Soha többet maraton (?)

 

Előre szólok, nem biztos, hogy ez egy motiváló bejegyzés lesz. Hálistennek megtehetem, hiszen ez a blog őszintébb annál, minthogy csak áltlános motivációs szövegeket írjak, meg sablon dumát.

Ez a blog az utamról szól, leírva minden gondolatomat, ami én vagyok és én nem csak futó vagyok. Ez több annál. Egyrészt segít feldolgozni az eseményeket, ha szavakba öntöm, másrészt jó lesz visszaolvasni, talán majd a gyerekeimnek is megmutatom és a legfontosabb, hogy aki olvassa, lássa, hogy mennyire emberből vagyok és mennyi minden háttérmunka / bizonytalanság / agyalás van amögött, amit végül leteszek az asztalra.

14599915_1191586137579994_177702038_o.jpg

mióta nem sarokra érkezem, fáj a vádlim :S XD

Nos, 12. nő lettem a 1214-ből. Na ez az ami engem nem érdekel, csak baromi jól hangzik. Viszont az időm (3:12) egész jó lett, 4.30-as átlag azért szép, főleg mert edzésen is ritkán jön össze. De az örömködés ezúttal valamiért elmaradt. Még a célban is.

futi_m1.JPG

Számomra az egész egy fal volt, amit ahogy toltam végig, egyre súlyosabb és súlyosabb lett. Persze, nem azt mondom, hogy már az első 10 kili is szar volt, de a félmaratonnál is azt vártam, hogylegyek túl ezen az egészen.

Az edzői utasítást - ne szépítsük - nem teljesen tartottam be, mert a tervezett tempót csak 170 körüli pulzussal tudtam tartani, így végül letoltam 171-es átlagpultussal az egész versenyt. Ezért kicsit csalódtam is magamban, asszem 171es átlaggal sokmindenki utánam tudná csináli ezt a "mutatványt".

Tudtam, hogy fájni fog és lélekben treníroztam magam erre, azt hiszem ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne lassuljak be, ne szálljak ki. tudtam, hogy ez nem nekem való, nem szeretem a síkot lyen hosszan (vagy pedig ilyen röviden, hogy ekkora tempót kelljen menni). Érdekes egyébként, hogy milyen könnyen elhatározza az ember magában, hogy majd 30 körül kiröhögi a saját fájdalmát, meg hogy sosem adja fel, de megmondom őszintén, nekem megfordult a fejemben, hogy kiszállok és hagyom az egészet a francba. De persze tovább mentem, kibírtam, asszem most fejben voltam igazán erős, ugyanis tartottam azt a pulzust, amiben elindultam. 

futi_m3.JPG

És mégvalami: nagyon sokszor hallottam a nevemet, baromi sokan drukkoltatok és higyjétek el, számszerűsíteni lehetne, hogy amikor meglátok egy egy ismerős arcot, meghallom a nevemet, automatikusan nő a tempóm. Annyira sokat számít ez, hogy az nemigaz! Nem minden nap dumálgat az ember Lubics Szilvivel a rajt előtt, vagy hallja a nevét Maráz Zsuzsitól. Ez olyan hihetetlen. Ugyanakkor meg ugyanolyan emberek, és egyébként nem lennék Szilviék helyében, napi 24-ben azt kell hallgatnia, h ő milyen jó. Idegesítő lehet néha, én frászt kapnék tőle.. :D

Amikor az utolsó kiliken leelőzött az egyik olvasóm (Sopánka - vajon miért ad magának ilye nevet?) frissen, vidáman, és bíztatott, az oltári jól esett, erre jók a fordítók, egy egy ismit látsz, rögtön jobban leszel. Kint volt Hanka is szurkolni, Marci fotózott ( aki kedvet kapott a maratonhoz, úgyh a 2017 izgi lesz!! :) ) 

14571825_1191586120913329_212878208_o.jpg

aranyélet

Annyira tudtam egyébként, hogy ez nem az az örömmámoros élmény lesz, hogy mondtam szüleimnek, hogy ki se jöjjenek, majd hazamegyek ebédelni. Egyedül Marci jött ki a célba, aki szemtanúja volt annak, hogy mennyire nem érzem jobban magam ettől. Mondjuk kicsit szarul is érzem magam, hogy ennyi időt pazarol rám, pedig nem, nem járunk. Remélem majd rájön, hogy ennél sokkal jobbat érdemel. 

Hát igen, itt jön az, hogy annyira leszarom ezt az egészet ha nem tudok kivel osztozni az élményekben. 2010ben volt az egyik legnagyobb depressziós időszakom, a legnagyobb szerelmi csalódásom ever. Azt mondják a számmisztikában, hogy a hetedik év kritikus, csakis efféle hülyeségekkel tudom megmagyarázni, hogy miért 2016-ban érzem magam megint iszonyatosan szarul a világban. Bár sztem egyszerűen arról van szó, hogy már tökre elveszettem a hitemet, és inkább abban kezdek hinni, hogy 30 felett csak maradék lettem. Nem arról van szó, hogy nincs önbizalmam, szerintem jó csaj vagyok. :D Hanem hogy nincs még egy olyan hülye pasiban, aki hozzám való. (Vagy pedig jól elbújt.) Vajon hányszor kell ezt még leírnom, hogy elfogadjam?

14614287_1191573744247900_1868575568_o.jpg

jól nézzétek meg az arcom, igen, ennyire szarul voltam, ahogy kinézek :D

futi_after_hoka.jpg

szüleimnek jelentem, hogy ebbe se sikrült belehalnom

Na elég a nyávogásból. várnak a dombok, végre, végre újra terepen futhatok, és egy olyan versenyre készülhetek, amit élvezni fogok. Sokat várok a Piros 85-től, de nem, nem teljesítményben, hanem lelki szinten. Életem első igazán hosszú terepultrájára készülök, már hetek óta ezt várom. Nem sok szebb dolog van az őszi erdőnél. :)

( De egyelőre fája jobb vádlim, ahogy tavasszal, remélem gyorsan elmúlik..)

kicicam.jpg

Női csapat OB 2. hely az én Kicicám nyakában

 

 14581328_10154053698582689_4990424070525910302_n.jpg

itt épp levonom a tanulságot Diának és Kingának

Frissítés: 7 kilinként (félóránként) zselé, + nagyon híg iso az egyéni frissítés keretein belül, ami jól működött. Persze ahol volt ott húzóra kóla ;)

Mivel nem írok le ide minden apróságot, továbbra is követhettek a Fácsén: 

https://www.facebook.com/runbabyrunblog/

Strava link: 

https://www.strava.com/activities/739137867