Objektív

Évek óta teljesítem az évi 3000 kilométert, mindig is azt gondoltam, hogy ez nekem elég, ennél több már sok lenne, már nem lenne egészséges, sérüléshez vezet, stb.. Ám idén 4.200+ kilit mentem, ráadásul szintben is a legtöbbet, azaz 88.500 métert. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy ebben az évben nem szart be a derekam, azaz nem jött ki a gerincsérvem. Borzasztó nagy sikernek élem meg ezeket az adatokat, ráadásul nem sok 2 óránál hosszabb edzésem volt, viszont rendszeres és minőségi futásokat tudhatok magaménak.

Őszinte leszek: nem nyújtok többet és nem erősítek többet. Asszem ha újévi fogadalmakat kellene tennem erre az évre, akkor azok ezek lennének.

Amire viszont figyeltem és tudtam figyelni, az a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, vitaminpótlás, több terepfutás, kevesebb aszfalt, heti (minimum) pihenőnap, Olikontroll (= pulzuskontroll).

Márciustól Decemberig Olival készülhettem, és ez idő alatt nagyon sokat tanultam, iszonyatosan fegyelmezetten betartottam (persze nem mindig :D) az előírt edzéseket. De aki engem ismer, tudja, hogy a saját fejem után megyek és ezt csak ideig óráig tudom csinálni. Azt hiszem, tartozom egy kis magyarázattal.

Régen azt mondtam, nekem nem kell edző, mert:

• Nem vagyok profi sportoló, így aztán minek
• Nem akarom annyira komolyan venni magam, hogy edzővel készüljek hobbiversenyekre
• Úgy gondolom, valamennyire van érzékem a futáshoz, edzések felépítéséhez, versenyzéshez, a tapasztalatok is ezt mutatták, nem követek el nagy hibákat az utóbbi években
• Nem szeretem a túlzott precízséget, a nagy matekozásokat, a korlátokat
• Mindig hangoztattam, hogy én sosem edzek, csak futok és ennek megkoronázásaként versenyzem csak

DE

• Mindig is mondtam hogy egyszer ki kell próbálnom, mit hozna ki belőlem egy profi edző
• Az egyetlen aki szóba jöhetett nálam és akinek mindig adtam a véleményére az Olivér
• Mivel dobogós voltam a 100 kilis OB-n, úgy döntöttem, ezt kicsit komolyabban kéne venni
• Féltem a sérüléstől, de nem akartam aluledzett se lenni
• Nem szerettem volna harmadszor is feladni az Ultrabalatont
• Amikor elkezdtem Olival edzeni, kellett valaki akivel beszélhettem a futásaimról, aki törődik velem legalább ilyen téren, mert nagyon el voltam anyátlanodva

Szóval ezek az érvek és ellenérvek, ugyanazt gondolom, mint amit eddig. Az utóbbi hetekben hónapokban viszont volt pár változás az életemben, ami miatt szeretném, ha a futások szabadabbak lennének, szeretnék ismét magam ura lenni és azt is, hogy ha elérek valamit, akkor azt önerőből tegyem. A munkám kicsit több precizitást követel meg és én ezt a futások szabadságával szeretném ellensúlyozni. Nem, nem akarok se kevesebbet, se máshogy futni, mint eddig. Csak nem akarok se a pulzussal, de a tempóval foglalkozni, csak jól érezni magam, hiszen ezért csinálom ezt. Kicsit lázadó is vagyok. Most, hogy már a fél világnak edzője van, én csakazért sem szeretnék. :P Ennek ellenére nem lehetek elég hálás Olivérnek, az első és egyetlen edzőmnek, nem, soha nem kezdenék mással és továbbra is hozzá fogok fordulni, ahogy a közös munka előtt is, bármilyen kételyem volt, mindig el tudott látni a megfelelő tanáccsal. 

Versenyek (események) az elmúlt évben:

Tajga 2. hely

100 KM országos bajnokság 3.

Mátrabérc Trail 2.

Rajta lehettem a Runners World cimplapján egy 4 oldalas interjúval, mindezt úgy, hogy végig magamat adhattam, az interjúba szóról szóra az van, amit nyilatkoztam

Ultrabalaton abszolút 9. Női 4. helyezett. Idő: 26:12:49

Hosszútávú Hegyifutó Világbajnokság Magyar csapattag

Dűlőre Futunk, Badacsony,  női 2.

Rövidtávú Hegyifutó Világbajnokság részvétel

Vár a Hármas Hegyimaraton PB és egyben női pályacsúcs 4:04

BP Urban Games női 1.

Maraton PB - 3:12

Piros 85 OFF egy kisebb, de annál hosszabban tartó lábszársérülés miatt

Évzáró Vulkántúra 6 órán belül (5:47)

Versenyek, célok 2017-re:

Tajga Trail – kevésbé meghalni, mint tavaly

100 kilis magyar bajnokság – PB

Mátrabérc Trail – PB

UTH – tisztességesen végigmenni

Hegyifutó VB-re kijutni

Maraton 3:10 alá vinni, amihez kell 2-3 kiló mínusz (is)

Piros 85 indulás (és eljutás a célig :D )

Jótékony futás / versenyzés. Ezt ki is fejtem:

Évek óta szeretnék már valami nemes célért futni. Nem tudom, hogy észrevettétek e, de tavaly már nem lehetett az Állatmentő Sereget támogatni a BSI versenyeken, amit nem értettem. Megkérdeztem őket és azt válaszolták, hogy a sok mentés és meló mellett egyszerűen nem volt kapacitásuk megszervezni a jótékonysági futáshoz való adminisztrációt sem. Ez számomra borzasztó szomorú. Mert nekem baromira nem mindegy milyen célt támogatok, határozottan a kutyák, macskák, háziállatok védelme az, amire időt, energiát és pénzt szeretnék fordítani (eddig csak a pénz része sikerült de ez nem elég). Mégis miért? Mert ahogy a nevükbe benne van, az emberek ezeket az állatokat megszelídítették, azzal a céllal, hogy gondjukat viselik, beengedik az otthonukba. Nos, ez a legtöbb esetben nincs így, pedig egy kutya örök hűséget fogad a gazdájának. Ők azok az állatok, akik nem a saját, hanem a gazdájuk hibája miatt végzik rácsok mögött/az utcán/ zacskóban... Nehezen viselem az igazságtalanságot és bevallom őszintén, szégyellem magam az emberiség nevében. Mivel a munkám miatt nem lehet állatom ( mert sosem vagyok otthon), ezért szeretnék ott és azzal jót tenni, amivel tudok. Bármilyen ötletet szívesen fogadok és reménykedek abban, hogy idén újra lehet majd az Állatmentő Sereget  vagy bármilyen menhelyet, segélyszervezetet támogatni a versenyeken.

Ezen kívül szeretnék kevesebb időt tölteni a városban, minimális síkot futni, minél több szintet és technikás terepet vinni az életembe.

Szubjektív

Ez az év volt a legeredményesebb és legmozgalmasabb évem futás szempontjából.

Na de milyen volt érzésre? Január az elfogadásról szólt, emlékszem, hogy az egyetlen fogadalmam az volt, hogy ne adjam fel a hitem, azt hogy lehetek még igazán boldog. Volt egy két reménysugár az évben, de végül ezt a hitemet is már majdnem elvesztettem.

Évekkel ezelőtt azért határoztam el az Ultrabalaton egyéni teljesítését, mert szenttül hittem abban, hogy ha lefutom a 220 kilit, akkor az egész évi (több évi) edzésekkel, versenyzésekkel, nem feladással a hátam mögött leszek olyan kemény és edzett (lelkileg), hogy az életben bármilyen nehézséggel megbirkózom. Nos, bármilyen furcsán hangzik, miután sikerült teljesíteni, pont az ellenkezőjére jöttem rá. Futhatok bármennyit, bármilyen messze, vannak bizonyos dolgok az életben, amik nem rajtam múlnak és amikkel szemben ugyanolyan sebezhető vagyok. Félelem az egyedülléttől, a csalódásoktól,stb… a boldogság keresése nem mérhető kilométerekben.

Jó, ha az ember tudja, mi mindent ad a sport és a futás, de tisztában kell lenni vele, hogy ez nem minden, nem helyettesít mindent. Voltak olyan hetek, hónapok, amikor kedvtelenül mentem el futni, mégis az a napi 1-2 óra volt a mindenem, az egyetlen jó a napomban. Kicsit rá is paráztam, mert utoljára akkor éreztem ennyire rosszul magam, amikor még nem sportoltam, és azt hittem, ez az érzés már soha nem fog visszajönni.  De visszajött, borzasztó volt, de hát olvashattátok is. Ezekben a hetekben nagyon jól jött, hogy Oli foglalkozott velem, mert semmi más nem motivált, csak az adott napi teljesítendő edzésmunka. Meg is lett az eredménye a Spar Maratonon, ami után egy kis szünet következett. Ez időben egyáltalán nem jártam bulizni, nem találkoztam a barátaimmal, kijelentettem h „fulldepis” vagyok és majd ha lelkileg felerősödöm, akkor jelentkezem. Inkább lógtam a családomnál, kutyáztam, macskáztam, a természetben voltam, ja és sajnáltattam magamat. Vagyis inkább kezdtem elbizonytalanodni. Vajon akkor én vagyok a hülye és mégiscsak keresnem kellett volna egy unalmas Nyakkendős Józsit, szülnöm neki 3 gyereket és lenyugodni a picsába? Ez lenne a normális és ne keressem tovább azt aki talán nem is létezik? Mégis mekkora hülyeség az, hogy határozottan leírom, hogy milyen pasit akarok, így még kevesebb az esély rá, hogy találjak valakit, mert ilyen nincsen. Ez nem úgy van, fel kéne adnom az elvárásaimat (ami lényegében annyi volt h olyan legyen mint én kb), belőlem is nem véletlenül van egy, talán ez elég is. Még ha lenne is hasonló, mennyi annak az esélye, hogy találkozom vele és eddig miért nem találkoztam? Ja és a kedvencem "ki akar egy rendetlen csajjal járni?" :D

De ha valamit megtanultam az életben az az, hogy inkább leszek egyedül, nem fogok megalkudni az ’héccencség’.

Aztán maraton után lesérültem és sok időm lett. Ki tudtam még jobban aludni magam, összehaverkodtam az új kollégáimmal (nyáron csapatot váltottam), akik tök aranyosak, elkezdtek hiányozni a barátaim. Szóval egyik péntek este elhatároztam, hogy kimozdulok, kicsit félve, de életvidáman vágtam neki az éjszakának… És véletlenek és közösségi oldalak összessége kellett hozzá, hogy aztán megváltozzon minden, de megváltozott, méghozzá olyan természetességgel, mintha mindez magától értetődő lenne. Ezt nem fejtem ki, mert egyrészt még nem hiszem el teljesen, másrészt ahogy mondani szoktam, ’soha nem bízhatom el magam’. 

Az utóbbi időben tényleg csak annyit akarok, hogy minden maradjon úgy, ahogy van, de nem fog. Iszonyatosan gyorsan telik az idő, amit minél több élettel kell megtölteni. Továbbra is ezer célom van, és ahogy Lubics Szilvi is mindig mondja „kellenek a célok”. :)

Erről jut eszembe, Január végén ha minden sikerül, végre eljutok Szilvi ultrafutó táborába. Nagyon-nagyon várom már, hiszen csomó izgalmas emberrel ismerkedhetek meg és futhatok együtt. :)

Továbbá szeretnék továbbra is az oldalamon keresztül átadni a mozgás örömét és a természet szeretetét. Ezek olyan dolgok, amihez semmi nem kell, és amit nem mérünk km/órában, mégis gazdagabbak leszünk minden egyes élménnyel és érzéssel, és aki ezzel nincs tisztában, annak bármennyi pénze van, mindig is hiányt fog szenvedni, sosem lesz igazán gazdag. :) Pesze azért enni kell lencsét is január 1-én, futócipőt csak venni kell valamiből :D

Összefoglalva tehát idén több álmom is valóra vált, de mindegyikér kőkeményen megszenvedtem, de minde megérte. Százszorosan is :)