2017 egy baromi sikeres év volt

 

Semmi kétség, ez életem eddigi legeredményesebb éve futásban, bár 2016-os év sem volt kutya, azonban érzésre különbözik egymástól a két év, lettek könnyítő és nehezítő körülmények.

magnes_1.jpg

Tavaly decemberben kezdtem újra edző nélkül futni, hogy megmaradjon a harmónia, ekkortájt ugyanis a munkában eléggé leszívtak az Excel táblázatok és a számok, nyomást éreztem és azt, hogy a szabadidőm többi részét a lehető legszabadabban szeretném eltölteni, hogy ne őrüljek meg.

Engem nem a futásért fizetnek, ezért ott lehetek „szar”, mehetek lassan, hagyhatok ki edzést ( egy kezemen meg tudom számolni hány „edzést” lógtam el), de a munkahelyemen nincs választásom, márpedig szart nem adok ki a kezeim közül. Ettől függetlenül azért munkaügyileg eléggé hullámvasút volt ez az év, de reménykedem, hogy ez jövőre egyenesbe jön, mert mindig is becsületesen dolgoztam, akár tetszett az adott meló, akár nem.

Összesen ennyi volt a kevésbé jó az évben. A futás és a magánélet szinte már tökéletes volt, persze azért kerestem magamnak a „bajt”, Mágnes kutyát húsvétkor ideiglenesbe, majd pár nap múlva örökbe fogadtuk, így ha akarnék, sem tudnék pulzussal futni, résztávozni, meg „csak magamra figyelni”. Azért heti 1-2-szer otthon hagyom, főleg amikor nagy a forgalom, mert különben úgy érzem, a kutya futtat engem és nem fordítva.

uthfutas_1.jpg

A szezon első felének a fő versenye az Ultratrail Hungary volt, amire lelkesen készültem, de kellő figyelmet fordítottam a pihenésre, ahogy korábban írtam, nagyon kevés 2 óra fölötti futásaim voltak. Ezek is inkább teljesítménytúrák, illetve 1-2 közösségi / ismerőssel való futás. ugyanakkor heti 6szor kimentem, szisztematikusan építettem fel a napjaimat. Figyeltem magamra és el tudtam dönteni, meddig mehetek. Így a többi ultráshoz képest nem futottam sokat, heti 100 kili fölé ne mentem sokszor, reménykedtem, hogy azért ez is elég lesz az UTH teljesítésére. tulajdon képpen hittem benne.

uthdobogo_1.jpg

Most azt gondolhatjátok, hogy persze, hisz megnyertem a versenyt és én is úgy gondolom, hogy elsőre ez egy nagyon szép eredmény, büszke vagyok rá, hogy önmagam edzésével sikerült életem eddigi leghosszabb terepultrája. Ugyanakkor olyan szenvedések voltak benne, amit máig nem tudok józan ésszel megítélni, hogy ez velejáró vagy sem, főleg, hogy fejben is megborultam aminek nem volt köze a fizikai edzettségemhez. Szerintem egy két hosszú még belefért volna az edzéstervbe, de ezen nem veszek össze magammal hahaha.. :D

balaton.jpg

Az UTH után pihentem jó sokat, de ez nem azt jelenti, hogy nem edzek, hanem hogy üres aggyal futok, úgy, hogy nincs a szemem előtt egy következő verseny. Csak élvezem, sokat mentem kutya nélkül is, illetve Balatonon is új utakat fedeztem fel, hála a Suuntonak, amivel megdobtak, amiért nem lehetek eléggé hálás, hiszen ez az, amivel új ösvényeket fedezhetek fel eltévedés nélkül, amivel kinyílt a világ.

Nyáron eljutottam az olaszországi Hosszútávú Hegyifutó Világbajnokságra is, ahol majdnem beszart a derekam, vagyis beszart a hosszú kocsiúttól, de csodával határos módon pont a versenyen lazult ki és azóta is köszöni jól van. Egy Skyrun pályán mentünk 32 kilibe 2800 méter szint jutott, ami amennyire durva, annyira élvezetes volt számomra. ezt követően talán a leghosszabb futás nélküli napok következtek, ugyanis olyan izomlázam lett a verseny után, hogy napokig csak biciklizni tudtam, ami viszont szuperül esett.

 vb_1.jpg

Nyár végén pedig ellátogattam egy két olyan funrun versenyre ( Budapest Urban Games Citadella Run, Budapest Run Ladies, Előzd meg a Fogaskerekűt), ami rövid távú, viszont nyomtam mint állat. Itt inkább töltekeztem az élményekkel, hiszen ritkán versenyzem, ne is vagyok rövid távon jó, viszont néha meg kell nyomni, ehhez nekem versenyezni kell, magamtól nem tudnám fullba tolni edzésen.

ladiesrun_1.jpg

Ezután jött az őszi Vadlán Trail 40 kilis versenye, ami a Piros 85 főpróbája volt, de igazából sokkal jobban élveztem a főpróbát, mint az őszi szezon fő versenyét.

A Pirosra is edzegettem, de gondolatban nem annyira vágytam rá, pedig az egész szezont alárendeltem neki. Idán kimaradt a Spar maraton sőt, még a Vár a Hármas is. Valahogy mégis kicsit gyengének éreztem magam, kevesebb flow volt és sokkal több fogösszeszorítás, de megérte, hiszen második csajként szuper idővel értem a célba, amire nagyon büszke vagyok.

piros85cel_1.jpg

Ennyi verseny elég volt az évre, de érdekes módon ugyanannyit járok futni most is, pedig nincs semmi konkrét. A futás a mindennapjaimhoz, a jólétemhez tartozik, nem kell nekem verseny ahhoz, hogy elinduljak.

De persze kellenek a célok! Igaz, az UTMB CCC távjára azóta sem neveztem, pedig megvan a kvalifikációs pontom hozzá, de ehhez egy kicsit több edzésmunka kell véleményem szerint. Ja meg több pénz, ami jelenleg nincs és baromira sajnálnám magamra, kivéve ha mondjuk benne lennék a top 20ban.

Most egy kicsit kikívánkozom ebből a körforgásból, itthi nincs kedvem újra és újra megmérettetni magam, ugyanazokkal, nincs kedvem versengeni, külföldön szívesen elindulnék egy versenyen, ahol minden és mindenki ismeretlen számomra.

bringa_1.jpg

Nagyon sok dolog foglalkoztat a futás mellett amiről nem írok, mert elsősorban ez egy futóblog, de az a jó, hogy bármi is érdekel, folyamatosan elindulok reggelente edzeni. Most, hogy nem egyedül vagyok, hanem a csávómmal vőlegényemmel és Mágneskutyával már család lettünk, már nem érzem azt, amit hosszú éveken keresztül éreztem, hogy keményednem kell, bizonyítanom kell, küzdenem kell, át kell élnem a szenvedést, ami után újjászületek.

26165915_1996566247021956_965301054118270017_n.jpg

Hiszen miért kezdtem el futni? Mert be kellett tölteni egy űrt, mert ki kellett futni egy szomorúságot… DE nincs olyan sem, hogy Happy End, az életben folyamatosan nehézségekkel találjuk szembe magunkat, miben a sport folyamatosan nyújt nekünk mankót, ezzel élnünk kell. szerencsére én versenyen mindig tudom a maxot adni, szerintem azzal tisztelem meg a versenyt, hogy a legjobbra törekszem. És mivel most nincs kedvem kikészíteni magam, egyszerűen nem indulok el. 

Bár a felkészülésemet jórészt magamnak köszönhetem, ami a versenyt illeti, ebben az évben megtanultam, mire jó, ha van frissítőembered, mennyi pluszt tud adni, az, ha egy- egy ponton várnak és a kezembe adják amire szükségem van. Gábor mindkét fő versenyemen segített, ami lelkileg is nagy lökést adott. Én is sok versenyére elmentem, néhol segítettem neki a frissítésben, vittem a futócuccomat a vidéki versenyeire, szóval tök jól feltaláltam magam. Egyre inkább rájövök, hogy a kerékpár mennyivel más mint a futás. Mindenesetre baromi jó csapatot alkotunk, motiváljuk és segítjük egymást a sportban, vagy ha kell, visszarángatjuk egymást a realitások talajára.

strava_2017.PNG

Jelenleg inkább erőt merítek a kocogásaimból, mint hogy nagy energiákat fektetek bele. De szinten tartok, hiszen szembe jöhet bármikor egy várva várt megmérettetés, amire nem a nulláról szeretnék elkezdeni készülni. Ugyanakkor vannak céljaim, pontosan tudom, mit várok 2018-tól és nagyon sokat teszek érte nap mint nap. Szeretnék tovább fejlődni elméleti tudásban is ami az egészséges életmódot, pszichológiát, kommunikációt, környezetvédelmet, állatvédelmet illeti. 

Lehet, hogy 2018-ban nem fogok UTH-t nyerni, lehet, nem fogok PB félmaratont sem futni, ki tudja mikor jön vissza a versenyző kedvem, végülis be vagyok nevezve egy rövidebb távra és a Vöröskőt vétek lenne kihagyni! :)

A futókarrierem pedig remélhetőleg pont azért fog hosszú évekig / évtizedekig tartani, mert lépésekben haladok, nem ugrom egyik versenyből a másikba, hanem ésszel, mértékkel indulok, így nem fogom magam leamortizálni 40-50 éves koromra. Ami jelenleg nagyon foglalkoztat, az az aranyközépút gyakorlatba való átültetése, mert elméletben már megvan és ez a kulcs a hosszú és harmonikus élethez. :)