem fogok tudni annyi energiát bevinni, viszont azt tudtam, hogy előbb utóbb jobban fogom magam érezni. Kérdés, hogy előbb-e vagy utóbb? :D

213794945_947835569115382_3016247387996153695_n.jpg

A harmadik frissítőponton volt egy kis baki, mert nem volt ISO, Mountain Dew volt, ezt higítottam vízzel, no komment, ne próbáljátok ki. Egyébként lecsúszott, csak ízre nem volt egy kulináris élmény. Ez egyébként a Tóti- hegy után volt, ott is és a Gulács- hegy tetején is csak annyit voltam képes kinyögni a pontőröknek, hogy „Ez nagggyon durva!” :D

Akár sokat, akár keveset edzem, valamiért a Gulács hegyen mindig van egy holtpont, ezúttal is így volt. Mondanom sem kell talán, hogy futhatatlan volt mindkét emelkedő és a lejtőkön is kapaszkodtam ahova tudtam, de mivel ismertem a környéket, sokszor elképzeltem már ezt, nem ért váratlanul.

Közben Gébbörrel is találkoztam, mesélte kik, mennyire vannak előttem, én meg mondtam neki, hogy én csak haladok, most nem nyomom annyira, nincs nagy probléma, csak nem tudok enni. A Badacsony hegyre új utakon mentem fel, ezt rendkívül élveztem, és egyébként ahhoz képest, hogy gyerek korom óta itt töltöm a nyarakat, bár csak pár éve futok terepen, de rengeteg új összekötő utat és ismertem meg a verseny által.

Egyszer csak rákanyarodtunk az általam csak vaddisznó körnek hívott piros jelzésre, ahol edzeni szoktam, és ez pont jókor jött, mert már úgy vártam a Laposa Birtok frissítőpontját, mint a messiást. Na hát tényleg megváltás volt, lesték minden kívánságom, ittam kólát, töltöttem isot, kaptam sok jeget és a nyakamba vizet szódásszifonból, szuper jól esett a felfrissülés. A jeget egyébként nem csak a topomba raktam, hanem elrágtam, mert kitűnően hűtötte a gyomromat.

Számomra a verseny egyik leghihetetlenebb része az volt, hogy 33 kilométerrel a lábamban meg fogjuk mászni a Bujdosók Lépcsőjét. De amennyire tartottam tőle, olyan magabiztosan mentem fel rajta, még magam is meglepődtem, hogy minek kellett izgulnom emiatt. Aki nem ismeri ezt a lépcsősort keressen rá, elég kemény. Miután felértünk utolértem egy srácot, akivel egy kicsit együtt futottunk, majd a lejtőn beelőzött, mert hiába edzek itt évek óta, a bazalt kövek minden alkalommal kifognak rajtam, nem merek nem óvatos lenni. Nemsokkal ezután a srác csinált egy jobbos balkanyar helyett, de ezt már csak a legközelebbi ponton tudtam meg, amikor konstatáltam, hogy mogöttem jön.

A hegymagasi frissítőpont előtt 3 kilométerrel már eléggé kikészültem, nagyon durván beütött a meleg, de a gyomrom javulni látszott. A tea ízesítése az isonak gyúgyító hatásúnak bizonyult, legalábbis én a tea ízéről ugye arra asszociáltam, talán a tudatalattim is ezért fogadta be ilyen könnyen. A frissítőasztalnál viszont nem akartam kockáztatni, így szintén kólát ittam jéggel és isot tankoltam fel, majd megint ismerős ösvények következtek. Egy kút például, ahol megmártóztam, majd elkezdett emelkedni az út. Szép kis kanyargós útvonal vitt a hegy közepéhez, ahonnan olyan meredek, köves emelkedőn kellett felmenni, ami szerintem a legjobb terepfutónak is kihívást jelentene, nem hogy nekem, aztán valahogy az egész hegyet végig jártuk, mielőtt hasonlóan meredek lejtőn imádkoztuk le magunkat. Egyszerre élveztem nagyon, meg vártam is a végét.

Amikor lejöttem a Szent György-hegyről, már gondoltam az a 3 kilométer semmi, nem lesz, de mivel délután 14:30 körül lehetett és 9 óra voltam úton, így a tűző napon percek alatt főttem meg, ennek ellenére próbáltam jó tempót menni, de a talaj nem volt egyenletes, vigyáznom kellett, ne most törjem ki a bokám. Gábor, (nem az én Gébböröm), akivel a Vadlánon és a Tapolca Trailen is együtt versenyeztünk biciklivel jött éppen arra, ő már teljesített egy rövidebb távot, picit segített képbe kerülnöm, hogy mi merre, hogyan, aztán egyszer csak eljött a cél, ahol már mindenki várt és szinte el sem hittem, hogy végig csináltam ezt az óriási kihívást.

hello_balaton_dobogo.jpg

Szuper volt leülni, és tulajdonképpen egy laza hányingeren kívül csak a fáradságot éreztem. Rohadt jól esett letusolni és enni egy jó kis organikus húsmentes sült cukkínit rizzsel, sima vízzel, az édes ízt a nap további részében kerültem persze. A dobogóra nehézkesen, de boldogan álltam fel, az abszolút negyedik hely pedig elégedetté tett.

Egyébként 6 óra körül saccoltam magam hasraütés szerűen, ez talán ideális esetben ment volna, de így utólag örülök annak, hogy új tapasztalatokkal lettem gazdagabb és a gyakorlatban, magabiztosan tudtam kezelni azokat a nehézségeket, amiknek eddig csak az elméletét tanulmányoztam.

Amkor az Ultrabalatont lefutottam évekig (talán még ma is), amikor a Balatonnál autózunk, belegondolok, hogy én ezt lefutottam és szinte el sem hiszem. Most ugyanez a helyzet a Badacsony Traillel, amikor kelek-járok a hegyek közt, nehéz elképzelni, hogy egy nap alatt az összeset megmásztam.

Az elmúlt heteim nagyon mozgalmasak voltak versenyzés szempontból, de sikerült megfelelően elosztanom a terhelést, mégis, most visszaveszek és egy darabig nem versenyzem, csak élvezem a nyugalmat.

Külön kiemelném, hogy ez a verseny, illetve a Hello Trails rendezői mennyire profik, például nekem óriási segítség volt, hogy a rajtszámon a szintrajzzal együtt, kilométerrel feltüntették a frissítőpontokat, nagyon sokat nézegettem, jól jött. Aztán az, hogy volt egy csomó jég, illetve a választható kaja, fröccs, minden olyan gördülékenyen ment, hogy most nekem ez nagyon luxi volt, teljesen úgy éreztem a végére, hogy elkényeztetnek.

Én azt várom, hogy jövőre dupla, akár tripla ennyien állnak rajthoz. Hogy én indulnék-e még egyszer a hosszú távon? Erre még aludnom kel párat, de az ezer százalék, hogy a versenyen ott leszek jövőre is!

 

Eredménylista

Strava link 

2021\04\25 DSL 4 komment

Mátrabérc Reloaded / Hosszútávú Hegyifutó Országos Bajnokság 2. hely

Ez a verseny nem a hivatalos Mátrabérc, azt átrakták őszre, sajnos az ITRA pont sem jár érte, amit nagyon sajnálok, de talán egy plusz ok arra, hogy esetleg ősszel is megpróbáljam, ha már nevezve vagyok. Na de kezdjük az elején.

Február végén kitaláltam, hogy ha már elkezdtem normálisan edzeni kellene találni egy célt, és mivel félő, hogy a tavaszi versenyek nem lesznek az eredeti időben megrendezve, de már fülest kaptam, hogy a Mátrabérc (ha nem is az eredeti formájában) igen, ezért úgy döntöttem, lapot húzok és megkezdtem az adminisztráció részét is, azaz leigazoltam a Magyar Futósport Egyesülethez, ahol szívesen fogadtak és segítettek mindenben. Egyébként ez nem egy olyan bonyolult és körülményes dolog, mint ahogy a szóbeszédben el van terjedve, mivel régebben már le voltam igazolva máshova, tudtam, hogy nagyjából mik a teendők és mennyi időt kell rááldozni. Azt hiszem nem kell magyarázni, hogy megérte.

A márciusi hónap nagyon jól telt, jól mentek az edzések, éreztem a fejlődést, mentem egy szuper Szénáskört, kezdett visszajönni az önbizalmam, élveztem azt, hogy van egy olyan célom, ami rajtam múlik és nem pedig elszenvedője vagyok a történéseknek (ahogy 2017 őszétől volt a lombik programokkal).

Ezzel a célommal keltem fel reggelente és indultam futni és ezzel feküdtem le korán, mint a régi szép időkben, amikor olyan céljaim voltak, mint a Balaton körbefutása, vagy az UTH 112.

A dolgok valahol ott kezdtek elromlani, amikor ránéztem a naptáramra és konstatáltam, hogy a verseny napja, körülbelül egybe esik a piros betűs napjaim elejével. Köztudott, hogy endometriózisom van és ilyenkor általában otthon fetrengek forró megymag párnával a hasamon kitudja mennyi fájdalomcsillapítóval, van, hogy dolgozni is képtelen vagyok, csak fekszem az ágyban, és várom, hogy vége legyen a hasgörcsnek. De régebben olyan is volt, hogy mentőt kellett hívni hozzám, mert a görcs kiterjedt a kezemre, illetve nehezen kaptam levegőt, ilyenkor szuri, infúzió, na szóval tök horror az egész. Ezt a pasik szerintem el sem tudják képzelni, de még azok a nők sem, akiknek nem szokott fájni a hasuk ilyenkor, én viszont úgy élem az életem, hogy ezekre a napokra nem szervezek programot, nemhogy futóversenyt. Rettentő sokat dilemmáztam, hogy egyáltalán elinduljak-e, mert mi van, ha késik és még pont le tudok versenyezni, mielőtt megjön. Valamiért mindig mázlim volt a versenyekkel, egyetlen egyszer indultam úgy egy versenyen el, hogy megjött és annak se lett jó vége (nevezetesen az első Ultrabalaton próbálkozásom – ha ezt elolvassátok, tudhatjátok, hogy a félelmem nem volt alaptalan)

Összeszedtem minden tudásomat és sorra vettem, mik azok, amik segítenek, enyhítik a panaszt, elkerülve azt, hogy begyógyszerezve induljak útnak, mert azt semmiképp se szerettem volna (bár vittem magammal természetesen):

- a versenyt megelőző héten duplájára emeltem a magnéziumbevitelem

- különböző gyógyteákat ittam, amik jótékony hatásúak lehetnek          

- bizonyos táplálékkiegészítők szintén jót tesznek

- kerültem a magas hisztamintartalmú ételeket és italokat (mert az ilyenkor nem tesz jót)

Közben megkértek, hogy induljak a Hegyifutó Félmaraton OB-n, hogy legyen női csapatunk és én igent mondtam, mert bár tudtam, hogy ez nem az én távom és azt is sejtettem, hogy nem fogom élvezni (ez nem kifejezés :D ), de legalább beépül és két hét alatt bőven kipihenem, ha utána okosan edzek.

De hogy bonyolódjon a helyzet, a hegyi félmaraton előtt két nappal sikerült megkapnom az első oltásomat, ami miatt mégis kérdéses volt az indulásom, de mivel SEMMI tünetem nem lett az oltástól, rajthoz álltam. Aztán miután elrajtoltunk végig csak azt vártam, hogy vége legyen. Itt nem volt konkrét tervem, nem nagyon készültem rá, és nem is voltam elégedett magammal a végén, mert nem sikerült 2 órán belül futom, bár volt mondjuk benne 700 m szint, de valahogy nagyon rossz hatással volt az önbizalmamra, és próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy nekem az 50 kilis terep fekszik, nem voltam nyugodt.

Érdekes módon a verseny után sem volt nagy izomlázam, fáradt sem voltam különösebben, viszont az azt követő napokban kezdtem elég rosszul érezni magam, egyrészt egy nagyon durva PMS formájában, másrészt gyengeség, levertség, aluszékonyság, és a futások sem mentek annyira jól. Kezdtem azt gondolni, hogy talán ezt az egész Mátrabérc dolgot nem kellene erőltetni. Értem én, hogy ez a cél, de ha nem megy, akkor talán várjak az őszi hivatalos versenyig, ne égessem magam le egy országos bajnokságon, ha egy mód van rá.

Eldöntöttem, hogy nem nagyon kommunikálok erről (csak 1-2 emberrel beszéltem, plusz Gébbör éjjel nappal hallgatta a mérlegeléseimet). Mindent úgy csináltam, mintha indulnék szombaton, de meghagytam magamnak a lehetőséget, hogy akár az utolsó pillanatban úgy döntsek, itthon maradok.

Egyik nap biztos voltam benne, hogy le fogom futni, másik nap úgy keltem, hogy még gondolatban sem tudnék végig menni rajta. Sokszor volt, hogy ebédszünetben le kellett feküdnöm 20-30 percet aludni, mert olyan fáradtnak éreztem magam. Egyik nap szóba került a kollégáim között az oltás hatása és a főnököm mesélte, hogy vele ugyanez volt, oltás után 2-3 napig semmi baja nem volt, majd jött egy lejtmenet, de 10 nap / 2 hét után abbamaradt és újra a topon van. Kiszámoltam, Mátrabércre már ezek szerint jól leszek.

Így hát pénteken előkészültem a pontokra leadott dobozokkal, bepakoltam a zsákomba (ami utoljára 2017-es piros 85-ön volt rajtam) és mondtam Gébbörnek, hogy valószínűleg elindulok, feküdjünk le korán.

Versenyek előtt legtöbbször sikerül aludni, de most nagyon nem ment. Hajnalban 5-kor kellett volna kelnünk, de én már 4kor arra ébredtem, hogy görcsöl a hasam. Tipikus – gondoltam, de ekkor már csak előre néztem, és reménykedtem, hogy reggel 8-ra elmúlik. Szerencsére mire leértünk, már nem fájt semmim, és a hangulatom is sokkal jobb volt, mint az előző napokban.

Ami számomra nagy félelemmel járt az előző napok / hetek esőzése / havazása, mert sárban béna vagyok és lassú. Mázli, hogy előző nap fújt a szél és aznap reggel is – bár nagyon hűvös volt a rajtban- de végig sütött a nap. Ez sokat dobott a hangulatomon. De már az előző napokban megegyeztem magammal, hogy itt nem fogom megdönteni a 6:50-es időmet, sőt, valószínű 7 órán kívül futok majd és valahol a mezőny közepén érkezem a célba. Egy a lényeg: Kékesig spóroljak, el ne fussam. Ha ez sikerül, akkor van esély rá, hogy még akár élvezhetem is a versenyt.

Rajt, a mezőnyben jól helyezkedtem, nem sietek, sőt, nyugodtan haladok előttem egy csávó bottal, látom rajta, hogy őt is zavarja (hát még engem) úgyhogy őt minél nagyobb ívben kikerülöm. Nagyon lassan telnek a kilométerek, a pulzusom magas, így visszafogom magam, akkor is gyalogolok, ha edzésen megfutnám az emelkedőket, viszont próbálom sétálva is tartani a tempót. Közben kialakul egy jó kis mezőny a csajokkal, úgy érzem jó helyre keveredtem, kerülgetjük egymást Nellivel és szépen lassan a 10. kilométer körül beérjük Timiéket, ahol Adri vezeti a sort. Timinek megörülök, de aztán megfordul ba fejemben egy pillanatra, hogy nem-e futottam el, ha utolértem, de mivel alig futottam ezen a szakaszon, és nem érzem fáradtnak sem magam, nem csinálok ebből ügyet. Érzem mi nekem a megfelelő tempó, figyelem a pulzusomat, a testem jelzéseit. Oké vagyok. Közben bokáig érő pocsolyák, amik hűsítik a lábam, mert már nem is fázom, sőt, a hegyoldalban süt ránk a nap, kifejezetten melegem van hosszúujjúban. Timi leáll bekötni a cipőjét ezért elé kerülök, közben meg nem akarok lemaradni a többi lány mögött, mert biztonságérzett ad, hogy futnak körülöttem.

Kezdtem matekozni, hogy vajon a múltkori részidőmhöz képest mikor fogok felérni Kékestetőre, talán még korábban is. Közben kegyetlen lassan teltek a kilométerek, mivel rettentő sok emelkedőt gyalogoltunk meg, tiszta nyuggernek éreztem magam, de tudtam, hogy nem fáradhatok el még, viszont a koncentrálás agyilag nagyon fárasztott.

mbtrails_szintterkep.jpg

Körülbelül ezer évvel később végre felértünk Kékeste, gyors kulacstöltés illetve csere ( a frissítésre a végén kitérek), és már nyomtam is tovább. Nem mondták hanyadik vagyok, de utólag kiderült, hogy negyedik. Na de még hátra van a neheze, úgyhogy csak okosan! – mondogattam magamnak, miközben azért próbáltam tempósan megfutni a lejtőket, és elkezdeni élvezni a suhanást. Sajnos a zsákom a lejtőn ide-oda csúszkált, úgyhogy néha tartanom kellett, de ilyenkor ilyenek miatt már kár idegeskedni. Kezdtem jól érezni magam és elhinni azt, amit az utóbbi időben gondolok, hogy ez az én terepem, ez egy nekem való pálya. Számomra az 50 kilométer körüli terep a legbefogadhatóbb és élvezhetőbb. Megkezdődött a hírhedt Sombokor ereszkedés. Valamiért sokkal durvábbra emlékeztem, nem is volt olyan nehéz, majd a völgyben folytatódott a bokáig érő pocsolyában tapicskolás, a lejtőn Nelli elé kerültem, majd a síkon beelőztem Adrit, így csupán annyi történt, hogy átvettem a vezetést, de a nyomomban voltak. Közben konstatáltam, hogy a Mátra ma gyönyörű arcát mutatta. Sütött a nap, a hegygerincről messzire el lehetett látni, és folyamatosan az járt a fejemben, hogy milyen jó, hogy elindultam és milyen jó, hogy nem fáj semmim, futhatok, jól érezhetem magam, tudom élvezni a versenyt.

Hosszú emelkedő Galyatetői pontig, ahol szintén próbáltam a lehető legkevesebb időt tölteni, mert megszólalt a kisördög „Ha már idáig eljutottál, milyen frankó lenne megtartani ezt a pozíciót…”. Innen Mátrakeresztesig csak egy hosszú lejtő – gondoltam, és ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, hát hiszen Ágasvár volt az a hely, ahol először éreztem, hogy picit már görcsöl a lábábam, és még a tériszonyommal is küzdenem kellett. Persze odáig még hosszú út vezetett, bevillant sok-sok kép a múltból és ahogy haladtam próbáltam összehasonlítani az akkori és a mostani időmet, akkor valahogy sokkal gyorsabbnak éreztem magam, most viszont sokkal simábbnak tűnt az egész. Közben pedig jött egy SMS Gébbörtől, hogy Galyatetőn második nőként haladtam át, ugyanis Gébbörkémmel ugye megbeszéltük, hogy nem kísérhet, nem segíthet semmit, viszont biciklizett egy jót, és odament a pontokhoz érdeklődni, hogy mi az állás, úgyhogy jobban képen volt, mint én. Na itt már vérszemet kaptam, hát komolyan mondom, mindent gondoltam a mai napra, csak ezt nem, és ez akkora erőt adott, hogy próbáltam minél jobban haladni.

Mátrakeresztest már nagyon vártam, ott azért meg voltam fáradva és tudtam, hogy ezután jön az igazi nehézség, ott kell felkötnöm a gatyámat, mert jön a Muzsla és az olyan, hogy „amikor azt hiszed fent vagy, még nem vagy fent”. Felkaptam a kulacsot, a másik kulacsomba meg kértem vizet és mentem tovább. Ismét hosszú emelkedők és nagyon sok gyaloglás. Sokszor ráláttam a mögöttem haladókra és nagyon nézegettem, ki jön. Arra számítottam, hogy esetleg Timi beér, talán ő csinálta jól és most fog odab.szni, de utólag kiderült, hogy neki sajnos nem adta ki a tegnapi verseny. Próbáltam néhol belekocogni, majd ittam a szénhidrátos kulacsomból és nagy meglepetésemre konstatáltam, hogy víz van benne. Na, szuper. Elrontottam a kulcstölrést tegnap este, az egyik ch ital kellett volna, hogy legyen. Tényleg most kell mindennek elromolnia, ha már idáig eljutottam? Aztán eszembe jutott, hogy van egy tartalék zselém, meg 2-3 szem ( kb tavalyi) kandírozott gyömbérem, ezt rögtön meg is ettem. Az egy zselét kell beosztanom a célig, ami egyébként nincs is már annyira messze, 8 kili (legalábbis ekkor még így számoltam). Mentem és mentem, próbáltam jól haladni, de lassúnak tűnt a dolog, most, hogy kevés a kaja, nem mertem jobban megnyomni, a lehető legtakarékosabban haladtam, közben ittam és a hegy teteje előtt elfogyasztottam a zselét. Innentől kezdve imádkoztam, hogy tényleg ez legyen a hegy teteje, és most már csak le kelljen gurulni. Közben életemben először éreztem, hogy görcsöl a quadricepszem, milyen furi, hogy az sosem szokott fájni, sőt, erősségemben gondoltam ezt a síelő múltam miatt, nade ez van, egy ultrában (merthogy szerintem ez simán ultra kategória) bármi megtörténhet.

Az órám már 54 kilométert mutatott, akkor még bőven sehol nem voltam, nézegettem folyamatosan hátra, de senkit nem láttam. Próbáltam egyszerre haladni a lejtőn, de közben gazdaságosan futni, minél jobban vigyázva a combomra. Éreztem, hogy nem sokáig tudok futni azzal a kevés vízzel, ami még megmaradt, de most már vége kell, hogy legyen, de nem lett. Kanyar balra, aztán jobbra, ezt még vagy húszszor, mire megláttam az embereket és a célt, hjaj, de jó is volt megállni. Érdekes módon teljesen egyben voltam és csak egy órával utána éreztem magam éhesnek. 6:46:26 a hivatalos időm, szűk 5 percet javítottam tehát az 5 évvel ezelőttihez képest.

A biztonság kedvéért megkérdeztem, hányadik vagyok, de tényleg második lettem Irén után. Tudjátok az a jó az ilyen versenyekben, hogy utána semmi más dolgom nincs, minthogy kiélvezzem a futásomat, pörögtek a képek a fejemben, beszélgettem a többiekkel, vártam a következő lányt, aztán az eredményhirdetést. Olyan elégedettség töltött el, amit már nagyon rég éreztem. Ugyanis bár a Vadlán is jól sikerült, ott még nem voltam jobb az akkori önmagamnál, de most beértem és le is előztem önmagamat.

mbn_futok_2021.jpeg

Köszi Szasza a képet! :)

A 2016-os Mátrabérc maga volt az extázis, és azt hittem, soha nem fogok ilyen jó érzésekkel futni. Ez pedig egy sokkal simább futás volt, valószínűleg annak is köszönhetően, hogy azóta sokkal több tapasztalatra tettem szert és voltam sokkal durvább pályákon, ezért ettől már nem jöttem zavarba annyira. De még mindig tudom, hogy a távot és a szintet tisztelni kell és ennek köszönhetően nagyon jól beosztva és óvatosan is futottam.

Utólag azt gondolom, hogy egy jobb periódusomban tudok még faragni az időmből, jó lenne egy 6óra harmincvalahányperccel kezdődő idő, azzal már kibékülnék. Talán ősszel nekimegyek újra, ha úgy érzem, bár ott sűrű lesz a versenynaptár és előző hétvégén egy Ultrabalaton csapatverseny vár rám, de ezen aggódjon a jövőbeli énem, én most csak élvezni akarom a verseny utáni nyugalmat és elégedettséget.

Frissítés: a terv szerint végig folyadék. Ha az utolsó ponton lévő baki nem lett volna, simán végig megyek ezzel. DE ez óránként 60 g ch-t jelent, ez nem valami ISO, hanem egy nagyon masszív ital, amit vízzel kísértem.

Oránként egy sótabletta, a végén, a görcs kezdetétől picit több. Továbbá vittem jó minőségű magnéziumot, mert tudtam, hogy ez nekem ma kelleni fog. Minden tökéletesen működött, ez volt talán az első hosszú versenyem, ahol még kólát sem ittam és nem is jéreztem hiányát. 

Straván itt látható a futásom, 57 kilit mért az órám. Abban biztos voltam, hogy legalább egy plusz kilométer belemegy csak azért, mert egész úton pocsolyákat kerülgettem és ezért csomó felesleges oldal irányú futást raktam bele, de azért ez az 57nyilván sok.

A 2016-os Mátrabércet 162-es átlagpulzussal futottam, ezt pedig 155-el. Változtak az értékeim, de nem mentem semmilyen pályatesztet, azt hiszem pedig ideje lenne egy kis mérésnek miután kipihentem magam. Idén a pálya jelölése tökéletes volt, egyszer nem tévedtem el, persze rajta is volt az órámon a térkép, biztos, ami biztos.

Igazi álom volt nekem ez a nap, hogy ilyen jót tudtam menni ahhoz képest, hogy ilyen női problémákkal vagyok megáldva, de tudjátok nem is ez a legjobb az egészben, hanem az, hogy amikor hazamentem, ott volt a kutyám, a macskám és Gébbörkém. És bárhogy futottam volna, utána már nem egyedül alszom a lakásomban magányosan, hanem ők vannak nekem. A 2016-Mátrabérc másnapján iszonyat depis voltam, mert baromi magányosnak éreztem magam és azóta már feleség vagyok. Gébbör (ha akarta, ha nem), végig hallgatta az előző hetekben, hogy hol azt mondom indulok a Bércen, hol azt, hogy nem, és képes volt tök lazán kezelni ezt, majd szó nélkül vitt, hozott, segített. Nekem ez az, ami még a versenynél is többet ér. És bár ő teljesen máshogy áll az ő versenyeihez, én alaposan felkészülök mindenre ( aztán maximum elrontok valamit).

dobogo_en_final.jpg

örülök, rendesen :D

Nekem továbbra is az a mottóm, hogy fel kell készülni a legrosszabbra és örülni a jónak. Ez nekem nagyon bejött. Nem gondolom, hogy az emberek vagy kudarckerülők, vagy siker orientáltak. Én mindkettőnek érzem magam, és szerintem ez a kettő kiegészítheti egymást.

És végezetül, egy dologban biztos vagyok: a teraszok megnyitásával a lehető legjobban döntöttem, amikor a bő 50 fős mezőnnyel futottam a Mártában, ami százszor kisebb kockázat volt mintha csak végig mentem volna Budapest szinte bármelyik utcáján. Amikor hazafelé átmentünk a városon, nem hittem el, amit látok…

Remélem, más is írt beszámolót, ha esetleg tudtok róla, akkor küldjétek el nekem, nagyon érdekel, ki, hogyan élte meg a versenyt!

Köszönöm a szervezést, az önkéntesek munkáját, gratulálok a futótársaimnak, és örülök, hogy ilyen jó kis női mezőny jött össze, Gébbörnek, hogy támogat minden hülyeségemben és elviseli, hogy a rózsaszín hajam narancssárgára vált, a családomnak, hogy szurkolt.

2021\03\06 DSL 2 komment

Szénás Kör Nyélen

A 31-es kilométeres körrel már vagy egy éve szemezek, aztán vagy megfutamodtam, vagy nem éreztem magam elég edzettnek, de volt, hogy közbejött egy verseny. Lényeg, hogy mindig tolódott, és utólag azt tudom mondani, hogy örülök, hogy csak most indultam rajta, mert így tudtam egy olyan időt hozni, amire tényleg büszke lehetek.

Mint azt már az előző bejegyzésemben írtam, a Mátrabércre való felkészülésem mérföldköve volt ez a kör, itt próbáltam ki az új cipőmet (Hoka Speedgoat 4) és azt a fajta frissítést, amit már régóta terveztem, de eddig csak fejben.

Ha azt vesszük, télen kezdem el egy picit felhozni a heti kilométereim számát, majd év elején picit néha gyorsítottam, de igazán komolyan pár hete edzek és nagyon élvezem. A történethez hozzátartozik, hogy elég régóta szedtem egy gyógyszert a magas prolaktinomra, ami ( nem túl jó) hatással volt a sportteljesítményemre, lenyomta a pulzusomat és picit (mivel ez valamilyen szinten a stressz ellen hat), lenyomott engem is. Ezt a gyógyszert pár hete abbahagytam, ami által a pulzusom újra fel tud menni és én sem érzem már azt, mintha lenyomnának. Úgy érzem, visszahoztam magam az élők sorába :) Így már sikerült érdemi edzéseket végeznem, ami picit visszahozta az önbizalmamat is, annyira, hogy merjek nagyot álmodni, ezzel kitűzve a 3 órán belüli álomidőt a Szénás Körre.

A frissítéshez GU Roctane szénhidrátos italport kevertem be, amiben a nagy varázslat az volt, hogy végig ezzel megyek, nem szarakodok semmilyen zselével, meg kajálással. Természetesen pontosan kikalkuláltam órára lebontva a ch, folyadék és elektrolitszükségletemet, és 100%-osan működött a dolog.

A terv nem tempó, hanem pulzus alapú volt, tehát kijelenthetem, hogy pulzuskontrollal futottam. Íme tehát az élő példa, hogy a PK nem azt jelenti, hogy gyök kettővel kell haladnod és egyfolytában vissza kell fognod magad. Volt egy határ, amit igyekeztem nem túllépni, és emiatt ki is tartott az erőm a végéig. Szerencsére ezt jól lőttem be, ennek persze kedvezett a 8 fok körüli időjárás is.

Tájékozódás: itt óriási segítségem volt, ugyanis bár a trekket felraktam az órámra, Gébbörkém biciklivel jött, csakis kizárólag azért, hogy ne tévedjek el ( tehát nem fogta a telefonom, nem olvasta le a kódot helyettem, nem adta a kezembe a frissítést, futómellénnyel mentem). Így a fontosabb kanyarokat előre jelezte, ez egy olyan segítség, ami sokat segített és teljesen legális.

Az útról nem tudok részletes beszámolót adni, mert annyira leköt, hogy hova lépek, milyen a pulzusom, hogy veszem a levegőt, hogy haladok, hogy kb azt sem tudom hol vagyok és sokszor nincs időm megcsodálni a tájat, ezért szívesen visszamennék egy funrunra. :) De arra határozottan emlékszem, hogy az első 10-12 kilométerben azon gondolkodtam, hogy ez a 3 óra nem fog menni és talán el kellene engedni az egész Mátrabércet. De mindig ez van az elején, az első kilométereken még annyira bennem van a feszültség, mindeközben pedig még nem esik jól a futás annyira, mint amennyire a második fele. Ahogy közeledtünk a 20 kilométerhez, majd a Nagy Szénáshoz, egyre inkább éreztem erősnek magam, minden emelkedőt megfutva, és az időmön is azt láttam, hogy kezd egyre reális lenni a Magic 3, sőt, még azon belül is perceket nyerhetek.

en_szenas.jpg

Az utolsó pár kilométer kifejezetten jól esett, tetszett, hogy nyomhatom az aszfalton lefele mint állat. Teljesen jó állapotban futottam a célba nyélen, majd jött a feketeleves: a telefonom kilockolt. Mivel nem volt hideg, az iPhoneomat tok nélkül raktam be a mellényem mellső zsebébe, képernyővel felém, így a vizes ruhával érintkezett, feltehetőleg párszor benyomódhatott valami rossz kód, így 4 percet álltam a célban, mire be tudtam fotózni a célkódot. Bevallom, elsírtam magam, Azt éreztem, hogy a sors összeesküdött ellenem. Persze ezt lefotóztuk és nem akartam Gébbörkém telefonjával leolvasni a kódot, mert nem tudtam, hogy szabályos-e. Szerencsére a Straván minden rajta van rendesen.

telo_szenas.jpg

Utólag persze nevetek rajta, hogy én, aki mindenre felkészülök, pont velem történik ilyesmi. :D

2:47:31 lett a végeredmény, sokkal jobb, mint amit vártam magamtól. Ezzel a nők között második vagyok (ilyenkor szoktak kedvet kapni a nálam gyorsabbak, szóval gyanítom, ez átmeneti).

Tudom, hogy a Mátrabérc ennél sokkal keményebb menet lesz, mégis azt gondolom, hogy ha tovább folytatom a felkészülésemet, nem lehetetlen jó érzésekkelbefejeznem a versenyt.

Ami még számomra izgalmas újdonság, hogy megérkezett a Stryd wattmérőm, ami a jövőben segíti az edzéseimet. Nagyon izgatott vagyok, hogy végre én is szintet léphetek a mérésben, mert hát haladni kell a korral.

2021\02\21 DSL 9 komment

Új célok (a futásban)

Bár – amint már írtam – decembertől elkezdtem picit felhozni az edzésidőmet, még nem volt meg a tavaszi versenycél. Úgy néz ki, addig kerülgettem a forró kását, amíg el nem határoztam magam A tavaszi terepfutó verseny mellett. Na vajon mire gondolok?

20210130-074300-01.JPEG

Természetesen a Mátrabércre, amit biztosan megrendeznek (oké, oké, semmi nem biztos, tudom), hiszen idén ez a verseny lesz a Hosszútávú Hegyifutóbajnokság is egyben. Így maradt két hónapom felkészülni, ami alatt még megannyi elintéznivalóm van:

  • Le kell igazolnom. Már megvan hova, csak hát mivel mindenki ezt teszi a Covid miatt, nem megy olyan gyorsan.
  • Vennem kell egy jó terepfutó cipőt. (Apropó, nem hittem volna, hogy tudok más cipőbe is futni, mint a Hoka, de egyre többet használom pl. az adidas GTX-et, de ultrára azért kell egy jobb csillapítással bíró cipő)
  • Fel kell készülnöm rendesen frissítésileg, jelenleg máshogy szeretném, mint eddig (a tudománynak nem ellentmondva természetesen)

img-4268_1.JPG

  • Technikás terepen kell edzenem, főleg a lejtőn gyakorolnom, mert anno ez nekem akkor elég jól ment
  • Szintet kell gyűjtenem (szombaton már tettem érte, mentem 3 libegő kört, siralmas lett, de marha büszke voltam magamra, olyan sár volt. Alkudoztam magammal közben rendesen, hogy elég lesz kettő, meg majd máskor csinálom meg, de csak lenyomtam) :D
  • Tovább kell növelnem az állóképességemet. Ezt ugye már elkezdtem és szerencsére nem ez a leggyengébb pontom, de tény, hogy messze vagyok a régi önmagamtól, amikor csak úgy poénból letoltunk hétvégén egy 60 kilométeres Medvés kör pályacsúcsot.
  • Fogynom kell. Nem sokat, van 2 kiló zsír rajtam, amit csak cipelek magamon és nem jön le. Lassít, hátráltat és lelkileg is rosszul viselem.
  • De főleg: gyorsulnom kell! Ez már nehezebb és ezt mind nehéz lesz kivitelezni ennyi idő alatt okosan. Ugyanakkor az egyik támogatja a másikat (p a fogyásból következik a gyorsulás)

Nagy mumus nekem a Mátrabérc, egyszer voltam rajta 2016-ban, íme a beszámolóm: KLIKK

Elolvastátok? Akkor felmerül a kérdés, hogy miért mumus, ha életem egyik, ha nem a legjobban sikerült versenye volt?

Na pont azért! Mert annyira jó volt, hogy utána a közelébe se mertem menni, hisz ezt nem lehet überelni. Ha visszamegyek, csak önmagam árnyéka lehetek. 6 óra 50 perc 40 mp-t mentem, ezzel megszerezve a második helyet nem más, mint Wermescher Ildikó mögött!

img-0725.JPG

Szóval írtó sokat agyaltam ezen a nevezésen (btw. még nem neveztem :P), aztán úgy voltam vele, hogy most, hogy gyakorlatilag hónapok, talán egy év szünet vár ránk a következő lombikos próbálkozásig (ha egyáltalán lesz még rá esélyünk), kell valami komoly cél, amire az energiáimat összpontosítani tudom.

Kell nekem egy olyan cél, amiért tudok tenni és amibe ha beleadok mindent, akkor tényleg kisül belőle valami jó. Szükségem van arra, hogy ezzel keljek és ezzel feküdjek le, hogy nekem célom van, az, hogy újra 7 órán belül tudjak Mátrabércet futni ( ideális talajviszonyok között, mert ha sár van, tőlem lehet 10 óra is) . Ez nem kicsi vállalás 2 év kihagyás után. Nyilván ennél sokkal, de sokkal fontosabb, hogy élvezzem magát a versenyt, a futást és a felkészülést, különben mit sem ér az egész.

20c87516-c89f-481d-9297-cf8ea7732bf8.JPG

Várhatóan erős lesz a mezőny, így most és mindörökre leszögezem, hogy szarok a helyezésre, mert ott jóval 7 órán belül kell menni a dobogóért, ezzel nekem nem kell foglalkoznom.

Mindezek mellett pedig nagyon készülök a futóimmal a versenyszezonra, és bár a külföldi versenyeket már teszik át őszre, nagyon remélem, hogy az UTH, UTT, UB, Vadlán és a többi fontosabb verseny meg lesz tartva, mert szuper izgalmas célok vannak. Látva, hogy szívüket – lelküket belerakják a versenyzőim az edzésekbe, engem még jobban ösztönöz arra, hogy a futás újra kitöltse a gondolataim nagy részét. :)

Tehát egyszerre izgulok és félek, de pontosan ez az, ami rábír engem arra, hogy minden nap foglalkozzak a verseny gondolatával és mind fizikailag, mind mentálisan kellő időt és energiát fordítsak rá. Vajon milyen lesz a rajtban állni reggel? Az első 20 kili, ami végig emelkedik? Hogy bírok majd el a sok szinttel? Mihez kezdek a meredek, technikás lejtőn? Pár kérdés azok közül, amik foglalkoztatnak és amikre nemsokára így vagy úgy, de megkapom a választ.

 

SMR (self myofascial release) a sport- és mozgásszervi rehabilitációban - amit tanultam dióhéjban

Annyi mindent tanulok és úgy érzem, valamilyen formában, nagy vonalakban le kell írnom és végülis hova, ha nem a saját blogomba?

Picit olyan lesz ez, mint a kötelezők röviden, nagyon le van csupaszítva, de a lényeg benne van. ezt a képzést ( is ) a Balance Medical Akadémián végeztem, csak ajánlani tudom őket. 

Kezdjük azzal, hogy mi a Fascia?

A bőr alatti kötőszövet, izompólyák, ínak, szalagok, ízületi tokok, a belső szerveket körül ölelő illetve a belső szervekben található hártyák (szívburok, agyhártya, ereket ölelő burkok, hashártya, ..).

Nem megyek bele a száraz anyagba, amit viszont tudnunk kell, hogy a fascia a mozgás egyik fő létrehozója, hisz ez ( az ín) viszi át az izom erejét a csontra. Például ugrásnál a lendület: myofascia, mint egy gumiszalag megnyúlik, elasztikus energiát tárol, majd visszaadja ezt a mozgásba kinetikus energia formájában.

Legfőbb szerepe a dinamikus, ciklikus, repetitív mozgások kivitelezése, például futás.

Miért kell nekünk ezzel egyáltalán foglalkozni? Azért, mert a fascia rugalmassága könnyen csökkenhet! Ennek több oka van, én most néhányat sorolnék fel:

  • Mozgásszegény életmódot / nem mozgás, ülőmunka,
  • Egyoldalú terhelést, illetve túlterhelést (futók esetében pl. az Achilles-ín, túlterhelődik)
  • Az életkor előrehaladtával ez egy természetes folyamat is, de azért biztos ti is észrevettétek, hogy manapság már harminc körül is jelentkeznek olyan mozgásszervi panaszok, amik nem kellenének, hogy 50-60 éves korunk előtt jelentkezzenek.
  • A stressz egyébként itt is felmerül (helló csuklyás izom).
  • Genetika: A nők kötőszövete jellemzően gyengébb, ennek célja is van, méghozzá a baba kihordása. A narancsbőr is ezért jelentkezik főleg nőkön. (Apropó, mi a narancsbőr? Az a jelenség, amikor laza a kötőszövet és a zsírsejtek kitüremkednek köztük. )
  • Hideg: ezért kell a bemelegítés
  • Vízhiány, de nem elég csak sok folyadékot inni, ezeket el kell juttatni az összetapadt szövetekhez is. Mechanikai stimuláció kell, pl. SMR, masszázs.
  • Nem megfelelő táplálkozás (erről majd még írok egy külön bejegyzést)

Láthatjuk tehát, hogy számos apró életmódbeli változtatással tudjuk szabályozni a rugalmasságot, valamint megtanulhatjuk karbantartani a fasciát. Erre azonban sem az erősítés, sem a nyújtás nem megfelelő. Ettől még ezek nagyon hasznosak, de a fasciának másfajta ingerre van szüksége.

Erre hivatott az SMR henger, amiről a következő részben írok nektek.

SMR (self myofascial release) a sport- és mozgásszervi rehabilitációban - amit tanultam dióhéjban II.

Az előzőekben bemutattam a fasciát, szó esett annak rugalmasságáról, illetve befolyásoló tényezőkről.

Az SMR hengerezésnek globális és lokális hatásai vannak. A globális alatt a paraszimpatikus idegrendszer aktiválása ( ez fontos nekünk futóknak), fájdalom inger csökkentése

A lokális pedig nagyon röviden az, hogy fellazítjuk, oldjuk a kötőszövetet, amik az előző bejegyzésben felsorolt okok miatt merevvé, rugalmatlanná váltak.

Az SMR eszközöket három féle módon is alkalmazhatjuk:

  1. Rugalmasító és/vagy rehidratációs célzattal, nekünk sportolóknak ez nagyon fontos, erről írtam fentebb is.Itt lassan gördülünk a hengeren, területenként 6-8-szor. Nem állunk meg, nincsenek gyors mozdulatok. Ha valahol jobban fáj, vagy jobban be van merevedve, ott természetesen érdemes picit több időt elidőzni.

Fontos a sorrend. Előbb hengerezz és csak utána nyújts!

 henger_kep_en.jpg

a kép komolytalan illusztráció :D

  1. Fascia tonizálása céljából. Ez egy gyorsabb erőteljesebb stimulációt ad, és elősegíti a kollagéntermelést. Ezt egyrész gyenge kötőszövet ( hipermobilitás) esetén végezzük, másrészt egy sérülés utáni rehabilitáció gyanánt alkalmazhatjuk lokálisan.

 

  1. Fájdalmas pontok/ triggerpontok kezelése. Ilyenkor a labdával (vagy hengerrel) megkeressük a fájdalmas pontot, és addig fekszünk rajta (nyomjuk), amíg be nem süpped, picit belemozgunk, majd aktiváljuk az izmot. Így fogja fellazítani ezt a területet.

 

Amire mindenképp figyeljünk a használat során

  • Hajlamosak vagyunk visszatartani a légzésünk, ha pl fájdalmas pontot találunk, vagy intenzíven venni a levegőt. Nagyon fontos, a folyamatos és mély légzés, ami nyugtatja az idegrendszert
  • Az izmokat próbáljuk meg a lehető leg lazábban tartani
  • Az ízületeket hagyjuk ki!
  • Hason, mellen ne alkalmazzuk
  • A kezelés során a fájdalom normális (ez azt jelenti, hogy feszes a myofascia), ott kell egy picit többet dolgozni. Azonban ha hengerezést követően is fáj, az már nem, akkor ott már szakember szükséges és akkor nem is szabad tovább folytatni a hengerezést azon a területen.

Mikor ne alkalmazzuk az SMR hengert?

Osteoporosis (relatív, T-score -3 fölött)

  • SPA akut szakasz
  • Friss hegesedés, gyulladás
  • Rheumatoid és más arthritis
  • Myositis (krónikus izomgyulladás)
  • Trombózisveszély, véralvadásgátló szedése
  • Súlyos instabilitás
  • Friss műtét
  • Terhesség
  • Akut gyulladás vagy annak gyanúja (beleértve a „becsípődést” is)
  • Súlyos gerincferdülés (orvosi engedély szükséges)
  • Törött csigolya

Mi a gyakorlati részben egy alap protokollt tanultunk, hogy a test mely részein és hogyan megyünk át, majd hogy hogyan kezeljük a triggerpontokat. 

Ezt nem fogom bemutatni nektek, de a sorrent nagyjából a következő:

  • talp
  • lábszár hátulsó részének izmai
  • hamstring (csípő hajlító) izmok
  • gerincfeszítő izmok háti szakasza
  • a nyak hátulsó részének legfőbb izmai
  • lábszár küldső résztén futó nagyobb izmok
  • nagy farizom
  • középső és kis farizom
  • quadriceps (négyfejű combizom)
  • csípő közelítő (adduktor) izomcsoport
  • az alkar flexor izmai
  • alkar főbb extenzor (feszítő) izmai
  • bicepsz
  • tricepsz
  • váll
  • mellizmok ( nem a mell szövete!!)

 

Ha érdekel a téma és bővebben bele szeretnél kostolni, szívből ajánlom a Balance Medical Akadémiát. 

 

2020\10\04 DSL 2 komment

Vadlán Ultra Trail versenybeszámoló – It’s been a long time…

Azt hiszem az utolsó ultrám ( meg 25 km feletti futásom) 2017-ben, a Piros 85 volt. Onnan már tudjátok a sztorit. Kímélő életmód, „öröm”futások, még egészségesebb életmód, sok pihenés, kevés stressz, és a nagy büdös semmi. Vagyis nem igaz, volt itt minden: endometriózis műtét, hiszteroszkópia, immunológus, endokrinológus, dietetikus, hormonkezelések, magánrendelők lehúzása, állami lombik centrumok, inszeminációk, 3 lombik, mentálhigéniés szakember, pszichológusok ( a kézrátételig azért nem mentünk el). Minden. Minden, amit megtehettem. Ezt azért fontos leírnom, mert ha nem éreztem volna, hogy mindent megtettem, akkor nem indultam volna el, nehogy ezzel is „bajt okozzak”.

120612802_971751583301543_2509057469172330629_n.jpg

Szóval meghívást kaptam a Vadlánra, az 50 kilométeres távot választottam (1400 m szinttel). Ekkor még a 3. lombikunkat tapostuk, és nekem mindig kell egy B terv. Ez a mániám, hogy mindig kell egy terv arra, ha valami nem úgy sikerül. Amikor idő előtt kiderült, hogy a lombikot – orvosi hiba miatt!! – nem tudjuk befejezni, egy hónap helyett egészen másfél hónapom volt, ráhangolódni a versenyre (az túlzás, hogy edzeni rá, de aki követ Straván, tudja, hogy nem túlzok). Az eleje nehézkes volt, mert lórugásnyi hormonokat kaptam, de aztán kezdett tisztulni a szervezetem, ettől függetlenül, ha jobban belegondolok, a vége is nehézkes volt. Valamiért elkezdtem visszakeresni a régebbi futásaimat és ekkor esett le igazán, mennyit lassultam az elmúlt években – nem bánom, csak eddig nem számszerűsítettem – így azt a cél tűztem ki magamnak, hogy ha körbe érek, már büszke lehetek magamra. Ha meg 6 órán belül beérek, akkor extra büszke leszek!

A mentális felkészülés egyébként nagyon jól ment, egyrészt mert ebben jó vagyok ( bocsi, hogy itt nem valami álszerény szöveget nyomok :D ), másrészt mert nekem is vannak futóim és nem jöttem ki a gyakorlatból, sokat foglalkozom a versenyzéssel, csak már legtöbbször a futóim versenyeznek, nem én.

Különböző zseléket vásároltam a nagy napra, köztük a nagyon márkásat, meg a kb. noname zselét, egy két sós műzliszeletet, elektrolit tabit, mást nem is kellett, mert arra készültem, hogy óriási piknik partikat nyomok majd a frissítőpontokon.

A cél mindig az, hogy a rajthoz a lehető legpihentebben és jó formában álljak. Ez sikerült. Kicsit ugyan furi volt, hogy kevesebb az ismerős, de ez annak tudható be, hogy régebben több versenyen fordultam meg. De azért voltak ismerősök és nagyon jól esett, hogy volt egy két kedves szavuk hozzám.

Hajnali 6-kor rajtoltunk és ezúttal sem éreztem ezt megterhelőnek, most nem is ittam kávét, hanem benyomtam egy Hammer Fully charged –ot a verseny előtti fél órában, meg 3-4 falat szilárd kaját. Talán ezért, vagy nem, de az első pár kilométeren nem éreztem különösebben semmit, se jól, se rosszul magam. Inkább csak kerestem a tempómat és valahogy vártam, hogy szétszéledjünk, mert nem szerettem volna akaratlanul is más ritmusát felvenni. A 7. kilométeren, amikor épp felkelt a nap, újból átfutottunk a célon, ahol Szimandl Anita  - nem nekem – mondta, hogy a fejlámpát oda adhatjuk neki, ha már nem kell. Hát én kaptam a lehetőségen és a kezébe nyomtam, nem tudom mennyire lepődött meg, de köszi ezúton is, hogy nem kellett feleslegesen cipelni.

Gyanús volt, hogy mintha ezúttal a pálya visszafele lenne, mint a 2017-es versenyen, később ez a gyanúm beigazolódott, de addig is eszembe jutott a Tame Impala szám:

Ezután következett a leggyönyörűbb rész, a 12 kilométeres váltópont előtt gyönyörű táj várt ránk és az egész napfelkelte csodaszép volt. Még meg is jegyeztem, hogy tök jó lenne fényképezni, de nem szeretek kiesni a ritmusból futás közben, úgyhogy csak az emlékeimben maradt meg a kép.

Az első órában egy i:am márkájú szénhidrátos italt kevertem magamnak, ez nagyon bejött, de csak egy adagot vettem, mert ekkor még nehéz rávennem magam az evésre, de a szénhidrátbevitelt már itt meg kell kezdeni. Egyébként 14 fok volt már a rajtnál is, szóval a sótablettázást is már a rajtnál elkezdtem és izzadtam is rendesen, holott sortot és ujjatlant vettem, egy leheletnyi karszárral (tökéletes öltözetnek bizonyult).

Az első frissítőpont után kezdtünk szétszéledni és akkor volt először, amikor egyedül futottam. Jött az első nagyobb lejtő, ami tökéletesen futható volt és nagyon élveztem ezt a suhanást, amit már nagyon régen éltem át. Ez erőt adott a következő emelkedőre is, ami meglehetősen hosszú és meredek volt. Ekkor elkezdtünk beszélgetni egy futóval, nevezzük Gábornak (mert ez a neve :D ), kiderült, hogy arra lakott, amerre mi, meg ismeri a „vaddisznő kör” nevű szegmensemet. Mire ezeket megbeszéltük, már fel is értünk és így sokkal gyorsabban telt az idő. Amint felértünk a tetejére, rögtön futásra váltottam, és így aztán nemsokára újra egyedül futottam, ekkor már csak az járt a fejemben, hogy mindjárt megfutom a huszadik kilométeremet és bár eddig egészen jól haladtam, de ami azután jön, az zsákbamacska. Hiszen nem nagyon futottam 20 kilinél többet az elmúlt években. Egyedül a Pilis Trailen, ahol meglepően gyengének éreztem magam, tehát volt félni valóm. Aztán egyszer csak átléptem és csak azzal foglalkozta, hogy érjek oda a következő frissítőpontra, ahol végre kólát fogok inni. (Egy időben nagyon ráfüggtem, de már hónapok óta alig iszom, ilyenkor viszont jó kis kokakólával kényeztetem magam).

120733824_984136978727100_4166841389157510147_n.jpg

A pont egy falu végén volt, mikor indultunk tovább, egy kis cuki Jack Russel szerű kutya futott előttem, ő előtte meg egy magas srác. Na, mondom, basszus, ez itt nekem eltéved, meg majd nem talál haza – volt már ilyen! – én most nem kutyát menteni, hanem versenyezni jöttem. Mondom a srácnak előttem, hogy „Légyszi, ijeszd meg a kutyát!” „Miért, félsz tőle?” – Kb így elegyedtünk szóba, végül sikerült a kutyát marasztalnom, remélem hazaért. Épp ekkor jött a kib.ott meredek emelkedő, amit még anno 2017-ben, fordítva futottunk meg (= seggen csúszva). De ezt az emelkedőt is sikerült végig dumálnunk, így bár nehezebben kaptam levegőt miközben beszéltem, sokkal gyorsabban telt az idő és nem a fáradtságra figyeltem (jó, de, ez kikerülhetetlen volt :D ).

Valahol itt állhattak Lesi Zoliék, ahol először hallottam a „második” szót, de ezt elengedtem a fülem mellett. ;)

Majd következett egy kis lejtő, aztán már csak arra emlékszem, hogy az órámra pillantok: 25 km, majd hátra kiabálok, hogy már féltávnál vagyunk. Ekkor egyébként jött egy elég durva holtpont, ami talán kívülről nem látszott (mondjuk nem is volt senki körülöttem), csak éreztem, hogy fáradok és azt, hogy talán egy fél literes kulacs nem elég két váltópont között. Ekkor az adta a legnagyobb erőt nekem, hogy példát kell mutatnom a versenyzésemmel. Nem abban, hogy jót megyek, nem abban, hogy gyors legyek, vagy jó helyezést érek el. Hanem a kitartásommal illetve azzal, hogy a tudásomat és tapasztalataimat összeszedve kilábalok ebből a mélypontból. Azzal, hogy fáradok, hogy nincs kedvem és ennek ellenére megyek tovább. Mert aznap ment két futóm az Ultrabalatonon (Attila és Zsolt ) és Timi pedig egy másik nagy challenge-ben volt éppen. Szóval, ha tőlük elvárom ezeket a dolgokat, akkor nekem ezt a kisujjamból kellene kiráznom. Így aztán nem sokat foglalkoztam magammal, hagytam, hogy teljenek a kilométerek és ahol tudtam futottam. Elvégre minek sétáljak, akkor csak tovább tart. Picit éreztem a combhajlítómat (hol a jobbat, hol a balt), ez ijesztő is volt, hiszen még sok volt hátra.

Végig csak a következő frissítőpont járt a fejemben, ahova előre lehetett küldeni a cuccokat és legnagyobb meglepetésemre ez a pont előbb eljött, mint gondoltam. Itt aztán hawaii volt, ettem, ittam, teli gyomorral indultam, de nem volt baj, mert épp egy futhatatlan rész következett. A ponton megint elmondták, hogy második lány vagyok, engem persze az érdekelt, hogy vajon a harmadik mennyivel van mögöttem. Mert köszönöm, elfogadom a második helyezést, eszem ágában sincs utolérni senkit, de jó lenne megtartani ezt a pozíciót, mert az mennyire vagány már!!!  Vincze Zsófi jött, futott és második lett. :)

vut_tizesekre_bontva.PNG

tizesekre bontva

A harmincadik kilométeren, túljutva a holtponton ez a helyezés adott erőt arra, hogy ne lazsáljam el a maradék részt, végül is már „csak” 20 kilométer van hátra, hát annyit csak lefutok.

Aztán követezett egy ismerős szakasz, Gyenesdiás fele, amerre gyakran sétáltunk a nyáron, és ekkor belegondoltam, hogy basszus, itt vagyok egy verseny közepén, túl a 30. kilométeren és még van energiám nyomni, mint állat! Ez mekkora királyság! Milyen szerencsés vagyok, és biztos büszkék lesznek rám a szüleim, Gébbör meg az ismerősök. Hogy basszus én jó vagyok még valamire, nem kell eltemetnem magam futásilag!

Közben írtó meleg lett, sütött a nap - ezúttal viszont nem vittem napszemcsit, mert állandóan teleizzadom, aztán nem látok ki rajta – levettem a karszáramat és elkezdtem matekozni, hogy hogy igyak úgy, hogy ne szomjazzak el a következő pontig. És pont ott, ahol egy rossz döntést hoztam volna, akkor volt ott egy srác, aki észrevette a jó irányt, így nem a szakadék fele indulok el, ahonnan szerintem esélyem se lett volna hazatalálni XD. Ez a srác ismerte az első helyezett Németh Nórát, aki állítólag tök jó futó. Én meg tökre örültem, hogy WOW, hát én egy tök jó futó mögött vagyok második, mekkora királyság ez már? Nyomni kell tovább!!

Így szomjasan, de elértük a következő frissítőpontot 38-nál, ahol addig piknikeztem, mígnem egyszer csak befut egy lány (azt hiszem Bodó Kinga). Zsófi el! És innentől kezdve indult az igazi verseny. Kellett nekem elbíznom magam, hát most futhatok az életemért! Szerencsére innentől egy hosszú sík rész következett, amit én kb. 3 kilométeren keresztül 5 perces ezrekkel oldottam meg. Ha így megelőz, akkor jár is neki az ezüstérem.

Az utolsó pont 45 kilinél volt, nyomtam, ahogy tudtam, gondolkodtam, hogy 45-nél meg sem állok, ezzel időt spórolva, de tudtam, hogy ezen nem spórolhatok, mert az utolsó 5 kilire is kell az erő. Így hát rövid szünet és nyomás a cél fele. Hát ez az 5 kilométer jóval többnek tűnt, kanyar ide, kanyar oda, lejtő, emelkedő, sehol a vége. Közben gyalogló embereket láttam, itt kb. 3-4 embert be is előztem, szerettem volta hajrázni és úgy befutni, hogy tényleg mindent a pályán hagyok. Úgyhogy az utolsó emelkedőn még 179-ig is fel tudtam vinni a pulzusom, majd be a célba. Már messziről láttam a szüleimet, pár lépés és bent is voltam. Csupa jó érzés és nem volt akkora megrogyás, mint ahogy elképzeltem.

120745084_3597067017005004_5641359764999230940_n.jpg

Az időm végül 5:11:16 lett, itt látjátok az eredménylistát: http://www.sportident.hu/20201003_VUT_elo_reszidok.html?fbclid=IwAR1sg50iUmlMe_Bzc14jEV2H3wtvuwY6A4pyp5wPuGFG2P42nBSW_3W56Zo

Strava link: https://www.strava.com/activities/4144262441/overview

Frissítés: bár nem így terveztem, de a haladás érdekében nem totojáztam semmi olyannal, ami akadályozott volna a haladásban (pl. rágás). Nem volt ropi, meg keksz, semmi szilárd. Zselé, víz, híg iso, sótabletta, kóla, és ennyi. Zselé és zselé közt viszont óriási a különbség. Míg az egyiket imádkozva próbáltam lenyelni, mert olyan sűrű volt, hogy gombócot képzett a torkomban (nagyon márkás volt, elismert futók reklámozzák..), addig a másikat 2 másodperc alatt fogyasztottam el. És elmondom mi a kibaszás ebben a zselébizniszben: egy ilyen zselében, ami kb 500 forint, mindössze 22 gramm ch van! Tehát minimum 2-t, vagy akár 3-mat kellene óránként megenni. Egyrészt egy sűrű gélt pont 20 percig tartott legyűrnöm, addigra kezdhettem volna a következőt (így már értem miért van valaki szarul, vagy nem tud kelő mennyiséget megenni). Másrészt aránylag kevés ch, mennyiségre sok: minek?

Ezt leszámítva semmi bajom, semmi gyomorproblémám nem volt, 2 óránként 3 zselé, kóla, sótabi, iso, víz. Ami segített, a Lidl-ben kapható gyombér ital (alma- gyömbér-citrom) amit szívből ajánlok azoknak, akiknek gyenge gyomruk van, mert a gyömbér gyomorerősítő hatású, segíti az emésztést és csökkenti a hányingert, tehát ez szerintem Jolly Joker egy ilyen versenyen.

Bár a logokból látszik, hogy majdnem 10 percet töltöttem állva, rendesen és bőségesen feltankoltam, így a pontokon kívül végig haladtam.

A verseny után egy jó májgombóc levest fogyasztottam el fél liter almafröccsel, majd az eredményhirdetés utáni pihenést követően kimentem szurkolni az Ultrabalaton csapatoknak, főleg a Szolgálati Agaraknak, akik végül 12:52-es idővel ( 3:28-as átlagkilométerek) másodikok lettek. <3

120576000_373424547375633_3138711958943913908_n.jpg

még az ismerőseim sem ismertek meg így

Részemről arra jöttem rá, hogy nekem ezek a 40-50-60-as tereptávok fekszenek a legjobban, itt még tudok egy viszonylag jó tempót menni és a lendület végig kitart. Ami ennél rövidebb, ott nem vagyok elég gyors, ami hosszabb, azt mentálisan viselem nehezebben, és hát az a helyzet, hogy a hosszabb nem mindig jobb.  Ez nekem még egy egészséges táv, nem voltam rosszul utána, kimentem másnap biciklizni, nem szívta ki az összes energiámat, de ugyanakkor próbára tesz és sokat tanít.

 

Nagyon sok mindenkinek tartozom köszönettel, mert nekem tényleg annyi dolgom volt, hogy fussak és jól érezzem magam. A családom, a szervezők, a segítők, mind részesei a sikeremnek.

Hogyan tovább? Nehéz lesz a következő időszak, mert mostanáig elengedtem magam, de most újra visszaveszek picit. Összeszedjük minden pénzünket (azt is, ami nincs) és reményünket és egy külföldi klinikán próbálunk szerencsét. Én félek. Sokat gondolkodtam, hogy vajon nekem ez az utam és el tudnám ezt fogadni, hogy csak versenyezgetek és nem lesz gyerekem? És a válasz a végén mindig az, hogy nem, csak ha már elmentem a falig.

Ugyanakkor kérdéseket vet fel, hogy mennyire kell visszafognom magam futásilag, ha jól tudom magam érezni egy versenyen és nem érzem azt, hogy kimerítem magam vele. De közben meg annyi pluszt kapok tőle. És valahogy úgy érzem, hogy ha nekem ez ennyire megy, akkor nem biztos, hogy ezzel rosszat teszek magammal, hiszen a szervezetem nem tiltakozik a futás ellen, sőt. Viszont nem akarhatok mindent egyszerre és a legnagyobb vágyam a család, és ha ezért nem egy ideig futhatok, vagy utolsónak kell lennem (ha tudnám, hogy ettől sikerül) bármikor örömmel lemondanék mindenről…

Így hát valószínűleg egy darabig megint nem lesz újblogbejegyzés, addig is Instagramon és Facebookon megtaláltok. Ezúton is gratulálok mindenkinek, aki részt vett a versenyen, ezen, vagy az UB-n.

UTT 126 váltó az Agár Lányok csapatában

A beszámolót a Szolgálati Agarak Facebook oldalára írtam eredetileg, de a blogomban is meghagynám az utókornak:
A június első hétvégéjén megrendezett Ultra Tisza-tó 126 egy kifejezetten 10-es váltóban semmi, ahhoz képest, hogy milyen egyéniben indulni. Ezt írtam volna a verseny előtt magam is, hiszen csak annyi a dolga az embernek, hogy a töredékét futja a távnak, a köztes idő alatt pedig egyszerűen csak jól kell éreznie magát.
agar_lanyok.jpg
A hétvégi verseny alapvetően megváltoztatta a véleményemet az ultra táv ezen kategóriáiról. A cél már az elején adott volt: mindenféle nagyképűség nélkül jelentettük ki, hogy a tervünk nem más, mint megnyerni a versenyt. Így tehát gyakorlott futók kerültek a csapatba, fontos volt a tempó és a jó terhelhetőség. 10 fő váltotta egymást tehát 126 kilométeren, azaz a Tisza-tó körül oda-vissza. A futás azonban csak egyik szelete a jó szereplésnek, a logisztika kulcsszerepet játszik benne. Hogyan jut el egyik futó a buszból következő pontra, majd újra a kisbuszba? A versenyterv, váltópontok beosztása, osztás-szorzás éjszakába nyúló megbeszéléseket követelt, a verseny számunkra tehát már ekkor elkezdődött.
Ahogy teltek a napok és közeledett a rajt pillanata egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a hőmérő higanyszála a harminc fokot is el fogja érni, mindezt szélcsendben, míg az árnyékos helyek száma a nullához közelít. Volt tehát izgalom, hogy ki hogyan fog reagálni a hőségre, mennyire fogja majd vissza a teljesítményünket az időjárás. Bár péntek este érkeztünk, hogy legyen időnk akklimatizálódni és rápihenni a nagy megmérettetés előtt, a versenyt megelőző napokban nem volt az a kánikula, ami vasárnap várt ránk.
A harmadik kulcsfontosságú szerep a biciklis kísérő(k)é, hiszen a versenyzők olyan tempót diktálnak, ami mellett se megállásra, se telefonálásra nincs idő. A kísérőnk Kocsár Laci gyakorlott C2 General triatlonversenyző, a verseny reggelén érkezett a rajthoz. A feszültséget harapni lehetett, de mivel lépésről lépésre lebeszéltük a verseny menetét, mindenki tudta a dolgát.
9:30-kor rajtolt el a csapat, ezidőben már a váltópontál vártuk az első lányt, ekkor már el kellett kezdenünk gondoskodni arról, hogy hűtsük magunkat, pedig még a legtöbbünk nem futott egy métert sem. Az idő elkezdett hihetetlen gyorsasággal pörögni: buszba be, rohanás a következő váltópontra, bemelegítés, váltás, buszba be, következő pont és így tovább. Minden beérkező futóról patakokban folyt az izzadság. Laci 10 percenként locsolta az épp soron lévő futót, hogy kivédje a túlhevülést ezáltal megelőzze a teljesítmény csökkenését. Minden locsolás felért egy hűs medencében való megmártózással. Az úton sorra előztük le a konkurenciát, hiszen időben az utolsók közt rajtoltunk el .
utt_cel.jpg
Mindeközben fél szemmel figyeltük az online eredményeket, ahol ugyan mi vezettük a női ranglistát, de szerettünk volna egy biztos előnyt felhalmozni. Ahogy csökkentek a kilométerek, az előnyünk valóban egyre nagyobb lett, így felmerült a lehetőség, hogy picit lazábbra vesszük az utolsó 40-50 kilométert. Azonban mindenki annyira a verseny hatása alá került, hogy még így is megpróbáltuk a maximumot kihozni magunkból, ami sikerült is.
Így történt, hogy az első helyen, a tervezett időnél is korábban értünk be a célba, együtt, csapatként. A fáradtság érzését legyűrte az öröm és büszkeség. Én szívem szerint még egy picit sajnáltam is, hogy vége van, annyira jól éreztem magam az egésznapos pörgésben. De beszéljenek a számok: 9 óra 11 perc, ami 4:22-es átlagot jelent (kilométer / perc). És bár idén hosszabb a verseny hossza, még így is pályacsúcsot döntöttünk.
Remélem, hogy ezek után a csapatváltók is kellő figyelmet és elismerést kapnak ezen és az ehhez hasonló versenyeken, mert 10+ fő kemény munkája és edzései vannak ezekben a versenyekben.
dobogo_agar.jpg

Nagyon élem a karantént, de nem biztos, hogy ez a jó

Nem gondoltam, hogy bekövetkezik az álmom, hogy minden nap otthonról dolgozhatok, de csak eljött és jelenleg kijelenthetem, hogy otthonról sokkal többet dolgozom, mint az irodából. De ennek most örülök. Örülök, hogy sok a munka, mert az azt jelenti, van szükség a csapatunkra. Jelenleg ugyanis Írországnak dolgozom, tehát így sem – úgy sem találkozom a kintiekkel. Imádom az itthoni csapatomat is, szeretek velük dolgozni az irodában, de nekem ez a 8-5ig sztájl nem jön be, mert mivel reggelente futok, az egész egy rohanás.

Itthon reggel felkelek, futok, majd nekiülök dolgozni nulla idegeskedéssel. Napközben természetes fényben vagyok, ki tudom nyitni az ablakot ( multiknál ez sokszor nem megvalósítható és a lámpa is nullahuszonnégy ég). Nem kell egy csomó pénzt költenem olyan kávéra  a büfében, aminél otthon jobban csinálok tized annyiból. Saját, egészséges ételt tudok enni, rájöttem, hogy fél óra alatt össze tudok dobni valami egyszerűt, és pontosan tudom miből állnak a hozzávalók, nincs zsákbamacska.

nyuszukak.jpg

Eleget alszom. Nem kell vekkerre kelnem, bár ez így nem teljesen igaz, mert macskanyávogásra kelek, közeledik a reggeli ideje.

Na de mi van a hétvégékkel, amikor nem mehetek sehova, nem csinálhatok semmit és a barátaimmal sem találkozom?

Rájöttem arra, hogy én már ezelőtt hosszú hónapokkal teljesen bekorlátoztam az életem, úgyhogy én vagyok az az egy a millióból, akinek ez az egész megkönnyítette az életét. ( és ugyanazzal a lendülettel egyszerre keresztül is húzta a számításait.)

Hogy miről beszélek?

An endometriózis, PCOS, meddőség külön-külön és eszméletlen korlátokat szab az embernek. Speciális diéta, gyógyszerek, vitaminok, életmódbeli lemondások tömkelege arra jó, hogy mostanra én, aki a bulik királynője voltam régen, full kívülálló lettem.

De ezek nem feltétlenül rossz dolgok. A diétám segített abban, hogy jobban érezzem magam. Először a tejtermékek és tojás kerülése, pár hete viszont a glutént is feladtam. Na azért az már úgy elég kemény. Nem tudtam egy közös szülinapon enni a tortából sem. Állandóan szabadkoznom kellett.

És ami a legfrissebb, hogy kb. 2 hónapja nem iszom egy csepp alkoholt sem. Addig is ritkán ittam, de azért havi 1 buli mindig befigyelt és én imádok 1-2 akármit meginni, nekem ezek jól ütnek be. De két olyan gyógyszert is szedek, amivel nem lehet.

 

Így, hogy karantén van, ugyanúgy nem járok el sehova a futásaimon kívül, csak most még magyarázkodnom sem kell, plusz nem is maradok le se buliról, se koncertről. A stressz szintem kb. nullára csökkent, kipihent, egészséges, jókedvű és produktív vagyok többnyire. Több időm maradt a tanulásra, fejlődésre is.

 25cb4bd7-b397-4c14-b505-2c0775fb9935.JPEG

Akkor ezután a sok jó után leírom a rosszat:

Éppen most zajlana a várva várt lombik kezelésem, amihez sok reményt fűztünk. Ami egy új intézményben lett volna, amivel nagyon szimpatizáltam. Amire sokat készültem, sokat pihentem, és talán ez lett volna az a döntő lombik, ami után – sikertelenség esetén – picit pontot tudtam volna tenni ennek a rémálomnak a végére és újra edzeni, versenyezni, élni.

Így most, hogy ki tudja mikor lesz lehetőségünk újra elkezdeni a kezelést, minimum fél év, és félő, hogy addig újra alá kell vetnem magam egy laparoszkópiás műtétnek, ami azért elég kemény dolog és kell idő a felépülésez.

De valamiért úgy gondolom, hogy ennek most így kell lennie, és nagyon gyorsan elfogadtam ezt a helyzetet.

Azzal vígasztalom magam, hogy talán ez a válasz a kérdésemre, hogy eddig miért nem sikerült? Azért, mert most nem alkalmas ez az idő egy gyerekre. Nem beszélve arról, hogy tele van az internet az anyukák panaszkodásával, hogy nem tudnak mit kezdeni a gyerekükkel otthon. :D

A világunk olyan változásokon megy keresztül, hogy még nem lehet sejteni, mi lesz ebből. De az biztos, hogy ettől a gazdasági mélyrepüléstől senki nem tudja magát függetleníteni, van, aki már most, és van, aki később. És ez még csak a gazdaság. Nem érzem biztonságosnak a jövőt, úgyhogy nem bánom, hogy nem kell aggódnom a nem létező gyerekeim jövője miatt.

Persze a másik – emocionális - énem titkon még remél, de ezt egyre tudatosabban szeretném elnyomni és a reális énemnek hangot adni.

Ami a futást illeti, nem mondom, hogy minőségi edzésmunkát végzek, de már elkezdtem komolyabban venni a futást. Hétvégén például Mágnessel mindkét nap libegőt futottunk, és a heti adagomat is kezdem megemelni, mert élvezem, és mert most megfelelően tudok regenerálódni.

magneslibego.jpg

Ami az edzősködést illeti, nálam semmi nem változott, viszont remélem sokaknál igen. Mégpedig azt, hogy sokan rájönnek arra, hogy nem kell egymás hónaljszagát érezni ahhoz, hogy valaki megfelelő instrukciókat adjon a sportolóinak. A technika csodákra képes, és remélem ebben a kényszerhelyzetben azok is nyitnak efelé, akik eddig kételkedtek. Nem is nagyon van más választásuk. Ja de, lehet duzzogni, vagy áthágni a szabályokat. Nekem szerencsére nem kell. Persze vannak, akiknek alább hagyott a motivációja, de az élet megy tovább, és ha most nem is, ősszel, nagy valószívűséggel megrendezésre kerülnek azok a versenyek, szóval nem szabad feladni.

Hát igen, én eddig is csakúgy futottam versenyek nélkül, szóval nekem egészen pontosan NULLA változás ez a mostani helyzet. Helyesbítek. A mostani jobb, mert nincs benzingőz, nincs tömeg, nem akarnak elütni. Élvezem, hogy a kutyámmal békében futhatok reggelente.

Vicces továbbá, hogy már 2 hónapja kezdtem el online tanfolyamokat végezni, imádtam őket, de nem volt sok a választék. Hát most megnyílik a világ az online továbbképzés világában. De egyelőre ne haladjunk ennyire, nem árulom el, mit végzek most, de biztos vagyok benne, hogy gyakorlati segítséget tudok majd nyújtani vele a sportolóknak! :)

 

 

2019\12\31 DSL 2 komment

2019-es évértékelő beszédem

Short version: nagy reményekkel indult az év, aztán persze fos lett, de legalább már van benne gyakorlatom, lásd 2018.

a89e02f8-184a-4657-a604-097084f54009.JPG

 

Long version:

2 sikertelen inszemináció, 2 sikertelen lombik, számtalan hormon és gyógyszer, többet jártam vérvételre, mint a sarki pékségbe.

A testem jelezte, hogy a munkában lévő folyamatos emberhiány miatti 2 ember helyetti dolgozást talán mégsem kellene az idők végezetéig csinálnom, hiába a 3 hetes harkányi kúra, a prolaktinom már az egekben volt év végére, úgyhogy most gyógyszert szedek, amivel még az eddigibbeknél is szarabban mennek a futások.

Közben most már anyám, a férjem és a kutyám kivételével az egész világ terhes lett. Ami engem egyébként nem zavar, ha otthon, a négy fal között csinálják. :D

Ennyi, kész, 3 mondat elég a rosszból, nézzük a jó dolgokat, merthogy ilyenek is történtek.

 img-6485.JPG

Mégsem volt teljesen egyoldalú a nyílt kommunikáció a nehézségeimet illetően, ugyanis felkérek a Runner’s Worldbe, ahol lett egy rovatom, amivel nem állunk le, jövőre folytatódik.

Aztán ott a FreiSein project, aminek a márkanagykövete lettem, és legtöbbször csinibb vagyok a futásaim alkalmával, mint az utcai viseleteimben.

Hivatalosan is edző lettem, jelesre vizsgáztam, és vannak sportolóim, de még milyenek! Mivel ez egy life long learning szituáció, folyamatosan próbálok tanulni és fejleszteni magam. Elvégeztem egy sporttáplálkozási tanfolyamot is és van még a tarsolyban 1-2 terv a fejlődésemet illetően.

Nagyon szeretem csinálni, tök jó látni, hogy mennyiféleképp funkcionálhatnak az emberek, jó látni a fejlődést és jó kis kihívás megoldani egy két nem várt problémát. Mindenkit bírok valamiért, pedig a legtöbbjükkel még nem is találkoztam. De valahogy azok az emberek találtak be, akikkel együtt tudunk dolgozni.

a407c1bd-a7c5-4a88-a4f0-17d694a86a72.JPG

Alig várom – és már 2020-ban fog megvalósulni – hogy értük izguljak a versenyeken. Kicsit kiléptem a középpontból és bár azt gondolom, hogy példát kell mutatni a versenyzésben is, nem leszek kevésbé jó edző, ha nem hozok saját érmeket, inkább a futóimon keresztül szeretnék büszkélkedni a következő évben.

Ami a vágyam még ezzel kapcsolatosan, az egy heti egyszeri offline edzés, ahol live foglalkozhatok emberekkel. Szerintem így lenne kerek a munkásságom, de ez még csak hiú ábránd. :)

Bekerültem a futóarcok című könyvbe, sok-sok szuperjó és eredményes amatőr ultrafutó közé, amire nagyon büszke vagyok és rendkívül hálás, hogy engem is kiválasztottak.

Sikerült 2180 kilométert futnom úgy, hogy tulajdonképpen semmire nem készültem, csak a rutin hajtott, meg az, hogy egészséges maradjak. Na jó, kicsit az is, hogy ne hízzak el. :P

d170941b-87d5-4155-bc46-03a59987a0f6.JPEG

Sőt, elkezdtem gyógytornára járni, végülis csak 5-6 évvel később, mint kellett volna.

A legnagyobb sportélményem mégsem a futáshoz kapcsolódik, ugyanis nyáron megkerültük a Balatont kerékpárral, ami persze teljesen más, de 9 óra alatt sok mindent átéltem, amit egy ultrán átélhet egy ember: volt sírás, nevetés, éhezés, belassulás, falak áttörése, anyázás és a végén jókedvű célba érés.

Szeretném jövőre is megcsinálni ezt a kört, sőt, talán minden évben lehetne egy ilyen buli. :)

Ami a munkámat illeti eléggé kemény és megpróbáltatásokkal teli volt ez az év. De ilyen a multis élet, valaki egy tök másik országban eldönti, hogy mi legyen, akkor is ha az szembe megy a józan ésszel, és kurvára nem kíváncsi rá, hogy mi mit gondolunk. Októberben át is jelentkeztem egy másik pozícióba, ahol még a betanulási fázisban vagyok, szóval ott még bizonyítanom kell, de úgy érzem jó helyre kerültem.

És ez egyik legjobb, ami történt velünk, hogy bővült a család. Nem úgy ahogy terveztük, de én már régóta vágytam egy cicára is a kutya mellé, és októbertben be is sétált az életünkbe Vilike – szó szerint. Ugyanis a lesoványodott, éhes, 5 hónap körüli kiscica egyszer csak ott termett anyukámék teraszán, ami egy jel volt nekem, úgyhogy rögtön le is csaptam rá.

b549613a-b327-47dd-b2fb-009ae7c0c7ef.JPEG

Azóta úgy érzem magam, mintha 60 éves lennék: imádok itthon lenni az állatokkal, napokig el tudom magam foglalni, olvasok, filmet nézek, főzök, persze csak miután lefutottam a reggeli órácskámat.

Bár 2019 nagyja elég szar volt, az év végére elég jó lett, december már egy igazi pihenős, komfortos hónap lett. Ez annak is köszönhető, hogy Gébbör életében beállt munkahelyi változás miatt több időt tud velünk tölteni, illetve többször van itthon, ami nekem nagy segítség és Mágnes is nagyon örül neki.

8666fd92-5c20-44a1-82b3-9675163465ee.JPEG

Hogy mit várok 2020-tól? Nos, párat leírtam. Egyébként meg harmóniát, testi-lelki egyensúlyt, egészséget, és akinek kell, szemléletváltást egy fenntartható világ felé. Na meg jó könyveket, kajákat, zenéket, sok cukulást. Azt hogy sikerül teherbe esnem? Még egy próbálkozás biztosan lesz, de nem merem már várni sem. Talán inkább azt, hogy bármi is lesz, barátkozzam meg a sorsommal és hozzam ki belőle a legtöbbet.

Ja és aki petárdázik, annak száradjon le a keze!

BUÉK!

 

süti beállítások módosítása