Mindig van valami gebasz

Azt mondják, az első fontos, meghatározza az összes többit, ami utána jön. Az én első ultraversenyem valóban hagyományteremtő volt. 2013-ban futottam az akkor 212 kilis Ultrabalaton első felét egyben.

Maga a verseny perfekt volt, minden benne volt ami kellett, sőt, lelkileg annyira fel voltam készülve, hogy még könnyebb is volt mint gondoltam. 12,5 óra alatt ment a 106 kili, azaz közel 7 perces átlagot mentem ezen a dombos északi szakaszon, szinte csak kajálásnál váltottam sétára. Nagyon ott voltam fejben az tuti. :)

De az ezt megelőző készülődés nem ment simán...

 

Hagyomány lett a bringás kísérők hajkurászásából, kivéve tavaly de ott meg vádliproblémáim voltak egészen a rajtot követő pár óráig, amikoris elmúlt a feszülés.

Idén nagyon ügyesen hagytam ki az Ultrabalatont: a közelébe sem mentem. Követtem online az egyéniket, szurkoltam nekik és a csapatoknak, de nem keseregtem egy percig sem. Ha én nem hiányzom az Ultrabalatonnak, ő se hiányozzon nekem, nemde? :D

Idén nem volt se fájdalom, senem szart be a derekam, az UTH-ra pedig nem kell kíréső, szóval minden a lehető legjobban alakulhatott volna.

Futásilag kifejezetten jó erőben éreztem magam és a logok is ezt mutatták. Az edzéseimet jól építettem fel, főleg mióta kitavaszodott, többet tudtam beletenni.

18697763_10154716232242689_1384237581_o.jpg

Repülőzásis - már ami Mágnes füleit illeti :)

Aztán egyszercsak történtek dolgok, amiket itt nem írnék le. Maradjunk annyiban hogy két hete eléggé megborultam munkaügyi dolgokban egy számomra igazságtalan dolog miatt és ezt túlságosan a lelkemre vettem. Ez persze elkezdett tovább gurítani a lejtőn, kihatott mindenre. Megborultam, legyengültem és a legrosszabb h visszajöttek a gyomorfájdalmaim.

Mostmár azzal is baj van amivel eddig nem volt. Rosszul éreztem magam, sokat sírtam, nem tudtam a futásban kiengedni a stresszt. Hozzáteszem kutyával futni nem olyan nekem, minde nélküle, hogy suhanok, lobog a hajam és minden gondomat egy kettőre elfelejtem. Nem csak magamra kell figyelnem, hanem magunkra. Szeretek a Mágnessel futni, főleg terepen, de oda nem mindig jututnk ki, utcán meg nagyon nehéz, hiába van pórázon. Volt hogy elmentünk futni és még stresszesebben értem haza. Így pedig elég nehéz elkezdeni egy olyan munkanapot, amit 100 %-os precizitással kell végezni úgy, hogy nem érzek semmiféle elismerést.

Szóval erősen megingott az önbizalmam, de itt sem állt meg a dolog, mert ilyenkor már tényleg kezdem elhinni h velem van a baj, kezdtem magam egyedül érezni.

Kicsit próbálom leszarni ezeket a dolgokat, mert semmilyen munkahely nem érdemli meg a gyomorfekélyt.

Abban hiszek, hogy a lelki dolgok ugyanúgy meg tudják oldani az egészségi problémákat, mint ahogy romboln is tudnak. Nem érzem azt, hogy minden a helyén van, nem érzem annyira jól magam. Sokat vagyok egyedül, és leszek is az elkövetkezendő hetekben. Úgy érzem, nincs mit várjak, nincs miből töltekeznem.

14708143_10154088129097689_8390895286364269579_n.jpg

Fura, hiszen itt a verseny amit várhatok, várom is. De nem ez a legfontosabb dolog a világon. Nem a futás a boldogság, a futás csak egy eszköz a boldogsághoz!

 

 Fűnek fának elmondtam, hogy na most, most már megtaláltam akit akarok. De erre mondják, h nem elég megszerezni, meg kell tartan. Állítólag túldramatizálom. Lehet. Mert annyira félek, pedig a félelem az ami a bajokat okozza, még akkoris ha nincs mögötte tartalom.

Az utóbbi időben sok rizst fogyasztok, mert megnyugatja a gyomrom. Elkezdtem probiotikumot és multivitamint szedni és kerülöm a csípőset és húst is hetente kb 3x eszem. Ezt amúgy mindenkinek ajánlom, verseny előtt, akinek érzékeny a gyomra. Nekem verseny közben nem, de most érzem, hogy fel kell erősödnie, tolerálnia kell a sok cukros szart amit majd betolok.

Az alvással is bajok vannak, kialvatlanul meg félek, lesérülök vagy legyengül az immunrendszerem és beteg leszek. Még 9 nap a versenyig. Megpróbálok jól bánni magammal. Töltekezni amiből csak tudok, a jóra koncentrálni, hiszen van!

Hiszen van pasim, még ha ritkán is vagyunk együtt, még ha várakozásnak élem meg a napokat. Van kutyám, akit mindketten szeretünk és foglalkozunk vele. A testem és a fejem meg olyan dolgokra képes együtt, amiről ezt korábban nem gondoltam volna, a két dolog, ami engem el tud juttatni a célvonalba, szóval nem szabad rosszul bánnom vele, mindent meg kell adnom neki amit tudok. És elsősorban szeretnem kell. 

18716402_10154716232222689_53385928_n.jpg

Egy évet készültem erre a versenyre, és érzem, hogy bennem van. Sokszor hullottam már kissebb darabokra is és most is össze fogom szedni magam. De most meg kell erősödnöm!